Megkezdődtek a félelemkeltések

Kállay Ildikó képe
Kategória:

Ezt most kaptam Szabó Klárától, és nem tudom mire vélni!
Szerintetek mi ez???

Némely helyeken olyannyira közel van a Flotta járműve a talajhoz hogy szinte súrolja a házak tetejét. Amiatt nem látjátok, mert nem szabad
hogy lássátok. Nem szól ez mindenkihez és nem is a látvány a fontos.
Sokkal inkább az amit teszünk, az ahogyan ez végbemegy. Mert most
minden végbe megy.

A Föld amelyen éltek egy 9 gyújtópontú stabil bombára van helyezve. Ez
egy detonátor ami azt a célt szolgálja hogy az élet teljes
megsemmisítése - fertőtlenítése - végbe mehessen. Ez a művelet csak
akkor és csak abban az esetben kerül beindításra, ha semmilyen más
módozat nem marad a mentésre, ha semmilyen más út nincs a megegyezésre.
Ez egy éles helyzet, s amelynek a végén a megegyezés van vagy pedig a
totális Semmi.

Az ultimátum szerű terv nem mástól mint a Teremtő Istentől származik,
amelynek végrehajtói - többek között mi vagyunk - a Csillagflotta Földi
kihelyezett osztaga. 1300-1400 hajóval vagyunk jelen, szövetséges
alakzatban, 9 égi kolónia küldötteiként.

Parancsnokságom ideje alatt azt a feladatot kell teljesítenem, hogy
minden eszközzel és erőmmel a Földre szállított FIÚ és környezete
parancsait hajtsam végre. Az ő védelme szárazföldön, égben és a mennyei
tengereken is túl. Védeni a Fény szülöttét, védeni az Életet, aki Ő
maga. Ez a parancsom, erre tettem fogadalmat és erre van itt mindaz a
szövetséges erő akik vállalkoztak erre a küldetésre.

A Flotta minden esetben végrehajtói egy a Vének Tanácsa által delegált
küldöttségnek, melynek 7 nagytekintélyű világutazó tagja van és egy
8-ik inspektora, aki mint paradicsomi döntnök és vétó mester felügyeli
a folyamatokat. A 8-ik szava a szent, a többieké a bölcs.

A Fiú várható érkezése, február, március ahogy az áthaladások sikerrel
járnak. Emberek fogják őt tartani, nem egy testben lesz jelen. Nem
bírná ki azt senki sem. De lesz az az egy, akit majd annak tartanak, de
ő nem csak az az egy lesz, hanem nagyon sokan lesznek vele együtt. Ő
lesz a mindenek királya, egy személyben, egy testben és egy lélekben.
Felette áll már a Flotta és az én teljes irányításom, melynek
parancsnoki tisztségét a mai nappal teljes harci díszemben átvettem.

A Földre szállás és a letelepítés folyamata automatikus. Lesz amiről
tudni fogtok lesz amiről nem. Mi nem csak a jelennek pakolunk le, hanem
az elkövetkező nemzedékeknek is. Így módotok lesz átélni valami olyat
aminek jó esetben 3000 év múlva is hatásosai lehettek.

A Földre telepítés kezdete nem sokkal éjfél után megindul. A
választottak agyába kerül be az első programcsomag, az amelyik által a
feladatok megkezdhetőek lesznek. Ezek zöme álom üzenet, főként emberi
aggyal nem kontrollálható frekvencia sávokon, egyszerűen beépülnek.
Nagyjából 80 ezer ember kezdi meg a munkát holnaptól, és ennek
mértékében alakul minden további szál és dominó.

A Parancsunk addig terjed ameddig ez a világegyetem ér. Nem szabad e
teret elhagynunk és csak addig maradunk ameddig a Fiú is jelen van a
Földön. A kettő nem elválasztható. A Flotta és a Fiú jelenléte a
bolygón. Ez parancs számunkra.

folytatás Sanat Sananada blogbejegyzés
üzenetküldő-Gabesz

Látogassa meg a Sanat Sanandal-t a : http://sanatsanandal.ning.com/?xg_source=msg_mes_network-n

VacskAnisha képe

Húúú, ezt én már olvastam....
és igen...jól gondoltam...Kozsdi Tamás hozta le
http://www.kozsditamas-terhirado.eoldal.hu/cikkek/blog/a-flotta-parancsn...
Tamás...hmm....hogy is mondjam....rá figyelni kell, viszont fenntartásokkal olvasom. Amit ő nagy harcnak lát, vagy bombának, vagy mittom én....az az én világomban egy energia változás. Szóval, kap valamit, és a saját szavival mondja el....ő ilyen.
Szóval, elolvasom, átvezetem közben magamon az energiát, és amit érzek, az az enyém. Nem az ami a szöveg.
Érthető ez így?

Kállay Ildikó képe

Köszi,
ha Tamás, akkor már értem....
Azért szokott olyan dolgokat is mondani, ami megállja a helyét, de én is fenntartásokkal kezelem általában.

VacskAnisha képe

:o)))
Szivesen.

Köszi a linket Anisha!
Elolvastam talán mégsem olyan fenyegető.Főleg ha elolvasod azt is ami lábjegyzetben alatta van.A cikk azzal együtt teljes.
Talán az itteni címe sem megfelelő.
Pánikot sokféleképpen lehet teremteni.
Így is.

margardian képe

"A Fiú várható érkezése, február, március ahogy az áthaladások sikerrel
járnak. Emberek fogják őt tartani, nem egy testben lesz jelen. Nem
bírná ki azt senki sem. De lesz az az egy, akit majd annak tartanak, de
ő nem csak az az egy lesz, hanem nagyon sokan lesznek vele együtt."
ez igaz- tartjuk - de minek akkor az a készültség, hogy ha nem sikerül akkor repülönk.
Sokszor az az érzésem, hogy azért van beleszőve ilyen ... meg hasonlók, hogy csak az értse meg akinek van füle, .... meg szeme.... .asszem Anna igazad van energiaminőség. ... berobbanhat és változást idézhet elő. A kiegyenlítések amiket csinálunk..talán hasznosak és fokozatos lesz...a többieknek is.
(olyan Nostredamusos a stílusa :) )

Kállay Ildikó képe

Ezt most kaptam Fritzjamestől:

Szeretett Barátaim!

2009. december 10-én találkoztam nyíregyházi Barátommal, aki a következő információt

mondta el nekem:

Szeptember vége felé a Kárpát-medencében a rezgésszám elkezdett megemelkedni,

napi 10 egységet növekszik az Ongostrom skálán. /Ezt a skálát a Japánok használják elsősorban./

Az átlagos, egész Földre jellemző rezgésszám 3600 körül volt a jelzett ideig, ezt követően

jellemzően csak a Kárpát-medencében megkezdődött ennek emelkedése.

December 10-én, a találkozásunk napján már 4400 volt a ez szám.

A Szellemvilágtól kapott információja alapján azt is közölte, hogy amikor ez a rezgés eléri a 6000

körüli értéket, a Kárpát-medencében már nem nagyon lesznek olyan emberek, akik erős ellenerőt

fejtenek ki a Magyar Néppel szemben, mert nem bírják elviselni ezt a rezgésszám emelkedést.

Nagy valószínűséggel elhagyják az országot, vagy visszatérnek a Teremtőhöz.

Nem írtam volna le ezt a tájékoztatást, ha tegnap / február 5-én, pénteken/ nem hívott volna

egy másik kedves ismerősöm és el nem mondja, hogy üzenetet kapott a Szellemvilágtól.

