Kisangyal születik

Bali Nóra KISANGYAL NAPLÓJA

0. nap

Nagyon izgatott vagyok! Holnap kezdődik az egyhetes gyakorlatunk, amikor végre igaziból találkozhatunk egy megszületésre készülő embergyerekkel.
Már nagyon untam az elméleti órákat. Annyi mindent kellett bemagolni a földi világról, a törvényeket, a szokásokat, a történelmet, az emberi test működését. Egyszer, amikor arra a kérdésre, hogy hova kerül a levegő, azt mondtam, hogy a gyomorba, nemcsak a többiek nevettek ki, hanem a tanító angyal is olyan szigorúan nézett, mintha éppen őt akarnám megfullasztani. Azt mondta, ha nem figyelek, sosem lehetek egy embergyerek őrzőangyala, legfeljebb a virágok beporzását felügyelhetem az angyalóvodásokkal. Pedig én igenis figyeltem, és jobban tudtam, mint a tanító. Mert én arra gondoltam, amikor a csecsemőket szopás után meg kell büfiztetni, mert levegő került a gyomrukba. Tehát igenis elő szokott ilyen fordulni. És pontosan tudom, hogy az ember a tüdejével lélegzik, és ha abba víz kerül, akkor gyorsan segítséget kell hozzá hívni.
Azt sem értem, hogy ha már egyszer őrangyalok leszünk, akkor miért nem segíthetünk mi magunk, miért kell mindig egy másik embernek szólni. Ráadásul úgyis olyan nehéz felfogásúak az emberek, alig lehet megértetni velük, hogy mit akarunk mondani. Szegények elég hiányos képességekkel élnek, nem látnak és nem hallanak bennünket, és a valódi világnak is csak egy kis részét képesek érzékelni, ezért van szükségük őrangyalokra. Különben már rég kihaltak volna.
Az angyalóvodában voltak olyan társaim, akik nem is tartották sokra a Földet, és azt tervezték, hogy más, sokkal fejlettebb bolygóra mennek majd dolgozni. Levi épp nemrég üzente, hogy most voltak gyakorlaton egy csillagködben, és azt tanulták, hogyan kell egy új bolygót összeállítani.
De nekem nagyon tetszik a Föld, épp azért, mert olyan kicsi és aranyos. És tetszenek az emberek is, mert olyan kis tehetetlenek, mégis olyan sokra tartják magukat.
De az őrangyal iskola nem tetszik. Már a második évet fejezzük be, de eddig a Föld közelébe se mehettünk, csak az ábrákat láthattuk róla, meg a szabályokat kellett tanulni. A tanító angyal szerint én túl sokat kérdezek, és túl kíváncsi vagyok olyan dolgokra, amik az emberekre tartoznak, nem pedig az angyalokra. Az a baj, hogy én mindig megkérdeztem, hogy miért van az úgy, ahogy tanuljuk.
Miért rosszak az emberek, amikor jók is lehetnének, és miért betegszenek meg, amikor egészségesek voltak? És néha miért olyan korán halnak meg, máskor meg sokára? És miért van az, hogy aki sok szépet meg jót csinál, az egyszer csak meghal, a másik ember meg, aki csak árt másoknak, vagy csak panaszkodni tud, meg mérgelődni, az sokáig él? És az őrzőangyal miért csak őrizhet, na jó, néha súghat jó tanácsokat, de mi miért nem szólhatunk rá, ha rosszat csinál, és miért nem büntethetjük meg?
A tanító angyal mindig csak azt felelte, hogy azért, mert ez a szabály. És amikor azt kérdeztem, hogy miért ez a szabály, akkor csak sóhajtott, és beküldött beszélgetni az igazgató angyalhoz. De az igazgató angyal sosem beszélget, csak mindig elmondja, hogy az őrangyalság az egyik legszebb hivatás, de csak az válhat jó őrangyallá, aki ismeri és betartja az összes szabályt. Úgyhogy egyre kevesebbet kérdeztem, amire a tanító angyal megdicsért, és azt mondta, látja, milyen jól haladok. És végre beosztott az egyhetes gyakorlatra, ahol egy felkészítő angyal mellett láthatjuk, hogyan készül egy embergyerek a Földre.
Akinek szerencséje van, az láthatja is, ahogy megszületik, mert mindig olyanokhoz kerülünk gyakorlatra, akik már az utolsó lépéseknél tartanak.
Nem tudom, nekem milyen jut, mert hallottam, amikor a tanító és az igazgató angyal beszélt rólam, és azt mondták, lehet, hogy még nincs kész az a gyerek, de Barna az egyetlen felkészítő angyal, aki kibírja az én kérdéseimet.
Pedig tényleg egyre kevesebbet kérdezek, mert már rájöttem, hogy a tanító angyalok túl régen jártak a Földön, és már hosszú ideje csak az iskolában mondják a szabályokat. Megtanulom hát azt, amit muszáj, és majd ha végre lent leszek egy ember mellett, megkeresem a válaszokat. És ha rossz felé megy az, akire vigyázok, én bizony el fogom gáncsolni. Jobb lesz neki, ha csak a földről kell feltápászkodnia, mintha a hibáját kellene majd közösen javítgatnunk.

