A duál :)

...A lelkében halk vágy kezd ébredezni egy ismeretlen valaki után, aki tiszta, aki hű, akivel való kapcsolatban a lelke megnyugodhatnék
Ettől kezdve ez az újszülött kis érzés nem engedi magát többé megölni; élni és erősödni akar, hogy majdan egykor boldogsággal árassza el a lelket.... ettől fogva nincs nyugta, csak akkor, ha hűséggel és tisztasággal kitart amellett, akit végzete élettársául rendelt.
.."Ha abban, ami nem a tiétek,hűek nem voltatok,kicsoda bízná reátok azt, ami a tiétek?"
Aki minden körülmények között hű és igaz tud lenni azzal szemben, aki nem az ő lelke mása, arra már rá lehet bízni azt, aki az övé, hogy mindkettőjüknek mondhatatlan örömökben legyen részük, amilyenekről testi ember még csak nem is álmodhat.

Akinek lelkében ez a felébredt ideális,tiszta érzés ennyire erős,az megérett a duális kapcsolatra,s azt az Isten megajándékozza azzal a legnagyobb áldásával,hogy összevezérli a lelke másával,s ezáltal megnyitja előtte annak a boldogságnak csodavilágát, amilyet:
"Szem nem látott,fül nem hallott és szív nem érzett".

"Atyjához csak akkor térhet vissza,ha megtisztult a gőgtől, lelke másával pedig csak akkor olvadhat össze,ha megtisztult az érzékiségtől."

...A szellem csak azután képes teljes értékű munkát végezni, ha már a duálfelével találkozott, mert amíg a két fél külön-külön vergődik az élet országútján, addig kielégítetlen lelkével mindkettő csak tökéletlen, töredék munkát végezhet.
Ennek az érzésnek a kibontakozása azonban hosszú-hosszú fejlődés eredménye, elérése pedig azonos az üdvösség elérésével.

A férfi meg a nő együvé tartozásának titka mindig foglalkoztatta és foglalkoztatni fogja a Földön élő emberek képzeletét.
Mert amint az emberi lélek fejlődésével elhagyja az egészen vastag anyagiasság és durva állatiasság állapotait, s lelki érzései színes csillogással tükröződnek vissza a vágyaiban és törekvéseiben,a férfi meg a nő összetartozása mindinkább a lelki térre helyezkedik át,s mindinkább és érzésvilágban teljesednek ki azok a vágyak,amelyek a kettőt egymás felé vonják.
Itt már a lélek megsejti és hiányolja az ő kiegészítő részét, és az életet hiányosnak, céltalannak látja, ha a vágyai és ehhez fűzött reményei nem juthatnak el a beteljesedésig.
A lélek még tisztultabb fokozatain ez a sóvárgó vágy mindinkább a benső világban éli ki magát,az eszmények világát népesíti be, színezi át és teszi mind magasabb rendűvé.
Már nem érzi magát egyedülvalónak, magányosnak a lelki,a szellemi ember, mert lelkével a teremtettség minden legkisebb élő pontocskájával egynek érzi magát a szeretettörvény összetartó erejénél fogva.
Nagyobb, tartalmasabb életeket csak kiegyensúlyozott lelkek élhetnek, akiknek munkája már jelentős értéknek számít az igazság törvényében.
A duáltörvény hatalma ide is elkíséri őket; és minél magasabb rendű szellem-lelki tulajdonságokban gazdagok, annál messzebbre ható szellemi sugárzással világítják be az ismeretlent, amely sugárzás akaratlanul is vonzza a szorosan egymáshoz tartozó szellemeket, legyen bár az egyik a Földön, a másik mint testéről szabaddá vált szellem a szellemvilágban, hogy azután mint két egymásba olvadó fénycsóva tegyék meg útjukat a végtelenbe az örökkévaló életben . . .
...ha valaki emberekben, vagy más teremtményekben keresi és akarja megtalálni a boldogságát és békességét,annak okvetlenül csalódni is kell,mert azok a hiányok,amelyek őbenne megvannak és betöltésre várnak, a másik teremtett lényből nem pótolhatók, nem egészíthetők ki.....
Aki még ezeknek kiegészítését a másik lélektől várja, abban még mindig nem alakult ki az az isteni elgondolás, amit mindenkinek önmagában kell tökéletességre vinnie.

