ARIEL: ...csütörtök....péntek...szombat.....

Csütörtök....Péntek...Szombat.....

Csütörtök

Milyen nehéz a testem. Milyen szokatlanul érzem. Milyen szép és teljes...ilyen jó hát embernek lenni? Most amikor elköszönök. Lábam, menyit szolgáltál engem, porban és vízben, ma megkentek, felkentek az Útra...amire menni készülök, mert vállaltam. Eddig is az Út tartott annak, aki Vagyok és én csak figyeltem a szavára. Még van egy Út holnap, emberként? Bírni fogom, olyan törékeny ez a test? Ujjaim. Milyen vékonyak, tenyerem...milyen furcsán elzsibbad, ahogy nézem...ne gondolj a holnapra! Köszönd meg a sok kézfogást, amit adtam és kaptam. Köszönd meg, hogy áldásra és simogatásra emelkedhettél. Most pihenj, ne rezzenj a holnap félelmében. Még béke van és este. Alszanak a társak. Köszönöm, hogy láthatom a Holdat, utoljára és hallhatom az estét, utoljára. Búcsúzom. Sírhat-e Isten Fia? Mi az erő? Hol van a bizonyosság? Este...hová viszed tőlem? Út, itt vagy? Igen, látom, jöttök rajtam, Ti kik kedvesek emberszívemnek. Bocsássátok meg a holnap szenvedését. Fogadd el Anyám fiad Útját most is, újra és újra. Engedd tudnom, hogy elfogadod, hogy holnap...nem fáj neked annyira. Asszonyok, ti érzitek a holnapomat. Szemetek mélye riadtan figyel és kutat az enyémben. Kezetek indul simításra és ölelésre. És csókra, szeretetre. Áldjon meg Benneteket a Teremtő és áldott a teremtés, érteket. Akik már tudjátok a holnapot, mert az asszonyi szív nyitva az Útra, magatokéra és máséra. Hogy nyújtsatok támaszt. Hogy néma ajkatok mögé tudjátok zárni a feltörő sikolyt: Ne tedd! Maradj nekünk! Marad, mert szeretünk! Ti, ki Utatokon jártok...mellettem, szívetek tudja, a sikoly nekem fájna, fáj hát most neked, bent és valahol némán búcsúztok ide érzem imátok remegő kérését: legyen könnyű Neki a holnap. Mert Ti tudjátok a holnapot. Ti, ki az Életet hozzátok a világra, erőtöket külditek a Halálba indulónak.

Férfiak, társak, barátok...alszotok. Horkoltok békésen az éjszakában. Jó ez így. Nem sejtitek, hogy az Ünnep...az én Ünnepem másként lesz...másként, mint bármikor eddig. Vacsoránkon együtt milyen szépen voltunk. Nem értettétek szavamat a kenyérről és a borról és megdorgáltátok az Asszonyt, ki lábamat kente. Nem baj, nem bántuk...kettőnk szeme tudta a titkot...a soha el nem válás titkát és az Újrakészítő utolsó simítását, másképp nem tehette volna meg.

