Újvilág... 2012...

Sokat gondolkoztam azon, hogy vajon leírjam-e, azt amit én megéltem belőle. Nem mindig jó, ha az ember kiadja magát, de abban bízom, hogy valamennyire sikerül átadnom azt az érzést, amit ott tapasztaltam és azt a tanítást, amit kaptam. Nem éreztem még magam elég bölcsnek ehhez, hogy jövök én ide, hogy irkáljak, mikor vannak olyan emberek, aki már régebb óta foglalkoznak ilyesmikkel. De aztán azt tapasztaltam, hogy sokan csak papolnak és igazából még nem élik azt, amiről beszélnek, nem élik azt, amiről tanítanak. Csak a duma van és a nagyképűség. Tisztelet a kivételnek. Nem állítom azt, hogy az én verzióm a helyes, nem akarok senkit sem meggyőzni, aki elhiszi, az elhiszi, aki nem, az nem. A célom nem a jövendölés vagy ijesztgetés, csak az, hogy egy kicsit komolyabban vegyék a dolgot. Még a fényküldöttek nagy többsége sem tudja igazán, hogy mire számítson. Én is csak annyit tudok, amennyit megéltem. Többen legyintenek, hogy 2012, igen, majd valahogy lesz… Aztán ráhagyják.

Az egyik napon délután kezdődött, hirtelen elálmosodtam és bármennyire is fáradt voltam, nem tudtam elaludni, valahogyan ilyenkor kicsit átáll az agyam. Megjelent valaki a fejemnél, és éreztem, hogy viszik fel a tudatomat nagyon magasra. Többször meg kellett állni, mert az agyam bezavart, de aztán könnyebb lett. Egy kapuban egy felemelkedett mester várt, aztán mintha átléptem volna a kapu másik oldalára a fátyol mögé. Egy mezőn találtam magam, a lélekcsaládom két tagja mellettem volt, azt mondták, hogy megvárnak és nem hagynak magamra. Gyönyörű vízesés hangját hallottam, sajnos a látásom az nem igazán volt meg, de mégis éreztem, hogy merre kell mennem, és hogy mi van körülöttem. Gyönyörű madárcsicsergés, egyszerűen olyan béke volt azon a helyen, ami hihetetlen volt. Abban a pillanatban azt gondoltam, hogy bárhogy is lesz: vagy méltó leszek erre a helyre, vagy nem, akkor is már boldog vagyok egy életre, amiért itt lehettem. Nehezen jutottam tovább, mert az agyam nagyon küzdött velem, túl görcsös voltam, túl sok félelem volt még akkor a szívemben (hogy nem leszek méltó, nem érdemlem meg, hogy ott legyek stb.) Közben éreztem, hogy hátul a gerincemnél, majd a tobozmirigyemnél aktiválnak valamit és mondták amíg magammal küzdöttem, hogy a mai nap különleges, mert most könnyebben nyitható meg a szívcsakra és jobban emelhető a tudatosság. Aztán rám szólt valaki, hogy a többiek várnak rám. Visszakérdeztem, hogy merre kell mennem, mire azt válaszolták, hogy a lelkem úgyis érezni fogja, a templomnál várnak rám. Odaértem, ahol találkoztam ismerőssel. Hallottam a távolban Kuthumi mester hangját, ahogy ezt mondja a tömegnek: ,,Köszöntök mindenkit az Új Földön!” Éreztem, hogy sok fénymunkás volt, de valahogy mégis keveselltem őket. Mintha többen hiányoznának. Aztán bementünk a fehér templomba, ahol hátul leültünk a két társammal. Nagyon megnyugtató volt. Egy ideig bírtam, de utána sajnos el kellett jönnöm, mert valóra vált az egyik félelmem. Azóta is szégyellem magam a történtek miatt, de mostmár tudom, hogy ez egy lecke volt, a fejlődést sem szabad nagyon akarni. Rengeteg isten/istenség képét láttam a templomban, egyszerűen GYÖNYÖRŰEK voltak. :)

