Margarita-Zoé: Választások Földön és Égen

Mi a jelentősége a mostani országgyűlési választásoknak Magyarországon (2010.04.11.)?

A tömegtudat láthatóvá válása. Egy időpontra fókuszált döntési helyzet, energia-koncentráció. Mint a nyíl hegye. Fókuszt kap, hangsúlyt, láthatóságot, jobban, mint bármikor máskor.
Az emberek összeadott döntései, választásai.
Ez a leképeződése a szellemi működésnek, de torz módon.
Itt a szabad akaratra rátelepszik a manipuláció, a befolyásolás, amely a szellemi térben ismeretlen.
Honnan ered a manipuláció, ha semmi nincs a földön, aminek idea-modellje ne lenne a szellemi térben?
A választásnak van idea-modellje. (Amint fent, úgy lent.)
A befolyásolásnak, manipulációnak, torzulásnak azonban nincs. Ez egy mód, ahogyan a földön megnyilvánul az idea. Egy sajátos torzulás. Ez a torzulás nem egy önálló modell, hanem egy megnyilvánulási mód, következmény, melyet a poláris anyagi sík megosztott tudat-állapota eredményez.
Ez az anyag törvénye. Amikor egy idea az anyagba száll, annak tulajdonságai szerint módosul, az hat rá.
Amikor az anyag nem a szellem által uralt, akkor saját ön-törvényei torzítják a végeredményt az eredeti idea-képhez képest.

Ez történik egy anyag-vezérelt, anyagelvű tömegtudat esetében, amikor választania kell. Az illúziók, a megosztottság polaritás-csapdájába esik, harcolni, versenyezni kezd. Küzdőtérré alakítja a teret maga körül, célokat tűz ki, programbeszédeket tart. A hazugság nem szándékos. A hazugság az illúzió természete, amelynek fogságában az anyag-ember vergődik. Ezért az ő nézőpontjából képtelen felismerni a hazugság-hálót, aminek foglya, és amelyet harcos, küzdelmes életével ő is tovább épít.
Az anyag átszellemítésének épp az a célja, hogy ezek a torzulások kikerüljenek a rendszerből. Ez azonban csak az egységre felébredt tudat számára lehetséges. Ebben a szellem által átvilágított anyagi térben már nem hatnak a manipulációk, mert az alapjuk hiányzik: a fél-elem.
Amikor a felébredt tudatú emberek hoznak döntéseket, azt nevezhetjük a szellemi idea-képpel megegyező szabad akarat gyakorlásának.
Amikor a tömegtudat által vezérelt anyag-emberek hoznak döntéseket, azt nem hívhatod – befolyásoltsága, korlátozottsága miatt – szabad akaratú vélemény nyilvánításnak.

