Távozó lekek

A távozó lelkek

Nálam az írás nem valami hobby, hanem néha inkább kényszer, vagy épp valamiféle parancs, s ilyenkor ellene semmit nem tehetek, amikor jön az érzés, írnom kell, mint most is teszem. A segítségeteket kell kérnem, így nem tétlenkedhetek.

Történt velem jó egy hónapja, hogy párommal a felesége sírját meglátogatva normál temetői hangulat fogadott, ragyogó, bársonyosan simogató kora őszi napsütésben fürdőző rezzenetlen falevelek, mozdulatlan volt még a levegő is, békés csend, nyugalom, valamiféle tisztelettel teli csendes áhítat uralkodott. Ám párom a temető végéhez is elkísért, s mint kuriózumot megmutatta az I világháborús katonák nyughelyét, melyet a rongálások miatt a közelmúltban körbekerítettek, s szépen rendbetettek.
Elég nagy hatással volt rám a katonás sorban álló, csupa egyforma kő síremlék látványa is, de a lelkemet jobban megérintette a fájdalom, szomorúság, s valamiféle beletörődő kilátástalanság érzése, amit a kerítésen kívül is érzékeltem. Hosszasan álldogáltam ott a gyönyörű őszi időben, s megáldottam az elhunytakat próbálkozva vele, hogy útjukra engedjem az itt rekedt lelkeket. Később többször visszatért az emlék, átéltem újra azt a nem igazán kellemetlen, inkább szomorkás érzést abban bízva, hogy halottak napján, hamarosan távozhatnak az itt rekedt lelkek.

Az elmúlt hétvégén ismét a páromhoz utaztam, s út közben elolvastam Mária Magdolna 09.11.05-i 11.11-121-127 Levegő Kapu üzenetét, amely a hatalomnak való megbocsátásról, elengedésről, megnyugvásról szól. Zord, hideg, esős, ködös időben érkeztem, s nem tudom megindokolni, hogy miért, de szombaton a városban sétálva kértem, hogy látogassuk meg elhunyt nejét. Nála, s a temetőben is minden a szokásos rendben volt, ellátva a megszokott teendőket, engem valami láthatatlan erő a katona sírokhoz húzott. S itt valami döbbenet fogadott. Akkora éktelen erővel hasított belém a katonák fájdalma, szenvedése, kilátástalan kétségbeesése, hogy szó szerint megrettentem. Éreztem azt a hatalmas energiát, mellyel ezek az elpusztult lelkek a földi szférából szabadulnának, de valamiféle segítségre van szükségük. Amit tudtam megtettem, megáldottam, s útjukra bocsátottam ezeket a szerencsétlen sorsú lelkeket abban a hitben, hogy itt a megbocsátás ideje, s ők azért olyan „éberek”, mert végre távozhatnak, s én most épp a készülődésükbe cseppentem bele. Megnyugodva távoztam hát.

Valamiért másnap kitaláltam, hogy ahol korábban még nem voltam, látogassuk meg párom szüleinek nyughelyét is. Ez a temető egy közúttal elválasztva két részből áll, egy hagyományos és egy urnatemetőből. A hagyományos sírok között semmiféle szokatlan érzés nem uralt, de ahogy beléptem az urnatemetőbe, rendkívül heves negatív érzések zúdultak belém. Az urnák felől felháborodás, bosszúság, harag, nyugtalanság, tehetetlenség, bánat és fájdalom szállt rám, de legeslegrosszabb a temető közepén lévő imahely (emlékhely) volt, ahol valami iszonyatot éreztem. Szerencsére párom szülei a temető szélén kaptak nyughelyet, s itt némiképp csökkentek ezek a fékezhetetlen negatív érzések. Olyan rosszak voltak ezek az erők, hogy párom megrettent tekintetemtől, halottsápadt arcom eltorzult a mérhetetlen fájdalomtól, kíntól és a felháborodástól. Végül egy ősrégi fához támaszkodva, annak áradó energiája tudott annyira lenyugtatni, hogy kimenekülhettem ebből a pokolból. Elég nehezen tudtam elengedni a belém áradó energiákat, jókora távolságra s jó fél óra múlva tudtam visszatérni a normál állapotomba. Azt hittem, hogy az elhunytak nem szeretik a zsúfoltságot, s mivel az itt ragadt lélekrészek távozni készülve érzéseiket szabadba engedték, én ezt éreztem meg.

Ma már közel sem vagyok biztos benne, hogy távozni tudtak, sőt attól tartok, hogy mindkét temetőben, s az országban még rengeteg helyen a távozni készülő lelkek továbbra is ott szenvednek, s segítséget kérnek. Ma hajnalban ugyanis mind a harmadik szememen, mind a korona csakrámon jelentős energiák érkeztek, s folyamatosan arra ösztökélnek, hogy az elhunyt lelkek távozásának segítéséhez tőletek kérjek segítséget. Mivel én semmiféle álomjáró tanfolyamot, sőt más félét sem végeztem, így teljesen képzetlen, tájékozatlan és sajnos tehetetlen vagyok ez ügyben, csak bizakodni tudok benne, hogy kérésem hozzátok jó helyre érkezett.

Így arra kérlek titeket, ha tudtok, segítsetek távozni ezen zaklatott lelkeknek. Hálás szívvel köszönöm ezt Nektek.

Marti51