1. nap

Na végre! Végre közelről láttam egy megszületésre készülő embergyereket. Még nem az igazi, még nincs anyagi teste, de azért így is ember. Az az érdekes, hogy így, földi test nélkül nagyon hasonlít hozzánk, angyalokhoz. Csak nagyon csöndes. Bár azt tanultuk, hogy az emberek között nagy különbségek vannak. De ez a gyerek jóval hallgatagabb, mint bárki, akit eddig ismertem.
Dénesnek hívják, vagyis majd ha megszületik, így fogják hívni. A felkészülés során kell nekik nevet választani, hogy a szülők tudják, hogyan nevezzék majd a gyereküket. Nem értem, miért akarhatja valaki szabad akaratából, hogy Dénesnek hívják. Megkérdeztem, miért ezt a nevet választotta. Azt mondta, nagyon sokat gondolkozott rajta, mert minden névnek jelentése van, és az sem mindegy, kik használták már korábban. Végül azért maradt ez mellett, mert a választott apukáját így hívják, és biztosan örülni fog, hogy az ő nevét viszi majd tovább.
Hát én nem tudom. Ha én születnék a Földre, biztos, hogy valami olyan nevet választanék, mint Szabadság, vagy Erő, vagy Kíváncsiság.
De abban az országban, ahova Dénes készül, van egy könyv, amiben nevek vannak, és csak abból lehet választani. Szerintem ez nem igazság, de azért fogtam, és elkezdtem én is olvasgatni azt a könyvet. Ennek az égi kiadásában benne vannak a jelentések is, meg az, hogy milyen emberek viselték már. Végül találtam jókat.
Én Ádám lennék, vagy Dávid, esetleg Dániel. Tetszett az Éva, a Sára meg a Napsugár is. Szerintem a lányok sokkal szebb nevek közül válogathatnak. Lehet, hogy lánynak születnék. Bár azt tanultuk, hogy a lányoknak sokkal több mindent kell csinálniuk, meg több problémájuk lehet. A lányokról szóló tankönyv kétszer olyan vastag volt, mint a fiúkról szóló. Ezért gondoltam, hogy majd, amikor őrangyal szakirányt kell választani, a fiúkat választom. Bár a padtársam, Somi szerint a nők őrangyala ott lehet a születésnél, és az olyan klassz. De visszavágtam, hogy el van maradva, mert manapság már az apák is benn lehetnek a szülőszobában, és ha ők ott vannak, akkor az őrangyaluk is ott lehet.
Szóval én fiúnak születnék, és a Dániel nevet választanám. De persze ez csak fantáziálgatás – mindig ezt szokta mondani a tanító angyal, ha szerinte túlzottan elkalandoztam a valóságtól. Hiszen az angyalok nem születnek meg a Földre, az az emberek dolga. Igaz, egyszer ezt is megkérdeztem, hogy miért nem, de az egész osztály harsányan nevetett, Keri majd kiesett a padból, és azt kiabálta, hogy milyen buta vagyok, ki az az őrült angyal, aki a Földre akarna kerülni, ha nem muszáj. Az embereknek kötelező, ők arra valók, hogy a Földön éljenek, az angyalok meg arra, hogy az égben maradjanak. Legfeljebb őrangyalként kerülnek a Föld közelébe, de micsoda ötlet arra gondolni, hogy testbe születnének. Ugyan már!
A tanító angyal se válaszolt, csak sóhajtott, és szokás szerint azt mondta, hogy menjek be az igazgatóiba. Az igazgató angyal persze újra csak elsorolta, hogy milyen jó angyalnak lenni, és azon belül milyen áldozatos és helyes, ha valaki a gyenge emberek segítését választja hivatásul. Tanuljak hát továbbra is szorgalmasan, és ha majd az emberek mellett dolgozom, úgysem fog eszembe jutni az a kérdés, hogy miért nem én vagyok a helyükben.
De senki sem válaszolt nekem arra, hogy vajon megszülethetne-e egy angyal emberként, és ha igen, akkor miért nem próbálhatjuk ki? Szerintem sokkal jobb őrangyalok lennénk, ha nem csak könyvekből tanulnánk az ember működését, hanem igaziból is kipróbálhatnánk.