Mi történik, ha ez a kettő egy térben, és időben van jelen? Hiszen mindig voltak felébredt lelkek, akik szabadon döntöttek, és mellettük a tömeg sodródott a félelmek, és vágyak diktálta trend szerint.
Két külön élettér.
A demokráciának hívott tömegtudat-uralmi rendszerben természetes, hogy a deformált minta az általános: a számos alvó, manipulált ember hozza a többségi elv alapján a törvényeket, a szabályokat. Ezek természetüknél fogva őt magát teszik tönkre, mozgásterét szűkítik, azonban ennek belátására az alvó képtelen, mert programozott elméjével automatikusan ismétli az elvárt véleményt, cselekvést. Az önálló vélemény, és cselekvés elől önmagát hermetikusan lezárta azzal, hogy a tömeghez csatlakozott, és ezáltal annak irányítói hatalma alá került. Ez a valódi szolgaság.
Az ilyen ember tudata az ösztönszintet éri el, amely a napi testi létfenntartását, a magasabb szinten pedig a mesterségesen gerjesztett vágyai beteljesítését, és a félelmei elleni biztosítékrendszert tartja szem előtt.
A gondolkodási sémákat a társadalom tálcán kínálja. Ettől eltérni „szélsőséget” jelent, illetve veszélyt az önjáró hatalmi rendszerre.
A másként gondolkozó ezért a kiközösítést kockáztatja.
Ez maga a kihívás, a próba.
Ha ezt az ember nem vállalja fel, benne ragad a tömeg-anyag rendszerben.
Aki felvállalja, kilép, és összeköttetést nyer saját felsőbb énjével. A tömegtudati hatalom helyett ennek uralma alá kerül. Ez ön-uralmat eredményez, és olyan képességeket, megértést, belátást, és átélést, amellyel korábban letompított, lefojtott rendszerében nem találkozott.
Az élet mélységet nyer, dimenziót, és kiterjedtséget.
A tömeg-hipnózis már nem vesz rajta erőt, az rajta kívül működik. Ő azonban az életével mintát mutat, és ez befolyásolja a környezetét. A helyzet megfordul. Szolgából követésre méltó példává, szabaddá válik.
Ez a rajta keresztül megtestesülő szabadság-élmény visszahat a közös tömeg-tudatra, aki tudni fogja, hogy elveszített egy szolgát, ezért dühödten reagál, de már nem talál fogást a megszabadulton, aki eloldotta magát a kötelező fél-elem-programoktól. Ugyanakkor a labilisabb részeiben a tömegtudat felbolydul, megmozdul ennek hatására, mert ez a szabadsághang eléri a már a szabadulás határán állókat, és nekik is segít leszakadni a hipnózis-hálóról.
A hatás, az ébredés exponenciális.
A határponton pedig az eddigi anyag-vezérelt tömegtudat kisebbségben marad. Ekkor a saját rendszere: a manipulált demokrácia is összeomlik, és azt felváltja az új tudatnak megfelelő szabad-rend. Ez mentes lesz a torzulásoktól, az erőszaktól, a túlszabályozottságtól, mivel egy félelem-nélküli, átszellemített térben tud működni. Organikus lesz, amely az életet támogatja, mint maguk az emberek.
Működőképessége csak egy anyagba szorult elme számára túl-idealizált, és nevetséges. Egy megtisztított, tudatosított térben az lesz a természetes. Ez az új REND összhangban lesz (van) az égi (szellemi) renddel, az ideaképpel, a kozmikus modellel. Így a szellemi törvények közvetlenül, torzulásoktól mentesen megjelenhetnek a felébredtek társadalmán keresztül az anyagban.
HUMANOGRÁCIA
Az ember-központú társadalom, ahol minden ember önmaga központjával is kapcsolatot tart. Csak ekkor kerülhet az ember valóban középre.

Milyen messze vagyunk ettől az eszmény-képtől?
Amilyen messze vagytok önmagatoktól, a középpontotoktól.
Aki a középpontjával egyesült, az ebbe a szellemi alapú rendbe belépett. Ők a kiválasztottak, ők öröklik a Földet. Nem egy népcsoport tagjai, nem különíthetők el bőrszín, társadalmi-, földrajzi helyzet, nem, kor szerint.
Nem is egy titkos társaság tagjai, hiszen nyílt, és bárkit a szívcsakráján keresztül befogadó erőtér ez.
Ez egy nemzeteken felül álló közös(s)ég. Amely REND azonban tiszteletben tartja a nemzeti, faji, nyelvi... hovatartozást is, és nincs köze a ma globalizációnak hívott tömeg-formációhoz.
A különbségek ebben a térben a sokszínűséget biztosítják, nem jelentenek alapot a megkülönböztetésre, mesterséges hierarchia kialakítására, miközben egyéni színét, hangját minden csatlakozó tudat megtartja, gazdagítva azzal a közösséget.
Sem Káin, sem Ábel. Ők Széth gyermekei.
Láthatatlanok a Káini emberiség számára.
2010. 04. 03.
Z
O
É

Hamvas Béla így ír erről:
A logosz-faj
(részlet a Scientia Sacra 1. második kötetéből)
forrás:http://hamvasbela.org/szavak/logos.html

