Érintkezés - távolról.

Igen, hányszor tapasztaltam már és segített továbbvinni a fényt, nem belebonyolodni az olykor nagyon sűrű szövésű ködbe.Szeretettel Éva

Csudi szép,Mariann!Gratulálok és köszönöm!

Egykoron-úgy,45éve-voltam látogatóban"otthon"!-egy varázslatos szempár fogadott-véglegjöttél-kérdezte?-Csak látogatóban vagyok-még sok dolgom van "odalenn"-siess,kedves-oly régóta várlak! ebben a pillanatban erős fény villan s az orvos mondja-"visszajött"!

Érintkezés távolról

Talán az új energia hatására, talán csupán a szüntelen belső változások eredményeként manapság megváltoznak a gyöngéd kapcsolatok is.

Tavaly augusztusban, a Kvantumkapu nyitás időszakában, mi lányok Visegrádon voltunk, s talán azért is, talán másért is, életünk azóta gyökeresen megváltozott. Mindhárman megtaláltuk párunkat, társunkat, szerelmünket, s közülünk a legifjabb tegnap jelezte, hogy pici magzata már 21 mm nagyságú és gyönyörű a szívhangja. Annyira meghatódott a teremtés eme kézzelfogható csodája felett, hogy az orvosi vizsgálat eredményét meghallgatva eleredtek a könnyei.

Ez tehát a következmény, de vissza az eredeti témához, a távoli érintkezéshez.

Hármasunk egyik tagjával, a barátnőmmel folytatott ma reggeli beszélgetés során szóba került, hogy mivel kedvesével kevés idejük van egymásra, így terveznek egy közös szabadnapot, hisz mint általában minden új kapcsolatban, számukra is az együtt töltött idő jelenti a legnagyobb értéket. Beszélgetés közben, - talán épp a fenti címmel illetett csodaszép vers kapcsán - mindketten megállapítottuk, hogy életünk intim részében mostanában valami megváltozott, a vonzás másmilyenné, a korábbitól sokkal varázslatosabbá vált, valamiféle megfogalmazhatatlan, szinte ismeretlen teljességet, egységet hordoz, eddig nem tapasztalt eggyé válássá alakult át.

Az emberi érintés mindig is képes nagy hatást kiváltani, egy gyöngéd kézfogás, egy sejtelmes arcsimítás beindítva a hormonok működését, feltámasztva a vágyakat, csodákat művelhet. Mi lányok mondhatnánk talán magunkról, hogy energia masszázstanfolyamokat végezve könnyen felröppenthetjük párjainkat, de ők ilyet nem tanultak, s ennek ellenére ránk is hasonlóan hatnak, mint mi rájuk. Így valószínűleg máshol kell keresni az okokat, hisz mindkét párnál egymás érintése eddig nem tapasztalt hatást, valamiféle kábulatszerű, szokatlan, eddig át nem élt összekapcsolódást vált ki.

Ráadásul saját történetemben, a nyári „nászút” után hónapokkal, nem is feltétlenül az érintés varázsa az, mi meglepő, hanem sokkal inkább az, hogy teljesen felöltözve csupán egy ölelés is olyan különleges összefonódást eredményez, ahol a lelkeink eggyé válnak, valahogyan ellágyulunk, s bizonyos, hogy nem a földön járunk, hanem a testeinket elhagyva, valahol a felsőbb régiókban létezünk, forrunk össze.

Normál esetben egy egyszerű, mondhatnám közönséges csók legfeljebb újabb adásának és kapásának vágyát kelti, most viszont megszűnik körülöttünk a világ, s szó szerint elkábulunk, s mikor visszajövünk, azt sem tudjuk, hol voltunk, s néha azt sem, hogy hol is vagyunk.

Persze mindkét párnál nevezhetnénk ezt a fura állapotot a szerelem megnyilvánulásának is, hisz a szerelmes ember szárnyal, repül a boldogságtól, körülötte minden megszépül, egyszerűvé, könnyűvé, meseszerűvé válik, a súlypontok, a hangsúlyok eltolódnak, a nehézségek elveszítik jelentőségüket, s minden dolog, esemény azon a bizonyos rózsaszín szemüvegen át nézve habkönnyűként érkezik az emberhez.

Jelen helyzetben a szárnyalás, a fellegekben, a lélekvilágba történő röppenés valóban azonos a lobogó, lángoló szerelem állapotával, de a földi dolgok ebben a talán „új energiás” kapcsolatban nem szépülnek meg, nem törpülnek el, a környezetből minden marad a megszokott minőségben és állapotban a helyén, ám a testi érintés hatása megváltozik, mert valahogyan a lelkünk is, saját törvényei szerint megnyilvánulva, azonnal részt vesz benne.

