Meditáció

Léria képe
Kategória:

Már gyerekkoromban hallottam nyugati rokonoktól, hogy ott a nők rendszeresen meditálnak. Igaz nem értettem mi az, sőt amikor megkérdeztem őket, nem is kaptam igazán érthető válaszokat, de úgy hallottam, hogy ez nekik jó, bár ők sem tudták miért. Sokáig úgy gondoltam ez csak egy új divat és amúgy is ráérnek. Akkor kezdtek nyugaton divatba jönni a keleti kultúrák.

Az elmúlt tíz évben sok meditációs technikát kipróbáltam. Én két csoportba osztottam ezeket a módszereket. A vezetett meditáció, mikor valaki megmondja egy kellemes zene kíséretében, hogy ezt meg azt látom, és ilyenné meg olyanná alakul a tudatom. A másik, mikor a légzésemet figyelem, perceken, ha kell órákon át, és figyelem azt, amit kapok a környezetemből.

A vezetett meditáció csúcsa számomra Balogh Béla: Tudatalatti Tízparancsolat CD-je. Balogh Béla magas tudatszinttel rendelkezik, több éves munkája eredményeként egy mindenre kiterjedő tudatformáló CD-t ad a kezünkbe. Sok embernek szoktam ajánlani. Többen jeleztek, hogy “kiüti” őket a CD. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy olyan belső blokkjaik vannak, amelyekkel szembesülnek a CD hallgatásakor. Azt szoktam javasolni, hogy hallgassák tovább, mert néhány nap alatt oldódni fognak a blokkok. Ilyenkor viszont az is előfordult, hogy az illető egy hónap múlva nem érezte jól magát a munkahelyén. Nyilván nem ott volt a helye, megérett az idő a váltásra, a változásra. Az említett CD sikerén felbuzdulva boldog-boldogtalan kezdett hasonló CD-t kiadni, nyilván egyszerűbb információval. Találkoztam még “rosszindulatú” vezetett meditációval is.

A másik kedvenc meditációm az, amikor az ember ül és a légzését figyeli, és lassan el kezdenek történni a dolgok, akár testelhagyást is meg lehet élni. Azonban végtelen türelem és nyugalom szükséges hozzá. Nem szabad sietni, nincs telefon, csak a végtelen nyugalom. Ezzel csak egy gondom van, nincs egy-két órám naponta végtelen nyugalomban, sokszor még hetente egyszer sem.

Eközben sok olyan jelzést kaptam, hogy a mai felpörgött ember ha leül meditálni, akkor nem hogy megnyugszik, hanem egyenesen ideges lesz. Ideges lesz attól, hogy nem tud megnyugodni. Mint amikor valaki éjjel nem tud aludni, aztán később azért nem tud aludni, mert ideges amiatt, hogy nem tud aludni. Megértettem, hogy a napi meditáció nem a modern embernek való, hiszen ez a technika onnan származik, ahol az emberek ráérnek, nincs sok dolguk, és örülnek annak, ha tehetnek valami jót.

A bal agyfélteke a logika szerve, míg a jobb az intuícióé, a meditációé. Olyan ez, mintha két gép lenne egy tengelyre kötve és mi forgassuk a tengelyt. A bal agyfélteke szeret pörögni. A modern élet arra tanít minket, hogy a logika vezéreljen, gyorsan döntsünk logikusnak tűnő érvek alapján. Ahogy egyre gyorsabban pörög a világ, úgy egyre gyorsabban pörög az agyunk. Ugyanakkor a jobb agyfélteke a lassú fordulatot szereti. Ilyenkor vannak intuícióink, megérzéseink, ilyenkor vesszük a környezet jeleit. A modern ember agya muszáj hogy pörögjön, különben kirúgják a munkahelyéről, így viszont estére sem tud annyira lelassulni, hogy meditálni tudjon. A keleti ember lassú életet él, így könnyen tud meditálni. Ahogy a keleti ember nyugatiasodik, úgy elveszti a meditáció képességét.

.