2. nap

Barna, a felkészítő angyal ma azt mondta, hogy Dénes pár napon belül elindulhatna végre a Földre. Én nagyon megörültem, hogy látok egy leérkezést.
Ez persze nem az igazi születés még, az csak kilenc hónap múlva lesz. Ez most az, amikor az embergyerek lelke beleköltözik az anyagi testének a csírájába, hogy aztán a kilenc hónap alatt felépítse azt. Utána bújik ki a világra, akkor lesz ember. Előtte magzatnak hívják, de akkor már a lelke odalent van.
Tanultuk, hogy van, aki közben gondolja meg magát, és akkor jön vissza, vagy nem jól figyelt az iskolában, és nem tud egy életképes testet megcsinálni, ezért muszáj visszajönnie. De ez mindig nagy szégyen, és az ilyen embergyerekek sietni szoktak vissza a Földre a pótvizsga után, hogy bebizonyítsák, jól is tudják csinálni.
Kérdeztem Dénest, hogy örül-e, hogy végre megszülethet. Azt mondta, nem az számít, hogy örül-e vagy sem, mert ez egy olyan fontos lépés, ami eldönti a sorsát. Az ilyet nem szabad elkapkodni.
Akkor Barna közbeszólt, hogy ez a leszületést már egyáltalán nincs elkapkodva. Kiderült, hogy Dénes már a harmadik éve készül rá, de még sosem volt elég biztos a dolgában. A szüleit is hosszasan kereste, mindegyikkel volt valami baja.
Anyának az egyik túl fiatal volt, a másik túl öreg. Ha sikeres volt a hivatásában, akkor attól félt, hogy nem lesz őrá elég ideje, ha nem volt neki fontos a munkája, akkor meg az volt a baja, hogy csak ővele akar majd foglalkozni, és a saját vágyait akarja vele megvalósíttatni. Apát még nehezebben talált. Erőset akart, aki majd megvédi, de félt, nehogy elfenekelje, ha valami bajt csinál. Azt akarta, hogy keressen sok pénzt, de legyen ideje este mesét olvasni neki.
Nagy nehezen azért kiválasztotta végre mind a két szülőt, de persze azok még nem ismerték egymást, nem is egy városban laktak. Barna és a két ember őrangyala nagyon sokat dolgozott azon, hogy összetalálkozzanak, és egymásba szeressenek.
De három éve megvolt már az esküvő, és azóta Dénes bármikor megszülethetne. A szülei is nagyon várják már.
Az ilyet a szülők érezni szokták, hogy ott áll a gyerekük megszületésre készen, csak nem értik, miért nem ért le még hozzájuk. Az anyukája esténként sírni is szokott bánatában, mert annyira szeretné már, hogy kisbabája legyen.
Amikor Dénes nem figyelt, Barna nekem elmondta, hogy már aggódik, mert a szülők egyre többet veszekednek, és ha Dénes nem határozza el magát hamarosan, lehet, hogy az őrangyalok sem tudják összetartani őket, és elválnak. Akkor pedig Dénes kezdheti elölről az egész keresést. Amikor ezt mondta, Barna nagyot sóhajtott, és maga elé nézett. Arra gondoltam, hogy Barna helyében én biztos lelöktem volna már Dénest a földi testbe, onnan csak nem jönne vissza gondolkodni.
Odamentem Déneshez beszélgetni, hátha tudok neki egy kis bíztatást adni, és közben gyakorlom az őrangyali tanácsadást is.
Megkérdeztem, miért nem mert eddig megszületni. Azt mondta, az első évben még nem lehetett biztos abban, hogy a szülei házassága tartós lesz, hiszen olyan sok manapság a válás. Aztán arra gondolt, hátha nem is szeretik a gyerekeket. Ezért megvárta, amíg a leendő anyukája húgának megszületik a gyereke. Akkor látta, hogy az anyukája milyen örömmel dédelgette a babát.
Aztán abban kezdett el kételkedni, hogy nem lesz őhozzá elég türelmük. Akkor Barna megbeszélte az őrangyalokkal, hogy vigyenek oda egy árva kölyökkutyát. Dénes látta, hogy az anyukája mennyire örült neki, és hogy az apukája akkor se verte meg a kutyát, amikor a szőnyegre pisilt, és akkor is csak kicsit kiabált, amikor az összerágta az ünneplő cipőjét. Meg innen föntről látta azt is, amikor az apukája titokban kekszet adott neki, az anyukája pedig engedte a fotelba feküdni akkor, amikor az apukája nem volt otthon.
Szóval minden próbát kiálltak, és már nem talál több kifogást, amivel halasztani lehetne a megszületését. És ő is látta, hogy az anyukája éjszaka a fürdőszobában sírt, és nagyon sajnálta. Akkor majdnem leugrott, csak úgy, minden előkészítés nélkül.
Fel is ébresztette az apukáját, hogy amikor az anyukája visszamegy az ágyba, csinálják úgy, hogy leugorhasson. De sajnos nem sikerült, mert se Barna nem volt ott, se az őrangyalok, ezért amikor az apukája megsimogatta az anyukája hátát, az durcásan betakarózott csak, és azt mondta, fáradt, és semmihez sincs kedve.