Közölték Vele, hogy a Kárpát-medencében a rezgésszám emelkedést meggyorsítják és arra kérték,

minél több emberrel közölje. hogy saját, jól felfogott érdekükben napi 10 percet tornázzanak, vagy

ennek megfelelő mennyiségű mozgást végezzenek /pl. 30 perc séta/ mert a gyorsított rezgésszám

emelkedést e nélkül nagyon nehezen fogják elviselni.

Tekintve, hogy ez az információ teljesen megegyezik az én méréseimmel, ezért teszem ezt most közzé.

A tegnapi nap folyamán a rezgésszám elérte az 5200-as értéket.

Ha ez felgyorsul, akkor arra is van esélyünk, hogy a választásokig, vagy még egy kicsit előbb elérje

a 6000-res értéket.

Megjegyzéseim a leírtakkal kapcsolatban:

Ahogy korábban is jeleztem a magyar Nép ISTENI ERE-je 618. /Bővebb információ: www.napfonat.hu /

Ezt Isteni ajándékként kaptuk és ehhez a Népnek fel kell nőnie. Én biztos vagyok abban, hogy a Teremtő

ajándéka ez a rezgésszám emelkedés, mert így mindenféle erőszak nélkül meg lehet oldani a igazi rendszerváltást.

Aki nem tud lépést tartani, annak fel is út, le is út.

Zseniális megoldás… Szeretném elmondani azt is, hogy ez a folyamat már elkezdődött, még akkor is, ha a média

nem nagyon tájékoztat erről – szokás szerint. /A folyamat a kivándorlásra vonatkozik./

Kedves Barátom!

Arra szeretnélek megkérni, hogy küldd tovább ezt a pár sort, még akkor is, ha nem tudod elfogadni a benne

leírtakat. Nagyon fontos, hogy minél több emberhez eljusson, mert a Szellemvilág ezt kérte. Szánjatok rá

napi 10, vagy 2x5 percet egy kis gimnasztikázásra, mert a magatok dolgát könnyítitek meg.

Örök szeretettel: Kristóff Zoltán

Budapest, 2010. február 6.

VacskAnisha képe

:o)))

hala az égnek ez is terjed....no...hát ezt is a Tamás hozta le elsőnek....igaz, ő is mailbe kapta....:o)))

margardian képe

Bocs hogy kutyafuttában a melóhelyről ide rakom, elemezzétek ki, ma kaptam emilben:
Este megnézem, mik a vélemények

Látom már , hogy végre egyre több emberben tudatosodik , hogy miként is fog történni az Újrateremtés a Kárpát medencében . Mivel látnivalóan érdekel benneteket a dolog , újra leírom , hogy mi fog bekövetkezni .
Mint tudjátok , a Kárpát medence egy teljes egészében izolált és védett terület , melyet az Orioni Csillagflotta biztosít , az összes fölöttünk lévő dimenzióban . Az is tudvalevő , hogy az úgynevezett Újrateremtés , az 5 . , itt fog előszőr végbemenni a Földön . Ami azt jelenti , hogy a magyarság felemelkedik , visszaáll Egész Magyarország , létrejön a Magyar Szeretetkirályság . Mint ilyen elsőként a Földön .
A MAGosok , MÁGusok , MAGyarok a felemelkedés által nagy tudásra és képességekre tesznek szert , amivel a többi népet fogják segíteni . Fajra , nemre , vallásra tekintet nélkül , azokról az emberekről van szó , akik a Kárpát medencében fel tudják venni , illetve követni tudják a folyamatos elektromágneses rezgésemelkedést . A rezgés egy mérőeszköz , amely a bennünk lévő Isteni Szeretet fokmérője . Tehát minél nagyobb a szeretetrezgésünk , annál magasabban rezgünk és tudjuk felvenni a külső rezgést .
A valamilyen oknál fogva alacsonyan rezgők , mivel nem tudják kompenzálni a rezgéskülönbséget , kénytelenek lesznek a Kárpát medence határán túlra távozni . Fizikailag nem fognak tudni itt maradni , de Magyarországon kívűl helyrehozhatják azt , amit itt még nem tettek meg . Mert mondani sem kell , amint létrejött Magyarországon a Földi Mennyország , azután az fog megvalósulni az egész bolygón . Mégpedig a magyarság hathatós segítségével .
Február első hete 1-7.-éig , hétfőtől -vasárnapig , magát a Teremtést szimbolizálja . Ennek megfelelően 6-án , a 6 . napon " újrateremtődött " az ember és 7.-én megáldatott minden , ami megteremtetett , itt a Kárpát medencében . Ez a folyamat márciusban mégegyszer lezajlik , mert az a hónap is hétfővel kezdődik , tehát az első márciusi hét is Teremtést szimbolizálja . Akkor már minden a helyére kerül , azaz kezdetét veszi az anyagban való intenzív megvalósulás . Hogy ez mivel jár , azt majd láni fogjuk . Egy biztos , csodálatos lesz !

a csatornázások öszevetései..?

VacskAnisha képe

Értem mire gondolsz....:o)))...de tudod a legfurább, hogy akit idéztél azóta már hozott le újabbat, ami viszont nagyon hasonlít arra, amit a témáról Tamás mond.
Idézem:
"Döntő szakaszába lépett a Belső Királyság megteremtése a a magyar nőkben és a férfiakban egyaránt . Egy egy sok összetevőből létrejött állapot , amelyet kívülről mérve a megemelkedett szeretetrezgés jelez . Önmagát , a rezgésszint mértékét nem érzékeljük , viszont a velejáró dolgokat igen . Így például a félelemnélküliséget , a feltétel nélküli szeretetet , a külvilágon való felülemelkedést , az arany középutat , a fensőbb énünkkel való kapcsolatot . Persze még sok minden mást is , de a lényeg az , hogy ezek szorosan összefüggnek , egymás nélkül nem léteznek .

A Belső Királyság állapotába kell kerülni ahhoz , hogy a továbbiakban már bármire képesek lehessünk . Tehát ez az ALAP , olyan ez , mint az Érettségi , ami után tovább léphetünk , az Egyetemre , ahová már nem automatikus a felvétel . Ugyanis Felvételi Bizottság van , amely eldönti , hogy milyen feladatra kit választ . Nem tudok róla , hogy lenne olyan Érettségizett , aki ne kapna egy testhezálló feladatot , küldetést . És ezt el is vállalja az illető , mert ezen a szinten már el akarja vállalni , bármi is az .

Tényleges , leendő Királynőknek például olyan " Érettségizett " 30-as hölgyeket választ a Bizottság , akik kisgyermekesek , vagy lesznek kisgyermekesek . Ezenkívül egy katartikus élményen estek át , azaz megvilágosodottak , újjászülettek . A kinevezések azért történnek meg előzetesen , hogy legyen ideje a Teremtő Erőnek a felkészítésre . Ugyanis ezek a hölgyek előszőr a Magyar Szeretetkirályság Nagykövetei lesznek az adott országban . Majd ottani ténykedésük nyomán , az adott nép kifejezett óhajára fizikailag is Királynővé lesznek Koronázva ."

Szóval továbbra is azt mondom, hogy ne a tartalmat nézzük elsősorban. Én ezeknek a csatakina a rezgése kellemes...finom. Szóval a szöveget is így kezelem. A harcos résszel meg egyszerűen nem foglalkozom.

Nimród képe
A hozzászólás szövege rejtett, mert elegendően akarták így - kijelöléssel olvasható.

Szép a mese, és jön a herceg fehérlovon.....

