AZ ÉLET ÉBREDÉSE

Az élet ébredése

Ültem némán, merengve, a lemenő nap utolsó sugarait figyeltem. Gondolataim, cikázva rohantak bennem. Kiskertem távoli sarkában üldögéltem, itt építettem fel, az én személyre szabott, kicsiny szentélyemet, mi azt a célt szolgálta, hogy alkotásra sarkalljon, vagy legalábbis, kibillentsen, hétköznapjaim, zavaros gondolatforgatagából. Valami nem hagyott nyugodni, kislányom szavai jártak a fejembe, fogott egy piciny levelet és megmutatta nekem. Apa, ez egy kulcs, egy mókuskulcs, mellyel a mókusok titkos világába lehet átjutni. Emberi szem számára láthatatlan világba. Mily csodás és szárnyaló a gyermeki hit, képzelőerő, oly tiszta, felnőttek számára szinte már megfoghatatlan. Sokszor csak legyintünk, mert elfelejtettük az álmainkat, miket gyermekként álmodtunk. Mindeközben beesteledett, a csillagok milliárdjainak fénye, ráragyogott a földre, sóhajtottam egyet, úgy éreztem, én is lehetnék újra gyermek, végre álmodhatnék valami merészet. Közelebb hajoltam egy kis fához, s letéptem az egyik levelét. Gyertyát gyújtottam, fényénél percekig bámultam a levélkét. Itt a kulcs, kulcs a titkos világhoz, mely közelebb visz az igazsághoz. Letettem az asztal lapjára, a gyertya fénye meglibbent, lágy esti szellő borzolta meg a fák lombját, felkapta kis zöld barátomat és vitte-vitte, fel a magasba. Szemeim lehunytam, éreztem, valami csodás érzés magával ragad és visz fel, egyre csak fel, a végtelenbe.

Csend Csend és Csend.

Hol vagyok?
Kérdeztem, s vártam a választ, mert éreztem nem vagyok egyedül.

Ott vagy ahol lenni szeretnél, pontosan ott.

De, de nem látok semmit, és húúúú, a levél tényleg kulcs volt.
Mi történik most? Jaj, elnézést és ki vagy te?

Tudod, jól ki vagyok, sokan keresnek engem, vannak, akik rám találnak, ha igazán szívből keresnek, és nem az eszükkel próbálnak, válaszokat alkotni mibenlétem felől.

Akkor te Isten vagy, de nagyon kerestelek már, olyan jó, hogy rád találtam.

Én is örülök neked, látod, a gyermeked képzelete által szőtt hídon, eljutottál hozzám, mert ő, még hisz a csodában, nem szab korlátokat, nem gyárt elméleteket. Mer hinni a varázslatban és a szívével lát, legalábbis addig, amíg el nem nyomják a technikai vívmányok rezgései, amikben nap, mint nap részesül. Vigyétek gyermekeiteket a természet energiái közé, lehetőleg minél többször, hagyjátok őket hinni a csodákban, sőt nektek sem ártana.

Annyi mindent szeretnék kérdezni tőled, oly sok mindenre kíváncsi vagyok. Mutass meg nekem mindent, legalábbis amit lehet.

Lassíts gyermekem, nyugodj meg. Mindent, nem mutathatok meg, egyrészt, mert nem értenéd, másrészt, nem is tudnád befogadni. Utad azon részéhez érkeztél, amit előre elterveztünk, te és én. Most pedig gyere velem, mutatok valamit. Felkészültél?

Naná, alig várom, indulhatunk. Még, ki sem gondoltam, máris ott voltunk az űrben, lebegtünk, néztük a földet, oly gyönyörű, annyira káprázatos színekben ragyogott. Vártunk, körülöttünk, sötétnek tűnő állapot, de minden olyan élettel teli.
Most mi lesz, mire várunk?

Figyelj, csak figyelj.

Nem szóltam, csak figyeltem, ha Isten azt mondja, hogy pihi, akkor minek ellenkezzek. A távolból egy fénysugár közeledett, őrült sebességgel jött, a föld felé tartott, elszáguldott mellettünk, gondolom fénysebességgel, én meg csak bambán bámultan utána.

Nos, barátom, mehetünk?

Utána, de hát utolérjük?

Ne hitetlenkedj, Isten gondolata, gyorsabb a fénynél, sokkalta gyorsabb. Ideje lenne, hogy bízz bennem, hiszen nem azt ismételgeted állandóan, hogy legyen meg az én akaratom.
Nos, akkor, mehetünk?

