A bennünk élő nő és férfi viszonya és párkapcsolataink

A bennem élő nő szólítja a bennem élő férfit közös teremtésre!

Belenézek a napba, és hívom, várom, befogadom. Magamba fogadom, és engedem, hogy teljesen beáramoljon, előhívódjon.

Megnézik egymást, hogy is állnak épp, hol tartanak egymással, hogyan viszonyulnak egymáshoz.

Finom forróság önt el a mellkasomnál, és érzem hogy ölelik egymást, összefonódva…

A férfi végtelenül tiszteli és rajongva szereti bennem a nőt, csodálja erejét, életkedvét, kreativitását, teremtőképességét. Bizony, a teremtő képességét. Mert bizony a nőben születik meg a vágy és ő a táptalaja az életnek. A férfi erre a vágyra reagál, ezt a vágyat hallja meg és erre cselekszik. Ebbe a vákuumba, ebbe az üres, a vágy keltette kehelybe szeretne behatolni és azt a csodás vágyat, álmot magjával, életerejével, fényével megtölteni, hogy termőre forduljon. A férfi fénye maga az idea, ami így meg tud foganni. A nő szerelmesen befogadja, hisz ezt álmodta, ezt vágyta és most magába engedi mélyen, hogy jól beágyazódjon, és elkezdi táplálni önmagában, önmagából. A férfi ez alatt óvón vigyázza megtermékenyített kedvesét, hisz mindkettőjük érdeke, hogy a kettőjük által megfogant idea megkapja a legnagyobb odafigyelést, energiát ahhoz, hogy a nőben növekedni tudjon. Mindketten ugyan arra figyelnek, ugyan azt táplálják. A nő magán belül, a férfi kívülről, a nőn keresztül. A nő mindent megad magának, hogy minél több jusson a benne növekvő ideának, a férfi pedig kívülről ad meg minden támogatást szerelmének, hogy szerelmük gyümölcse minél egészségesebben nőjön.

A nőnek nem kell elvárnia a férfitől a figyelmet, a szeretetet, a gondoskodást, a védelmet, hisz a férfi ezt tudja és teszi, mivel tudja, hogy ezt önmaga, önmaguk miatt teszi. Ezért ha a nő megfogalmazza az igényeket, amit érez, hogy szükséges a tápláláshoz, akkor a férfi a legnagyobb szeretettel támogatva egyetért vele, hisz a nő tudja mire van szüksége pontosan, mivel benne növekszik az az élet-idea. A férfi cselekszik, hisz ő a cselekvő, aki elindul, körbenéz, kinyúl kettejükből azért, hogy behúzza, behozza azt amire a nőnek szüksége van. Hisz ez táplálja immár mindhármukat.

Nincs feszültség a nő és férfi között, hisz mindketten ugyan azért élnek, ez a kettőjük közös teremtése, ami egymás nélkül nem működik, nem életképes. Tudják, hogy csak akkor marad meg és szülheti meg a nő az ideát, ha mindketten azt teszik, ami a dolguk, ami valódi természetük szerinti.

Tehát a nő meghatározza a megfelelő növekedéshez szükséges eszközöket, a férfi pedig cselekvően elhozza azt neki. A növekedés egyelőre mindkettőjük számára láthatatlan. A nő érzi, hisz benne növekszik, ezért ő tudja hogy nő. A férfinek ezen időszak alatt az egyetlen támasza a saját bizalma. Egyszerűen bízik magában, bízik a nőben, bízik a közös teremtésükben, hogy az tényleg növekszik, láthatatlanul.

Ebben az időszakban a bizalom a férfiben kell, hogy legyen, a férfiben kell hitnek lenni, hogy ott a láthatatlanban valami történik, akkor is ha ő ezt most nem láthatja. A nő szeretetével támogatja ezt a bizalmat, azzal, hogy esetleg mesél a benne lévő érzésekről, mit érez, mit tapasztal magában, hogyan és miként növekedhet benne az a most születendő idea.

Csodás ez az aktív várakozási időszak, és akkor lesz valóban gyümölcsöző, ha mindketten tudják, mindketten végig teszik a növekedést alatt azt, ami az ő részük, ami az ő feladatuk.

Ha a férfi mindent megad hozzá kívülről, a nő képes ezt az ideát a legtökéletesebbé formálni magában. Majd ha elérte a növekedésnek azt a méretét, hogy megszülheti, akkor világra hozza magából.