Azóta viszont Dénes még nem érzett elég bátorságot magában az ugráshoz.
Kérdeztem, hogy akkor most mi tartja vissza? Csak nézett maga elé, fázósan összehúzta magát, pedig idefent mindig meleg van, és azt mondta: fél. Kérdeztem, hogy mitől? Hiszen olyan érdekes az a földi világ.
Elég furcsán nézett rám, és azt felelte, persze, egy halhatatlan angyalnak biztos érdekes.
De ő ott lenn megbetegedhet, megsérülhet, és végül mindenképpen meg fog halni. Amíg idefent van, végtelen az ideje, legfeljebb Barna noszogatja. De odalent már az emberi élete telik, és az valamikor véget fog érni. Ha nagyon szerencsés lesz - amire persze nincs garancia, - akkor talán megússza a kisebb gyerekbetegségekkel, egy-két torokgyulladással, náthával, aztán élhet felnőttként, házasodhat, talán gyereke is lehet, ha lesz egyáltalán valaki, aki őt választja apának. Aztán akkor féltheti a gyerekét, meg a feleségét, és dolgozhat azért, hogy jól éljen a családja. És sose tudhatja, mikor lesz vége az egésznek, mikor kell egyszer csak befejeznie.
Hallgattam Dénest, és nem nagyon tudtam neki mit felelni. Persze, hogy meg fog halni, minden ember meghal egyszer, ez az első szabály az Embertan könyvben. De addig olyan sok mindent megtapasztalhat, annyi mindent csinálhat. Az emberek megszületnek, élnek és meghalnak. Ezen sosem gondolkoztam, hogy ez miért van így. Az mindig sokkal jobban érdekelt, hogy az angyalok miért nem születhetnek meg a Földre.
Mondtam Dénesnek, hogy én szívesen megszületnék helyette.
Először rám meredt, aztán elkezdett nevetni. Most jöttem rá, hogy eddig még mosolyogni se láttam. De most olyan jókedvűen nevetett, hogy rám is rám ragadt, nekem amúgy se kell a szomszédba menni egy kis vidámságért. Így aztán együtt nevettünk addig, amíg a nagy viháncolásban majdnem legurultunk a tanulóhely felhőjéről. Akkor meg azon kellett nevetni, hogy mi lett volna, ha egyszer csak lehuppanunk a földre, köszönünk az embereknek, majd én kitárom a szárnyaimat, elkapom Dénes kezét, és a meglepett emberek orra előtt visszarepülünk ide.
Erre Dénes erősködni kezdett, hogy az én apró szárnyaimmal úgyse tudnám felemelni őt. De el kellett fogadnia, hogy amíg nincs emberteste, addig ugyanolyan könnyű ő is, mit az angyalok. Egyébként is, ha majd nagy őrangyal leszek, akkor ölbe tudok kapni egy embert, és meg tudom menteni. Persze, szigorúan csak vészhelyzet esetén, és láthatatlanul.
A nagy jókedvre odajött Barna is. Látszott, hogy ő is csodálkozik, nem látta még Dénest ilyen vidámnak ő se. Megkérdezte, mi újság, és Dénes nagy lendülettel kivágta, hogy eldöntötte végre, holnap megszületik. Azt már csak felém fordulva súgta, hogy ha már egy kisangyal is az ő helyére pályázik, mégsem lehet az olyan rossz.
Barnán látszott, hogy nagyon örül. Rögtön indult is megszervezni, hogy minden rendben legyen.
Láttam, ahogy hamarosan megjöttek Dénes szüleinek az őrangyalai, és nagy tárgyalásba merültek. Az apukája őrangyala eleinte a fejét rázta, hogy nem jó, holnap valami fontos megbeszélése lenne a nagy Dénesnek, ezen múlhat az előléptetése. De Barna addig erősködött, amíg rábólintott, azt mondta, beszél a többi őrangyallal, hogy elhalasszák azt a tárgyalást. Barna bólogatott, hogy pont jó, így lesz egy szabad délutánja az apukának, és össze tud hozni egy romantikus estét a feleségének. Aztán már ugorhat is Dénes a földi világba. Úgy láttam, Dénes születésének Barna idefent legalább annyira örül, mint ahogy majd a szülei fognak odalent.

