Végelszámolás – avagy, az ajtók becsukódnak…

johanna képe
Kategória:

Fényrezgő vagyok a Fény tiszta erejével…

Végelszámolás – avagy, az ajtók becsukódnak…

Üdv Mindenkinek...!

Még a növények is a Fényt keresik mert [jobb hiányában] felé fordulnak...

Már nagyon sok mindent tudtok, ezért így ez nem az az információ lesz amire számítotok.

Lassan másfél éve ülünk együtt a különféle monitorok előtt magasabb rezgések által irányítottan, mindemellett a társoldalak segítségétől ösztönözve, hogy olyan gondolatok írott formáját mutassuk meg és adjuk közre, hogy azok végre ne az addig megszokott mindennapos összefüggésben mutassák be a jelenlegi földi történéseket. Lassan másfél éve, hogy minden nap több órán keresztül kerestünk és találtunk, szerkesztettünk és illesztettünk, hogy lehetőleg a legfrissebbet, a leghatékonyabbat, azon belül is a hiteleset kapjátok, - bocsika, ha néha ez nem úgy jött össze.

A látszat ellenére Fényrezgőt ilyenkor mindösszesen egyetlen reménysugár altatta el, hogy aztán felébressze néhány órával később, a szándéknak az az ereje, miszerint minden ilyen cselekvés lehetőleg egyre többeteket juttasson el a mélybe húzó kiábrándultságból, [egy még alvó állapotból] egy attól jóval magasabb pozíció közvetlen közelébe, ami egy - mint mostanra kiderült és egy képet alkotva róla, - folyamatosan emelkedő tudatspirál.

Mert bizony addig is, de a Dimenzióüzenetek megnyitásáig mindenképpen sok mindenből kezdett elég lenni.

Ténylegesen elég volt azokból az unalmas hírförmedvényekből, amit addig bedrogozottan álmos állapotban olvastunk vagy hallhattunk…mint pl. hogy: tovább tart az orosz-ukrán gázmeccs, vagy mert tovább terjed a parlagfű a büntetési tételek ellenére, vagy hogy a politikai pártok hány százalék reményekkel állnak újra rajtvonalhoz és milyen [altató]programokkal, újfent mennyivel javult a bankok féléves nyeresége, és, hogy megint változik az adózás, továbbá mennyivel emelkedik szerdától a gázolaj ára, vagy éppen mennyien haltak meg aznap Irakban, Afganisztánban vagy Nigériában és hogy az aznapi jóidő kimaradását milyen eredetű légköri frontok irányítják…és még majd többszáznyi „valóvilágos,” médiaszenzáció a főoldalakon.

Ha és amennyiben lenne olyan képződmény, hogy Gonosz, Fényrezgő a politikusi, bankári, vallási, hírszerkesztői elemekből magas fordulatszámon összeturmixolt sötétfekete színű katyvasszal öntené le őket és az általuk elfoglalt dobogós helyeket.

Úgyhogy eljöttünk változtatni – a félelemtől jóval másabb, nagyobb és több lehetőségről tájékoztatni.

Nos, még mielőtt megszülettünk, ezeket a „ fontosnak” elhíresztelt híreket [és hírszerkesztőket] untuk meg.

És mert van más is.

„Szerencsére,” hogy a rendszer [felépítése] az eleve olyan, [talán úgy nézhet ez ki, mint egy Rubik kocka, ahol a külső élek által határolt legnagyobb kocka magában foglal még sok - sok kisebb kockát...] hogy mindig vannak nagyobb szintek az éppen megélttől, az éppen aktuálistól, amelyek kiterjedésüknél fogva beteljesítőbbek lehetnek az előzőeknél. Éppen ezért soha nem kell félni valamit abbahagyni, amit addig a percig szívesen csináltunk majd pedig sohasem kell félni [azt] elengedni. Mert mindig lehet egy nagyobb élmény.

Ó, igen, ez lehet bármi, egy már nagyon kellemetlen munkahely, lehet egy ahhoz hasonló kapcsolat, egy bélyeggyűjtemény, lehet az egy ház, egy régi szerelem vagy azzal járó, azokat kísérő gondolkodásminta és érzelem, - a mi esetünkben ez nem más, mint ez a honlap.