Így a szeretet érzése is tévedhet, sőt nagyon sokszor téved is, mert a szeretet itt, a bizonytalanságnak és a próbáknak ebben a világában - mivelhogy itt folyton-folyvást hiányok támadnak,hézagok keletkeznek - nem elégülhet ki,s nem alakíthatja ki azt az eredményt,amiről a lélek álmodik, amihez a vágyaival támaszkodik.
Azért szükséges, hogy az ember mindazt a szépet,jót és igazat,s mindazt a bölcsességet, amit a lelki szemeivel látni vél,és amelyhez a képzeletének szárnyain felemelkedik,mint ideált önmagában alakítsa ki,s önmagában igyekezzék megvalósítani.
Mert amikor ezt önmagában megvalósította,akkor hézagtalanul jelenik meg a szeretet; és ha érez is csalódást és fájdalmat, az a fájdalom, az a csalódás nem sebzi meg a lelkét olyan mélyen,hogy benne mintegy összetörjön és megsemmisüljön az az eszmény,az a művészien kifaragott kristályserlegnem törik össze, hanem abba a kristályserlegbe a saját lelkéből önt addig át nem élt,addig még meg nem látott értékes tapasztalatokat.
Nem olyan tapasztalatokat, amelyek kívülről támadták őt és fájdalmasan hatottak rá, - hanem olyanokat,amelyeket mint örök értékeket gyűjtött fel a lelkében,s velük mind jobban és jobban kitölti azt a hiányt,azt az űrt, amely az Istentől való eltávolodás következtében jött létre.

Ameddig az ember lelkében hiányok vannak,de szeretet tekintetében a másik lélekkel szemben felettébb való igényeket támaszt,addig okvetlenül csalódnia kell.Hiszen azokat a hiányokat,amelyek a lélekben mint valami szervi hibák ott tátonganak,a másik lélek nem töltheti be;
- mert még ha a legnagyobb szeretetáldozatot és odaadást nyújtja is az a másik lélek úgy,hogy egy életen keresztül úgyszólván kiüresíti és megszegényíti magát,ő azzal mégsem lesz gazdagabbá,nem lesz jobbá,mert a szeretet is csak áldozhat,de nem pótolhatja az ő lelkének hiányait,s így a boldogság,a kiegyenlítődés nem jöhet létre.

Ameddig az emberi lélek itt a Földön él - mivel itt az anyag törvényébe burkolt más emberlelkekkel érintkezik - ezer meg ezer eshetősége van a tévedésre és a megtévesztésre.
Hiszen tévedsz te is,a másik is,és sokszor a legjobb akarat mellett,az egy cél követését és keresését munkáló emberlelkek között is nagyon sok az eshetőség arra,hogy egymással meghasonlásba kerüljenek.
Isten úgy teremtette az embert,hogy itt a mulandó életben is rátaláljon valamiképpen a lelkének kiegészítő részére,mert a léleknek az a része mindig és mindenhol hiányt érez egészen addig,amíg a duálszeretet állapotára meg nem érik.
Régebbi tanításaimban már említettem, hogy erre a léleknek meg kell érnie, mert ha fejletlen duálok találkoznak egymással,akkor a lélek külső rétegeiben meghúzódó tévelygések,bűnök,ferde vágyak és törekvések - ha mégoly nagy és egybeolvadó volt is köztük időközönként a szeretet,és ha mégoly nagy fájdalmat okozott is annak a szeretetnek erőszakos elszakadása - eltávolítják őket egymástól.
Mert hiszen a bűn és tévelygés nem kedvez ennek a mennyei érzésnek; és mindig a szeretet kényszerül szenvedni,mert a bűn erőszakos.

El lehet gondolni,hogy ha ez a kétféle erő,ez a kétféle hatalmasság,amely az életet alkotja,meghasonlik egymással,micsoda villámokat,micsoda ellentétes erőhalmazokat hoz létre azokban a pillanatokban,amikor a lét törvénye minden ellentétességük dacára egymás felé hajtja őket.
Mert hogyha tökéletlenül,gonoszul,rosszul,és ha fájdalmas eredményekkel is, de mégis kifejezésre kell jutnia a kettő természetének egyben.
Mert az életnek az a törvénye, hogy önmagát megújítsa,önmagát újjászülje, önmagát tisztítsa,javítsa és önmagából mindig jobbat,tökéletesebbet hozzon létre.Ezt a törvényt Isten alkotta meg,azért ez ellen nem cselekedhetik senki és semmi.