3. nap

Ez lesz a nagy nap!
Dénessel és Barnával egész nap a szülőket figyeltük. Az őrangyalaik erősítést is kaptak, két-két kisegítőt, akik akkor szoktak munkába állni, ha valahol valami fontos dolog készül.
Biztos voltam benne, hogy Barna intézte el, hogy ott legyenek, nehogy bármi megzavarja a nagy napot.
Én közben Dénest is néztem. A tegnapi nagy elhatározásra aludt egyet, és ez nem tett túl jót neki.
Már megint nem mosolygott. Nagyon komolyan figyelt lefelé, és tudtam, a legkisebb rendellenességet is kihasználná, hogy visszakozhasson.
De odalent minden tökéletesen működött. Az apukája délben tudta meg, hogy a főnökének más sürgős dolga akadt egy külföldi partnerrel, de már megüzente neki, hogy alig várja a másnapi megbeszélést, mert igazán figyelemreméltónak találja az előterjesztését.
Ettől Dénes apukájának nagyon jókedve lett, és láttam, hogy elég volt az őrangyalának egy szót súgnia a fülébe, már felragyogott az arca, mint akinek jó ötlete támadt.
Elment egy virágboltba, és egy szép csokrot vett, aztán sokat gondolkozott egy áruházban az élelmiszerek között. Egy kicsit elbizonytalanodott, de akkor az őrangyala eléje ejtett egy papírlapot.
Mi tanultuk, hogy ilyet csak vészhelyzetben szabad csinálni, de azt hiszem, ezt mindenki vészhelyzetnek tekintette.
Dénes apukája csodálkozva lehajolt, és felvette a szórólapot, amin egy étterem házhozszállítási akciója volt. Azonnal elővette a mobilját, és telefonálni kezdett, még a bevásárlókocsit is ott hagyta az üzlet közepén. Sietett haza.
Otthon megterítette az asztalt, gyertyát keresett. Láttam, hogy az őrangyala se tudta, hol van gyertya, nem szokott ilyenre figyelni, az egyik kisegítő angyal repült el Dénes anyukájának őrangyalához, az mondta meg. Közben megjött a rendelt étel is.
Amire Dénes anyukája hazajött, az asztalon ott volt a vacsora, a vázában a virágcsokor, gyertyák égtek az asztalon, és egy szép zene szólt a CD-lejátszón. Barna mondta, hogy ez az a szám, ami a megismerkedésükre emlékezteti őket.
Dénes nagyon csöndes volt, láttam, hogy nagyon izgul. Megböktem az oldalát, hogy felvidítsam, és megkérdeztem tőle: na, lemenjek helyetted? De most nem nevetett, el se mosolyodott, csak komolyan megjegyezte, hogy ez most nem játék. A leendő életéről van szó. Nem nyaggattam tovább, csak magamban drukkoltam, nehogy meggondolja magát. Igazán nem lenne tisztességes a szüleivel szemben sem.
Éreztem, hogy Barna is feszült, pedig ritkán látni ideges angyalt.