Ekkor kezdődik egy vajjúdási szakasz, ahol szintén együtt és összedolgoznak a férfivel. A férfi kívülről tartja a nőt, erősíti, támogatja, lesi minden igényét, mivel a nő érzi és tudja, mi kell benne ahhoz, hogy képes legyen végigcsinálni a szülést. A vajjúdás ideje attól függ, mennyire érzi magát biztonságban a nő, mennyire érzi, hogy elengedheti magát, akár annyira hogy megszűnjön közben, hisz akkor képes a legnagyobbra nyílni, hogy a legtökéletesebb, a leghatalmasabb gyümölcs is kiférjen rajta. A férfi ezért kívülről tart, és együtt lélegzik a nővel, együtt lüktetnek, a férfi kívülről érzi, ami a nőben belülről történik. Nem hagyja magára a nőt a szülés alatt, hisz akkor egy teljesen más tudatállapotban van szereleme, így védtelen, neki kell megtartani mindkettőjüket közben. Így a szülés folyamata nem lesz fájdalmas, nehézkes, erőltetett, kényszeríttet, hanem támogatón, megengedőn, elengedőn történik. A nő átéli ugyan azt a csodát a szülés alatt, mint a fogantatáskor, mikor visszaér abba a pontba a körön, ahol behatolt belé a fénymag. Ugyan azzal a lüktetéssel tudja magából kitolni a legsimábban, a lüktetés szinte magától kilövi belőle.

Megszületik és végre láthatóvá válik a kettejük gyümölcse.

A férfi ekkor találkozhat vele először, mikor már láthatja. Nézi, nézi és felismeri magát és kedvesét benne. Akkor szembesülhet vele, hogy valóban mindent megadott e szerelmének a kihordás ideje alatt, hisz a gyümölcsük azt is mutatni fogja.

Ekkor még a kis gyümölcs, bár már kint van, még mindig a nővel van közvetlen kapcsolatban, hisz a nő képes közvetlenül táplálni még egy jó ideig. Ez alatt a férfi még nagyobb gondoskodással tartja a nőt és immár a közös gyümölcsüket is, hisz akkor lesz valóban életképes, erős az a kis gyümölcs, ha a nő minden figyelmét és erejét neki szentelheti…

Hol siklanak félre teremtéseink?

Ahhoz, hogy ezt megláthassuk, észrevehessük magunkban, megnézhetjük a bennünk élő női és férfiképet.

A bennünk élő női részhez:

Nézzük meg magunkban, mennyire vagyunk képesek álmodni, és ez mennyire erős vágyat kelt bennünk, hisz ezen vágy erejének megfelelő férfierő képes behatolni.

Majd nézzük meg, mennyire képes nyitott lenni a nő, mennyire képes beengedni magába a férfit, milyen mélyen hatolhat be a fénymag. A nyitottság és befogadás mértéke a benne levő bizalom függvénye. Hiába álmodik, és hiába lobban benne fel a vágy, ha nem képes annyira megnyitni magát, hogy a vágy keltette fénymagot magába is fogadja.

Mi lehet az oka, hogy nem nyílik meg a nő, mégsem tud behatolni, gyökeret verni benne a fénymag? Ha tudjuk, hogy csak olyan fénymag áramolhat belénk, mint amilyen vágy kiment, akkor nem érhet meglepetés, hisz pont azt kapjuk ami belőlünk indult el. De mivel a lineáris idő sík miatt időbeli elcsúszás van az álom, vágy és az arra reagáló fénymag között, nem látjuk a közvetlen kapcsolatot. Így lehet az, hogy egy korábbi vágyunk, amit már el is felejtettünk, visszatér hozzánk az idősíkon, de mi közben már esetleg mást szeretnénk, mást álmodnánk, máshogy gondolnánk abban a pillanatban, ezért az akkor már nem tetszik nekünk igazán, így elutasítjuk, mintha valami kívülről jövő idegen dolog lenne, fel nem ismerve, hogy ez bizony a mienk, ami belőlünk indult ki valamikor. Elkezdünk ellenállni neki, kizárjuk, bezárulunk előtte, mert annyira nem akarjuk. Ebben a pillanatban viszont nem csak arra zárulunk be, hanem minden másra is.

A másik kellemetlen tényező, hogy mivel annak mindenképp vissza kell térnie hozzánk, hisz belőlünk indult ki, ezért minél inkább ellenállunk neki, az annál erősebben fogja döngetni a bezárult falainkat, annál erősebben fogja mutatni magát nekünk. Ekkor már végkép nem ismerjük fel, hogy a mienk, hisz annyira hatalmasra nőtt, annyira felismerhetetlen és beazonosíthatatlan már számunkra, hogy egyre inkább letiltakozzuk, egyre inkább ellenállunk neki.

Történik még valami ebben az ellenálló folyamatban, hisz ilyenkor mindig reagálunk rá valahogy, egyre többféle módon, így egyre inkább mutálódik. Hisz minden alkalommal, mikor visszatérne, és mi ezt letiltakozzuk, abban a pillanatban megfogalmazunk ahhoz képest egy másik vágyat magunkban, ami szintén kiáramlik belőlünk, de összeragadva azzal, ami ellenében azt meg tudtuk fogalmazni. Így egyre bonyolultabb, egyre szövevényesebb, kacifántosabb lesz az az eredeti vágy, most már teljesen felismerhetetlen számunkra. Már egyáltalán nem ismerjük fel benne magunkat. Ezzel a kizárással, letiltakozással, ellenállással egyre nagyobbá és hatalmasabbá válik a külvilágunk, amivel képtelenek leszünk azonosulni, képtelenek leszünk benne felismerni magunkat, mi pedig egyre kisebbek leszünk, egyre inkább bezáródunk, és már egyre kevésbé vagyunk képesek olyan vágyakat álmodni, amilyeneket valóban szeretnénk. Bizony. Ezt mind mi tesszük magunkkal! Minden magunk körül a saját teremtésünk, akár tetszik a látott kép, akár nem. Ez is teremtés, mert az élet, a létezés minden irányban bontja magát, mindenre reagál, nem minősítve azt. Ezt nevezhetjük vagy élhetjük meg negatív teremtésnek, mi magunk szubjektíven, magunkhoz viszonyítva. A kellemetlen érzés bennünk képződik, aminek a gyökere az volt, hogy ellenállással, kizárással, letiltakozással reagáltunk rá, így csak ilyen érzéseket keltve képes visszaáramolni hozzánk.

