A világ úgy jó ahogy van

Holografikus Univerzum

E fejezetben olyan csodákat vizsgáltunk meg, amikhez egyre
nagyobb váltás volt szükséges a valóságban. A pszichokinézist könnyebb felfognunk, mint
azt, hogy valaki a semmiből előhúzzon valamit, legtöbbünk számára pedig könnyebb befogadni
az anyagteremtést, mint egy liget megjelenítését és eltüntetését, vagy az anyagot
egyik formából egy másikba változtatni képes csoport természetfelettinek hitt megjelenése.
Egyre több és több eset sugallja, hogy a valóság nagyon is valódi értelemben hologram, egy
elmeszülemény.
A kérdés az, hogy vajon egy viszonylag hosszú időn át stabil hologram, és a tudatosság
csak minimális változtatásokat képes végezni rajta – ahogy Bohm javasolja? Vagy
egy csak stabilnak tűnő hologram, és különleges körülmények között majdnem végtelenül
változtatható és átalakítható, ahogy a csodákról szóló bizonyítékok sugallják? Néhány
a holografikus elgondolást elfogadó kutató az utóbbi igazságában hisz. Például Grof nem
csak komolyan veszi a materializációt és más, szélsőségesen természetfelettinek hitt jelenséEgy
marék csoda 123
geket, hanem úgy érzi, hogy a valóságot felhők építik föl, amik könnyen engednek a tudatosság
hatalmának. „A világ nem feltétlenül olyan szilárd, mint amilyennek mi érzékeljük”
– mondja.64
A Stanford Egyetem Anyagtudományi tanszékének a holografikus elgondolást szintén
támogató vezetője, William Tiller egyetért. Tiller úgy gondolja, hogy a valóság egy „holofedélzethez”
hasonlít, amit a Star Trek: Következő generáció című tévésorozatban láthattunk.
A sorozatban a holofedélzet egy olyan környezet, ahol használója szó szerint bármilyen kívánt
valóság holografikus szimulációját előhívhatja, legyen az egy buja erdő vagy egy nyüzsgő
város. Minden szimulációt megváltoztathatnak vágyaik szerint, materializálhatnak egy
lámpát, vagy eltüntetnek egy nem kívánt asztalt. Tiller szerint a Világmindenség is egyfajta
holofedélzet, amit minden élő dolog „integrációja” hoz létre. „A megtapasztalás járműveként
teremtettük, és mi teremtettük a törvényeket is, amik irányítják” – jelenti ki. „És amikor
eljutunk megértésünk határához, valójában meg tudjuk változtatni a törvényeket, így
menet közben teremtjük a fizikát.”65
Hogy ha Tillernek igaza van, és a Világmindenség tényleg egy hatalmas holofedélzet,
már nem tűnik olyan furcsának a képesség, hogy egy aranygyűrűt materializáljunk, vagy
ki-be kapcsolgassunk egy kenari fa ligetet. Még az esernyős esetet is tekinthetjük ideiglenes
eltévelyedésnek a mindennapi valóságnak hívott holografikus szimulációban. Bár a tanárom
és én nem tudtuk, hogy ilyen képességgel rendelkezünk, lehet, hogy a Castaneda-ról szóló
beszélgetésünk érzelmi feszültsége késztette tudatalatti elménket a valóság megváltoztatására,
hogy jobban tükrözze pillanatnyi hitünket. Tekintve Ullman kijelentését, miszerint
elménk folyamatosan próbál minket olyan dolgokra tanítani, amikre ébrenléti állapotunkban
nem vagyunk tudatosak; lehet, hogy a tudatalattink még be is van programozva, hogy
néha létrehozzon ilyen csodákat, hogy bepillanthassunk a valóság igazi természetébe, hogy
megmutassa: a magunknak teremtett világ végső soron ugyanolyan kreatív és végtelen, mint
álmaink világa.
