Elfojtott érzelmek börtöne...

Miért is ragaszkodunk? Kihez? Mihez? Milyen illúzióhoz? Milyen érzéshez? Rengeteg hiedelem, elvárás, hiány, elfojtás azt eredményezi, hogy létrejön valahol tudat alatt egy olyan ,,program", ami rendkívül beszűkíti a gondolkodásmódunkat, az egész életünket. Segítséget szeretnék kérni, kíváncsi vagyok a véleményetekre. Elfojtott haragot és félelmeket ,,raktam" egy helyre hosszú-hosszú éveken keresztül. Elfojtottam az igazi érzéseimet, amikor bántottak, ítélkeztek felettem, megaláztak, gúnyoltak, kihasználtak... Azt mondtam magamnak, hogy minden rendben, ettől csak erősebb leszek. De a haragom, az elégtétel utáni vágyam egyre csak nőtt, de ezt mindvégig tagadtam önmagam előtt. Erre rájönni, igen fájdalmas élmény volt, mert nekem nagyon-nagyon fontos az őszinteség. Mindig figyeltem erre. Erre kiderül, hogy önmagammal nem voltam elég őszinte, így mással sem tudtam az lenni. Valójában, hiába törekedtem rá. Kemény lecke. De ez nem volt elég. Sajnos létrehoztam egy kis ,,szörnyet" az érzelmi testemben, aki folyton csak gyűlölködik. Önálló életre kelt. Próbálom kiadni az érzelmeimet, s úgy néz ki, hogy nemsokára ,,feloldódik". De annyi és annyi görcs van benne. Tudom, nem jó, ha ,,panaszkodok", mert ezzel erősítem. De szerintetek mi a teendő? Nem tudtak még összerakni. Idebenn nyugodt most a lelkem, ami gondolom azt jelenti, hogy jó úton vagyok, még ha éppen ártok is. Csak ennek nagyon nem örülök. De azt éreztették velem, hogy ez van megírva, tanulni kell belőle, hogy ne forduljon elő többet. Rendben. Tanulunk. Nekimentem az összes félelmemnek. Reggel, délben, este. Hónapokig. Ezek között volt olyan, hogy ,,félek, hogy látják a rossz gondolataimat és elítélnek miatta", vagy ,,félek, hogy elítélnek", ,,félek, hogy gonosz vagyok", ,,félek, hogy nem értenek meg", ,,félek, hogy bántom a szeretteimet". Nem semmi félelmek. Ne féljen senki sem. Ez azt jelenti, hogy hinni, bízni kell. Azért féltem, hogy gonosz leszek, mert tudat alatt annak tartottam magam. Pontosabban: ,,nem elég jónak". Aztán ez a kis szörny csak nőtt és nőtt. De még mindig ott van.

Láttátok a Hősök című sorozatot? Abban van egy szőke nő: Niki. Nála is hasonló van - előjön a gonosz fele: Jessica és átveszi az irányítást egy időre. Nem túl jó a helyzete. De idővel megtanulja kezelni. Végül Jessica erejét már jóra tudja majd használni. Nem jó ezt tudatosítani, hogy szakadtam. Valaki azt mondta, hogyha kiadom a haragom, akkor egy idő után elmúlik. Könnyebb lesz. Valahol igaza van, elkezdtem, tényleg jobb. De nem mindig. Aztán más meg azt mondta, hogy én vagyok és kész. Annyi elfojtott harag, gyűlölet, mintha valami atombombán ülnék egész nap. Elég egy kicsi apróság és mintha robbanna. Még ha évekig is éltem ebben, felülírhatom ezt a döntést, hogy ketté váltam. Csak akarnom kell. Na és most érkeztünk el ahhoz a részhez, ami a legnehezebb számomra: vajon, azok után, hogy ártottam, vajon megérdemlem-e a tiszta lapot és az újrakezdést? Mi van, ha megint kudarcot vallok? Na, ezt lehetne folytatni a végtelenségig... Na, ilyen börtönt sohase teremtsetek magatoknak!!!!!!!! Olyan, mint egy örvény, amiből nehezen lehet kimászni, de meg lehet csinálni.Fontos a megbocsátás önmagunknak, még akkor is, ha újra elkövetem azt a hibát, és még akkor is, ha többen is elítélnek miatta. Még akkor is, ha haragszanak rám, és sosem bocsátanak meg. Ezt nem tudtam még megtanulni. Hogy hogyan bocsássak meg önmagamnak, ezek után. Hogy megérdemlem-e a jobbat? Meg. Csak nem hiszem még el. Kérlek, tanuljatok belőle. Nehogy más is elkövesse ezt. Történt már valakivel valami hasonló? Találkoztatok már ilyennel? Jártatok már úgy, hogy nem tudtátok egy részeteket irányítani? Vagy lehet, hogy csak büntetem magam és ezért nem sikerül? Ezért nem tudok elengedni mindent?
Köszönöm szépen, hogy elolvastad.

Szeretettel: Yasmin