Ekkor, átadtam magam neki, s a pillanat töredéke alatt a fényben voltunk, őrületes sebességgel száguldottunk az űrben, mindeközben éreztem a kis fénysugár, kacagva szállít bennünket. Leírhatatlan volt az érzés, nem érzékeltem a körülöttem lévő időt és teret, úgy éreztem fény vagyok és információkat szállítok magamban. Megérkeztünk a földre, szétáradtunk minden irányba. Éppen tavasz volt, megmelengettük a földfelszínt, de jó érzés, gondoltam éppen, mikor, nézőpontváltás következett be. Láttam, ahogy a napfény átmelengeti a földet, a benne nyugvó magocskák, lassan életre kelnek. Éreztem ébredezésüket, valahogy beleláttam, genetikai információikba. A fénysugár nem csak meleget adott neki, hanem egy kódolt információ csomagot közölt vele és a magban lévő genetikai kód kinyílott. Tudatára ébredt, szó szerint felébredt. Tudta mi a célja, mi a rendeltetése, mivé fejlődik, s megkezdte földi utazását.
Ez csodálatos, Istenem.

Látod gyermekem, egy kis magban is benne rejlik az élet csodája, közületek, mégis sokan azt képzelik, nincs mindezek mögött értelem és tudatosság. Láthatod a teremtés csodáját a magban, ott van benne a vágy, a gondolat, a szeretet. Mindannyiótokban ott lakozik, ott lapul, egy kis magocska. A fény, mely az információs kódokat tartalmazza, már beáramlott földanyátok terébe. A tudás, mely bennetek várakozott, most ébredezik, kezd kiáramlani belőletek. Nemsoká kivirágoztok, kinyíltok és elkezdődik igazi utatok. Most azonban nézz körül, láss és érezz.

Én pedig csak néztem és néztem a sok csodát, magamba ittam minden cseppjét. Éreztem a fákban keringő nedveket, ahogy az ágakba hatolnak s fel a gallyakba, mind-mind információk tömkelege áramlott a jelenvaló térben és azon túlról. Éreztem a rügyek örömét, hogy kibonthatják szárnyaikat, a leveleket, tudván hogy tisztulást hoznak a földnek. Már az első pillanatban benne volt a termést teremtő öröm is, hogy táplálékául szolgálnak a földön élő embereknek és élőlényeknek. Mindez tudatos, élő, lélegző jelenlétként nyilvánult meg. Ott volt a fában és körülötte, része volt Istennek, de valahogy megvolt a saját lélekrésze is. Mondhatom, hogy éreztem a fa lelkét, a fák népének csodálatos entitását. Éreztem még az esőcsepp örömét, ahogy megitatja a szomjas földet, a növényeket és ebben az egyetlen cseppben, ott létezett a sziklákon átszűrődő, tiszta élő víz csodája, a forrás kacaja, a patak csobogása, a folyó sodra és a tenger morajló hullámainak hangja. Mindezek mellett egységben, ott lebegett a víz örök körforgásának szelleme, ami szintén egy volt Istennel. Ez, ez annyira szép, nem is tudom mit is mondhatnék.

Látod ez is az élet ébredése, a tavasz igézete és igérete. Örülök az örömödnek, gyere, mutatok még valamit.

Megint fent voltunk az űrben, ismét a földet néztük.
Csodás volt köszönöm.

Talán elég volt, hová lett a nagy lendület, hogy mindent tudni akarsz?

Nem is tudom, olyan megelégedettség érzésem van.

Azért még mutathatok valamit?

ÖÖÖ, hát jó.

Gyere közelebb, barátom, érezd, hogy egy vagy velem, s ha csak egy pillanatra is, de láss a szemeimen keresztül a világra.

Nem is tudom, hogy merjem-e?

Kishitűség, bizonytalanság, tedd végre félre, ezen érzéseidet.

Oké-oké, beleegyezem, hogy is mondhatnék nemet Istennek.

Mondhatsz, ha akarsz, erről szól a szabad akarat. Na, gyere már, mire vársz, hisz erre vágytál.

Nos, ami most következett, azt csak halovány fogalmakba tudom leírni. Minden kitágult az érzékelés képessége határtalan és végtelen lett, én és Isten összefolytunk, eggyé lettünk, mert öröktől fogva az is voltam és vagyok: EGY-VELE. Most mindezt éreztem, és ehhez foghatót nem lehet semmiféle földi szavakkal, érzésekkel kifejezni, teljességében. Én voltam abban a pillanatban minden, átérezhettem, hogy vagyok: VAGYOK AKI VAGYOK. Egyszerre voltam jelen a jelenben mindenütt. Ott voltam minden kézzel foghatóban és a megfoghatatlanban. A mindenség kitárulkozott, spirálisan tekeredett egymásba az univerzumok sokasága, valamilyen rend szerint, amit Ő, vagyis én alkottam. Legalábbis akkor ott ezt éreztem egyként vele. Igazság szerint a jelenlegi énem, akit énnek nevezek nem nagyon volt érezhető. Az én jelentése teljesen más formátumot mutatott. A föld különböző dimenziói ragyogtak, egymást különböző rétegekben fedve, szoros kapcsolatban egymással. Mindezen síkok, egyre távolabb terjedtek és a többi bolygó síkjaival érintkeztek. Távoli csillagok energetikája láthatatlan szálakon kapcsolódott a rendszer teljességéhez. Minden- mindennel összeért s állandó folytonos kölcsönhatásban volt egymással. Mindezen energetikai kapcsolódások között és benne ott volt Isten, mindent átható jelenléte, amivel azonosulni tudtam. Befogadtam a befogadhatatlannak tűnőt, szabadnak éreztem magam és végtelennek, annyira csodálatos érzés volt. Viszont azt is éreztem itt az ideje, hogy újra emberré legyek. Ő érezte ezt, s újra az űrben voltunk. Azonban meglepetésként ért, hogy a föld síkjainak rétegződését még láttam.