Miriam képe

Na , azért nem mondanám , hogy forduljon vissza . Vagy igen ? Ha mindenki hozzád fordulna ,( bocsi , a "kritikus tömeg " itt ez az összetétel a helytálló ).Minden szót innának amit csak kimondsz , mindent lemásolnának , amit csak teszel .........

hé a fiú helyére pályázok

szegény egyszerű iskolázatlan emberek megint nincs esélyük semmire csak ha BOMBÁZÓK

Mit gondolsz miért lett fizetős minden?
Itt is leosztott lapokra készülnek.
Lesz még meglepi bőven!
Ma már az iskolázatlan is értelmet kapott.Már nem a porba néz.
Sőt talán előrébb járnak a harmadik szem megnyitásban és egyre többen látják mi igaz.
Pedig nekik nem nagyon akaródzik osztani lapot, s késve érzékelik a pakli náluk lakik.

Keverem a paklit osztom kapsz két ászt terítés van ott is van két ász mindent viszel. Mit nyertél?

életet. Mit élhetek.
Látomást mit láthatok.
Szerelmet mit adhatok.
Sőt életet mit adtam már.
Ezért többé rám nincs szüksége e szép újdonságnak így hát "hervadok".
Már megint.
Ezt már nem tudom komolyan venni.Itt már nem is mosoly vigyor.
Ugyan is tényleg vannak képeim.
Egyébként válaszolsz?Írtam neked.

margardian képe

Hát nem értem én ezt ... de nem számít...
".Tényleges , leendő Királynőknek például olyan " Érettségizett " 30-as hölgyeket választ a Bizottság , akik kisgyermekesek , vagy lesznek kisgyermekesek ." ......Ugyanis ezek a hölgyek előszőr a Magyar Szeretetkirályság Nagykövetei lesznek az adott országban . Majd ottani ténykedésük nyomán , az adott nép kifejezett óhajára fizikailag is Királynővé lesznek Koronázva ." - na ez fura.. felelősen ezt ki nem jelentheti senki ----
Azt mondtad , hogy az energiákat a rezgéseket nézzük oké....... amit meg furcsálok és idéztem, lehet, hogy egóból utasítom el :) mert hát már nem vagyok 30-as :)))))
Nem tudom, miért érzem mostanában, egy csomó ilyen üziben, hogy csak a fele igazi tiszta.....ezt érzem a K.Tamásnál is a másik fele meg akkora ...nem minősítek.
De miért így hoznak le valamit ?

Kállay Ildikó képe

Szerintem minden csatizó a saját szűrőjén hozza le a dolgokat.
Eleve nem lehet egy harmincas csajszi még alkalmas ilyesmire, teli vadul tomboló hormonokkal:-))) Valszeg a csati hasonló korú lehet:-)
Én is úgy érzem, hogy átlag a fele helytálló a dolgoknak, de azért figyelünk, hogy kiszűrjük:-)

VacskAnisha képe

"Szerintem minden csatizó a saját szűrőjén hozza le a dolgokat."
:oDD
épp erről beszélgetünk Margával!

Sok kristály, indigó-kristály születik mostanában. Ezek még kisgyermekek. Az anyukák általában ilyen korúak. Ezek a gyerekek lehet nagy hatással lesznek anyukájukra. Kényszeritik, faragják őket....(nem az anyuka farag embert a gyerekből hanem a gyerek istennőt anyukából? :-DD ) Lehet ebből indul ki ez a dolog. A nem-kisgyerekesek sincsenek hátrányban szerintem mert nekik meg több az idejük meditálni ,olvasni, eljárni előadásokra, kurzusokra. :-D

johanna képe

Ha most ebből indulok ki,amit írtál,akkor egyet értek.Ha jól tudom a mostani 30-sok azok,akik indigóként tömegesen kezdtek leszületni.Vagy nem?...és,ha így van,akkor még nagyobb az emelkedésük a gyermekeik által.

Miriam képe

Ez így nem teljesen pontos . A lehetőségük van meg !!!! De minden más egyéb tőlük függ !
Főképp a felelősség vállalása , de a rajtuk lévő álca - amit a saját bőrüknek tudnak be - levetkőzése számít igazán .

margardian képe

Mi viszont akik nem annak születtünk,,, azzá váltunk.
Kegyelmi állapot.
Jöhet a szivárványtudatosság :)

Hát, nem akarok ünneprontó lenni, de ez az írás nagyon érdekesen született. Beraktam egy fórumra a rezgésszám emelkedésről szóló információt, majd utána kedves Kerion barátunk megírta és felrakta az ő saját "csatornázását" erről a témáról. Ha véleményezném (ismerve őt) azt mondanám, hogy ez nem egy közvetítés, hanem az ő vágyálma, ahogy Ő maga gondolja ezt az egész folyamatot. Bocs, nem szoktam ilyet, hogy leírjam a véleményem, mert senkit sem szeretek befolyásolni és mindenkinek szeretem meghagyni a szabad döntés jogát, hogy higgyen amit akar, de most kezdem azt látni, hogy annyira elviszi az embereket ez a rengeteg információ, hogy pont a lényegtől veszi el az időt és a figyelmet, a fókuszt, már mindenki csak csacsog, vitázik, okoskodik a dolgokról, miközben nem történik semmi belül. Viszont ha nincs idő a belső átalakításra, mert annyira leköt a külvilág, akkor nem igen fog történni semmi, akárki akár mit is "csatornáz" mert minden csak rajtunk keresztül tud megtörténni, tehát ez mindannyiunk felelőssége. Inkább azzal kéne törődni, hogy egymást segítsük a belső átalakulásban, támogassuk a tapasztalataink alapján a többieket, nem pedig fölösleges elme harcokban elpocsékolni az energiákat és az időt.

köszönettel

Judit

VacskAnisha képe

:o))
Nem akarom Keriont mint médiumot minősíteni. Az energia, ami az írásból jön finom. Akár csati, akár elme...szóval jó szándékkal van írva. Én ezt érzem.

margardian képe

Nem ismerem ki írta, betettem összevetésre.semmi más.
És remélem a sok locsi -fecsi mellett amit itt űzünk (én is ) mindenki dolgozik a belső útján. (mint én is :) )
"Inkább azzal kéne törődni, hogy egymást segítsük a belső átalakulásban, támogassuk a tapasztalataink alapján a többieket, nem pedig fölösleges elme harcokban elpocsékolni az energiákat és az időt."
Ezesetben kérlek nézz a látszat mögé.. a szándék mögötti szándékot érezd.
Nincs harc... főleg az elméé , igaz a magam nevében beszélek.
Egyébként ebben a helyzetben (hogy nincs olyan beírása bármelyikünknek amire angyay vagy nimi ne írna olyat, ami azokat akik a szárnyukat próbálgatják ne riasszák el avval, hogy ez baromság, és megvannak vezetve, manipulálva stb.stb) és mindezek ellenére is próbáljuk páran átadni a tapasztalatainkat. Igen nehéz.... de nem számít :)...és...amíg kihívásnak érezzük,addig csak... aztán ha már akadálynak akkor ...
A két emberke eltökélte kinyírja az oldalt ... elűzi az idejárókat. De ők csak "előretolt helyőrség" (szerintem te is érzed )... ha elmennének jönnének mások....nem értik hogy NINCS KI ELLEN...
Én is köszönöm, hogy időt szenteltél ránk.

Nimród képe
A hozzászólás szövege rejtett, mert elegendően akarták így - kijelöléssel olvasható.

""""""Mint tudjátok , a Kárpát medence egy teljes egészében izolált és védett terület , melyet az Orioni Csillagflotta biztosít , az összes fölöttünk lévő dimenzióban .""""""""""

