Hiány

Van néhány ösztön genetikailag is bekódolva az emberekbe, melyeknek a zöme mögött valamilyen hiány vagy félelem van. Ezekről gondoltam, hogy írok, mert mostanában elég erősen felszínre jöttek nálam. Itt van például a túlélési ösztön. Félünk a haláltól a megsemmisüléstől, mindentől, amit csak fenyegetőnek érzünk, mert amit nem ismerünk, azt vagy elpusztítjuk vagy tudomást sem veszünk róla, mert nem biztonságos. Az ismeretlentől mindenki fél valahol. Pedig valójában sosem halunk meg. Sohasem. Közhelynek hangzik, de tényleg így van. Örök és elpusztíthatatlan minden teremtmény. Aztán van egy másik ösztönünk a küzdés. Az van az agyunkban, hogy csak küzdelemmel érhetünk el valamit, csak küzdelemmel érdemeljük ki a ,,jutalmat” a ,,jót”. Mert valójában azt gondoljuk odabenn, hogy nem érdemeljük meg, érdemessé kell válnunk rá. Mindaddig, amíg hiszünk a küzdelemben, addig ennek megfelelően alakul az életünk. Nem kell küzdeni. Mindent mi teremtünk, csak olykor nem emlékszünk rá, hogy miért is. A harmadik ilyen ösztön a szexualitás, az önfenntartás. Na, ez egy nagyon komoly téma, főleg azért, mert nem szeretnek beszélni róla, megvallom őszintén, én sem, de nálam gondot jelent az elfojtás. Nem jó, ha elfojtom. Igenis beszélni kell róla. Ez az ösztön, egy hiány. Egy hiány a szeretetre, az egységre. Hogyan kezelitek a szeretethiányt? Ha nem kaptatok eleget? Ha nem volt ott senki, amikor nagyon egyedül voltatok? Hogyan lehet ezt begyógyítani a szívben? Amikor elhagytak, megaláztak? Amikor bántottak? Próbálom átalakítani minden vágyamat, legyen az ez, vagy bármi más, de nagyon nehezen megy a hiány miatt. A szívem már tudja, hogy ez így nem helyes, ahogy csinálom, de mégis hogyan kell, hogyan lehet átalakítani ezt az energiát igazi isteni szeretetté? Bármilyen vágyról is legyen szó, az egy hiány. Amíg pedig hiányom van, nem tudok igazán őszintén adni, mert valahol mélyen belül a hiány miatt kapni akarok.Ezt így nem szabad. Hiszek abban, hogy volt sok őszinte és önzetlen cselekedetem, de sajnos azt is el kell ismernem, hogy bár én azt hittem, hogy milyen önzetlen vagyok, mélyen belül megfelelni akartam, hogy szeressenek. Pedig falak voltak körülöttem, melyek azóta egyre fogynak :), szeretetre vágytam, miközben én nem tudtam adni, nem voltam odaadó, mert féltem, és hiányom volt. Begyógyíthat a szeretet olyan sebeket, melyek kialakították ezt a hiányt. De sok szeretet kell ehhez, főleg azt kell megérteni (szerintem), hogy azt nem szabad kívülről elvárni. Senkitől sem szabad semmit sem elvárni. Mert azt mondjuk, hogy én nem várok el semmit, de odabenn, tudat alatt igen. Csak ezt letagadjuk. Ritka az az ember, aki teljesen tisztában van a tudatával, azzal, hogy hol tart, azzal, hogy milyen program van a tudatalattijában. Jelenleg az odaadást tanulom, hogy tudjak bízni a másikban, hogy nem élnek vissza a szeretetemmel. Nem tudok ártani, csak akkor, ha ebbe a másik személy, mivel Ő is teremtő, tudatosan vagy tudat alatt beleegyezik. Ugyanez rám is vonatkozik. Csak akkor árthatnak nekem, ha hagyom, ha magamban odabelül azt hiszem, hogy megérdemlem. A hiány magához vonz néhány dolgot - ragaszkodás, bűntudat, félelmek, vágyak. Önmagunkat szeretni kell. Itt kell kezdeni. Mindent én teremtek meg, így a szeretetet is magamnak kell először megadnom. Még akkor is, ha ennek az ellenkezőjét súlykolták az emberbe gyerekkortól kezdve. Addig nem tud az ember igazán szeretni, amíg hiány van benne. Addig mindig magáért szeret, hogy kapjon, nem a másikért. Ez pedig önzés. Amíg hiány van, addig birtokolni akarok, addig féltékeny is vagyok, ha nem kapom meg. Adni nem tudok igazán, mert van mögötte valami mindig. Csak azt kapom meg, amire igazán szükségem van. Ezt nem értik meg sokan. Ez a kettő nem ugyanaz. Szükség és akarat. Nem ugyanaz. Sokan fel sem ismerik a különbséget. Na, így gondolkodik az Egó.

Én megerősítésekkel kezdtem, önbizalomra ,,gyúrtam" :). Gyakorlatok a szívre, pozitív gondolkodás... Faragtam a hiedelmeimen, volt mit. Még van is, de jó úton vagyok, úgy érzem, bármi jöhet, rengeteg ajándékot kaptam, ami erőt ad nekem.
De még mindig nem tudom hova tenni azt, amikor hatalmas energiák jönnek, és nem tudom feljebb vinni a szívembe. Mintha egy gát lenne körülötte. Mert van még egy ösztön, s ez az önvédelem. Mert aminek nem nyílunk meg, attól biztonságban vagyunk. Akkor senki sem bánthat. Próbálok megnyílni, de nem megy egy ponton túl. Van, amihez idő kell, érni kell rá. Sokkal érettebb vagyok, mint korábban. De még ott van a gát. Így az energia lenn marad az alsó csakrákban. Dolgozom a hiányon. És másokén is...

Hogy tudjak igazából adni szeretetet másnak is úgy, hogy ne legyen mögötte semi sem. Se magány, se félelem, se hiány, se féltékenység, se kapni akarás, se ragaszkodás... Csak őszinteség, önzetlenség, bizalom, odaadás, tisztaság és igazi szeretet.
Köszönöm, hogy elolvastad.
Szeretettel: Yasmin