Odalent az este tökéletesen zajlott, Dénes anyukája nagyokat nevetett. Nagyon szép hangja volt, és olyan kedves mosolya. Az apukája is nagyon kedves volt, bolondozott. Jó humora lehet. Szerencsés ez a Dénes, hogy ilyen szülőkhöz születhet.
Megették a vacsorát, aztán táncoltak, közben dúdolták a dalt. Aztán csókolóztak, és elindultak a hálószoba felé.
Hallottam, hogy Dénes mellettem hangosan nyel egyet, és láttam, hogy egy kicsit remeg a keze, amivel szorította a felhő párkányát, ahonnan figyeltünk lefelé.
A hálószobában is égett két gyertya az ágy mellett, így látszott, ahogy Dénes apukája lassan levetkőzteti az anyukáját, és egymást átölelve az ágyra dőlnek.
Ekkor már elkezdett erősödni az a szivárványszínű fény körülöttük, amiből lassan forgó tölcsér lesz, olyan, mint egy színes tornádó, és egyszer csak a vége felér ide, hozzánk. Egy ilyenbe kell minden embergyereknek beleugrania, hogy aztán odalent az anyukája hasában megérkezzen abba a kis csírába, amiből a kilenc hónap alatt felépíti a földi testét.
Barna szólt, hogy Dénes lépjen egy kicsit előrébb, a felhő széléhez, és készüljön az ugráshoz, én meg menjek egy kicsit hátrébb, nehogy én is leszédüljek.
Odalent a szivárványszínek felerősödtek, a tölcsér először lassan, majd egyre gyorsabban forogni kezdett, és szinte ijesztő sebességgel tört fölfelé, mintha alig várná, hogy valaki végre beleugorjon.
Dénesre néztem. Nagyon sápadt volt. Barna a másik oldalán állt, bátorítóan mosolygott rá, de Dénes mereven nézett lefelé.
A szivárványszínű tölcsér egyre közeledett, a szele megborzolta a hajunkat, és hallatszott a jellegzetes hangja is, az egyre hangosabb és gyorsabb kettős dobogás. Tanultuk, hogy ez a két szülő szívverésének a hangja, és amikor teljesen azonos lesz az ütem, akkor ér fel a tölcsér az égbe, és abban a pillanatban kell ugrani, mert akkor van együtt minden esély a boldog emberi életre.
A tölcsér jött felfelé, már szinte karnyújtásra volt. Előrébb léptem, hogy jobban lássak, és így észrevettem, ahogy Dénes arca megváltozik. A korábbi merev elszántság feloldódott, mint aki fontos döntést hozott. Az izmai megfeszültek, úgy látszott, végre ugrani fog.
A tölcsér felért, szinte elvakított a fénye, a szele cibálta a ruhámat, és az egyszólamúvá vált dobogás szinte követelődzően hívott valakit a földi életbe.
Megéreztem, ahogy Dénes mozdult mellettem, és azt is abban a pillanatban tudtam, hogy nem fog leugrani.
El akar menekülni a hívás elől. Utánanyúltam, ahogy hátraugrott, és elkaptam a karját.
Rám nézett, a körülöttünk zajló színes vihar miatt szivárványszínűen csillogtak a könnyek a szemében. Azt kiáltotta: félek, és kirántotta magát a szorításomból.
Meginogtam, a tölcsér szele meglökött, és azt vettem észre, hogy zuhanok bele egy gyönyörű, egyre melegebb örvénybe, a fülemben fülsiketítően dörömböl a dobogó hang, és a színek lágyan átölelnek. Nem volt időm kitárni a szárnyaimat. Úgy éreztem, beleolvadok valami nagyon nagy és nagyon jó dologba.
Aztán csönd lett. És leálltak a gondolataim.