Így a jó. Hogy nem értitek és szívetek zárva a Fent szavára, hiszen a férfi-lét szigorú és szabályokkal teljes. És most az Ünnep következik, így tudjátok, mert ez a világ sora. Eddig. Most más lesz...nem baj, ha nem sejtitek és békésen alszotok. Ha tudnátok, készülnétek fegyverrel és csellel megvédeni engem, mitől? Királyság...hányszor beszéltem róla és nem értettétek. Csak szemetek kereste a csodát, hogy bizonyítsak! Követtétek az Ígéretet, amit hoztam, köszönöm, hogy bíztatok Bennem! Vajon bíztok-e a Teremtő Atyában is? Vagy más Királyságot kértek majd számon rajta, ki hagyja kereszten halni saját fiát? Szólalj meg bennem! Szólalj meg bennem, Fent! Hát érdemes? Hát meg fogják érteni? Dönthetek-e? Miért is szól úgy az ima: ne védj minket a kísértéstől? Most nem védesz: dönthetek. Testem. Miért vagy olyan kedves nekem? Miért nem tudlak odadobni? Bűn ez? Bűn ez félni? Hiszen nem ezt tanítottam! Lelkem temploma, Teremtő szándéka a Földön...ilyen embernek lenni. Ilyen csodálatos. Milyen csend van. Érzem áradását az Égnek, fejtetőmön a haj zsibong. Érzem áradását a Földnek, gerincem tövében az Erő ébred. És áradnak belém, lentről fel és fentről le és találkoznak. Középen. Milyen csend van. Anyácska, Apácska: itt vagytok. Köszönöm Nektek, hogy lehettem: ember. Köszönöm nektek az Utat, teljes egészében. Legyen. Döntöttem. Milyen fényesek a fák. A Hold felhők mögött, valaki most oson el...menj, bocsásd meg magadnak az Utadat és köszönöm, hogy megteszed dolgodat. Nehezet vállaltál...már szalad. Utat adtunk, neki...most. Legyen erőd elárulni! Ne torpanj meg! Mit vállaltál lélek, tudod? Viszed a Sorsom...és én várom. Alszanak. Csend van. Valahol egy Asszony éber, érzem. Ne félj, kedves...hiszen nem is fél. Mosolyog és már mosolyog a szívem. Halk mozgás...fegyver csörren. Felállok...milyen fényesek a fák...társak, mégis botorkáltok...fegyver...igen, férfiválasz a riadalomra. Így jó, majd megtanuljátok. Milyen fényesek a katonák...milyen fényes minden...Anyácska-Apácska. Megyek. Köszönöm az Utat.

Péntek

Reggel van? Igen szól a kakas...egyszer. Mosolygok Péter és szeretlek. Járod az Utadat, tanulod a félelem új szorítását. Eddig nem ismerted. Most gyerek vagy újra, ki letagadja csínyét. Nem baj, ne bánd. Ideje van mindennek. Idő...mennyi lehet? Van egyáltalán? Olyan fényes minden, pedig a kakas még csak másodszor jelzett: virrad. Mi virrad? Virrad egy nap, nekem. Része az útnak, része a tanításnak, amit hozok. Anyácska-Apácska ereje bennem és a katona csak int menjek, nem mer megérinteni.

Megyünk. Gomolygó színeket látok, piszkos-szürke áradat, vörös köd terjed egyre...nem a vér, az csak később folyik a szemembe, mikor a vörös köd megtestesül és ostorrá válik. Már egészen beborít mindent a köd...néhány fényes lélek még marad, látom őket, mert kísérnek az áradó tömegben, hogy velem legyenek. Milyen csend van. Kérdeznek, felelek. Félelem ragacsa az ember előtt, ki kérdez...fél. Tőlem. Érdekes. Felölti a jogos harag palástját, hogy erőre kapjon. Vádol és gúnyol és ujjal mutogat. Félelem és harag...kiárad a teremből. Továbbvisznek. Köd van. Néhány fényes ember követ...még. A tömeg már vöröslik és öklét rázza. Hol vannak a pálmalevelek? Elmúlt...most másnak van a sora. Mennyi járkálás egy ítéletért? Hát senki nem meri meghozni? Senki nem meri vállalni, hogy neve egybefonódjon velem? Telik az idő, már a katonák taszigálnak, a vörös átragad, mert ez a sora. Szürke ember, fáradt. Bocsásd meg, hogy Te leszel az, ki elítél. Érzed, hogy muszáj, merd hát kimondani...fárad a testem, mennék már. Legyen bennem csend. Harag vörös köde, hát mit keresel bennem? Anyácska-Apácska...hadd tegyem az Utat.

