KicsiLény és az Erdő

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy csodálatos Erdő, amiben minden varázslatos volt. Sokan lakták ezt az erdőt, de csak nagyon ritkán találkoztak mégis.
Élt ott már nagyon-nagyon régóta egy Kis Lény, akinek soha senki nem keresztezte még az útját. Még egy madarat se látott. Egy gyíkot se, semmit. Csak a Fák és a szebbnél szebb színekben pompázó Virágok álltak körülötte. Ő is szinte egy volt köztük. Körbesusogta a Szél, néha egy-egy zuhét kapott a nyaka közé, amit a szelíden melegítő Nap hamar fel is szárított.
 Az Erdő varázslatos volt. Igazából állandóan változott. Néha egyik pillanatról a másikra, néha egyik napról a másikra. Változtak a fák formái, néha még a levelek is kicserélődtek.
Egyszer az történt, hogy a csobogó Patak egyik napról a másikra eltünt, helyette kemény Sziklák meredtek az égnek. A Kicsi Lény nem csodálkozott ezen, mindig így volt, igazáböl nem volt szüksége semmire, és nem is kereste a miérteket.

Mindig sokat pihent a puha, illatos Mohákon, a hasát süttetve és Csend és Csend vette körül. Most is elhúzódott a Szikláktól kicsit, és belemerült az illatos puha Mohába. Tagjait, pici lényének minden ici-pici sejtjét átsütötte a Nap. A Sziklák is lassan megteltek hővel. Feküdt, feküdt, és érezte, hogy valami változik benne. Nő növekszik és szinte eggyé válik ezzel a sugárzó meleggel és fénnyel, eggyé válik a Nappal. Most először találkozott Valakivel.
 Ahogy lasan lement a Nap, kihúzta sugarait tagjaiból, a Kicsi Lény most nem felejtette el mint máskor. Másnap már jókor kifeküdt a Mohára és alig várta, hogy a Nap felkeljen. várta a Találkozást. Most először érezte, hogy köze van Valakihez, és ettől megváltozott egész eddigi élete.
(folyt.köv)