Miután visszatértem, még történt néhány dolog, de ezt inkább nem mondom el, már nem a 2012-ről szólt. Komoly leckét kaptam. Azóta néha-néha felébredek olyan helyen, ahol mindenki egyfolytában kacag, boldogok az emberek, egy olyan béke hatja át mindenki lelkét, amit ezen a világon elképzelni is nagyon nehezen tudunk. Átélni azt a végtelen szabadságot, idő-, és korlátnélküliséget, egyszerűen csodálatos érzés. Teljesen új ember lettem az élmény(ek) megváltoztattak. Ki tudtam dobni félelmeim nagy részét, amik az időről szóltak és arról, hogy sietnem kell, mert lemaradok a többi fénymunkáshoz képest. Nekem mindig kevés önbizalmam volt. Csak az utóbbi időben jöttem rá, hogy ez egy hatalmas ajándék volt és nem mindenkinek adatik meg… Tehát ez egy pozitív visszajelzés, amiért végtelenül hálás vagyok... De mégis van egy kis szomorúság bennem, hiszen annyi embert látok magam körül, akik ezzel foglalkoznak, olvasottak, sok mindent tudnak, néha ki is oktatnak engem, de valahogy nem fogják fel… :( Nincsenek megnyitva igazán, azt hiszik, hogy mennyire sokat tudnak, de nem… Nem érettek még oda, igen, ezt én nem tudhatom biztosan, nincs is jogom ítélkezni, de ÉRZEM és ez a szomorú. Látni, érezni a különbséget, hogy mennyire tisztának kell lenni ott, és látni, hogy hol tartanak még az emberek. Adja az Ég, hogy tévedjek! Sok embernek kell eltávoznia ebből a világból, mert nem érettek az újra. Nem bírják majd el a magasabb rezgést. Nem akarok senkit sem kritizálni, ez valami olyasmi bennem, amitől sokszor végtelenül szomorúnak érzem magam. Elindultak a folyamatok, akit lehet, azt azonnal megnyitják, rengetegen dolgoznak az embereken. Számtalan lény / angyal/ felemelkedett mester/ szellemi vezető… RENGETEGEN VANNAK! KÖSZÖNJÜK!!! De az is biztos, hogy nem úgy fog ez lezajlódni, hogy ,,Na Te jöhetsz, Te nem…” Várnak, sokat várnak, és akár térben, időben is ugranak, hogy mindenki ott legyen, ahol lennie kell. Hogy hogyan lesz? Természeti katasztrófák… Háborúk, járványok… Majd megjelenő űrhajók, akik evakuálják a megmaradt embereket? Nem tudom. Az is megfordult már a fejemben, hogy a 3D-ós élet megy tovább, de akit megnyitottak és érett rá, azt felviszik magasabb dimenziókba. Talán, ha elvisznek, akkor marad itt egy énem, aki folytatja tovább a kis életét, de tudatilag valójában máshol leszek. Egyre többen fognak elmenni az élők közül, mert a régi energiarendszer felbomlóban van és ők még ahhoz vannak szokva, még nem érettek az újra. Érezni a különbséget a régi és az új világ között, egyszerűen hihetetlen. Olyan nehéz szavakba önteni, amit átéltem, kevés a szó egy határon túl az értelem már nem elég a megéléshez és megértéshez. Minden, ami most lényeges (pénz, munkahely, diploma…), az ott lényegtelen lesz, és minden, ami most homályban van és nem fontos, az nyilvánul meg igazán. Nem lesz pénz, mert tudatilag mindent megteremthetsz, amire gondolsz majd, az azonnal manifesztálódhat. Na, ehhez aztán igazán tisztának kell leni. Mindenki olvas a másik gondolatában, mert nincs mit titkolnunk egymás előtt, nyitott könyvek leszünk egymásnak, egy olyan világban, ahol nincs hazugság. Nincs elnyomás, nincs igazságtalanság. Egymásért vagyunk! Nincs irigység, féltékenység, mert mindenki mindenkit szeret, de a szeretet egy olyan aspektusával, amit idelenn nehezen értünk meg, mert csak az Egó szeretetét ismerjük. Nincs ilyen, hogy „az én párom, az én feleségem”, vagy ilyen, hogy „csak őt szerethetem igazán és ő is csak engem szerethet a legjobban”. Értitek? Ilyen NINCS. Mert az élet végtelen, örök, az idő is örök, itt csak szerepeket alakítunk, de ott VÉGTELENEK leszünk. BOLDOGOK, SZABADOK, mert ISTENI ÉNÜNK AZ. A legforróbb, legszenvedélyesebb földi szerelem is eltörpül ahhoz az isteni szeretethez képest, ami a felsőbb világokban létezik és ami Minden Létezőt összeköt. Mondhatnám úgy is, hogy fogalmunk sincs róla, hogy mennyire szeretnek bennünket az Égiek. Ezt elmével felfogni nem igazán lehet. Kevés a szó amivel leírhatnám, csak az érzést tudom valamennyire átadni. Nincsenek hiedelmek, hogy ez vagy az, a helyes, helytelen, jó vagy rossz… Békében vagy önmagaddal és másokkal is. Önfeledt vagy, szeretve vagy, elfogadnak olyannak, amilyen vagy, tisztelnek. Nincs semmilyen félelem, görcs. Tisztaság, ártatlanság van. Rengeteg humor. Hiszen sosem halunk meg, legfeljebb csak átalakulunk. Mindenki maga dönt, hogy hova tart. Vannak dolgok, amire érni kell, de ezt az érést sem szabad siettetni. Bármilyen áldozatot megér az Új világ. Nyissátok meg a szíveteket, ne hagyjátok, hogy a hiedelmeitek, a korlátaitok és a meggyőződéseitek bebörtönözzenek benneteket! Egyszerűen nincs olyan, hogy ,,elveszítem Őt”, vagy ,,soha többet nem látom”, nincs olyan, hogy ,,kudarc”, ,,bűn és büntetés”, nincs olyan, hogy „csak vele lehetek boldog” vagy olyan, hogy ,,nem szerethetem őt, mert a másé” vagy ,,nem szerethetem, mert nem is ismerem”, nincs olyan, hogy ,,hiba”… Ezek mind hiedelmek. Tapasztalat van minden úton, minden választásban. Mindenki EGY. Olyan érzés, mint egy nagyon nagy család… Elmosódnak a határok: ez a szülőm, ez a barátom, ez a testvérem, ez a párom… Nincs megkülönböztetés, nincs címke a szeretetben. SZABADOK leszünk.

Köszönöm, hogy elolvastad.
Szeretettel: Yasmin

(www.ujvilag2012.blogol.hu)