Elhisszük a mesét ? Csillagflotta...meg egyéb , ami csak arra jó hogy sci fi legyen.

itt a csillagflotta:

http://www.youtube.com/watch?v=wlJwtavefVo&feature=PlayList&p=81B3C1DCB0...

Legelső dolog, fény esszencia véd minket, semmilyen flotta...vagy gyík hadsereg...vagy egyébb...mesebirodalmi szereplő

jah, kész Star Wars ami jön...láton, Darth Vadert, és majd Jön Luke aki megvédi a magyarságot. Egy kis 5. dimenzios fénydrazsét hoz, fénykardja mellé.....

Félelmetesen terjed a vakítás....

:)))))

most miért kell kisatírozni?
végre egy jót nevettem, és valójában igaz is, ezek a félig elmés félig fentebbi részeikről információfoszlányokból összerakott írások, üzenetek gyakorlatilag az egész jelenség karikatúrái...

lássuk be ez sokkal jobban hangzik:

"Legelső dolog, fény esszencia véd minket, semmilyen flotta...vagy gyík hadsereg...vagy egyébb...mesebirodalmi szereplő"

ha már....

Judit

Kedves földbolygó energetikai mint élő sejtében lévő emberiség létezése nem a fénytől függ a te fényed amiről beszélsz nem nappalok és éjek fénye. A fényt bensődben észleled eme változás ha létezik külsődben észleled.

Jé ti nem hisztek a táltosokban és most egyszerre igen érdekes?

VacskAnisha képe

"Jé ti nem hisztek a táltosokban..."

Ezt honnan vetted????

Marga írta mágusok nem olvastad vagy nem érzed a szavakban rejlő igazságot vagy azt érzel amit akarsz mert te érzel ja nem hiszek a csinnadrattában ha lesz változás abban már benne vagy és nem valakik fogják megtenni csillagflottából egyszerű oknál fogva ha nem tudod uralni az egész földet energetikailag hókusz pókusz amiről beszélnek eddig ilyen emberről nincs tudomásom aki mostani életünkben megtudja tenni
de volt régebben így most is lehet ő Torda nevezetű táltos volt kinti soha nem tudja a bentit változtatásra bírni csak ha benne élsz a bent-ben
így ódákat zenghettek bármiről csak zavart keltetek vele és nem a változást ha lesz észre sem veszed oly képen zajlik finoman egyszer arra ébredsz sokadjára jé valami jobb dolgok történésében vagyok

VacskAnisha képe

Vagy ismerem a Margát?
upsz!
hát ez az!!!! :oDD

Aha képe

Szia!

Kérdezném:
1./ A 3d rezgésszáma volt a 3600 ?
2./ Mennyi lesz az 5D rezgésszáma ? (6000 ? vagy több ?)

Aha

Valaki ugorjon már fel 5d-be és mérje meg! :-DDDD

VacskAnisha képe

Tolmácsoltam a kérdésedet Zolinak. Remélem mihamarabb válaszol is nekünk.

Nimród képe

Be ne dőlj már ennek lehet a rezgésszám

1780
2250
4875
98755
1158977

Semmit nem számít, mivel a fény minőséget nem lehet mérni...Mennyi a rezgés ?...pont annyi amennyi az élethez kell..és ahhoz a formához amiben van

Ongostrom skálán...NEM LÉTEZIK....3 találatot dob ki a google..

http://www.google.hu/search?hl=hu&source=hp&q=Ongostrom+skálán&btnG=Google+keresés&meta=&aq=&oq=

Ha ez tényleg igaz lenne, akkor nem lenne rajta, mondjuk egy nemzetközi honlapon is ?

Érdekes, semmi ilyet nem találtam...

FIKCIÓ BARÁTAIM...ÉBREDJETEK !

Aha képe

Szia!

Hát ebben van valami.
Angström az van de az a hullámhosszra vonatkozik és nem japán, hanem svéd fizikusról kapta.
1 a (Angström) = 2.99792458×10^18 Hz 2.99792458 × 10^18 Hz
( http://www.astrophysicsspectator.com/tables/PhotonFrequency.html )

Megnéztem a honlapjukat is, ahol már volt néhány pontatlan jóslatuk az elkövetkező időkről.
Aha

Nimród képe

Na látod, ilyen csúsztatások sorozata van még itt...Ujabb őrület, egy gyík akar kiosztani minket...ez az új...hát igen...manapság, egy gyík okosabb mint egy ember..

van itt még sok csúsztatás...csak nem szabad mindent elhinni, mert ez az eset is bizonyítja, kamu az egész

johanna képe

...és találtam valamit még a szövegben:
""Valóság hormonok futkosnak majd rajtatok végig, mint mikor a hideg kiráz, de ez nem a bőr felszín felett megy el, hanem közvetlen a bőr legfelsőbb rétegeiben. Villámütés szerű hatás lesz amit sokan meg fogtok élni.""
Nohát!

VacskAnisha képe

:o)))
hát ja....igen...Tamás néha fázis késésbe van. Olyat mond, amit mi már évek óta tapasztalunk....

Nimród képe

Látjátok , erről beszéltem, senki nem lesz aki ezt ki tudná bogozni....elkezdődik, és ki tudja hol a vége..

És most jön az okosság...hogy mi ez ? Semmi, emberi fikció...mint Steven Spieleberg...filmjei....fantasia

Elvon a jelentől...de agyalni lehet rajta..de akkor se lesztek okosabbak

A hozzászólás szövege rejtett, mert elegendően akarták így - kijelöléssel olvasható.

HARCI DÍSZBEN VAJON MIRE GONDOLT TOLLAKKAL A FEJÉN VAGY BÚVÁR RUHÁBAN NE TALÁN PAPI RUHÁBAN VAGY TALÁRBAN? De jó meséket lehet szabadon mondani készüljetek a bárka indul le ne maradjatok a ki választott seregek ők 144ezren.

Ez jött vagy gondolkoztál rajta?

ha megismered a gondolatomat rá jössz mindenre mit és mért kell mondani ettől különbet is mondhatok gyorsán vág a gondolkodásom olyan bármire ha akarom még akkor is ha nem akarom felszínre tőr a fénybe kívántkozik

Ezért volt e kérdés.
Van kis különbség a két mondat között.

Köszönöm Ildikó,h közreadtad az üzenetet.Ugyanis a fenyegetős részével én sem tudtam mihez kezdeni,de a hozzászólások következtében bennem is helyére kerültek a dolgok.:-)
Mégegyszer köszi

VacskAnisha képe

Ildi! Ricsi!

nem lehetne átnevezni ezt a topikot??

hisz már egész más a tartalma! és mégsem tér el, hisz az írás kapcsán keletkeztek....szóval....

Kállay Ildikó képe

A címet nem tudom módosítani:-(

VacskAnisha képe

de Ricsi igen.
gondolom meg is teszi, ha kéred, hogy ez és ez legyen a címe....

Jogina képe

Azt hiszem minden csatornázásnál itt is szokta Anti kérni, h ne szedjük darabokra, mert megbontja az üzenetet.....
Hát még ha egy olyan címet adunk neki, amely a mi saját érzésvilágunkat tükrözi a csatornázással kapcsolatban...és ezt kivetítjük az az írásra....még tavaly olvastam ezt a cikket és semmi félelmetes nem volt benne....most egy kicsit más energia jött általa....gondolom hozzá adódott pár ember érzése, akik olvasták és ez lett belőle:)...

A teljesség kedvéért átmásoltam ide a teljes anyagot......

A Flotta parancsnoka beszél - dec. 26

2009. 12. 26.

... elindult 21:00-kor ...

