Akarom az újat
Fülöp Richárd · 2008. március 29. 22:34
Kategória:
Mostanában egy belső elégedetlenség nyomán felbukkant bennem egy új vágy vagy szándék, hogy ne csak tudjak a lehetőségekről, ne csak értsek dolgokat, hanem testesítsem meg, valósuljanak meg ezek rajtam keresztül, hozzam is bele valóban a világba amiről tudok és amikről elképzeléseim vannak. No nem mintha nem lett volna ez már jelen gondolati szinten, de most érzelmileg, energetikailag sokkal élőbb, valóságosabb ez a belső nógatás. Míg eddig csak egy szinte külső gondolati kép, fogalom volt, most inkább egy bensőséges "előnézet", felvillanása annak, hogy milyen megélni az újat. Hogy milyen tényleg örömben, kalandban, szépségben, békében élnem a hétköznapokat, egyre magasztosabb teremtőként. Hogy milyen azzal foglalkozni, ami valóban belőlem fakad, és nem megalkudni, nem engedni a megszokott félelemnek. Hogy milyen a csillagok, dimenziók közt utazni, új világokat, új tájakat, új barátokat felfedezni. Vajon milyen túllépni az elmén, és az idő helyett valami másban tartózkodni? Tudomással egyszerűen csak tudni. Külön/szembenálló rész helyett bennefoglalt résznek, hologram-darabnak lenni. Megendedni, hogy ne én csináljam, hanem megtörténjen/megkapjam/segítsenek/együtt csináljuk.
Felidézem és ünneplem azt, hogy máris van nem egy dolog, ami új és behoztam a világba, megtestesítettem és rajtam keresztül (is) jelen van.
Teret adok az újnak azzal, hogy időnkét szünetet iktatok a régibe. Meditáció, vissza-visszatérés a Jelenbe, a testérzékeléshez, az önmegfigyeléshez.
Így megjelenhet és tovább növekedhet bennem és a világban a tudatosság új dimenziója.
- Fülöp Richárd blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 1199 olvasás
Szia Ricsi!
Szépen leírtad mindazt, amit én is érzek.
Még régebben megkaptam egy kineziológustól, hogy az a baj velem, hogy "nem tudom behozni a szellemit a fizikaiba". Ez azért gáz, mert hivatásom szerint is teremtő volnék, tehát az ideáimat hangsúlyozottan is kézzel fogható fizikai formába kellene öntenem, ebből kellene megélnem, mert művész vagyok. Ez akkor olyan szépen hangzott, bár megoldást nem adott és nem tudtam tőle bölcsebbé válni, akárhogy is próbáltam kitalálni, hogyan tovább ezek ismeretében.
Azt is egyszer megkaptam egy számomra vadidegen, igen intelligens embertől, váratlan pontossággal rámutatva, hogy az lehet a baj, hogy a "keresés keresésének" folyamatában vagyok és nem azokkal a dolgokkal foglalkozom, amik adottak, hanem szívem szerint válogatnék, illetve teremtenék újabb feladatokat, amik nem biztos, hogy aktuálisak éppen illetve hogy lehet az is, hogy menekülések, mert mondvacsináltak.
Ezek régen voltak, már valamilyen szinten túlléptem ezeken, akár meg is cáfolhattam ezeknek a logikáját.
Most ott tartok, hogy az, ami bennem van szándék, még nem látható a külvilágban, a valós életemben, de úgy érzem, leginkább amiatt, mert még mindig elvárásaim vannak, mi az, amit szeretnék látni, elmével szelektálok, kontrollálni akarok.
Remélem, Kuthumi mester felébreszti bennem a nyitottságot, a bizalmat, a feltétlen fény-tükrözési szándékot, ami itt Benned és többekben is megvan már, úgy érzem. Tényleg ez lehet az út, ami segít, hogy mindaz a jó és szép dolog, ami megvan bennünk, megnyílvánulhasson a külvilágban is.
Köszönöm írásod, üdvözlettel:
Matiri
Sziasztok!
Bennem is meg van ez a késztetö érzés, csak sajnos idáig nem engedtem neki. Hiszen fél az ember ismeretlen vizekre evezni, még akkor is, ha tudja semmi baj nem érheti. Csak nyerhet. Jelenleg nálam ez az érzés egy konkrét dologhoz kötödik. Nem tudom rávenni magam a diploma munkám megírására. Egyszerüen nem tudom megtenni. Pedig minden hozzá szükséges adat a rendelkezésemre áll, a körülmények is nagyon kedvezöek, söt látom a végkifejletet is, de nem megy. Kuthumiék pedig nap mint nap rendületlenül segberugdosnak, hogy csináljak már valamit. Szépen ignorálom öket. Mindenféle akadályt találok ki magamnak, hogy most miért nem. Már annyira tele volt a fejem ezekkel a kitalációkkal, hogy a fö okot nem is láttam. Csak elodázom a cselekvést majd pedig mérges vagyok magamra a tehetetlenségem miatt. Csakhogy ma szépen megláttam, hogy félek. Félek magamtól - képességeimtöl, a sikertöl, a sok jó dologtól ami rám vár. Az új élettöl, ami az ajtómon dörömböl. De a legmegdöbbentöbb az az, hogy a félelmet s a cselekvésképtelenségem miatt érzett dühömet nem érzem, hanem csak tudom. Hoppá! Hogyan is tudnám megoldani a gubancot, ha nem érzem a gátló érzéseket. Most már tudom mit kell megfigyelni. Így biztosan kimozdulok a holtpontról. Most már történjen minden úgy ahogy történnie kell. Megadom magamat. Nem küzdök tovább.
Sok szeretettel
Anicka
Szia!
Mindehhez még hozzátenném,hogy példamutatóan és fantasztikusan lelkesít ,amit írtál!Nagy öröm olvasni,ahogy az igazi egyéniséged megnyílvánul!Köszönöm.
Szia!
Köszönöm szépen!
Jól esik a visszajelzésed.
A mindenféle közösségi/felhasználói bejegyzést olvasva egyre inkább az a véleményem, hogy egy csónakban evezünk, és egymást húzzuk felfelé.
zsuzsikus
Nagyon szépen és spirituálisan hangzanak a fentiek, és csak igy tovább!
A szünetekben azért azt hiszem nem árt feltenni magatoknak a kérdést, hogy mennyi
ebben az EGO, ill. az un. SPIRITUÁLISEGO, ami ezeket mondatja veletek!!!!!!!