Csend. Hiszen, csak játsszák, amiért jöttek. Igen, kezet mos. Igen csattan az ostor és fáj nekem a tömegből csattanó sikoly! A testem...már Istené. Teszi a dolgát. Vért mutat a tömegnek, mert azt kívánta. Vért...ahogy bárányt ölnek és kenik a falakat...most az enyémben lelik örömüket. Ez a sora. Néhány fényes ember tömegben, ha fáradok rájuk nézek, ha fáradnak rájuk nézek. Vagyunk. Telik a nap és viszem a Sorsom. Mintha lebegne a hátamon érzem a súlyát és érzem a sebeket és mégsem...szomjas vagyok. A test kívánsága megtaszít és megbotlok. A csend továbbvisz...poros az út vagy köves, látom a fényt rajta, ahogy vezet...gödör...megbotlok...valaki elveszi a keresztet és fényes tekintetünk egybekapcsolódik...vagyunk. Nekem kell vinni, enyém...neked nehéz. Milyen csend van. Milyen fényes a domb...hogyan hív...mennék...megbotlok...kendő az arcomon, verítéket törli. Édes Asszony, azt hiszed a vér vakított el, pedig a Fény hívott és siettem volna...mindennek sora van. De jó megpihenni. Kicsit még elnyújtani a lábakat és ölelésre tárni a kezet. Anyám bocsáss meg! Fogd be a füledet, nagyot koppan a kalapács...egy Asszony szívének dühe tombol. Tépné a katonát és szegezné magát helyettem. Csendesedj, adj erőt, kérlek...most még kicsit, hiszen, mindennek sora van, tudhatod. Ha neked fáj, hogy haljak békében? Bocsáss meg...ezeket a perceket...tudtuk...látod felemelnek. Köszönöm, hogy rám nézel és szemed már tiszta. Milyen fényes minden. Lelkem körberepül a tájon és megsimítja az ismerős kezeket. Anyám, könnyeztél amikor szültél, sikoltsd ki a fájdalmadat. Jogod van rá! Most születik fiad újra. Csak még vajúdik az idő, még dolga van...megkeresni a szemeket. Fényes a mellettem függő és fényes a katona és fényes a koldus...Péter...hol vagy...ne sírj. Júdás...hol vagy? Ennyire fáj? Én a kereszten, ti a sajátotokon. Vagyunk. Ideje indulnom.

Szombat

Lelkem bejárta a szeretet útját. Láttam a sírást és láttam a riadalmat és láttam a bűntudatot és láttam a fájdalmat és láttam...hogy nem értik. Talán csak egyvalaki, de őt is legyengíti még az emberi fájdalom rettentő súlya, az elválás hajat szaggató kínja. Ne bántsd szép arcod, körmöd ne szakítsa! Nem sok ez az idő és láthatsz újra. Csendesedni tanulsz...megnyitni az elfogadás kapuját, ami csak puszta szó, míg meg nem tapasztalod. Még szemed előtt roncsolt testem, még füledben a kalapács...talán sosem múlik el...bocsáss meg ezért. Megbocsátasz, hiszen együtt járjuk az utat. Csendesedsz. Valami megérint, valaki ismerős...igen, itt vagyok...de még dolgom van...látni a jövőt...miért félek tőle? Félhet-e a testből szabadult lélek látni a jövőt, mit Sorsa teremtett? Félek. És látom. Látom az Örömöt és a Fényt, amit kiszabadítok a sírból felkelve és előttetek járva. Látom a hitet, amivel adjátok tovább ennek hírét. Látom fényeteket ragyogni! Látlak Péter! Erőd hatalmat sugárzó és csodás. Látom a gyógyítók sorát, kik viszik az erőt, szavakkal és tettekkel. Látom az ölelésetek és kézfogásotok hatalmát és látom ahogy a Fény temploma vagytok. És látom...a félelmet, amit gerjeszt a hatalmatok. A szeretet hatalma...És látom, akik félni kezdenek, hogy elveszthetik a szeretetet, a szeretet hatalmát és félelmük megvalósítja azt, amit Isten országának neveznek. Pedig csak földi hatalom, tele kétséggel...hogy igen: Neki sikerült...mi nem vagyunk méltók. Porszemek vagyunk és senkik. Édes Istenem...hol a tanításom? Hol vannak szavaim? Ki írja és hogyan magyarázza? Hol vannak a rétek és a katakombák, ahol tisztán szólt az üzenet és a szívek magasba szállták, hozzám. A kétség...házat épít az EGYnek. Tervezi erősre, majd fényesre, majd nagyra. Mintha a szív minél kevésbé szólna, annál nagyobb Házat kívánna a Teremtő. A Fény a szívek helyett a gyertyákon és a palástokon és az ékköveken nyílik...és a szívek félni kezdenek...mert kötelező leborulni...mintha a Teremtő a szenvedésben lakozna. Ünneplitek péntekemet! Véres történeteket emeltek magasba, mint a hit bizonyítékát! És véresen toroljátok meg, ha valaki nem fogadja el! És véresre veritek a testeteket, megtagadva annak isteni voltát...megtagadva a Teremtő szándékát, aki mutatja az Utat a természet tavaszi Örömében. Már nem mersz ártatlanul szeretni. Már elfojtod késztetésed a szépre és az örömre...és közben vágysz rá, mert lelked mélyén tudod: a Teremtő szava az öröm szava. És megtagadod, mert erre tanítanak. És megégetnek, de ez a legkevesebb...mert akit megégettek, talán kevesebbet szenved, mint az egész életében bűntudatban égő ember.