Gyakorlat a modern embernek

Valójában a meditáció nem más mint a TUDATOS JELENLÉT. A gyakorlat nagyon egyszerű, 5-7 perc szükséges hozzá. Menj ki a parkba, ülj le egy padra, és kezd használni az összes érzékszervedet. Vedd észre, hogy milyen szép felhők vannak az égen, de ne csak egyre figyelj, hanem úgy általában mindre. Amikor csak egy felhőre mondjuk, hogy milyen szép, nem látjuk a többit. Aztán halld meg, hogy a szomszéd padon beszélgetnek, de ne legyél kíváncsi arra, hogy mit hallasz, csak halld a beszélgetés zaját. Aztán látod a fákat, bokrokat, nézd őket úgy, mintha az aurát néznéd, elbambulva (révületben). Az előtted levő padon is ülnek, vedd észre, de ne figyelj az emberre, nem látod a konkrét arcát, csak azt, hogy ember, ha a saját barátod lenne, akkor sem ismernéd meg. Aztán vedd észre, hogy mögötted egy biciklis megy, de ne fordulj hátra, csak halld. És ami a lényeg, hogy ahogy bővül az érzékelésed, úgy tartsd fenn az előzőt is. Így tudatosan ott vagy a parkban. Azt mondják, hogy meditálni legjobban egy tengerparti nyüzsgő piacon lehet, mert olyan végtelen sok az érdekes hang, illat és egyéb rezgés. Lényeg, hogy csak megfigyelő legyél és ne ítélj meg semmit. 5-7 perc után egy végtelen boldogság lesz rajtad úrrá, függetlenül attól, hogy milyen érzésekkel ültél le a padra. Sokan elsírják magukat a boldogságtól. Sokkal több energiád lesz, volt akinek 1-2 dioptriát javult a szeme a következő egy-két órára. Lényeges észrevétel, hogy lelassul az idő. Azt hiszed órákat meditáltál, pedig 5-7 perc volt.

Ha nem tudsz kimenni, akkor a szobában is lehet meditálni. Tedd fel kedvenc zeneszámodat, vagy Mike Oldfield: Light and Shade c. számának kedvenc részét, ülj le úgy, hogy lássad a szobádat, sőt ki az ablakon is. Nézzél elbambulva, mintha a kinti fák auráját néznéd. Lásd a szobád falán a képeket, az órát, de ne lásd, hogy mit mutat. Lásd a bútorokat, esetleg a barátodat, de ne tudd a részleteket. Láss ki az ablakon, lásd, hogy a szomszéd füvet nyír, de ne lásd a rövidnadrágja színét. Halld a zenét, de ne kimondottan arra figyelj. Légy így 5-7 percet. Ha nem önt el egy végtelen nyugalom, vagy boldogság, írj nyugodtan egy emailt, hogy töröljem le ezt az oldalt. Bármilyen zaklatott is vagy, megnyugszol. Bármilyen gyenge is vagy feltöltődsz. Szobában végzett gyakorlat esetén érdemes meggyújtani egy fehér gyertyát is a következő módon: kezembe fogom a gyertyát, megfogom a másik kezemmel az öngyújtót majd miközben meggyújtom a gyertyát, azt mondom hangosan “meggyújtom ezt a gyertyát a szeretet nevében”. Az így meggyújtott gyertya amíg ég, ezt az információt fogja sugározni, azaz a szeretet rezgése betölti a teret. Egyébként máskor is érdemes gyertyát gyújtani és az elmondott gondolat betölti a teret, legyen az bármilyen gondolat.

A rohangálós életet élő modern embernek heti 2-3 alkalom csodás élményt hoz. Nyilván aki beteg, az meg tud engedni magának napi többször is 5-10 percet és sokkal jobban fog gyógyulni. Aki elsírja magát, vagy megköszöni a Létezésnek az életet, annál hatalmas lelki blokkok oldódtak fel.

Egy-két hónap alatt el lehet oda jutni, hogy az ember “véletlenszerűen” a hétköznapi életben is megél ilyesmit. Ismerek olyan embert, aki egy társaságban 10 emberrel tud úgy beszélni, hogy egyszerre beszélnek hozzá (Napóleon egyszerre 7 levelet tudott diktálni). Lényeg, hogy kitágul az érzékelésed, és néha fogsz látni a perifériás látásodon túl is. Az igazi karate mesterek így tudtak bekötött szemmel harcolni és győzni. A magam részéről néhány évvel ezelőtt éltem át először ilyesmit, egy négysávos úton egyedül mentem át a zebrán, autó nem jött sem jobbról, sem balról. Amikor leléptem az úttestre, éreztem hogy egy másik világba léptem. Éreztem az aszfalt minden atomját, bár csak előre néztem, de láttam mindent oldalra is, sőt a hátam mögött levő zöldségest is. Az volt az érzésem, hogy lelassult az idő, és én is nagyon lassan megyek át az úton. Arra is gondoltam, hogy gyorsabban kell átmenni, ne csak sétáljak, és bár előre néztem, láttam, hogy nem jön egyetlen jármű sem. Félelmetesen jó volt. Mintha 5 percig mentem volna át az úttesten, és úgy igazából egy voltam az úttal, a környezettel.

Ezen túlmenően érdemes a napi életben tudatosan is alkalmazni a technikát, például egy koncerten. Nem az előadókat, vagy a zenészeket kell figyelni, hanem érezni kell az egészet egyben. Érezni kell a közönséget, a zenét és a színpadot. Fantasztikus érzés.

Szánj heti 3x(5-7) percet magadra ha egészséges vagy, és napi 5-10-20 percet ha beteg vagy. Garantálom, hogy megváltozik az életed.

éber tudatosságot használom, és csak akkor ha mind két kezemmel dolgozok, hogy a fizikai tudatosság le legyen foglalva, egyszerre két tudatosságban vagy, és szépen akadálymentesen haladsz.....

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.