Jövőlátás

Szülőhazájában sokan tudnak róla, de a nagyvilágban még csak most kezd megismerkedni a híres amerikai látnok Edgar Cayce életével. Erről a két világháború között tevékenykedő páratlan képességű pszí-diagnosztáról egy*más után két mű is megjelent a magyar könyvpiacon. Az egyik Noel Langley: Cayce a rein*karnációról, a másik Jess Stearn: Az alvó próféta című regénye. Ezekben a kötetekben tu*lajdonképpen a szellem*világ üzenetei találhatók; rendkívül értékes in*formációk a reinkarnációról, a múltunkról, a jövőnkről, és egyes beteg*ségek gyógyítási módjáról. Cayce ehhez az óriási mennyiségű és szin*te minden eset*ben helyt*állónak bizonyult tudásanyaghoz oly módon *jutott, hogy önma*gát hip**noti*zálta, és agyának egy meghatározott frekvencia*tartományában földön*túli lényekkel lépett kapcsolatba. Az üzenetek, a tanácsok rajta keresz*tül ér*kez**tek, és miután a titkárnője gyorsírással le*je*gyezte a szeán*szokon elhang*zotta*kat, így szerencsére az egész anyag fennmaradt. (43 éven át 30 ezer diag*nózist jegyzett le.) Cayce már életé*ben is jelentős erkölcsi elismerésnek örven*dett, de az emberek csak né*hány évtizeddel a halála után döbbentek rá arra, hogy milyen nagy jelen*tősége volt a munkásságának. Te*vékenysége olyan mély nyomot hagyott az amerikaiak lelkében, mint Saint-Germain gróf működése Európában.
Az általa közvetített reinkarnációs üzenetek annyira lé*nyegre törők, hogy jelentős mértékben segítették ennek a jelenségnek a jobb megértését. Érdemes néhány gondolatot kiragadni ezekből a tanításokból. Kezdjük először a fogalom tisztázásával. Cayce szerint a reinkarnáció nem teória, hanem egy gyakorlati tanácsokkal szolgáló erkölcsi *kódex, ami közvetlenül hat az emberi morálra. A karmát melynek lapjain a lélek nyereségei és veszteségei életről életre feljegyeztetnek, gyakran összetévesztik a megtorlással. A karma azonban nem a büntetés eszköze, mivel mindig elfogulatlan, végső célja a jobbá tétel. Eközben valóban fájdalmas szenvedéseket okoz, de a fizikai szenvedés a legalkalma*sabb arra, hogy rábírja az egyént a lecke elsajátítására. Végig kell tehát mennünk az élet szenvedésein, hiszen ez fog belőlünk embert csi*nálni.
Érdekes, hogy ezek a nézetek mennyire egybevágnak a buddhizmus tanításaival. A budd*histák szerint ebben a világképben tulajdonképpen nincs jó vagy rossz cselekedet, itt a megfelelés vagy az elvárások nem teljesítése az, ami az univerzum tör*vényei szerint elbírálásra kerül. A reinkarnáció egy rendkívül türelmes pedagógiai rendszer, amely minden irányban lehetőséget nyújt a tanu*lásra, a tapasztalatszerzésre. A fizikai világban újra és újra alá*szállva egymás sorsának kovászaként tevékenykedünk mindaddig, amíg egymástól, vagy korábbi közös problémáink megoldásaiból tanulni tudunk. Feladatunk a tapasztalásban: az eredetbe való visszatalálás, egyfajta felébredés, és az értékek tisztánlátása – a vágyak, illúziók, a lelkünket fogva tartó tévedések labirintusában. A megmérettetés egyfolytában zajlik, életünk minden egyes percében vizsgázunk. Helyes vagy helytelen cselekedeteink alapján lerövidít*hetjük, vagy elnyújthatjuk a karmikus ciklusunkat.