„....Amit a modern pszichológia nem tud s ami fölött nem uralkodik, amit az őskor mesterei ellenben nagyon is tudtak: a vákuum pillanatában az iniciáltban nem a tudatalatti, hanem a tudatfölötti Ént kell szóhoz juttatni. Az extramundális pontra azért van szükség, hogy amikor az emberben a vákuum megnyílik s amikor maga alól a talajt elveszti, ez a világon kívül fekvő abszolút pont magához rántsa. Ilyen pont híján a tudat folytonosságának megszakadása beláthatatlan veszély lenne. Az őskori mester mágikus technikája tudja ezt; ismeri a módszert, amellyel az emberben a tudatfölötti, a szubjektív Ént, a felsőbbrendű Ént, a pratjagatmát, az „isten”-t fel lehet ébreszteni. Ha a tudatalatti Én tör elő ez a legtöbb esetben végzetes; ha a tudatfölötti Én tör elő: ez az újjászületés. A tudatfölötti Én pedig a szubjektív szellem. Mert amit az iniciáció céloz, az, hogy az emberi lelket az anyagi természet zárt kötelékéből, a szamszárából, a szükségből kiszabadítsa és az egyetemes létet számára megnyissa. Ez a kaivaljam, az ős Egy realizálása, a világegyetem egységébe való beleolvadás.
Az egyetemes létbe csak a szubjektív tudatfölötti Én léphet. Ez az Én az univerzális szellem hordozója, a mindentudó, az éber, a világosság – az „isteni”. Ez az Én nem tapad az anyag sötét képeihez és az ismétlés emlékeihez, a tévelygéshez, mint a tudatalatti. A hindu hagyomány megkülönböztetése ezen a helyen a következő: a bheda-buddhi a sokaságban él és a sokaságot látja; az abheda-buddhi a sokaságon túl az Egyben él és az Egységet látja. Ez az intellektuális intuíció két fajtája. Az abheda-buddhi az elsődleges. Ez az őslátás. Hen panta einai, mondja Hérakleitosz. Ez a beavatott látása, ez az isteni látás, a természetfölötti, a valóságos, az abszolút, az igaz, az örök, az éber, a szakrális látás. Ezt a szakrális abszolút látást hívja az archaikus görög nyelv teóriának. Ez a bölcsesség, a tisztánlátás, az istenlátás. Az ember látja és elolvassa a titkot, amit Hermész Triszmegisztosz az éterbe írt. Ez a ta-va, a misztikus mélylátás, amint a tibetiek mondják.
Az Én a világon kívüli pontra való koncentráció útján az anyagi természetből kirepül és a világon kívül fekvő ponton megnyugszik. Innen, erről a pontról a léleknek most már világos és kigyulladt betekintése van önmagába és a világba. Megszabadult. Mindazt, ami történik, megjelenik, van, ellenőrizni tudja. Van mértéke. Van logosza. – Mert a logosz az archaikus görög nyelvén mértéket is jelent. A világon kívül áll és nincs érdekelve többé. Független távlata van, és biztos mértéke. Ezt jelenti a tao, a Közép, a logosz, a víz, az apeiron. A lélek önmagáról az anyagi természetet lefejtette s az anyagból önmagát kiemelte.