A kijelentés, hogy a valóságot minden élő dolog egységbe rendezése hozza létre, valójában
ugyanaz, mint hogy a Világmindenséget valóságmezők hozzák létre. Hogyha ez igaz,
akkor megmagyarázza, miért viszonylag rögzült bizonyos atomi méret alatti részecskék –
például az elektronok – valósága, míg másoké, például az anomalonoké, rugalmasabbnak
tűnik. Lehet, hogy az elektronnak gondolt valóságmező, már rég a kozmikus hologram
részévé vált, lehet már rég azelőtt, hogy az emberi lények beletartoztak volna minden élő
dolog egységbe rendezésébe. Ebből kifolyólag lehet, hogy az elektronok olyan mélyen belevésődtek
a hologramba, hogy már nem annyira érzékenyek az emberi tudatosság – mint
újabb valóságmező – változására. Hasonlóképpen az anomalonok azért változhatnak laboratóriumról
laboratóriumra, mert frissebb valóságmezők, még mindig befejezetlenek, zavarodottan
keresik a már kész azonosságukat, mintha lenne ilyen. Bizonyos értelemben olyanok,
mint a Tart alanyai által megfigyelt pezsgő tengerpart még szürke állapotában, amikor még
nem forrt ki teljesen a burkoltból.
Ez megmagyarázná azt is, hogy miért segít az Aspirin megelőzni a szívrohamokat
az amerikaiaknál, az angoloknál meg nem. Az Aspirin is, mint a többi orvosság, egy viszonylag
új, még kialakulófélben lévő valóságmező lehet. Még arra is van bizonyíték, hogy
a vér materializálásának képessége is egy viszonylag új valóságmező. Rogo megjegyzi, hogy
124 HOLOGRAFIKUS UNIVERZUM
a vérrel kapcsolatos csodákról szóló beszámolók a tizennegyedik századtól kezdődtek, San
Gennaro csodájával. A San Gennarot megelőző vér-csodák hiánya azt sugallja, hogy abban
az időben lépett életbe ez a képesség. Miután egyszer már létrehozták, már könnyebb volt
mások számára e lehetőség valóságterét megcsapolni, ami megmagyarázná, hogy miért jegyeztek
föl számos vér-csodát San Gennaro után, viszont előtte semmit.
Valóban, ha a Világmindenség egy holofedélzet, minden külsőnek és stabilnak tűnő
dolgot, a fizika törvényeitől a galaxisok építőanyagáig, valóságmezőként kellene tekintenünk,
sem jobban, sem kevésbé valós lidércfényeknek, mint a kellékeket egy hatalmas, közösen
megosztott álomban. Minden változatlanságot illúziónak kellene tekintenünk, és csak
a tudatosság lenne örök, az élő világmindenség tudatossága.
Természetesen van még egy lehetőség. Lehet, hogy csak a rendellenes történések,
például az esernyős eset, valóságmezők, és a nagybani világ minden porcikája olyan stabil
és érzéketlen a tudatosságra, ahogy az oktatás alapján hinnünk kellene. Az a baj ezzel
a feltevéssel, hogy soha nem lehet bebizonyítani. Az egyetlen lakmusz arra, hogy meghatározzuk,
hogy valami most valós vagy sem, például az a lila elefánt, ami éppen besétált
a nappalinkba, hogy megnézzük, más emberek is látják-e. De amint beismerjük, hogy kettő
vagy több ember már tud egy valóságot teremteni – legyen az egy esernyő átváltoztatása,
vagy kenari fák eltüntetése – többé már nincs módunk bebizonyítani, hogy a világban minden
egyebet nem az elme hozott létre. A végén oda lyukadunk ki, hogy minden személyes
filozófia dolga.
A személyes filozófiák pedig eltérnek. Jahn előnyben részesíti azt az elgondolást, hogy
csak a tudatosság kölcsönhatásai által létrehozott valóságok valósak. „, Hogy van-e egy
„odakinti világ” odakint – egy elvont kérdés. Hogyha nincs lehetőségünk ellenőrizni az
elvonatkoztatást, nem származik haszon abból, ha megpróbáljuk lemodellezni” – mondja.
66 Globus, aki szívesen beismeri, hogy a valóság a tudatosság elmeszüleménye, inkább
azt gondolja, hogy van egy világ az érzékelésünk buborékján túl. „Engem érdekelnek
a csinos elméletek” – mondja – „egy csinos elmélet pedig kiindulási feltételnek tekinti
a létezést.”67 Azonban beismeri, hogy ez csak az ő előítélete, és nincs semmilyen tapasztalati
mód igazolni egy ilyen feltevést.
Én a magam részéről tapasztalataim eredményeképpen egyetértek Don Juan kijelentésével:
„Érzékelők vagyunk. Tudatosság vagyunk; nem tárgyak vagyunk; nincsen szilárdságunk.
