Fény és Árnyék - az EGYség

Fény és Árnyék - az EGYség

Bódi László:
A fény és árnyék

A fény társa vagyok,
Kinek neve árnyék,
Ha ő nem lenne,
Sötétségben járnék.
Élete lelke vagyok,
Csakis érte élek,
Követem őt a halálig,
Mint hűséges kísértet.
A háborúk zajában is
Ott voltunk mindketten,
Mutogattuk magunkat
Csillagfényes esten.
A mi frigyünk örök
Nem tudjuk meddig még,
Engem a földön láthatsz,
A fényt, ha tiszta az ég.

Ezt a bejegyzést azért hoztam létre, hogy elgondolkoztasson mindenkit. Elindítson egy olyan belső érési folyamatot, mely megmozdít, érzésekre, érvekre ösztönöz. Nem kell rögtön elfogadnod vagy tagadnod azt, amit mondanak neked, de ne zárd el a lehetőséget magad elől, hogy minden, ami körülvesz és hatással van rád, tanítson neked valamit, így vezetve a megélések útján a felismerésig: ÖN-MAGADig. Gondolkodj el...

Olyan sokszor foglalkoztat mindenkit a gondolat… miként érthető meg igazán az EGY-ség?
Az isteni Világ Egységében minden EGY-ként van jelen. Bárminek nevezed, ugyanazt szólítod.
Mégis, duális világunk rendszere és tapasztalásai a választásokon alapulnak, s a szabad választás lehetősége az, ha van miből választani… Még a gondolat is szédítő, milyen pontos és precíz tervező-szervező munka eredménye, hogy az EGY – KETTŐVÉ lett!
A mi feladatunk összerakni magunkban azt újra EGY-gyé!
De mint tudjuk tapasztalatból, mindig is az összerakás jelent kihívást vagy nehézséget számunkra, mert mindenben az EGYséget keressük, a TELJESséget akarjuk látni, a maga VALÓjában!
EGY-TELJES-VALÓ --- ATYA-FIÚ-SZENTLÉLEK
ATYÁban EGYként lenni
A FIÚ általi TELJESséggel
A SZENTLÉLEK VALÓságával!
Ezt így elgondolni csodálatos, de hogyan is jutunk el ennek megÉLésébe?
Ha valamivel tisztában szeretnénk lenni, az helyre kell tenni bennünk, hogy kétségek nélkül tudjuk, így van!
Az ember úgy ismer fel valamit, ha viszonyít. Ez a duális világ útja – a választás!
Ez kell, ez meg nem. Ez jó, ez pedig rossz. Én nő vagyok, te lehet, hogy férfi. Kettő-ben gondolkodunk. Ezzel tudatunkban szétválasztjuk az EGY-et.
A KETTŐ-t EGY-gyé kell tennünk Magunkban, hogy tudjuk, nincs különb-ség. Ez a kettősség csak bennünk létezik, hogy tapasztaljunk és választhassunk. Így jutunk saját döntéseink és fejlődésünk árán egyre tudatosabb Létünkbe, és így ismerünk Önmagunk EGYségére: mi MAGunk.
Olyan szép ha elmondják: minden és mindenki egy. El tudjuk hinni? Van, aki igen és van, aki nem. De mi van akkor, ha magunk tapasztaljuk meg mindezt, és döbbenünk rá erre? Megkérdőjeleznénk önmagunkat? Van-e hitelesebb dolog számunkra mint az, amit mi élünk át? Mi az a két alapvető, látszólag EGY-másnak ellentétes dolog világunkban, melyre mindent építünk?
Sokan úgy nevezik: Fény és árnyék.
Két ellentétes és egyező dolog egyszerre. Ellentétesnek vélt, mégis egyként működő, szétváló és összeolvadó.
Egyből született, mely kettősség látszólagosan megosztja az oszthatatlant.
De miért is van erre szükség, ha ennyire „bonyolultan” működik?
Éppen ezért… ennek a bonyolultság mögötti Egy-szerűségnek a felismeréséért. A részek egyként való felfedezéséért, a választás szabadságáért.
Mikor a tiszta Fény önmagát próbára tette, a kiáradással részeket hozott létre, hogy önmagát részek Egységeként is megismerje, és ezen túlmutatón az Egység részeként mindenben jelen legyen. De a kiáradás előtti pillanatban nem volt más csak mély, mindent magába-olvasztó sötét, melyből felvillant a Teremtés Fénye, ennek az egész sötétségnek a MAGja.
Ez is milyen érdekes: a sötét magja a Fény!