Feltehetem magamnak a kérdést, hogy:

Hogyan fogadom el, fogadom be, vissza azt ami még kint van, amit én zártam ki magamból? Hogyan lehetséges úgy új választást hozni, hogy az már ne ellenállásból fakadjon, hanem egy más minőségből…?

A Kulcs: ELFOGADÁS, BEFOGADÁS

Ami a női részünk minősége.

A bennünk élő férfi részhez:

Nézzük meg magunkban, mennyire vagyunk képesek hinni és bízni egy olyan ideában, amiről csak áttételes információink vannak, a női részünktől. Mennyire van szükségünk rá, hogy megértsük, hogy egyfolytában kontrolláljuk a folyamatokat, hogy mindent előre megtervezzünk, hogy lássuk és értsük a részleteket.

Mennyire van szükségünk arra, hogy kívülről irányítsanak, hogy megmondják mit tegyünk, mert csak így érezzük magunkat biztonságban. Mennyire akarunk mi magunk is folyamatosan másokat kontrollálni, másoknak megmondani mit és hogyan tegyenek, azt gondolván, hogy mi jobban tudjuk mi jó nekik.

Nézzük meg magunkban mennyit kell gondolkodnunk, vívódnunk, tépelődnünk, elemezgetnünk magunkban, mielőtt meghoznánk egy döntést, mielőtt választanánk, mielőtt ténylegesen cselekednénk. Mennyire halogatjuk, toljuk, késleltetjük azokat a tényleges cselekvéseket, különböző kifogásokat keresve hozzá. Merünk-e, képesek vagyunk-e minden felmerülő gondolatunkat azonnal végre is hajtani, tevőlegesen lépni, tenni, cselekedni, akkor is, ha nem látjuk előre hogy hova lépünk, akkor is, ha nem tudjuk mit választunk, annak mi lesz a következménye. Képesek vagyunk-e annyira hinni és bízni a női részünkben, hogy vakon, a láthatatlanba lépjünk, és képesek vagyunk e megengedni magunknak, hogy történjen bármi, nem behatárolva azt, meghatározva azt, hogy hogyan történjen.

A hogyanok keresése, kutatása helyett tegyük fel azt a kérdést, hogy „Miért? Ha feltesszük ezt a kérdést magunkban, akkor a női rész azonnal válaszolni fog rá azáltal, hogy megmutatja a benne lévő vágyat, és már el is indultunk az Élet-Teremtés körén…

A Kulcs: HIT és BIZALOM

Ami a férfi részünk minősége.

Olyanok lesznek a párkapcsolataink, pont olyan párt tudhatunk magunk mellett, amilyen a bennünk élő női és férfikép. Nem tud máshogy, más minőség megjelenni a külvilágunkban, csak az és olyan, ami bennünk van, ahogy mi gondolkodunk magunkban a férfiról és a nőről. Ahogy meghatározzuk saját magunkban akár tudatosan, akár bemásolt mintaként a szüleinktől, és a kollektív társadalmi modellekből.

Ha a jelenlegi párkapcsolataink nem kielégítőek számunkra, úgy érezzük, hogy már mást és máshogy szeretnénk tapasztalni, vagyis más minőségű párkapcsolatra vágyunk, vagy egyáltalán vágyunk egy párkapcsolatra, akkor segítségünkre lehet ez a kis tapasztalati összegzés, hogy átalakíthassuk magunkban azt a meghatározottságot, azt a képet, majd annak megfelelően fog megjelenni már kívül is az a vágyott fizikai-lelki-szellemi társ.

Tehát nem a jelenlegi társakat akarjuk megváltoztatni, mert ők még egy korábbi vágyunk által létrehozott kapcsolódásunk, és ők nem biztos, hogy velünk együtt változtak, vagy abban az ütemben és arrafelé szeretnének változni a továbbiakban ahogy mi. Vagyis nem férjeinket és a feleségeinket alakítgatjuk, szabogatjuk a saját megváltozott képünkre, hanem bennünk, magunkban hozzuk egységbe, egyensúlyba a női és férfiképünket, és majd szépen ehhez alakul a külvilágunk is, és idővel azt az újabb meghatározottságunkat fogja visszatükrözni ránk.

Pásztor Judit