Amikor már a lélek sokat ütközött, és sok sötétség és homály levált róla,és belátja azokat a nagy hibákat és tévedéseket,amelyek őt az életen végigkísérték,és a szenvedések mint eredmények ott állanak előtte a tapasztalatokban felsorakozva,akkor fokról fokra felébred benne a vágy a rossz tapasztalat nélkül való tanulás és ismeretszerzés után.

- A duálok együttes eredményei sokszorosan felülmúlják azokat az eredményeket,amelyeket külön-külön érhettek volna el. - A teremtőerő fogalma. - Maradandót csak az egymásra talált duálok alkothatnak, s igazi boldogságot csak ezek élvezhetnek.

A fő cél,amiben minden emberléleknek találkoznia kell,amelyre nemzetek, fajok,alacsonyabb és magasabb szférabeli szellemek törekvésének irányulnia kell, Isten keresése, Isten törvényének és akaratának kutatása.Aki ezt megérti,az engedelmességgel tekint szét maga körül,hogy meglássa a millió meg millió apró értéket,amelyeket az Isten az életben elhintett azokban a lehetőségekben,amelyekben az emberi lélek megtalálhatja a mennyei kincseket, amelyekkel felékesítheti önmagát, megépítheti vele a saját énjét, hogy átalakulva, megtisztulva, megszépülve ragyogóan állhasson meg annak az ígéretnek az átvételére,amelyet Isten kezdettől fogva adott nekünk.
Ezeknek a lehetőségeknek egyik nagy és hatalmas tényezője a szétvált duálok összetalálkozása.
Mert ameddig ezek nem találkoznak,ameddig nincsenek együtt,addig mindegyik kénytelen más munkát vállalni,a lelkének erőit más célok szolgálatába állítani;
-de amikor a lelküknek az a szétvált,szétszakadt és mindig örökké fájó része ismét összevonzatik,meggyógyul,összeforr:
- akkor egy egészet képezve új munkába állíttatnak, új célokkal és olyan eredményekkel, amelyek sokszorosan felülmúlják azokat az eredményeket, amelyeket külön-külön érhettek volna el.Mert bármilyen nagy gondossággal, bármilyen nagy szeretettel és odaadással dolgoztak is egymástól különváltan, mégis csak töredékmunka volt az ahhoz a nagyhoz viszonyítva,amit együtt végezhetnek.
Hiszen az ember nem tudja,mi az a teremtőerő;
-fogalma sincs róla; bármennyire töri-zúzza is magát,hogy a maga elgondolásával és igyekezetével valami olyat teremtsen,ami az életet jobbá, kényelmesebbé,szebbé és boldogabbá tehetné:hiába akar ilyet előhozni a semmiből,egyetlen fűszálat sem képes teremteni.

Ellenben amikor már elérkezett a lélek ahhoz a beteljesüléshez,hogy a duálfelével együtt egy zárt egészet képez,s már annyira tökéletes,hogy abban a szolgálatban,amelybe őt az isteni Gondviselés állította,maradandót is képes létrehozni:
-akkor az örömnek,a boldogságnak,a gazdagságnak és a hatalomnak olyan mértékét ismeri meg,amely minden eddig ismertet sokszorosan felülmúl.

Azért hogyha tudnák az emberek, hogy mit jelent a kettőnek egyben való kifejezése, bizony minden áldozatot meghoznának,hogy azt elérhessék.

A duálfelek összetalálkozásukkal új állomáshoz érkeznek el, amely állomás más törvénnyel ítéli meg minden cselekedetüket,minden elgondolásukat,mint amilyennel a fejlődés vonalán idáig megítéltettek.
Ez a törvény feljebb emeli őket;és mivel ezáltal magasabb fokú lelki érzéshez jutottak és magasabb rendű igazság az,amely nekik irányt szab,ennélfogva hogyha ugyanazokat az eszközöket akarják a fejlődésükhöz felhasználni, amelyek őket idáig szolgálták,akkor ez magában véve is bukásukat okozza.

