Csoda ........
johanna · 2013. április 24. 20:46
Kategória:
"Az utóbbi időben kiüresedtem. Elfogytak a szavak. Elfogytak a betűk. Elhagytak a gondolatok. Helyüket átvette a nagy üresség. Nem volt ismeretlen a helyzet, ám valójában kissé elhúzódott, és kezdett aggasztóvá válni. Eleinte, napjaimat egy "fekete lyuk" szerű állapotban töltöttem. Szándékosan nem helyet írok. Mert mindez bennem zajlott. Nem túl mélyen, de belül. Ott, ahol azt hihetnéd nincs tovább.
Először olyannak tűnt mint a depresszió, ám megfigyeltem hogy semmilyen érzés nem kísérte. Nemes egyszerűséggel csak az ürességben voltam. Az ürességben. Az átmenetben. Amikor még csak azt sem mondhatod: fél lábbal itt, fél lábbal ott. Hanem pontosan az itt és ott-ban is benne. Egyszerre mindkettőben, mégis egyikben sem. Nem voltak érzések, sem gondolatok. Csak ültem naphosszat és nem cselekedtem. Minden értelmetlennek tűnt. Bármily nemű cselekvés.
Látszólag minden elhagyott. S akkor mindezt tetőztem még azzal, hogy úgy éreztem az akkori helyzet már nem okoz örömet, nem ad többet, tehát kiléptem belőle. Kiléptettem magam. Úgy éreztem beleragadtam, és muszáj volt kiemelni magam, hogy rálássak a helyzetemre. Nem mondom hogy nem volt fájdalmas, de mégis a szívem azt diktálta: meg kell tennem! Tudtam, nem lesz könnyű, de akkor és abban a pillanatban azt éreztem a leghelyesebbnek. Tehát döntöttem: lépek. Változtatok. Magam mögött hagyok mindent. Felálltam és kiléptem. Ekkor elengedtem mindent, és mindenkit aki és ami körülvett. Elvágtam minden szálat és köteléket, mely bármihez is kötött, és megsemmisítettem azt akit addig játszottam...
Máskor kisírhattam magamból amivel nem tudtam mit kezdeni, most ez sem működött. Sőt ebben az állapotban egyszercsak nem találtam azt, aki eddig ott volt. Belenéztem a tükörbe és minden pillanatban más nézett vissza rám. Olyannak tűnt, mintha most csöppentem volna a Föld nevű bolygóra, de nem látszódtam sehol. Nem volt "lenyomatom." Amit megtapasztaltam a Felsőbb Valóság Mintázatában, azt egyre gyakrabban éltem. A Pillanat ott volt, de azon kívül nem volt más. Láttam és éreztem ahogyan "folyok" egyik pillanatból a másikba. Az Új Valóság ott, és akkor íródott. Sőt szinte, mintegy "feldarabolódva" tapasztaltam meg. Mindig csak egy Szent Pillanatot. Mintha lelassult volna a valóság. És abból mindig csak egy szeletkéjében lettem volna...aztán néha folyamat sem volt, hanem csak halmaz...
Egyszerre "láttam" magam testetöltve, és testetlenül. Mégis éreztem, sem ez, sem az nem vagyok én. Akkor még nem értettem, mi ez az állapot. Éreztem hogy fontos, és nincs mitől félnem, hát hagytam hadd történjen aminek történnie kell. Nem tettem tehát mást, csak figyeltem. Bár azt, hogy kit és mit figyelek még nem tudtam...