Ez a sötét nem más, csak nagyon intenzív, koncentrált teremtő-energia, mely összetartó és mozdulatlan. Hasonló, mint a fekete lyuk. Mély, mindent magában tartó, önmagába visszahajló erőtér. A Minden koncentrált Egysége. Mivel ÖNMAGában létezik nincs szüksége megmutatkozásra…
De mi történik, ha mégis meg akar mutatkozni és létrehozza MAGát?
FÉNYként kiárad MAGából!
Gondolj csak bele: árnyékunk csak a Fényben látható! Különben tudomást sem veszünk róla… egy sötét szobában ki foglalkozik az árnyékával?
De ha részenként szeretnénk magunkra ismerni, azokat fel kell fedeznünk, meg kell látnunk, és magunkként definiálnunk! A Fény megmutatja minden részünket, így meglátva önmagunkat, felismerhetjük azokat, és felülemelkedhetünk azon, amire nincsen szükségünk, ami már nem kell, hogy tanítson bennünket, mert MAGunknak ismertük el.
Ha felülemelkedtünk, ez azt jelenti, hogy tudatosságunk egyre nagyobb területén vagyunk EGYek Magunkkal, így a befogadott rész emeli/növeli tudatosságunk terét, ekkor bár árnyékunk továbbra is követ a Fényben, minket egyre kisebb területen érinthet, mert ahogy tisztulunk (tudatosodva magunkra ébredünk) s egyre átjárhatóbbakká válunk a Fény által, úgy fakul s fényesedik árnyékunk is.
Mikor tisztán, egyenesen süt át rajtunk a Fény, árnyékunk is Fénnyé válik… s a Fényben felismerjük EGY MAGUNKAT!
Az a sötét, amit mi annak nevezünk, egyfajta illúzió, hiszen a sötétben mi magunk válunk árnyékunkká. De árnyék nem létezik Fény nélkül, így a sötét megtévesztő ereje nem csinál mást, mint vakká tesz minket a Fényre. Betakar árnyékburkával, s eltakarja a kilátást előlünk: ne ismerjük fel Önmagunkat!
Hogyan pillanthatjuk meg a Fényt?
Ha elfogadjuk, hogy a Mindenség részeként bennünk is megtalálható, mint minden másban. Hiszen ugyanaz az erő hozott létre bennünket is, ami a fénylő csillagokat és a végeláthatatlan galaxisok rendszerét.
Ha ott van Fény, akkor bennünk is van, csak észre kell vennünk, láthatóvá kell tennünk. Úgy kell táplálnunk magunkban és olyan fényessé kell tennünk, hogy átragyogjon minden burkot, eltelítse a fénytelent, s belülről előtűnve mindenen áthatolva megmutatkozzon. Így a legsötétebb helyet is bevilágítja s láthatóvá válik.
De hogyan ismerjük fel bennünk ezt a FÉNYT?
Ezért tanulunk meg megfigyelni és viszonyítani. Felismerjük a dolgok törvényszerűségeit, ritmusát, jellegzetességeit, és eldöntjük, mi abból nekünk a megfelelő, a ránk vonatkozó és azt magunkévá tesszük, azaz szabadon választunk. Így haladunk aztán egyre beljebb magunkba, hiszen ha már kívül megismertünk, belül is felfedezni vágyunk. Ekképp jutunk el addig a megdöbbenésig , hogy belső és külső világunk összefüggésben van. Felfedezzük (a jó megfigyelők hamarabb ), hogy érzéseink, gondolataink kihatnak a velünk történő látszólag külsődleges dolgokra. Ekkor kezdhetünk el azon gondolkodni, hogy akkor valami belső irányító rendszernek kell működnie, ami mindezt valahogyan lehetővé teszi… és ekkor jól tesszük, ha belül kezdünk keresgélni és önmagunkat tudatosan megfigyelni. (Ez nem tiltott, hiszen magunknak engedélyt adhatunk a magunkban való kutakodásra .)
Így juthatunk el a tapasztalások útján Önmagunk isteni Valójáig, ami saját KÖZÉP-PONTunk! Itt találhatjuk meg azt a FÉNYt, ami maga a Teremtés!
De ez már mindenkinek EGY-ÉN-i feladat! Jó kis munka, de megéri…
Saját felismerésünk és Valónkra ébredésünk kétségek nélkül mutatja meg EGYségünket, FÉNYtermészetünket és tesz minket képessé elfogadására!
Áldott Önfelismerést!