Ez azt jelenti,hogy mindazok az életörömök és életcélok,amelyek idáig hevítették és vezették őket,úgy,mint a többi átlagembereket,nekik ezentúl már nem szolgálhatnak céljaikul és nem képezhetik örömeiket,mert magasabb törvénybe léptek át.
Az esetleg amannak a számára még nagyon jó lehet,sőt annak a fokozatához képest talán majdnem törvényes is,aki még nem emelkedett fel emennek a fokozatáig,de aki már erre a magasabb fokozatra eljutott,az nem térhet vissza az alacsonyabb rendűhöz,hanem kénytelen a magasabb rendű törvényt követni, mert az alacsonyabb rendűben úgysem képes boldog lenni,egyszerűen azért, mert lelki érzései magasabb fokozatra emelkedtek.
Az ilyen lelket ezután már az érzéseinek magasabbrendűsége űzi-hajtja, úgy, hogy még ha valóban jobb, igazabb és becsületesebb életet él is, mint más emberek, a saját törvénye még így is sokkal hamarább megbosszulja a legkisebb visszaélést,a legkisebb visszaesést is,mint a nála alacsonyabb rendűt annak az élettörvénye; mindenért többet kell szenvednie és erősebben fizetni, és ez a szenvedés, ez a fizetés - hogy úgy mondjam - külön erkölcsi korlátokat képez körülötte, hogy valamiképp ismét a mélyre ne süllyedhessen alá.
Azért az ilyeneknek már itt a Földön mindig kevesebb és kevesebb lehetőségeik adódnak, hogy a test szerint élhessenek; éppen mivel azokat az erőket nem lehet újra visszasüllyeszteni és megmeríteni a szennyes atmoszférában, hogy azok a szellem, illetőleg a lélek körül ismét mint homályosságok és tévelygésre való lehetőségek helyezkedhessenek el.
Azért ezeknek a lelki természetüket olyan simává és átlátszóvá kell kidolgozniuk, hogy a magasabb rendű erkölcsi felfogással,amely bennük automatikusan kialakul, meg ne ütközhessenek.
Mert ha megütköznek,akkor újra meg újra szétválás,fájdalmas megpróbáltatás és szakítás lesz a sorsuk.

A lehetőségek sokszor megvannak,hogy a majdnem egy fokozatú,vagy egymástól nem messze eső duálfelek találkozhassanak,hogy amely hibák és tévedések meg félreértések még a lelkükön tapadnak,azokat egy élet terhes,vagy kevésbé terhes körülményei között magukról lehánthassák.
De ezt a kegyelmet a földi ember nagyon ritka esetben tudja felismerni,
és a legtöbbször az következik be,mint amikor két meteor találkozik egymással.
Ha a lelki fejlődésük egy ponthoz el is vezeti őket,ahol találkozhatnak,de ha a szellemi felébredésük,a szellemi világosságuk még nem érkezett el ahhoz a ponthoz,hogy egymást szellemileg is megértve és kiegyenlítve együtt maradhassanak,akkor ismét csak szétválnak és mindegyik fél hordozza tovább a lelkében azt a sebet,a szétválásnak azt a fájdalmát,amely lelki fejletlenségük és szellemi homályosságuk következménye.
Ennek az érzésnek a maradványa mint valami égésnek a nyoma ott marad a lelkükben,és nem hagyja őket nyugodni,mert külön-külön mindegyik elégedetlen,mivel nem tudják többé azokat a lelki és szeretetigényeket senkivel és semmivel kielégíteni,amelyek a lelkükben felébredtek,hagy ez a sajgó,vágyódó seb megnyugodjék,meggyógyuljon.

Az Istenben bízó embernek nem sürgős a maga célja, mert ő nagyobb lelkierővel rendelkezik,és ki tudja várni,amíg az Isten elhozza az ő igazságának napját;

Szeretettel

Eszter médiumtól 1935.ből :) A névtelen szellem üzenetei címen az egész könyv fennt van a neten

http://www.youtube.com/watch?v=ErK2_wdeyBU&feature=related