Mondhatnám indoknak azt is, hogy érett korban egészen más az érzelem, s főleg annak megnyilvánulása, mint fiatalon, illetve nincs két egyforma pár, nincs két azonos élethelyzet, miért csodálkozom, hogy most mást tapasztalok, mint évtizedekkel korábban. Igen, valóban mondhatnám, de a tőlem jó évtizeddel fiatalabb barátnőm tapasztalata is azonos az enyémmel.

Bár valóban nincs két hasonló élmény, én azért hiszem, hogy most minden más, mint akár pár hónapja volt, mert a kapcsolat nem hogy a szokásnak és az elvárásnak megfelelően ellaposodna, az ölelések a megszokottság jeleit mutatnák, szinte rutinná válnának, hanem ennek épp az ellenkezője történik, minden mozdulatban, minden egymásra mosolygásban jelen van a lelkünk is, s ez káprázatosan beragyogja az életünket. Az ölelések bensőségessége valamiféle elmélyülést, valamiféle egységet, valamiféle teljességet hordoznak. Sőt gyakran nem kell szó, nem kell érintés, elég egy pillantás, s mi kissé bódultan eggyé válunk mindenféle testi kontaktus nélkül is.

Az természetes, hogy amikor egymásra gondolunk, a másik hamarosan jelentkezik, az sem olyan nagyon meglepő, hogy párom—aki kicsit sem ezoterikus – pontosan érzi az érzelmeimet, érzéseimet. Szavak nélkül is teljes megértésben kommunikálunk, vagy csupán a válaszok hangzanak el a ki nem mondott kérdésekre. Ebben nincsen semmi rendkívüli, a szerelmes emberek a gondolatolvasást, az érzelmek „meglátását” gyakran megtapasztalják. Elég telefonon beszélni, s sistereg közöttünk, körülöttünk a levegő, s nem csak a vágyak csapnak fel, mint korábban egy-egy kedves szó hallatán, hanem érezzük, hogy a lelkeink egymást simogatják. Pontosan tudom, mikor párom lelke nagy távolságból hozzám szállva kedvesen megcirógat, sőt leheletfinoman körülölel, rám fonódik, s eggyé válik az enyémmel.

Ami viszont teljesen szokatlan, eddig át nem élt élmény, az a nagy harmónia, a csendes, mosolygós derű, a végtelen nyugalom, a békés együttlét, ami hónapok óta uralja, s teljesen meghatározza közös létezésünket. Nem kell, hogy egymás közelében legyünk, nem kell látni a másik az arcát, vagy hallani a hangját, nem zavar a viszonylag nagy távolság, elég a tudat, hogy a társunk létezik, s kicsit nekünk is van, kicsit értünk is él, picinykét miattunk is boldog, ez a tudat már derűvel, s az egymásért is létezés bizonyosságának örömével tölt el mindkettőnket.

Míg a szerelmes ember ha tetszik, ha nem birtokolni akar, vágyik a szerelme állandó jelenlétére, a kizárólagosságra, hogy csak neki, csak vele, csak érte égjen, éljen párja, nálunk ez a birtoklási vágy nem jelentkezik. Csupán annyi van, hogy jó tudni, hogy valahol van a kedvesem, teszi a dolgát, éli az ő független, szabad életét, de emellett mi együtt, egymásért is vagyunk, s amikor mindkettőnknek megfelel, akkor közösen éljük életünk.

Nincs korlátozási, kisajátítási igényünk, csupán annyi vágy van bennünk, hogy együtt valamiféle csodát, valamiféle gyönyörűséges teljességet teremtsünk. S ebben a közös teremtési folyamatban valami megfoghatatlan szépségbe, szinte hihetetlen, s nehezen kifejezhető magasságokba érkezünk. Mindketten állítjuk, hogy ez annyira más, annyira szokatlan, s olyan csodaszépen fejlődő, elmélyülő, örökké megújuló, végtelen bensőséges pillanatokat hordozó kapcsolat, hogy eddig még ilyen elvarázsolt állapotban egyikünknek sem volt része.

Ezek miatt hiszem azt, hogy teljesebb, tökéletesebb az „új energiás” szerelem, s sokkal több, bensőségesebb az a távolról érkező érintkezés is, mint amilyet korábban lehetett megtapasztalni.