Némely helyeken olyannyira közel van a Flotta járműve a talajhoz hogy szinte súrolja a házak tetejét. Amiatt nem látjátok, mert nem szabad hogy lássátok. Nem szól ez mindenkihez és nem is a látvány a fontos. Sokkal inkább az amit teszünk, az ahogyan ez végbemegy. Mert most minden végbe megy.

A Föld amelyen éltek egy 9 gyújtópontú stabil bombára van helyezve. Ez egy detonátor ami azt a célt szolgálja hogy az élet teljes megsemmisítése - fertőtlenítése - végbe mehessen. Ez a művelet csak akkor és csak abban az esetben kerül beindításra, ha semmilyen más módozat nem marad a mentésre, ha semmilyen más út nincs a megegyezésre. Ez egy éles helyzet, s amelynek a végén a megegyezés van vagy pedig a totális Semmi.

Az ultimátum szerű terv nem mástól mint a Teremtő Istentől származik, amelynek végrehajtói - többek között mi vagyunk - a Csillagflotta Földi kihelyezett osztaga. 1300-1400 hajóval vagyunk jelen, szövetséges alakzatban, 9 égi kolónia küldötteiként.

Parancsnokságom ideje alatt azt a feladatot kell teljesítenem, hogy minden eszközzel és erőmmel a Földre szállított FIÚ és környezete parancsait hajtsam végre. Az ő védelme szárazföldön, égben és a mennyei tengereken is túl. Védeni a Fény szülöttét, védeni az Életet, aki Ő maga. Ez a parancsom, erre tettem fogadalmat és erre van itt mindaz a szövetséges erő akik vállalkoztak erre a küldetésre.

A Flotta minden esetben végrehajtói egy a Vének Tanácsa által delegált küldöttségnek, melynek 7 nagytekintélyű világutazó tagja van és egy 8-ik inspektora, aki mint paradicsomi döntnök és vétó mester felügyeli a folyamatokat. A 8-ik szava a szent, a többieké a bölcs.

A Fiú várható érkezése, február, március ahogy az áthaladások sikerrel járnak. Emberek fogják őt tartani, nem egy testben lesz jelen. Nem bírná ki azt senki sem. De lesz az az egy, akit majd annak tartanak, de ő nem csak az az egy lesz, hanem nagyon sokan lesznek vele együtt. Ő lesz a mindenek királya, egy személyben, egy testben és egy lélekben. Felette áll már a Flotta és az én teljes irányításom, melynek parancsnoki tisztségét a mai nappal teljes harci díszemben átvettem.

A Földre szállás és a letelepítés folyamata automatikus. Lesz amiről tudni fogtok lesz amiről nem. Mi nem csak a jelennek pakolunk le, hanem az elkövetkező nemzedékeknek is. Így módotok lesz átélni valami olyat aminek jó esetben 3000 év múlva is hatásosai lehettek.

A Földre telepítés kezdete nem sokkal éjfél után megindul. A választottak agyába kerül be az első programcsomag, az amelyik által a feladatok megkezdhetőek lesznek. Ezek zöme álom üzenet, főként emberi aggyal nem kontrollálható frekvencia sávokon, egyszerűen beépülnek. Nagyjából 80 ezer ember kezdi meg a munkát holnaptól, és ennek mértékében alakul minden további szál és dominó.

A Parancsunk addig terjed ameddig ez a világegyetem ér. Nem szabad e teret elhagynunk és csak addig maradunk ameddig a Fiú is jelen van a Földön. A kettő nem elválasztható. A Flotta és a Fiú jelenléte a bolygón. Ez parancs számunkra.

A detonátor a legvégső parancs, amelyet sohasem akarok kiadni. Annak forgatókönyve külön fejezet volt a felkészítéskor, de ennek részleteire embernek nem szabad felkészülnie.

Bízzunk a jövőben, mi mindannyian, kik egy célért dolgozunk. Mi akik ide szegődtek a hajókra, csak egy nagyon régi tervnek a végrehajtó posztosai vagyunk. A terv amely rég óta és az Atyánál feliratott. Ő dönti el hogy mi miért van, s nem szólhat bele ember sem pedig flottatiszt sem. De az EGY igen. Ő igen! Nekünk őrá kell vigyázni. Mert a szavától múlik élet és halál és sorsok ezer milliárdjai is. Mind azon az Egyen, Őrajta múlik.

A Fény érkezése látványos lesz a ti szemeteknek is. Mert ekkora fényt nem lehet majd nem észrevenni és nem is célja senkinek sem hogy ezt elrejtse, leárnyékolja. Március előtt nem hiszem hogy ideér...

Visszatérve. Ne várjátok a Messiást, nem ez a ti dolgotok, hanem megteremteni a belső feltételeit a jó vételnek. Annak ami a fejetekben és a szívetekben jelen lesz. Ez a ti legfőbb feladatotok. Ha nem értitek a jelet, akkor vakok maradtok a történésekkel szemben és senki sem lesz aki segíthet ha nagy a baj. Figyelj a jelekre, de jobban mint eddig, és merd követni mert néha lehet hogy nem lesz több csak pár perced dönteni. Időközben tájékoztatlak majd benneteket hogy mikor hol és miért ér véget egy világ szakasz, de sok, nagyon is sok szegmens, programsor, élet nívó egy az egyben törlésre kerül a mátrixban és utána nem marad semmi más, még a Semmi sem.

A vágyaitok számítanak, de már az is mind be van kalkulálva. Felvettük az összes teljesíthető jelet és azok mind részei a következő teremtésnek amelyeket ti hajtotok ugyan végre, de mi innen beszabályozzuk nektek. Valóság hormonok futkosnak majd rajtatok végig, mint mikor a hideg kiráz, de ez nem a bőr felszín felett megy el, hanem közvetlen a bőr legfelsőbb rétegeiben. Villámütés szerű hatás lesz amit sokan meg fogtok élni. Ezeken át szabályozzuk az életeteket és ezeken át adjuk át az inspirációkat is.

A veszélyek forrása nem a közvetlen környezetetekben jelentkezik majd, hanem olyan hatalmak kertjeiben amelyekről talán nincs is tudomásotok. Éppen ezért ti a saját kertetekkel foglalkozzatok és törekedjetek minden időben a leghelyesebb döntést meghoznotok ami a saját pillanatnyi életfelfogásotokban a legjobbnak mutatkozik. Sok múlik most a helyes döntéseiteken. Pillanatok leforgása mellett dölhet el sors és katasztrófa, mert mindenhez kritikus tömeg kell. És minden pillanatban ez a kritikus tömeg lelki állapota és döntési mechanizmusa szabja majd meg egy helyzet végkimenetelét. Nem lehettek hitetlenek hogy hazátokon kívül valami is nem rajtatok múlik. Igenis tudnod és látnod kell, hogy minden amit a magyar ember eldönt az többszörösen tükröződik ki az egész teremtett világ mátrixába. Nem lehettek tehát sem kicsinyesek sem pedig kishitűek. Szabadnak születtetek és a lelketek most újra az lehet. Néhányatoknak már most is az. Szabadságotok az ami az új életet teremti és ez az a felfogás amiből nem engedhettek semmikor sem. Semmilyen "szent" akarat ellenében sem.

Fogadjátok meg a tanácsaimat, mert nem jön rátok könnyű jövő ha elhagyjátok a szabad választásotok jogát. Fogjátok meg egymás kezét és kezdődjön el az emberiség talán valaha volt legnagyobb mentési akciója, melyben ember és gép, föld és ég együtt harcol, hogy egy nagy múltú planéta örökbe maradjon, s ne legyen áldozata semmilyen hatalmi harcnak. Sem most sem pedig a jövőben.