Mára már kimondható, igen kedves Fényből szőtt olvasónk, - Te és Ti, - az eltelt idők alatt tulajdonképpen innen vagy onnan szinte minden információt megkaptatok azokról a lehetőségekről, ami mutathatja még a további utat és utakat, egyénien, lélekszinten szervezett emelkedésetek irányát, úgyhogy ideje lehet elkezdeni ráhangolódni saját, belső tudatotok sugallmaira.

Most éppen hozzátok szólok, akik szinte nap mint nap vártak valamelyik üzenetünkre, annak megjelenésére, a Mesterek az Angyalok tanításaira, néha csalódást okozva, legtöbbször talán mégis örömet és biztatást a belső [és időnként a kilátástalanságig összetört] hangulat javításához.

Előzetesen megnyugtatunk mindenkit, az üzenetek továbbra is [gyorsuló] ütemben érkeznek, ebben semmiképpen nem lesz akadály vagy torzulás. Elmondhatjuk, hogy eme célt elérni szándékozva mind a csatizók mind pedig a magyar fordítók a helyükön vannak és teszik a dolgukat saját fejlődésük adományaként is, a megosztás egyre bővülő nagyobb szándékával is és ehhez kapcsoltan mindig lesznek honlapok és oldalak, amelyek alig várják, hogy ezeket az újabb üziket feltegyék, hogy megmutassák és megosszák azokat veletek.

Ez a döntés vagy leginkább választás valamiről, amit mindjárt megismertek, már jóval ezelőtt a pillanat előtt megszületett és csupán amiatt tolódott ki eddig az időpontig, mert még várni kellett valakire, aki a reméltnél egy picit hosszabb ideig, a kelleténél pedig egy kissé mélyebben ásta el magát az illúziók széleskörű tartalmaiban, mint ami az annyi időt megérdemelt volna.
[Lassan olyanná valószínűsödött ez az egész folyamat, mint a közzétételi bejelentések késlekedése, mindenesetre az is megtörténik egyszer.]

Akár hogyan is, de mindenfajta menekülési szándék valahonnan, - indokolja azt akár egy látszólag kilátástalan helyzet, - az egy speciális útvonalat, egy körpályát alakít ki önmagunk felé, ugyanis ez a földi tapasztalás, - a kalandjárat - legfontosabb része. Nevezhetjük talán a tűzön való járásnak is. Érdekes módon történjen a kalandtúra alatt bármilyen esemény, az a végeredményhez képest már nem lesz fontos. A lényeg a [ki]józanodás elérése vagy annak megérkezése ami pedig ebben az esetben is megtörtént, - tehát vártunk még valakire, - és hősünk hosszú idő után végre „hazatalált,” önmagára talált, garantáltan nem mozdítja őt ki senki és semmi isteni azaz saját középpontjából. Tévutak, mellékutak leágazása, az ingoványos talajon való járás megtapasztalása után immár ő is belépett a Fény kellős közepébe, önmaga fénye felismerésének tisztaságába.

De ez az időtartomány mivel mindenkinél más és más, elmondható, a türelem teremti meg ilyenkor is a rózsát, pedig volt időszak, amikor [ekkor már türelemfogytán] egy egész rózsabokor nőtt ki Fényrezgő homlokán.

Nos, ez [a Fénybe]lépés is megtörtént a napokban azzal a hozzáállással, hogy senkit nem hagyunk hátra akkor, amikor Ő maga is jönni szeretne, nem pedig maradni, mely helyzet e hét elejére váratlanul és meglepően gyorsan de mégiscsak kialakult.

Fénysebességgel járja az a hír, ha egyvalakit elsegítesz a Fény kapujának bejáratáig, már akkor megtetted a magadét, ha kettőt, az már mégiscsak megmutat valamit, esetleg ha sikerülne netalán hármat is „eltuszkolni” ehhez a láthatatlan kapuig, az nem más, az olyan, mint a csoda, az egyenesen a mennyek országa, aminek elérése pedig csak nyilván tovább segítheti a folyamat felgyorsulását.