Nem tudom hányadik nap

A csönd és a gondolatnélküliség jó sokáig eltartott. Barna hangjára ébredtem.
Amikor kinyitottam a szemem, furcsa, vöröses félhomály vett körül, alig láttam Barnát. De aztán ki tudtam venni mellette a tanító angyal, sőt az igazgató angyal alakját is.
Egy kicsit meg is ijedtem, nagy baj lehet, ha minden itt vannak.
Aztán rájöttem, hogy tényleg nagy baj van. Én most épp a megszületésre készülök egy ember testében. Ez a hely Dénes anyukájának a teste, az a békés dobogó hang pedig, amit a háttérből hallok, az ő szívverése. Most mi lesz?
Barna sokat beszélt, aztán az igazgató angyal is sokat magyarázott felelőtlen kisangyalokról és felelősségvállalásról. A lényege az volt, hogy én most Dénes helyén vagyok, és ezt nem lehet csak úgy kicserélni.
Egy anyaméh nem egy vasúti váróterem, amiből ki-be lehet sétálgatni – ezt Barna mondta nagyon dühösen. Szerintem azért ilyen mérges, mert egy kicsit ő is hibásnak érzi magát amiatt, ami történt. Azt mondták, ilyenre nem volt még példa. Egyszerűen vissza kellene engem vinni innen, de akkor Dénes anyukája nagyon elszomorodna, és lehet, hogy ez lenne az utolsó csepp, amitől elromlik a házasságuk. Pedig tényleg szeretik egymást, de ez a gyerekkérdés tönkreteheti őket.
Ezért úgy döntöttek, hogy ha én is beleegyezem, akkor maradhatok itt, és felépíthetem az embertestet. Persze nagyon sokat kell majd tanulnom a következő kilenc hónapban, és az emberi élet se lesz egyszerű. De kirendelik mellém Barnát, meg még egy másik tanítóangyalt, és legalább három őrangyal fog rám vigyázni. Persze ezt nem muszáj vállalnom, rajtam múlik, hogyan döntök.
Megkérdeztem, hogy ezek szerint az angyalok megszülethetnek emberként? Most végre választ kaptam. Az igazgató angyal bólintott, hogy igen. Az angyalok bármikor megszülethetnének emberként, csak eddig egy angyal sem akart a földön élni. De nincs semmi akadálya. Csak meg kell tanulni az emberi test leckéjét.
Úgy döntöttem, nem árulom el, hogy én pont arra vágytam, hogy kipróbálhassam az emberi életet, mert akkor még azt hinnék, hogy szándékosan ugrottam bele az örvénybe. Pedig tényleg véletlen volt, de én egyáltalán nem bánom, hogy így történt.