S elkezdődhetett egy teljesen új fázis. Melyet úgy is hívhatunk: vajúdás. Eljött hát az idő! El kellett vonulnom, és meg kellett szülnöm Új Önmagamat. Ám mindezt úgy, hogy eközben "átkelek" az ürességen. Ahol nincs irány. Nincs út. Nincs cél. S ez most nem olyan, mint amikor a szakadékba veted magad, mert akkor tudod, hogy vagy így vagy úgy de földet érsz. Ám ebben a semminek nevezett ürességben nincs amire érkezzél, nincs amibe érkezzél. Nincs támpont, nincs viszonyítás. Nincs sötétség ám eleinte világosság sem. Éreztem, hogy valaminek eljött az ideje... Aztán egyik délután, mint akit fejbevágtak, elaludtam. Az álom hosszúsága és tartalma alapján úgy tűnt 10-12 órát szenderegtem. S mikor felébredtem akkor vettem észre, mindössze 1 óra telt el. "Üzenetet" is kaptam, mely így szólt: "Add fel a küzdelmet! Árnyékcsatát vívsz, és nincs ellenfél! Ne menekülj!..."
Nos. Ekkor megértettem, jobb ha megadom magam. Legyen ahogy lennie kell. Egyébként ez a helyzet amúgy már nagyon ismerős. A minden mindegy állapot, és a teljes feladás. Be kell valljam élvezem. Mert mitől is félünk? Hogy kicsúszik a kezünkből az irányítás? Mivan ha nem is mi irányítunk? Mivan ha nincs is irány? Mivan ha csak egy a biztos? Az hogy az Életben semmi nem biztos. Semmi nem állandó. Mi pedig mindent állandósítani akarunk...
A vajúdási fázis nem volt kellemes. Ugyanis a még rámrakódott személyiségrétegek jöttek elő. Először szépen lassan lopakodva, mint a bűnbánó kisgyermek, aki rossz fát tett a tűzre, és most bűntudata van. Aztán minden begyorsult. Szédültem is eleget. Egy spirál mentén elkezdett minden forogni. Az árnyékból feljövő "lerakódások" melyek nem tartoztak hozzám, a spirál mentén elkezdtek kilökődni, mint a bicikli gumiról a sár. Érdekes megtapasztalás volt, és szó szerint érezhető volt a tisztulás, és megkönnyebbülés. Ezzel egy időben csodálatos dolgokat tapasztaltam. Minden megváltozott. Minden más lett. Persze ahogy bent úgy kint is. Olyan, mint a hetekig tartó sötét vihar után felbukkanó nap, mely bevilágítja a ragyogó kék eget. A tavaszi szellő langyos fuvallatként végigsimogatja minden porcikád. Érezni a virág illatot a levegőben. A madarak dalolnak...De ez most más...
Az ég soha nem volt ilyen kék. A szellő soha nem volt ilyen lágy. A virágok soha nem voltak ilyen illatosak. A madarak...
Biztos hogy soha? Figyeltél valaha másként? Próbáltál már figyelni teljes Lényeddel? Tudod mit jelent az ?mikor azt mondom: Megélni a Jelen Pillanatot. Itt és Most. Mintha még soha nem élted volna? Mintha ez volna az első s egyben az utolsó Pillanat is? Hiszen valójában az is. Megszületsz s meghalsz, pillanatról-pillanatra. Tudsz örülni annak ami VAN? S örülni annak Aki Vagy? Akit eljátszhatsz? Amit eljátszhatsz? Örülni annak, hogy itt lehetsz a Földön?
Persze ehhez először meg kell hogy tapasztald, milyen az, amikor "már" nem vagy itt. Milyen az, amikor "még" nem vagy itt. Milyen az amikor nem vagy.
Aztán felismered: hatalmas Csodában van részed, amit úgy hívnak: "megszületni" testben. :)
Persze ez nem újdonság. De valóban MEGÉLNI igen!
2009. 03.06. Siri Poetry
- johanna blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 663 olvasás
ÉBREDŐ FÖLD
----------------------------
2009 FEBRUÁR 10., KEDD 14:29 SYRIA
Azok a gondolatok, melyeket szeretnék megosztani veletek, nagyon fontos részét képezik a jelen tudatosságának s az új energiának.
A változás, a változtatás képessége, melyről szeretnék most beszélni. Ez az energia szeretne teljes gőzzel utat törni magának, ugyanakkor mégis nagyon sokan, teljes erőtökkel próbáltok ellenállni neki. Életetek folyamán állandóan döntenetek, választanotok kell.
