Bizalom és hit kérdése

Minden gyermek mély bizalomban születik a Mindenség iránt. Úgy érzi: azért vagyok itt, hogy élvezzem az élet minden örömét, és minden egyes lehetőségét, melyet számomra tartogat, hogy tisztán és őszintén szeressek, átéljem a hálát, és az ünnepet. Ez nem egy elmélet, hanem maga a mély átélés, az odaadás és az önfeladás. A Mindenséggel való szabad együttmozgás, együttáramlás, önfeledt tánc és súlytalan, örömteli lebegés. A bizalom azt jelenti, hogy összhangban vagy a Mindenséggel, harmóniában az egész létezéssel. Csak egy hangjegy vagy a hatalmas szimfóniában, egy kis hullám az óceán felszínén, mely néha felbukkan, majd ismét eltűnik. És ez így folytatódna örökkön-örökké, a végtelenségig, ha fejlődésünk során egyszer csak ki nem esnénk ebből az állapotból.
Minden kisgyerek teljesen kiszolgáltatottan születik, de mivel mindenki a kedvében próbál járni, és ellátni őt mindennel, amire csak szüksége van, egy idő után úgy érzi, hogy ő a világ közepe, a Mindenség középpontja. Ezzel szép lassan kialakul az egója. Egy idő után azonban valamilyen oknál fogva – például mert kistestvére születik – rájön, hogy ez bizony egyáltalán nem így van.
Mikor rádöbbensz, hogy nem te vagy a középpontban, boldogtalannak és elveszettnek érzed magad, megismered a saját poklod. Mivel senki sem szeret a pokolban élni, hálásan elfogadod a társadalom által feléd dobott mentőövet: a hitet. Innentől kezdve a hit egy olyan támpontot ad neked, amelyre nyugodtan támaszkodhatsz. Ha hamisat is, de ad egy bizonyos értelmet az életednek. Kezedbe ad egy térképet, hogy lásd, merre mehetsz tovább. Egy előre elkészített tervet ad arra nézve, hogy hogyan és merre indulj el az életben. A hit egyben egy közösséget is ad neked, ahol a többiek ugyanabban hisznek, mint te: a tömeg része leszel. Rábízhatod magad, és minden személyes felelősséged a tömegre. A hit egy nálad nagyobb egység részévé tesz, te pedig nagyon fellelkesedsz, mert már nem vagy egyedül. Hatalmas energia áll mögötted, te pedig eufórikus állapotban vagy, úgy érzed, megtaláltad a helyed a világban. Most már van egy célod, amit el kell érned, egy kincsed, amit meg kell védened. Többé nem vagy közönséges ember, hiszen küldetésed van. Nem veszed észre, hogy a társadalom mélyen beléd ülteti a hitet, még mielőtt esélyed lenne a felébredésre. Mire ráeszmélsz, hogy mi történt veled, már keresztény, mohamedán, vagy éppen hindu vagy. A kényszerzubbonyt már rád is húzták: Isten hozott az őrültek házában!
A hitet a társadalom adja, mert a hit biztosítja a hidat közted és a társadalom között. Ha nem adna neked hitet, attól kellene tartania, hogy lázadó leszel, és ebben teljesen igaza is van! A társadalom viszont ezt nem engedheti meg magának…
A hit mindössze kereszténnyé, mohamedánná, vagy hinduvá tehet. Csak a bizalom tehet valóban vallásossá. A hitnek millió neve van, a bizalomnak azonban csak Egy: a Mindenség, maga az Isten. Amikor egy vagy a mindenséggel, teljesen átadod magad neki. Ha szomorúvá tesz, szomorú vagy, ha boldoggá tesz, akkor boldog. Egyszerűen csak együtt mozogsz vele, minden erőlködés nélkül. Egyszer csak észreveszed, hogy elértél egy ponthoz, amitől kezdve a boldogság már örökké való. Még a szomorúságodban is boldog vagy, mert tudod, hogy ez a szomorúság tőled független. A Mindenség most ezt tette, te pedig csak együtt mozogsz vele. Ilyen egy igazi vallásos ember. Ha te is ilyen szeretnél lenni, csak annyit kell tenned, hogy visszatérsz a kezdeti, teljesen tiszta gyermeki állapotba, amikor még teljes bizalomban éltél a Mindenség iránt.
Amíg az egónk nélkül létezünk, egyek vagyunk az örökkévalósággal, hiszen a Mindenség részeként, a mindenséggel összhangban élünk. Amikor kialakul az egónk, kiszakadunk ebből a Mindenségből, szembeszállunk vele, és örök harc lesz az életünk. Amikor bízunk az életben, Istenben bízunk, mert az élet Isten. Ha bízol benne, és vele együtt áramolsz, még a halál is átalakul. Ha nem egy különálló hullámnak, nem egy egónak hiszed magad, akkor hogy is halhatnál meg? Mindörökké a mindenségben élsz. Az elkülönült létezés mindössze egy káprázat, az egónk álma, mely szinte valóságnak tűnik. Az egónak valóban van kezdete és vége, de egó nélkül kezdet és vég nélküliek vagyunk, egy apró kis csepp a Mindenség végtelen óceánjában.
Hogyan óvsz meg egy vízcseppet a kiszáradástól?