Úgyhogy csak nagy kegyesen bólintottam, hogy rendben van, itt maradok, és meg fogok születni emberként. Ahhoz viszont ragaszkodtam, hogy fiú legyek, de az mondták, az már el is van döntve, az okozott volna gondot, ha netán lány akartam volna lenni. Akkor annyi maradt csak, hogy nem akarom, hogy Dénesnek hívjanak. Barna bólintott, hogy el tudja intézni. Kérdezte, hogy milyen nevet szeretnék. Úgy döntöttem, Dániel leszek. Barna azt mondta, szól a szülők őrangyalának, majd ők megsúgják nekik, hogyan hívjanak.
Jó sok mindenről beszéltek még, el is fáradtam. Ez szokatlan érzés volt, kisangyalként sosem éreztem fáradságot. Hát, az biztos, hogy sok újdonságot fogok még megtapasztalni a leendő emberi életemben.
Már majdnem elaludtam, amikor Dénes alakja tűnt fel mellettem. Őt is elég homályosan láttam. Bűntudat érződött a hangjában, amikor megkérdezte, hogy vagyok. Mondtam, hogy egészen jól. Neki bevallottam, hogy nagyon élvezem a helyzetet, és igazából erre vágytam. Azt mondta, akkor jó, mert azért jött, hogy bocsánatot kérjen, de örül, hogy nem haragszom. Aztán kissé szégyellősen elvigyorodott, és azt mondta, ha engem nem zavar, szívesen figyelné továbbra is a szüleit, akik most már az én szüleim lesznek. Mert azon gondolkozik, hogy ha én jól fogom érezni magam itt lenn, akkor pár év múlva utánam jönne. De ha csak én megengedem.
Nekem nagyon tetszett az ötlet. De jó lesz, nemsokára majd a Földön birkózhatunk, bolondozhatunk együtt. Az biztos, hogy lesz vele gondom, mire embert faragok az öcsikémből, de érdekes feladatnak ígérkezik. Ahhoz ragaszkodom, hogy fiú legyen, de azt mondta, ő is így szeretné. És egye fene, lehet Dénes a neve, hadd örüljön az apukája. Pontosabban a mi apukánk!
Már tényleg fáradt voltam, úgyhogy Dénes el is ment, de megígérte, hogy rendszeresen látogatni fog, majd akkor is, ha már megszülettem. Az szerintem is jó lesz, legalább tudok majd kivel beszélgetni az elején, amikor a felnőttek még nem értenek engem, és ő is szokja az emberi világot, nem lesz majd olyan félénk, mire megérkezik.
Na, most alszom, és holnaptól már a földi napokat fogom számolni, méghozzá visszafelé, a megszületésemig. Még sok dolgom lesz addig.

Várj rám, földi világ, Dániel kisangyal mindjárt megérkezik!

www.angyalemberek.gportal.hu