Ennyi pedig elég legyen ahhoz, hogy elmondjuk Nektek, ezzel a Dimenzióüzenetek a napokban megszünteti áldásos „adását,” mondhatni becsukja kapuit azért, hogy ezt a kaput bezárva de mégiscsak az itt összeszedett tapasztalatokkal Fényrezgő egy új ajtót nyithasson meg, egy új iskolát kezdhessen el a Végtelennek [ami attól nevezhető végtelennek, hogy egy bizonyos tekintetben zárt rendszert alkot] e csodás játékában.

Amit viszont csak azzal az érzéssel, információval, és megnevezéssel hívhatunk elő az ugyancsak végtelen Tudatból, hogy [ön]szeretet.

Amennyiben hatékonyak szeretnétek lenni [a] saját teremtésetekben csak ez a fogalom és mozdulat képes valamit úgy bezárni, hogy semmi veszteség ne érhesse utól azt, aki ezt a lépést képes megtenni.

Ennek a fogalomnak és rezgésnek ismerete meséli el, hogy ki otthon a Ház Ura. A tudás önmagatokról, azaz a tudatosságotok hatalmas erővel lát el benneteket a nagyobb dimenziókból megnyílva, de ezeket az energiákat ne kívülről várjátok, a nagyobb dimenziók nem kívül tartózkodnak: ez belső energia, ez valamennyi látszat ellenére belülről indul el kifelé, egy neutron vagy egy proton és még sok más kisebb „alkatrész” sokkal közelebb van a 11. dimenzióhoz, mint egy karácsonyfadísz, ami pedig a rendszer felépítéséből fakad. Kifelé csak sűrűsödnek a dolgok, belülről kifelé csak szilárdabbak lesznek a dolgok, tehát jobbnak tűnik még akkor az események megtörténtét átalakítani, amikor azok még a folyékonyság [energia] állapotukban vannak.

Fényrezgő előzetesen bebocsátást kért és kapott az Egyetemes Tudat működése megismerésének rejtelmeibe, - ez részéről egy úgynevezett hiányérzet, egyfajta hiányenergia, ugyanis ez mozgat mindent a Mindenségben, ennek az érzetnek a kiegyenlítése készülődik majd megtörténni. Nagyobb tudatrésze és többi segítői mindezeket a fizikai törvényeket már igen jól ismerik és így várják őt egy interdimenzionális vasútállomáson, hogy megismertessék vele is. Az előkészületeket megtette, a tolltartót és radírgumit megvette.

A Dimenzióról annyit, Köszönet érte Nektek, akik segítő, figyelmeztető és támogató figyelmetekkel ilyen sokáig fenntartottátok ezt a lapot, hogy üzenete eljusson oda is, ahol az addig megszokottól eltérően [ami nyilvánvalóan a régi energiás médiaszerkezet és mondanivaló,] mindezekkel a tartalmakkal és mondanivalókkal és segítségetekkel eljutott azokhoz is, amerre addig még madár se repült. Mert ahol a figyelem, ott tudatosság zajlik. Az a Test, ahol nagy a figyelem önmaga létezésére, ott a Tudat van jelen aminek terében energia száguld, ott pedig nagy a jutalom. Ahol a tudat, abban a „helyiségben” magasszintű, magasröptű energiaáramlás és bőség indukálódik.

És talán éppen ezért ne, hogy feledjétek: mindenkinek van egy saját Földje, egy saját Gaiája, amit gondolatban elképzelhet szennyezés mentesen, egészségesnek, tisztának és bőségben, akit ápolhat, babusgathat, megszeretgethet, és gondoskodik róla úgy, hogy csak annyit vesz el annak javaiból, amennyire aznap éppen szüksége van. Tehát minden tudatos lénynek van egy ilyenje és pontosan olyan arányban részesedik abból, amennyien most jelen vannak a bolygón - olyan ez, ahányan körbeülnek egy szülinapi tortát hogy jóízűen megegyék, annyiad része jut a tortából mindenkinek. Ha éppenséggel nyolcan vannak egy kerek tortára, akkor abból 1\8 rész jut egy személynek.