Határtalanok vagyunk. A tárgyak és a szilárdság világa arra valók, hogy kényelmessé tegyék
földi utunkat. Csak egy minket segíteni hivatott körülírás. Mi, vagy inkább az eszünk elfelejti,
hogy a körülírás az csak egy körülírás és így saját magunk teljességét egy ördögi kör
csapdájába ejtjük, amiből életünk során ritkán keveredünk ki.”68
Másképp fogalmazva, nem létezik semmilyen valóság azon kívül, amit az összes tudatosság
integrációja által létrehozunk, a holografikus Világmindenségben pedig ott
a lehetőség, hogy végtelen módon alakítsa az elme.
Ha ez igaz, akkor nem csak a fizika törvényei, és a galaxisok építőanyagai valóságterek.
Még testünkre, tudatosságunk járművére az élet során, sem tekinthetünk sem jobban, sem
kevésbé valósként, mint az anomalonokra és a pezsgő partokra. Vagy ahogy a holografikus
elgondolás egy másik támogatója, a Virginia Intermont College pszichológusa Keith
Floyd állítja: „Ellentétben azzal, amit mindenki tud, lehet, hogy nem az agy hozza létre
Egy marék csoda 125
a tudatosságot, hanem inkább a tudatosság hozza létre az agy – az anyag, tér, idő és minden
más – látszatát, amit örömmel érzékelünk fizikai Világmindenségként.”69
Talán ez a legzavaróbb mind közül, mert olyan mélyen meg vagyunk győződve, hogy
a testünk szilárd és objektíven valós, hogy nehezünkre esik csupán eljátszani a gondolattal,
hogy talán mi magunk sem vagyunk többek lidércfénynél. De hoppá, meggyőző bizonyítékok
állnak rendelkezésünkre, arra nézve is, hogy ez így van. Egy másik jelenség, amit gyakran
felvetnek a szentekkel kapcsolatban, az a kéthelyűség, vagyis a képesség, hogy egyszerre
két helyen legyenek. Haraldsson szerint Sai Baba eggyel jobbat tud, mint a kéthelyűség.
Számos szemtanú jelentette, hogy látták, ahogyan csettintett az ujjával, eltűnt, és azonnal
megjelent több száz, vagy még több méterrel odébb. Az ilyen esetek nagyon is azt sugallják,
hogy testünk nem tárgy, hanem holografikus kivetítés, ami ugyanúgy „el tud tűnni” és „meg
tud jelenni”, ahogy a képek egy képernyőn.
Testünk holografikus és anyagtalan természetét kihangsúlyozó másik esettel találkozunk
Indridi Indridason izlandi médiumnál. 1905-ben Izland számos vezető tudósa úgy döntött,
kivizsgálják az úgynevezett természetfelettit, és Indridason-t választották egyik alanyuknak.
Abban az időben Indridason csak egy falusi fajankó volt, mindenféle korábbi okkult tapasztalat
nélkül, de nagyon gyorsan elképesztően tehetséges médiumnak bizonyult. Gyorsan
transzba tudott esni, és drámai pszichokinézises jeleneteket tudott előadni. De a legfurcsább,
hogy néha, mély transzban, teste különböző részei teljesen dematerializálódtak – eltűntek.
Ahogy a döbbent tudósok figyelték, egyik keze vagy karja megszűnt létezni, aztán
újra megjelent, mielőtt felébredt.70
Az ilyen esetek ismét megrázó bepillantást nyújtanak a talán mindannyiunkban lappangó
irdatlan képességekbe. Ahogy már láthattuk, jelenlegi tudományos megértésünk
teljesen képtelen megmagyarázni az e fejezetben tanulmányozott jelenségeket, és ezért
a gőgös hivatalos tudomány nem lát más választást, minthogy figyelmen kívül hagyja, és
tagadja őket. Azonban hogy ha igazuk van az olyan kutatóknak, mint Grof és Tiller, és az
elme tényleg képes közbelépni a burkolt rendezettségben, és a Világmindenségnek nevezett
hologramot létrehozó holografikus lemez ezáltal olyan valóságot és fizikai törvényeket hoz
létre amilyet csak akar, akkor nem csak ezek a dolgok, hanem gyakorlatilag minden lehetséges.
Amennyiben ez igaz, akkor a világ látszólagos szilárdsága csak egy kis része annak, ami
elérhető az érzékeink számára. Bár legtöbbünk valóban a Világmindenségről alkotott jelenlegi
megértés csapdájában vergődik, néhány egyénnek megvan a képessége, hogy túllásson
a világ szilárdságán. A következő fejezetben megnézünk néhány ilyen egyént, és megvizsgáljuk,
hogy mit látnak.