Isten óvjon bennünket!
Kezdődjön hát el.

ÜZENET VÉGE

Adalékok - személyes meglátás

---------------------------------------------

A bomba bizonyosan nem a bolygót pusztítja el hanem a föld felszínt égeti le, valamint a talaj felső rétegéből is valamennyit. Ez egy alapos életforma mentesítés lehet ami után por és hamu marad de a bolygó maga újra kolonizálható. - De semmiképp sem ezt a verziót kell kiemelni. Szerintem az vezetői erény ha egy hadművelet előtt elmondják mit veszíthetünk. Igy könnyebb a célt megragadni. Bár van akit nem lehet így motiválni, mégis szinte az első gondolatok egyike ez volt.

Nagyon tetszik az a rész hogy a szava szent vagy bölcs. Emögött tudatminőség és frekvencia szint is lehet. Milyen stációt ért el az a lélek és ezáltal amit közvetít az még csak bölcs, avagy eléri e már a szentség szintjét.

A Fiú minősége. A tegnapi üzenetben kétszer fogalmazódik meg a Fiú alászállása és a Fiúi rendszer alászállása, az üzenetben - nem pont így - de két fogalom van. Ezt most így megérthetjük ott, hogy a FIÚ nem önmagában van jelen. Lesz egy arc egy alak egy személy, de ki tudja hányan "tartják" majd őt itt.

A veszélyek forrásaiban kis mértékben gondolkoznék a pénzrendszer uraiban, államelnökök mögötti klikkekben vagy szabadkőművesekben. Ezek a személyek és rendszerek valaminek csak a végpontjai. Amire a parancsnok utalhatott az nem itt van a bolygón és amitől egyáltalán meg akarja majd a Fiú tisztítani és a Flotta védeni az nem emberi dolog. Így talán érthetőbb lehet - TALÁN - az hogy miért kell mindenképp a bolygót megvédeni, még annak árán is hogy nem marad egészséges vagyis élő életforma itt. Egyenlőre nincs tudomásom olyan okról ami a Földnek árt és kinti dolog, de mégis erre éreztem utalást az adott helyen.

A helyes döntések és a kritikus tömeg. Vannak programok amik csak egy kritikus tömeg meglétekor jönnek létre. Viszont ahhoz hogy egy időpillanatban egy kritikus tömeg létrejöjjön egy energia térbe kell magukat vezetni. Ez nem fizikai együttlétet jelent, azaz találkozást, hanem a személyes egyéni döntéseik során olyan érzelmi helyzetbe emelkedni, ahol az azonos magasságú rezgésállapotok összeadódhatnak és így akár Európa szerte is vannak az egyének mégis le tud töltődni vmi. Minél szabadabban él az egyén, minél szabadabb döntéseket hoz (ugye a magyar azt jelenti Werbőczynél 1514-ben hogy a SZABADOK) annál magasabb minőségű teremtés tud a világra jönni. Ezért minden magyar ember egyéni döntései komolyan belehatnak a bolygó sorsába.

A 80 ezer ember akiknek hamarosan megindul valamilyen inspiráció, érzésem szerint 70 ezer magyar és 10 ezer nem magyar embert jelent első körben. Hogy tudni fogja e tudatosan hogy ez a jel honnan jött, nem hiszem. Jó ha ennek a társaságnak a fele lesz annyira tudatos hogy felismeri a történések mögötti vezettetést. Azonban ez a felismerés nem befolyásolja a művelet sikerét. Minél többen vannak ilyenek akik tudatosak az ügyben, az persze lényegesen képes megnövelni egy művelet sikerét. De pl. erre vannak a fórumok és a blogok, meg a személyes találkozások.

Tetszik a parancsnok személyes hangvétele: "a parancs amit sohasem akarok kiadni". Ez az üzenet nekem segített abban hogy átérezzem ő is egy munkát végez és ugyanazért a célért mint te is ha beállsz a sorba. Ahogy a Hopi főnök mondta: "Imádkozz az Istenhez, hogy adjon számodra valamilyen fontos dolgot ebben a nagy munkában, ami előttünk áll elhozni a békét a földre"

Ha nem értitek a jelet, akkor vakok maradtok a történésekkel szemben és senki sem lesz aki segíthet ha nagy a baj - itt nekem egyértelműen az a filmbeli kép ugrott be mikor Noé építi a bárkát, ácsol és szögel és körbe állják sokan és kérdezik miért csinálja és kinevetik a válaszát, meg az egész jelenségét. Ez a kép ugrik be itt mindig mikor olvasom. - Fontos hogy meghalld a belső hangodat és azt merd is követni. Nehéz ügy azoknak akik nem mernek hinni saját maguknak. Ami még fontos szerintem hogy a gyors kiprogramozódás miatt sok döntést azonnal kellhet meghozni. Ezt nem tudom jobban körbe írni, de érezni fogod azt a furcsa belső sürgetettséget valamire.

Jar-Hun-a - Kapcsolatfelvétel lehetősége

2009. 12. 28.

Szövetségeseim! Jelentkezem!

Magyar idő szerint 18:00 órai kezdettel felvettük a kapcsolatot minden valamire való szervezettel a bolygón akiken keresztül kódok és üzenetek áramolhatnak a továbbiakban így nem ez lesz az egyetlen forrása a flottáról érkező híreknek, csupán csak egy viszonypontja, koordináta igazodványa. Semmi több.

Mi itt akik a Tér Híradó oldalait figyeljük napról napra egy másik nyomvonal, feladat irányába vesszük a vitorlákat és ez pedig a hazai viszonyoknak a megalapozása. Stratégiailag folyamatos lesz és marad az összeköttetés minden Flottabeli helyszínnel, állomással, de fókuszpontunkat mostantól a megvalósítás mindennapjaira kell hogy összpontosítsuk.

Éppen ezért feladatunk során sokat kell együtt legyünk, sokat kell kapcsolódnunk egymáshoz, akár virtuálisan akár szellemileg akár tudatban akár testben is. Én itt vagyok, készen arra hogy mindannyiótokkal közvetlenül beszéljek, jelentkezzek, vezessem őket vagy ha kérik közvetlen eligazítást tartsak a szellemében vagy a tudatában. Közvetlen kontrollt nem gyakorolok senki felett sem, azonban minden megkeresést valamilyen módon leközvetítek. Lényem és létem mostantól megtapasztalható, meghívható, megidézhető, meg is kérdőjelezhető. Jelen maradok ameddig a Fiú meg nem érkezik és jelen leszek utána is, egy másik minőségemben. Addig azonban mindenkinek készségesen a rendelkezésére állok amennyiben fel akar személyében is készülni a tettekre és a következményekre, melyre már több utalást is tettünk ezen az oldalon, de más médiumi forrásokban is.

Nevem Jar-Hun-A - szólítsatok így. Mozgási területem, jelenlétem messzebbre nyúlik most mint a Kárpátok területe, de elsősorban és kifejezetten a Kárpátokban lakóknak tudok a segítségére és a szolgálatára lenni. Szólítsatok meg, ha kérdésetek van és a válasz úgy fog elérni hozzátok ahogyan azt kéritek, vagy ahogyan az a legkönnyebben el tud majd jutni hozzátok. Ne lepődjetek meg a nyersességemen, az egyetemleges egyszerűségen, mert minden válasz olyan lesz. Rövid és tömör. De helyes irányba terelheti a gondolatotokat. Mert mindez csak egy kódnak a beállítása, átváltoztatása.