Hol vagyok Én? Miért szenvedésem az isteni? Hiszen a kereszt az Út része volt! Hogyan támadjak fel, mutatva az Utat, a Hit Útját...ha nem halok meg előtte? Hát ezt értettétek?

Nem baj. A fej csak ezt érti. Mert a feltámadást mesének és egyszervolt történetnek ítéli...nem Örökségnek. Az Örökben.

Közben naponta kívánod újra és újra elmondani, mennyire hiszel...tedd azt, amíg hited nem elég erős.

És leborultok egy díszes serleg előtt....vért és testet említve, mely értetek adatott. Igen. Értetek.

Amikor kértem, ezt cselekedjétek az emlékezetemre: bort és kenyeret adtam kezetekbe: az ÉLETET!

Életetekkel emlékezzetek Rám!

A magasra emelt Élettel!

Tapasztaljátok a teljesség életét! Ember voltotok felemelő nagyságát: hiszen a Teremtővel együtt léptek a Testbe, hogy végigjárjátok vállat Utatokat. Megvalósítva valamit...amit Isten Országának hívtok. Ami majd lesz...egyszer...a kiválasztottaknak.

Mindenki választva van valamire.

Bíztok-e a Teremtőben? Bíztok-e szeretetében? Bíztok-e abban, hogy nem a szenvedés az Út?

Hiszitek-e, hogy könnyű volt a keresztem? Mert a Bennem élő Szeretet vitte.

Amikor felemeled a magadét...onnan tudod, hogy a tiéd, mert könnyű. Mert letenni nehezebb. Mert nélküle eltévedten botorkálsz.

Ha a Benned élő Szeretet viszi...lebeg a kereszt és Te csak jársz vele.

Ismered-e ezt az érzést? Egyszer is megengedted-e magadnak: örülni...önfeledten és feledve a mások tekintetét.

Ez az érzés, a Teljesség.

Az EGYség...VELE.

Én ismerem. Ezért vagyok Út. Járhatsz ezen...de nevezheted másként...ne kösd magad nevemhez és sorsomhoz. Utat mutattam. Örömben jártam rajta. Járj te is.

Nyisd meg a kaput...nyisd meg az Elfogadás Kapuját...áradjon a Szeretet.

EZT cselekedjétek az emlékezetemre!

http://www.youtube.com/watch?v=X2-VdxHaunw

Megjegyzés: Hoztam, mert mélységesen megérintett. Képeket sajnos nem tudok illeszteni....