Összetőrten

Amikor haza ért leült csendes szobája meghitt emlékei szerény birodalmába.
Már nem volt könnye , sem mosolya.Eltűnt minden, minden mihez mérni tudta önmagát.
Üresen nézte kedves festményét a falon.Jézus , mögötte kissé a háttérbe megbújva, ott állt Ő,
a nő ki szeretetét, szenvedélyét,lelke minden rezdülését szétosztja minden születőnek.MáriaMagdolna.
Tűnődve nézte ezt a képet.Kicsi gyermek kora óta érdekelte, ki volt , miért tagadják?
Hitéért le mondott mindenéről: gyermekről, szerető férjről, gazdagságról, testiségről.
Megint oly közel érezte magát hozzá, mint élete során oly sokszor.
Nem érti őt miért űzik?
Hiszen mióta itt van a földön csak szeretett, segített, lemondott önnön vágyairól, hogy más jól érezhesse magát.Mindig a sor végére állt.Meghajolt mindenki előtt, feledve minden álmát, engedte mások megvalósulását.Sárral dobták, ő kenyeret adott.Mégis kevés kivétellel csak bánatot kapott.
Nem értették mitől ragyog, miért boldog?Hiszen ez nem szokás, a sorból nincs kilógás.Tehát nem közénk való!
Eltelt pár év, már csak csöndesen szeret, halkan szinte észrevétlenül .Ne is tudják , hogy itt van kitörölhetetlenül.
Aztán jött a csoda , a nagy váltás.
Divat lett másként gondolkodni, kérkedni azzal ami ragyog.Gondolta most már szabad vagyok!
Hát tévedett.
Miért lenne neki is joga érezni, szeretni, nevetni,új energiával együtt teremteni?
-Állj csak hátra , hisz mindig ott voltál!

Gondolta, akkor inkább ki hátrál.Sor végére többé sosem áll!
Elég volt, most már élni akar, élni azzal a joggal mely mindenkié!
Már nem vár semmit, csak van.Már élni tud .Boldogan!
Ismeri az élt titkait, mit most mindenki keres – vár.
Neki ez régen megvolt már.Mondják: szeress!Tanulj!Nevess!
S ítélik miért oly különleges?!

Nézi a képet, s útra kél.Viszi viszi a szenvedély, hagyna már mindent

-Gyermeket
-Szeretőt
-pénzt
-Barátot
Mindent mi hiúságok, gőgök otthona.
Dolga van, nem mehet haza!
Nézi a képet, arca felderül !
Soha!
Soha nem volt egyedül!Kíséri útján, az a másik, kit nem ismert senki sem.Csak ítélték, megvetették.
Ő még is tette dolgát élte életét.
Szeretett , ragyogott. Lám lénye varázsa most itt kísért, minden halandó, földije.Búsan magában űlve tudja már dolga ragyogni, szeretni segíteni.
Akkor is!
Tudja azt is noha nem értik mégsincs egyedül.
Lények mint árnyak, kísérik, vezetik míg a világ mosolyra derül.