4. Befelé és kifelé
Nemcsak Hermész Triszmegisztosz értekezése, hanem a hagyomány minden irata, amikor emberről szól és az ember szót kiejti, soha; egyetlenegyszer sem beszél az individuális Énről. Az ember mindig az ember, éspedig nem az általános ember, a mindenki, hanem az egyetemes ember, a homo aeternus, akinek az individuális Én csak részleges megjelenése éppen úgy, ahogy megjelenése ennek a történeti korok emberisége, a sok nemzet, nép és faj. Ezt a tényt nem szabad elfelejteni. Az ember szó nem azt jelenti, hogy ez általában és kivétel nélkül mindenkire, hanem azt, hogy az örök emberre vonatkozik. Az őskori antropológia nem az adott és a történeti időben élő embert (dzsiva) látja, hanem a homo aeternust.
A második megjegyzés szintén fontos. A befelé fordulás nem azt jelenti, hogy a kifelével ellenkező irányba. Az extramundális pontról szóló kép a megértést megkönnyíti. A lélek az érzéki természettől elfordul: elkezd azon túl látni – úgy, ahogy az értelem túllát az egyes dolgokon és összefüggéseket tud megállapítani – úgy, ahogy az intuíció, amely villámszerűen világösszefüggéseket lát meg. Elkezd alá és fölé és belélátni. Mert az emberfölötti Én, az örök Ember, a halhatatlan lélek; az emberben élő isteni Én nem belül van, hanem belül, felül, kívül. Ez a mag, a rejtett lény. A belső nem a külső tükörkonstrukciója, hanem az érzék- és természetfölötti világ.
Ha most valaki a lélek elfordulásával az örök embert, az univerzális Ént magában fölfedezi és önmagában realizálni kezdi, a kozmikus tudat benne földereng. Ez a tudat nem a tudatalatti és tudatfölötti, hanem az „isteni ember”, vagy a „felsőbbrendű ember” lappangó lehetősége. A tudat földerengése nemcsak szemléletet jelent, hanem magatartást is, példát is, ideát is, ösztönzést is, világosságot is. A kozmikus tudat az emberi élet színvonalát fölemeli úgy, hogy az anyagi természetből kitépi és a létbe átviszi. Az autonóm anyagi ember a természetben, az életben egocentrikus; a beavatás után az ember a szellemi világban teocentrikus; ez a teonóm, az örök ember.

Így jut el az ember a nagy lépéshez, amit a hermetikus értekezések müsztérion megának neveznek. A beavatás első foka a tanulás; a második fok: a látomás, az örök ember víziója; a harmadik fok: a részesedés. Az individuális Én az örök emberrel egybeolvad. Ez a vákuum negatív megrázkódtatása után a pléróma – a lét teltségének pozitív élménye. Csak akiben a kozmikus tudat éberen él, jut el ide, ahol a sors megoldódik és feloldódik – lüszisz tész heimarmenész. Ez a beavatás nagy eredménye.
A tanítványnak első lépésekor választania kellett a földi gyönyörök útja (pravritti-marga) és a szent út (nivritti-marga) között. A szent utat választotta. A gyönyörről le kellett mondania. A földi Énnek az aszkézis tüzében, a tapaszban, az önmegtagadásban el kellett égnie. Most a szent út megnyílt. Az anyagi természethez ragadt sors róla leolvadt. Ez az élmény olyan intenzív, hogy minden utána következő mozzanat ebből indul ki. Ez az újjászületés. Ez a müsztérion mega, a misztériumok legnagyobbika. Ez a szellemi ember életének kezdete. Ez a megrázkódtatás, amiről Platón azt mondja, hogy a filozófia kezdete: mert a thaumadzein szó ezt a megrendült felébredést jelenti, nem pedig, mint az újkori tudomány hiszi, az egyszerű „csodálkozást”.
A beavatott előtt végül megnyílik az anyagi természet zűrzavaros és felületes, nyelveken, fajokon, nemzeteken nyugvó közössége fölött az új egyetemes emberi közösség. A hermetikus hagyomány ezt az új, „az isteni szellemben találkozó” közösséget logosz-fajnak nevezi. A logosz-faj emberei Tothok és Hermészek és Bodhiszattvák és tulkuk – Szet utódai. Számukra a közösség alapja nem faj, nyelv, nemzet, vér, hanem mind ennél mélyebb és elsődlegesebb: együtt vannak kezdettől fogva az isteni szellemben, összekötve az örök szálaival, megszentelve a logosz misztériumában. Az emberi közösségek felbomlanak, nemcsak a halálban, hanem az időben is. Mulandó közösségek ezek, nem valódi egységek, csak az Egy tökéletlen másolatai. A nagy közösség, a logosz-faj közössége: az egység az örök szellemben. Ez az abszolút, a valóságos, a meg- és feloldhatatlan: az ekklészia."

Az írás forráshelye:

http://magunk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=934:valasz...