Kérdéseitek arra irányuljanak hogyan tehettek többet és jobbat saját magatok égi előremeneteléért, de senki ne keressen meg egyéni vágyak kiélésének megvalósításával, vagy önző emberi érdekek kiélésének kísérletével. Hatalmam van elhárítani minden emberi gyarlóságot és minden személyiségemet érintő alattomos manipulációt. Törekedjünk tehát a tiszta szándékra és az építő együttműködésre.

Várom a megkereséseteket szellemi úton, jelem és színem a sötét zöld, alakzatom a fénygömbé, a többit pedig a szívedben fogod tudni azonosítani.

Kiadta a Földre települt egyik Vezérkari tiszt, (kinek neve) Jar-Hun-A

Hozzáfűzések - Személyes tőlem

=========================

A fenti adás olyan közel volt hogy itt-ott belecsúszott az én valóságomba és nem sikerült teljesen a pártatlan fogalmazás. De nem korrigálom, csak ezt hozzáteszem. Az üzenet használható teljesen. Azt a mondatrészt ami a személyes tudati teremből inkább szól, de mégiscsak az üzenet része, következménye kékre vettem.

Bizonyos fokig örülök ennek a hírnek. Mert így a TH-t olvasók és kérdésekkel bombázók nem az én tudati teremet használják, ahogy én meg égi segítséget, hanem én kimaradhatok (valamennyire) ebből és ezek szerint más tudati feladatokat vehetek fel, miközben a TH is megy és mindenki megkapja a válaszát, eligazítását. Több sávosra kapcsol tehát a TH mostantól. Ez kafa.

Forrás: http://www.kozsditamas-terhirado.eoldal.hu/cikkek/blog

köszi (minden gúny benne van e szóban)?

Habár nem Jogina de nincs itt gúny, csak torpanás.

Jogina képe

Minden szóban az van benne, amit bele teszünk:)
Szép napot!

Nimród képe

Vissza másolod a mesét...mikor minden benned van..

Szavak csak azok amikre hívatva vannak..semmivel se többek, ha többet látsz azt már te fűzöd hozzá, mint jelentéstársítás...

johanna képe

Így van,pontosan ebbe kapaszkodnak azok akik a szavakon keresztül,csűrik-csavarják a dolgokat.Hogy miért?
Nem hinném,hogy magyaráznom kéne azoknak,akik érzékelik az írások mögötti szándékot.
Szeretet,kérés,segítés,kötekedés,kukacoskodás,irónia....
Nem számít,azt hiszik egyesek ,hogy mások nem érzik mivel van töltekezve a mondandója a szavakon keresztül is akár.
Mostanában,amúgy is sokat mosolygok,hogy saját maguknak azok hazudoznak a legjobban,akik fennen hirdetik ...................../no nem árulom el.aki tudja,úgyis tudja :)))) /Ez is csak az én enyém.:-D

Mihalyela képe

:-))))))))))))))))))
Jogina, nem neked szántam, hanem ennek a "csatinak"!!!

VacskAnisha képe

Kristóf Zoltán rezgésszám emelkedésről szóló üzenetével kapcsolatban Aha mondta:
"Szia!

Kérdezném:
1./ A 3d rezgésszáma volt a 3600 ?
2./ Mennyi lesz az 5D rezgésszáma ? (6000 ? vagy több ?)"

Én, meg ígéretemhez híven megkérdeztem Zolit.
A válasza....hát mintha olvasta volna Nimród reagáját...:oDD

No itt a válasz:
"Kedves Anisha!

A 3D rezgésszáma 4610, az 5D rezgésszáma 8000. Ez teljesen megegyezik a szeretet rezgésszámával, talán nem véletlenül.

Természetesen a rezgésszám emelkedése nem egyenlő az ott élők rezgésszámának emelkedésével, hiszen ezt be kell

fogadni.

Küldök egy levelet Neked, amit egy kérdésre írtam, ebből érdemes a módszert kipróbálni és ez megerősíthet Benneteket arról,

amit írtam."

"Kedves József!

Beszéltem Zsolt barátunkkal és Ő ugyanazt mondta, amit én gondoltam.

Nem tudunk egyetérteni azzal, hogy ami nincs az Internet kereső programjában,

akkor az nem is létezik. Ha a japánon nem tartják fontosnak, hogy ezt feltegyék

az Internetre, akkor honnan lehetne megtalálni.

Remélem Zsolttal együtt elég hiteles embernek számítunk, és mivel mi szinte

naponta mérjük a rezgésszám változást, talán ennek alapján el lehetne

fogadni, amit írtam.

De leírok egy lehetőséget, amelyet minden más esetben is lehet alkalmazni.

Ez talán még az Internetnél is pontosabb és megbízhatóbb.

Most kering az Interneten az „Egy földönkívüli vallomásai” c. zseniális írás.

Ebből származik az alábbi módszer: Állj kicsit terpeszállásban és mondd magadban,

vagy félhangosan /a körülményektől függően/, hogy szeretnék összekapcsolódni

a Mátrix-szal. /Mi eddig Akasha-krónikának hívtuk./ Szeretném megtudni az igazságot.

Ezután bármit kérdezel, ha igen, vagy pozitív a válasz akkor előre, ha nem vagy negatív,

akkor hátra fogsz billenni. Érdemes valami biztos támasz elé állni, mert előfordulhat,

hogy hanyatt esel.

Ezzel a módszerrel minden megtudható, ami eddig az Univerzumban megtörtént, hiszen

a makrokozmoszban mi vagyunk a mikrokozmosz és minden információ birtokában vagyunk,

csak elő kell hívnunk a tudatalattiból. Hihetetlen lehetőséget ad a módszer, ha valamivel, vagy

valakivel kapcsolatban gyors infóra van szükségünk.

Tehát meg kell kérdezni, hogy létezik-e az Ongostrom skála és máris jön a válasz.

A 618-as ISTENI ERŐ más kategória. David R. Hawkins állította fel az 1-1000-ig terjedő skálát,

melyen ez mérhető. Ebbe tartozik elsősorban a szeretet, a jószívűség, a segítőkészség, stb.

tehát minden pozitív dolog. Ebben kiemelkedünk a Földön, igaz, hogy Isteni Ajándékként

kaptuk egy részét. Ehhez kell felnőnünk és úgy gondolom, hogy most pont ez történik.

Aki képtelen ezt megtenni elbukik. Én nagyon várom a végkifejletet, mert már elég volt ebből…

Az ISTENI ERŐ-ről bővebben olvashatsz a honlapomon. www.napfonat.hu

Csak érdekességként: a levél írásakor, február 8-án 11,35 h-kor a rezgésszám 5290. Tehát igaz,

hogy jelentősen felgyorsult. A leírt módszerrel ellenőrizhető.

Örök szeretettel: Zoltán"

Nos...ha bárki szét néz Zoli oldalán...akkor megkapja a még hiányzó információkat a témában.

Aha képe

Köszönöm a Válaszukat!

Megnéztem a honlapjukat. Lejjebb már reagáltam erre. Bizonyára elírás az Ongostrom (helyesen Angström) .
Én is úgy gondolom, hogy lesz változás, hisz magam is érzem, de hogy mikor, azt igen nehéz előre megmondani (Lásd Hathorok utolsó üzenete).
Aha

Nimród képe

Nem találni ezt a skálát, csak az említett oldalon...ha ennyire jó és bevállt módszer, akkor miért nincs egy újenergiás oldalon se ...???

Nagyon érdekes ez...szóval, van egy tök jó rendszer ami tud mérmi, de sehol nem találni rólla semmit .

