Másik síkon gyógyítás?

Kategória:

A telihold valószínűleg megtette hatását, vagy nem tudom mire fogjam, de amiről eddig csak olvastam, hogy miket is csinálhatunk más síkokon, az most kezd egyre inkább valóságossá válni és kezd egyre inkább összefolyni a két valóságsíkom, legalább is így értelmezem magamban az utóbbi napok éjszakai történéseit.
Ma egész éjjel nagyon intenzíven "gyógyítottam", kezeltem, beszélgettem emberekkel, de olyanokkal, akiket leginkább látásból ismerek, köszönünk egymásnak, de személyes kapcsolatom nincs velük, mégis olyan érzésem van velük kapcsolatban, mintha nagyon is jól ismerném őket, és ők is úgy örülnek nekem mikor meglátnak, mintha több lenne köztünk, mint amit amúgy tapasztalunk. Eddig nem foglalkoztam ezzel a gondolattal, de ma éjjel ott voltak és jöttek egymás után, és ténylegesen haladtam velünk egész szépen... ez egy olyan félálomszerű állapot volt, és mindegyik "kezelés-beszélgetés" után ténylegesen fel is keltem, ittam egy csomó vizet, kimentem a mosdóba, majd visszafeküdtem "aludni" és folytatódott a következővel...
És a legmegdöbbentőbb az egész történetben, hogy a kis kolléganőm ma valamiért nem jött hozzám dolgozni, majd mikor felébredt 11h körül, kiderült, hogy éjjel 3h-tól nem aludt, és előtte velem álmodott, és "kezeltem" álmában...wow, na erre varrjatok gombot.
Szóval itt van, most már tényleges valóság számomra, az amiről eddig mindig csak olvasgattam a közvetítésekben, most valóságosan meg is tapasztaltam, hogy működik.

köszönöm, hogy meghallgattok:)

judit

Azért fizikai síkon kezdj el tanulni valamit.A gyógyítás szimpatikus ágát..

köszönöm kedves aggodalmadat, de pont azt tettem álmomban is, amit a fizikai síkon is teszek már egy jó ideje:)

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.