Az aktív csend állapota

István képe
Kategória:

A csend nem jelet néma sötétséget, vagy sötét némaságot. Vannak már mások által is megtapasztalt hangjai, fényei. Ezek megnyugtatnak, egy belső békét teremtenek. Teljesen más érzés ezt egy napos vasárnap délelőtt, (mint a mai is volt), magányos séta közben egy erdőben, hegyoldalban átérezni, mint a kertben ülve, a szomszédos neszeket is hallva, bár mindkettőben a csend nyugalma dominál. Gondolataid is csaponghatnak, azoknak sem kell teljesen kikapcsolódniuk közben, de csak azoknak, amik nem kavarnak fel, mert akkor vége a csendnek, a nyugalomnak. Séta közben azért is érdekesebb megtapasztani, mert biztos, hogy nem alszol el, csak vagy, nem zavar senki és semmi. Régebben megtapasztaltam ezt páros séta alkalmával is. Ha a partner ugyanúgy élvezte a csendet, és fölöslegesen nem fecsegett közben, az élmény talán még megragadóbb volt.