Nos, ezek az [egyénileg "szerkesztet" és] elképzelt képek adódnak össze egy [kollektív] tudati összegzésben.

Magyarul, ahányan és ahogyan elképzelitek „saját Földeteket,” pontosan úgy fog az formálódni, úgy fog az kinézni és erre mondták jelenleg tőletek még fejlettebb lények, hogy a dimenziós felemelkedés akár egyetlen másodperc alatt is megtörténtet[ne.]

Mert jelen pillanatában szeretnivaló bolygónk a Föld pontosan úgy néz ki, ahogyan azt az emberi érzelmek diktálják, egy olyan káosz – os mintázatban. De mindenkiben ott van, OTT ÉL és ott mozog egy rendkívül különleges frekvencia, amelynek „bedobásával,” aktiválásával nagyot lendíthet a helyzeten, mérhetetlenül sokat változtathat ezen a képen.

És mint mondtuk, ez a tervezés, ez a "munka" csak egyetlen helyről indítható, - talán úgy mint a vállról indítható rakéta – de ez nem kívül van, ez csakis belülről kódolható, egy belső nyugalmi állapotból – ha megfigyeltétek csak ebben az állapotban lehet szépséges képeket elképzelni a bolygóról, a környezetről – hát gyakoroljátok jó sokat, mert a harmadik gyakorlás már sokkolta jobban fog sikerülni. Valójában ez az igazi [teremtő] munka és ettől olyan könnyű, nem pedig százezer gépkocsit leengedni a futószalagról.

A törzsfejlődés befejeződött, jöhet az evolúciós ugrás.

Sokan, időnként nagyon sokan jártatok mifelénk, egy idő után természetszerűleg elfelejtitek majd Fényrezgőt, Ő viszont soha nem fog így viselkedni veletek, mert Ti hoztátok létre őt, hogy veletek együtt megtapasztalhasson valami szépet és valami nagyon izgalmasat.

Fényrezgő és a Dimenzió üzenetek most elbúcsúzik mindenkitől akivel megismerkedett…

Játszom

"""""üdvözletem fényrezgő :) Anita/johanna :) """"

margardian képe

http://www.youtube.com/watch?v=v9AFhLn7ynU
Én is bezártam ezt az ajtót , Isten veletek.

VacskAnisha képe

Pedig milyen türelmesen vártam Kuthumi Agrippa üzeneteit, amit beígért nekünk, mert nem kapjuk meg az Eloff fordításokat. Hmmm....

margardian képe

Hmmm... Már fentebb leírtam, az oldalamon ott lesznek :)

VacskAnisha képe

Drága tesókám, nem emlékszem, hogy a te csatrnádon keresztül ígérte volna Kuthumi Agrippa, hogy mivel nem kapjuk meg az Elof féle anyagokat, így közvetlenül azon a csatornán keresztül fogja átadni a tudást nekünk.
Én akkor nagyon lelkesen vártam, hogy átadásra kerüljön ez. És....azt hiszem igen türelmes voltam...De...ha ez az oldal elbúcsúzik, akkor már nem tartom valószínűnek, hogy eljut hozzánk az a tudás.

Raistigle képe

Ó te csatorna függő, egyed, nincs eléggé teli a begyed ? állandóan ezt eszed.....mint a narkó, már élni se tudsz nélküle.....

VacskAnisha képe

:oD

Rég szórakoztam ilyen jól! :oD hidd el, akinek szólt...az érti....sőt! már meg is van a véleménye rólam e miatt...:oD...hát nem az, amit te levontál következtetésül...:oD

S akkor megérkeztél a tudatnélküliség esemény horizontjába, mert nem csak a tudattal tudsz létezésben lenni a teremtésben.

VacskAnisha képe

hűűű... a lottón találnák így bele a közepibe! Napok óta te jársz az eszembe....hogy visszajössz....és tessék, itt vagy.

Raistigle képe

Üdvözöllek barátom, nézz szét, a káosz szinpadán...találj magadnak csemegét, és világosítsd meg az elménket....

Nem tehetem ritka pillanata vagyok a teremtésnek mostanában erre felé, mert ettől fontosabb dolgaimal időzők

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.