Ahogyan velem is megtörtént mindez. Mert magam is hasonló változtatásokra kényszerültem. A helyzetem egyre aggasztóbbá vált. Egyre sivárabbnak és kilátástalanabbnak tűnt. Féltem, dönteni, de a változástól még jobban féltem. Majd eljutottam addig a pontig, amikor ugyanezeket a kérdéseket feltettem önmagamnak. Többek között a: Mi lehet a legrosszabb, ami valaha történhet velem? S akkor, végre először, szembe mertem nézni afélelmeimmel, a gyávaságommal és a kétségeimmel. Tudtam, meg kell tennem.
Önmagamért. Az önbecsapás, a hazugságaink nagyon nagy teherként nehezednek ránk. A lelki terhek pedig nyomasztanak. S nem hagynak élni. Ráeszméltem, hogy a boldogság egyedül tőlem függ. A választásaimtól, a döntéseimtől. Mert mindig van választásunk!
Döntéseiteket, a régi energián alapuló félelmeitekre és szorongásaitokra alapozzátok, és ezeket a régi szokások által hozzátok meg. Gyakran előfordul, hogy benne maradtok a régi jól bevált helyzetben csak azért, mert a félelmeitek olyan erősnek bizonyulnak, hogy képtelenek vagytok tudatos döntést hozni. Félelmeitek a börtönötök s ti ennek a foglyaivá váltok. Reszkettek attól, hogy megtegyetek bizonyos lépéseket annak érdekében, hogy beengedjétek, és befogadjátok az új tudatosság energiáit. Még mindig a ragaszkodáson alapuló félelmeitek által kapaszkodtok minden erőtökkel, egy olyan széteső világba, amelyben többé már nincsenek kapaszkodók.
Régi hiedelmeiteken alapuló félelmek ezek, melyek már nem szolgálnak benneteket. Ellenkezőleg! Nem engedik, hogy tovább folytassátok életeteket, és így továbbra is csak egy helyben topogtok. Beleragadtok olyan múltbéli mintákba, melyek nem hagyják a haladást, a továbblépést. Nem mertek változtatni, mert a változtatás által új kihívások elé vagytok állítva, melynek nem látjátok a kimenetelét. És ez számotokra nagyon ijesztő. Megszoktátok, hogy mindennek tudni akarjátok a végét. Noha nincs vég, ahogyan kezdet sincs.
S ekkor a kör bezárul. Azonban mindig van választásotok! A jelen tudatosságának, a jelen kornak a választása. Mely a szabadságra és az egységre épül. Ám ha a félelmet választjátok, s ha azt gondoljátok, hogy szenvednetek kell, akkor szenvedni fogtok. Amit csak akartok! Hiszen ti hozzátok létre a saját valóságotokat. Miért féltek tehát azt választani, ami számotokra a legnagyszerűbb s legjobb?
Megtapasztalhatjátok, hogyan legyetek mindig tudatában annak, hogy választásaitok milyen hatással lehetnek életetekre, és saját fejlődésetekre. Megtanulhatjátok, hogyan nézzetek egy másik nézőpontból, s ekkor egyre több és több, új és újabb dolgot fogtok meglátni és megtapasztalni. Ha választásotok a lényeteket, igaz önmagatokat tükrözi, akkor minden értelmet fog nyerni! Most bólogattok, helyeseltek, azután folytattok mindent ugyanúgy, mint ezidáig. Hát nem látjátok mit teremtettetek a félelmeitek által?