Nagyon fiktív vmi, mert ha ezt egy külföldi oldal visszaigazolná, akkor jó lenne, de ameddig csak egy vki állítja rólla, hogy ez az..addig miért fogadjuk el ?

Mutassatok hogy ez megvan külföldi oldalakon..mert én nem találtam.

Addig meg bárki mondhat bármit...ez az ő fikciója, egy jó eszméje..de vajjon igaz e ?

hát ez a kérdés...

Kállay Ildikó képe

Nimród!
Te nem magyar vagy? Miért csak akkor hiszel el valamit, ha külföldi oldalakon látod? Az mennyivel jobb, mint a magyar? Eddig arra voltál büszke, hogy te nem fogadod el a csatikat, mert külföldről jönnek! Büszke voltál arra, hogy rengeteg találmány magyar! Azokat is akkor hiszed el, ha már külföldi oldalakon is fent vannak?
Félre értés ne essék, nem arra akarlak biztatni, hogy higgy, hanem, ha ennyire bizonytalan vagy, járj utána és bizonyítsd be magadnak. Ezeknek nem hit kérdéseknek kéne lennie, azt a templomban találod! Vagy megtapasztalod, vagy utána jársz és magadnak bizonyítod. Azt sem értem, mennyit értenél egy külföldi oldalból! Vagy a kissé hiányos google fordítás már bizonyíték neked, csak azért, mert nem magyar?

Nimród képe

Akkor látom nem érted, egy nemzetközi elismert írónak a szerzeménye ez. Akkor hogy lehet, hogy semmilyen külföldi oldalt nem találok ?

Ha valami van és jó..pl. amiben hisztek , új energia, az megvan magyar oldalon és külföldin is..ez rendjén is van. Az más kérdés mennyire tartom igaznak..

Viszont van itt egy új rendszer, és sehol a külföldi oldalakon ? Na ez benne a furi..

A nagy csatornázók...uj spiri oldalak...nem tudnák ezt ? Hogy lehet ez ? itt megint nem stimmel vmi..pont most a média, azonnali hírek világában....

Hibás google...elhiszem neked, akkor mutass te oldalt....külföldit

Én nem élek ezzel a rendszerrel...csak utána nézek dolgoknak...

Ha rosszul fogtam hozzá..akkor mutassátok meg...

Kállay Ildikó képe

Nem akarom és nem is fogom megmondani, hogy mit tegyél. Csak felhívtam a figyelmedet erre a kis ellentmondásra.
Egyébként részemről elvagyok a magyar oldalakkal, nem szoktam a külföldieket böngészni, de nem is hiszek el semmit feltétel nélkül! Csak azért meg főleg nem, mert valakik, -akiket a tudósoknak neveznek- azt mondják. Csak annyit teszek, hogy az érzéseimre hagyatkozom. Az nem csap be:-)

VacskAnisha képe

Tudod te hány találmány van magyar fiókokban. Meg prototípus a kamrákba?
Nemrég angyay barátunkat győzködtem, hogy egy találmányát talán napvilágra kellene hoznia. Nem teszi. Azt mondja, még élni akar.

Nimród képe

Lehet igazi jó dolog is , meg kamu is..Igy még, hogy mennyi találmány....az csak neki akkor...de nem a többség számára...Az ezotériában nincs korlátozás...Te írhatsz egy könyvet...vagy egy ujfajta rendszert megalkotsz..de attól még nem fogja bizonyítani, mennyire igaz, vagy jajj de szép

Kedveseim! Ti itt mindnyájan ilyen nagyon ráértek? Hogy bírtok összehordani ennyi idiótaságot. Nincs munkátok, családotok, gyerekek továbbtanulása, stb., semmi elfoglaltságotok amivel, akikkel hasznosan eltölthetnétek az időt? Mi van a hétköznapok ezotériájával? Irtó fárasztó lehet már újabb és újabb ökörségeket kiagyalni és egymásra rátrómfolni. A Föld szeret benneteket, szeressétek Ti is. Ne variáljatok, ennyi éppen elég. Éljetek Emberek!!
Puszi és ölelés és hasznosabb elfoglaltságok ennél. Vitala

VacskAnisha képe

Megértem, hogy a te szemszögedből nézve elképesztő amit csinálunk.
Mégis megkérdezem: szerinted más szemszög nem létezik?

Kedvesem! Elképesztő? Amikor a csillagok leborulnak előtted, amikor az angyalok éneke szól, amikor minden egyetlen szerelmes ölelésben összegződik, nap-mint-nap? Tréfálsz? Gondolod nem tudom mit írtam le? Hidd el, tudom. A nézőpontotokat értem. De Ti vajon értitek-e? "Hasznos munkát" kívánva szeretettel ölellek. Ne felejtsetek el ÉLNI! Vitala

Nimród képe
A hozzászólás szövege rejtett, mert elegendően akarták így - kijelöléssel olvasható.

Kiborúlt a bili ? nem csoda...gyere a mese világba, itt olvashatsz szépet...de tudod, mint a mesébe, ettől csak elaludni lehet......és csodálkozol a sok zagyvaságon...Fogd fel úgy mint egy vicc lapot....semmise komoly itt...Olyan álomvílágot építessz amilyet csak akarsz...Hozzá kell szokni...minden nap egy mese...

VacskAnisha képe

Örülök neki, hogy a te valóságodban már csak az látszik amit leírtál. Tényleg párhuzamos.
A miénkben mi még egy kicsit csiszolnánk egymást. Ki ezért, ki azért. Ládd, mi még itt éljük meg magunkat.

Halkan megkérdezem: egy akkora nagy mester, mint te....miért kérdez? Miért nem lát?

johanna képe

Igazad van! "Ne felejtsetek el élni!"
Már ideje lenne odafigyelnem nekem is ,mennyi időt töltök itt.

VacskAnisha képe

Figyeld, hogy mi mozgat, amikor ide jössz. Ha csak a cirkusz varázsa....akkor igazad van. Nem kell itt lenned. De ha valami más...netán elhivatottság valamire....vagy tapasztalat gyűjtés....stb...akkor vissza ne fogd magad! bár tégy ahogy néked jó....

johanna képe

Mosoly az arcomon!

.vagy tapasztalat gyűjtés..
Ezt már letettük neem?

VacskAnisha képe

Lehet félre értelek, kérlek akkor szólj.
Lehet elegendő tapasztalatot gyűjteni? le lehet ezt rakni?

Vissza kel nézni néhány beszélgetést és reagát.Rögtön megérted miért tettem fel ezt a kérdést.
Nekem az ellentmondások szúrnak szemet.Ha egyszer rászánom az időt átmásolom., hogy megértsd.

VacskAnisha képe

ha gondolod....ok.

margardian képe

Oké értelek .Nem vettem magamra, mert nem vagyok sokat itt.
"A Föld szeret benneteket, szeressétek Ti is." -írtad kedves Valóság.

Ahhoz, hogy eljussanak eddig az életérzésig (vagy nevezzük aminek akarod ..) az emberek először magukat kell megszeretni.
Ahhoz , hogy megszeressék magukat az emberek, meg kell ismerniük magukat ...szöröstől - bőröstől :).
Aztán jön a felismerés.. a megbocsájtás mind magának mind a többi kénynek. az elfogadás ...utána egy kis üresség,,,, és szépen lassan megszeretni azt a lényt ami me(a)g.maradt . a többi embert....a FÖLDET.
Nem állítom, hogy csak ez az út van, Párhuzamosan is történhet egyszerre is a folyamat....sőt fordítva is.
A kisgyermekekre vigyázzunk ,ne kelljen ezeket az állomásokat végigjárniuk.mire megszeretik ÚJRA a Földet.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.