Mik ezek a rétegek?

Különböző síkok, ott folyik minden, mit életnek és halálnak gondoltok, éreztek, éltek át.
Egyik síkból a másikba léptek át, sűrűbből a tisztább rezgésűbe és fordítva. Tapasztaltok és fejlődtök ez által. Nézd a körforgást, mint a természetben is láthattad.

Láttam a halált, mint folyamatot, innen nézve, oly egyszerűnek és természetesnek tűnt, mindeközben éreztem a Földanya jótékony szeretetét, amint befogadja önmagába az eltávozott lélek testi ruháját, ahogy az eggyé válik vele. Láttam teremtődés csodáját, miképpen, két különbözőnek tűnő sejt összeér. Genetikai kódok egyesülnek, fényszálak születnek a térben és az időtlenségben, hihetetlen kapcsolódások keletkeznek, s mindennel egyesülnek szó szerint mindennel. Éreztem a két emberpár gondolati energiáját, amit kivetítettek önmagukból, a vágyuk, a tiszta szándékuk, a szívükben ott lakozó tiszta Isten esszencia kiáramlott és teremtő folyamatot hozott létre. Valahonnan feltűnt egy jelenség, egy angyal állt a földi dimenzió síkjának kapujában, mosolygott, érezte hívják, szeretettel szólítják őt szüleinek választott angyaltársai. Elfogadta a hívást és egy részét besűrítve, a fizikai világ síkjára lépett. Éreztem Földanya örömét, amint terébe fogadja az újonnan érkezettet. Szinte fel sem fogtam, amit láttam, megszólalni nemigen tudtam.

Látod gyermekem ez az élet ébredése, amit szerettem volna, hogy láss.

Köszönöm.
Kérdezhetek még, bár ennyi szépség után tán nem ildomos.?

Kérdezz csak nyugodtan.

Mi az a gomolygó szürke felhőszerű energia, egészen lent a föld légkörében?

Azok az emberek nem túl tiszta gondolati energiái, és a föld, környezeti szennyeződései által okozott sebek hatásai. Ezek, mint láthatod, átnyúlnak a másik közvetlen sík alsó részébe is. Ezen gondolati energiák asztrális kivetülései, félelmek és aggodalmak, jó és rossz, földi megnyilvánulásainak eredményei, de ezen energiák rövidesen törlődni fognak, vagyis átalakulnak.

És mi van a tiszta gondolatokkal?

A tiszta gondolatok kiáradnak a mindenségbe és teremtő energiájukat megsokszorozva, visszaáramlanak a földre, táplálva az embert, jótékony hatásukkal, lassan, de biztosan eloszlatva a tudatlanság illúzióját.
Amint láthatod, a föld dimenzionális síkjai, kölcsönhatásban vannak egymással. Amiben jelenleg tartózkodsz, egy sűrűbb rezgésű dimenzió. Minél tisztábbak a gondolatok és a szándékok, annál jobban emelkedik ez a szint a felsőbb szintekhez közeli állapothoz. Majd egy időtlen, de tervezett pillanatban, átbillen a föld egy tisztább valóságba. A folyamat mely közeleg elkerülhetetlen, de ez már a következő beszélgetésünk része lesz.

Köszönöm Istenem.
A távolból hallottam még hangját.

Nagyon szívesen barátom.

Mást, nem is tudtam mondani, a következő pillanatban a kiskertemben ébredtem. Mosolyogtam, az asztal lapja, különös rajzolatokat rótt ábrázatomra. Üdének és élettel telinek éreztem magam. Nos, van mit megosztanom az emberekkel, ezt gondoltam magamban. Felálltam s léptem egyet, langymeleg szellő csiklandozott meg, kis levélkét hozva magával mely ruhámhoz tapadt. Megfogtam és jó mélyen a zsebembe rejtettem, hiszen ez a kulcs a titkos világhoz. Eszembe jutottak ismét kislányom szavai és éreztem, öröm járja át szívemet.
Láttam és éreztem az élet ébredését.