Itt van például a munka választása. Talán eljön az ideje, hogy munkahelyet változtassatok. Talán szükségét érzitek annak, hogy tovább lépjetek. A régi munkátok, melyet csak a túlélés érdekében csináltok, nem fog többé szolgálni benneteket. Elveszi erőtöket, energiátokat, és újból benne vagytok a manipulatív félelem világában. Most figyeljetek befelé, és válaszoljatok magatoknak őszintén. Az a munka, melyet most végeztek, örömet okoz-e nektek? Úgy érzitek-e, hogy maximálisan ki tudtok teljesedni benne? Tudtok-e általa önmagatokból, igaz lényetekből kinyilvánítani valamit? A félelem az, ami azt mondatja veletek, hogy ne változtassatok? Gazdagodtok-e szellemileg, és anyagilag munkátok érdemeként? Ti szolgáljátok a munkát, vagy a munka szolgál benneteket? Mertek önmagatoknak őszintén válaszolni itt és most? Nyavajogtok, és sírtok, hogy így nem jó, úgy nem jó! S most tedd fel a kérdést: Mi az a legrosszabb ami történhet veled? Mi történhet akkor, ha a belső hangot követed? Ha ezentúl azt választod, ami számodra a legjobb?
Miért hiszitek azt a téves elképzelést, hogy nem végezhettek olyan munkát, mely által kiteljesedhettek, és önmagatokból is adhattok? Miért nem hiszitek el végre, hogy teremtők vagytok, és ti hozzátok létre a nyomorotokat is , és a boldogságotokat is? Szenvedtek a munkátoktól? Utáljátok? Vajon miért hiszitek, hogy mindenért szenvednetek kell? Miért szenvedtek? Miért választjátok a szenvedést?
Ezek a hiedelmeitek olyannyira mélyen belétek vésődtek, hogy nem láttok már ennél tovább! Pedig van tovább és azon is túl.
Aztán vegyétek szemügyre a kapcsolataitokat. Itt főként a párkapcsolatokra gondolok most, melyek legtöbbje szintén a hiedelmeitekre épül. Most tegyétek fel a kérdést: Boldog párkapcsolatban éltek-e? Kiteljesedhettek, és önmagatok lehettek-e ebben a kapcsolatban? Irányítva érzitek-e magatokat a társatok által? Függő viszonyban vagytok-e általa? Gondolok itt érzelmi, és/vagy anyagi függőségre. A gyerek(ek) miatt vagytok-e együtt, vagy netán megszokásból? Avagy mindezeket együttvéve? Mertek egyszer végre őszinték lenni önmagatokhoz? Boldognak érzitek-e magatokat? S ha úgy érzitek igen, tegyétek fel magatoknak a kérdést: Mitől vagyok boldog?
S ha boldogtalanok vagytok, miért kényszerítitek bele magatokat a boldogtalanságba? Mitől és kitől féltek? Mire és kire vártok? Hol vagytok ebből ti? Hol vagy ebből Te? Mit gondoltok, mikor jön el az az élet, az a boldogság, amit önmagatoknak szeretnétek?
Soha, soha nem fog eljönni. Értitek? Mert a csoda, amire vártok itt van. Ti magatok vagytok a csoda, s a boldogság! Hatalmas teremtők vagytok. Önmagatok teremtése. Önmagatok vagytok a Létezés csodái. Bármit megtehettek, hiszen minden képességetek megvan hozzá. Ti mégis reszkettek, féltek, vártok. S mire vártok? Azt gondoljátok, hogy holnap jobb lesz? Holnap talán minden megváltozik? Nem, nem. Nem lesz holnap soha. A holnap nem jön el. Mert a holnap itt van, s az a holnap ma van. Itt és most van.
Kérdezzetek! Kérdezzetek! Kérdezzetek! S egy idő után majd rájöttök, nincs kérdés, és nincs válasz. Nem is volt soha. Mert ti magatok lesztek a kérdés, s a válasz is. Ti vagytok a kérdező, a kérdés és a válasz is. Minden bennetek van! Hisz minden ti vagytok!
A múlt emlék. A jövő lehetőség. A mai választásotok, a mai teremtéseitek, akik ti vagytok, azok vagytok. Válaszd a boldogságot! Válaszd az örömöt! Válaszd az Életet! Válaszd mindet! Mert minden Te vagy!
2008. 11. 09.