Az isteni teremtés csak a születést és a halált tartalmazza. A kettő közötti időtartamot mi töltjük meg. Ha ez nem így lenne, akkor csupán robotok lennénk. Ha azt feltételezzük, hogy minden ami velünk történik elkerülhetetlen, akkor abszolút fatalistákká válunk. A sors lényege, hogy vannak bizonyos útjelzők, amelyek megjelölik életutunkat, megta*nulandó leckék, megtapasztalandó események, elintézendő feladatok, megismerendő emberek, és meghozandó döntések formájában. Hogy milyen módon kezeljük ezeket a jelzéseket, az már tőlünk, a szabad akaratunktól függ. Ennek ellenére sokan vannak akik úgy érzik, hogy sorsuk alakulása nem rajtunk múlik. Azt tapasztalják, hogy az életük meghatározott mederben folyik, és ők nem képesek semmilyen befolyást gyakorolni az események menetére. Ez azonban nem így van, mert nekünk is annyi beleszólási jogunk van életünk alakulásába, mint a külső erőknek, de mi nem használjuk ki a lehetőségeinket. Ennek okát Cayce az alábbi képzet*társítással tette érthetővé:
A jövő különböző események bekövetkezésének lehe*tősége, melyek közül a legvalószínűbb történik meg. A jelen*ben folyó eseményeknek többféle végki*fejlete is lehet, a döntés a szabad akaraton múlik. Az életben azonban szinte mindig a legvalószínűbbnek látszó lehetőség válik valóra, akár káros, akár hasz**nos következményekkel jár ránk nézve. A számunkra kellemetlen esemé*nyek végbemenetelét meg*akadályozhatnánk ugyan döntéseink megváltoztatásával, de ez nem olyan könnyű. Hibáinkat, gyarlóságainkat leküz*deni, az átalakulással járó kellemetlenségeket elviselni, korábbi viselkedési normáinkat megváltoztatni ugyanis nagyon nehéz. A szokáshoz, a belénk nevelt gondolkodásmódhoz, a már elért egzisztenciából eredő biztonsághoz való ragasz*kodás nagy úr az életünkben. Ebből ered az új dolgokkal szembeni idegenkedésünk is, ami rendkívüli erővel tart bennünket a megkezdett úton. Nem kis szerepe van az új, telje*sebb élethez vezető út elutasításában a kényelemszeretetnek, a lustaságnak, és a szellemi tunyaságnak.
Mindezen hatásokat figye*lembe véve életünk folyása illetve társadalmunk jövője úgy is elképzelhető, mint egy széles országút, ame*lyen számtalan útkereszteződés, útelágazás és kitérő található; viszont mindegyiknek az elején ott áll egy tiltó vagy figyelmeztető tábla, ami végül is arra késztet bennünket, hogy továbbra is a legszélesebb, legsimább úton haladjunk. A szabad akaratból eredő döntési jog lehetővé tenné ugyan, hogy sorsunk elágazásánál a rövidebb utat válasszuk, a legtöbben azonban nem vállalják a járatlan út kitaposásával járó kényelmetlenséget és kockázatot. Ennélfogva a számunkra biztosított 50%-os döntési arány alig érvényesül az életünkben, sorsunk többnyire a Teremtő által kijelölt pályán halad. *Ennek ellenére Isten nem él vissza a helyzeti előnyével, és nem írja meg előre a jövőnket.
Ezt a ciprusi mágus is megerősítette, aki egy meditáció során eljutott az „idő templomába” és ott semmilyen feljegy*zést nem talált a jövőre vonatkozóan. Túlvilági segítői tapasztalati úton megértették vele, hogy semmi sincs előre meg*írva, minden folyamatosan létesül a jelenben. Az hogy mi vár ránk tőlünk, a cselekedeteinktől függ, és ezáltal minden pillanatban átírjuk a valószínűségen alapuló jövőnket. Az ember szabad akarata tehát valóság, és nem téveszme. Semmi okunk sincs azt gondolni, hogy sorsunk előre determinálva van, és mi csak tehetetlen bábuk vagyunk a Mindenható kezében.
Egyszer megkérdezték Caycetől, hogy miért nem emlé*kezünk az előző életünkre. Erre ő nem a Bibliából ismert magyarázattal, hanem a következő megjegyzéssel szolgált: Ez azért van így, mert azonosak vagyunk valamennyi életünk összegével. Ezek nyilvánulnak meg szokásainkban, érthetetlen viszoly*gásainkban, vonzalmainkban, ellenszenvünkben, tehetségeinkben és hiányosságainkban, de ez tükröződik vissza fizikai illetve érzelmi szilárdságunkban vagy gyen*geségünkben is. Az események amelyek a végeredményt létrehozták lényegtelenek, ezeknek ismerete csak felesleges zava*rokat okozna a gondolatainkban, elvonná a figyelmünket a jelenlegi feladatainktól. Helyzetünk leginkább egy színész tevékenységéhez hasonlít. Amikor új szerepet játszik, el kell felejtse az előzőket, különben belezavarodna a mondandó*jába. Nem felejti el azonban az előző szerepeiben szerzett tapasztalatokat, sőt ezeket felhasz*nálva alakítja ki egyre magasabb fokon az éppen aktuális figurát. Az egyéni életek során kifejlesztett értékrend és személyiségjegyek össztársadalmi szin*ten összegeződnek. Ennélfogva minden nemzet lelkének legbelső indíttatásától fogva hozza létre a maga szokásait.