Átmenet

Sokszor sajnálom, hogy nem születtem előbb, mert akkor egy kicsit több időm lett volna, hogy megtanuljam az új szabályokat, amelyek majd az új világra lesznek érvényesek. Gyakran érzem úgy, (és szerintem ezzel nem vagyok egyedül), mintha nem ebbe a világba való lennék. Egy másik helyre, de oda még nem vagyok eléggé felkészülve. Olyan ,,Átmenetben" élem a minden napjaimat. Már sosem leszek ugyanaz, mint aki voltam, és ez jó, mert ha visszanézek látom, hogy sokat tanultam. Csak úgy sokszor szomorúság fog el, ha a többi emberre nézek! Hogy fogalmuk sincs sokaknak, hogy mi fog történni, és ha van, akkor sem biztos, hogy meg tudnak tisztulni úgy, ahogy abba az új világba kell. Mert sokan azt hiszik magukról, hogy mennyit tudnak, pedig nem... Tudni és átélni nem ugyanaz. Én is azt hittem, hogy tudok, pedig nem tudtam akkor sokmindent. Még most se, amikor szükségem lenne valami támpontra. De talán az is elszomorít, hogy ,,magányos" az út.

Olyan szörnyű, mert én sem tudom sokszor betartani azokat az alapvető dolgokat, amik kellenek ahhoz, hogy az ember tovább fejlődjön. Igenis bosszankodok, előfordul, hogy azon kapom magam, hogy hoppá, milyen jogon ítélkezek én egy másik ember felett? Egyik pillanatban: határozott vagyok: igen, sikerülni fog, a másikban pedig történik valami, ami lelomboz. Egy ismerősöm azt mondta, hogy ne félj az árnyaktól, mert az azt jelenti, hogy fény van a közelben. Ha valaki fejlődik, akkor nemcsak a jó, hanem a rossz is erősödik benne. Hihetetlen, hogy mennyi ,,aljasságot" tud kitervelni a másik oldal! Valahol odabenn mégis nyugodt vagyok: lecsendesedi a vihar, várom. Megnyugtatom magam és próbálok szembenézni az aktuális teremtéssemmel, az aktuális félelmemmel, azzal a rengeteg hiedelmemmel, ami bennem van. Már sikerült egy párat ,,feloldanom", szinte minden nap egy újabb kihívás.

Jön 2012 és egyre ,,sürget" az idő. Megmondom őszintén, úgy utálom azt, amikor olvasok róla különböző helyeken, ha valaki ,,sürgeti" az embereket. Húúú, már csak ez és ez van hátra, sietni kell, ezt és ezt így úgy csináld meg, ez igaz... és aki meg ,,lemaradt" azzal szemben egyfajta ki nem mondott ,,megkülönböztetés" van. Egyféle ítélkezés tudatalatt. Lehet érezni néhány embernél sajnos. ( Tisztelet a kivételnek.) Olyan könnyen beszél az, akinek volt 30-40-50 éve ezekre. Ezt úgy nem szeretem. Oké, igen, benne vagyunk az átalakulásban, de... nem kellene ennyire ,,tudatosítani" azokban, akik még nem tartanak ugyanott azt, hogy lemaradtál, béna vagy. Nincs kimondva, de érezhető. Aztán meg mire olyan büszkék, hogy előrébb vannak, ha olyan alappal van gondjuk, mint pl.: az ítélkezés? Ez ALAP. Senki felett sincs jogunk ítélkezni.
Én azt mondom, hogy hibázok, ez van, de más is. Azt mondom, hogy nem tartok még ott, hogy hosszabb ideig bírjak tudatilag itt-ott megmaradni. Azt mondom, hogy igen, van olyan félelmem, hogy nem lesz elég tiszta a gondolkodásom. Ez van. De ha megteszek minden tőlem telhetőt az ügy feloldása érdekében, akkor tartok ott, ahol tartok. Inkább lassan, de biztos alapokkal. Nem az észérvekre figyelek, hanem a lelkiismeretemre.

Egyszerűen, ha olyan világ felé megyünk, ahol a gondolat azonnal megjelenik, hát húúúú!!! Mennyire tisztának kell lennünk!!! Pedig ebben a világban ez nem könnyű. Aztán rájöttem, hogy az számít, hogy milyen hiedelmeim vannak, mit gondolok magamról tudatalatt, mi az, amit magamban hordok mint minta. A minta a lényeg, ami a tudatban van, és a felszínes gondolat is számít, de az mégjobban, ami a mélyben van.
Hiába hiszem azt a felszínen, hogy nem akarok semmit, hogy nem várok el semmit, sajnos észreveszem, hogy van ,,elvárásom" és még nem tudok igazán adni. Őszintén szeretném megtanulni, hogy úgy szeressek, hogy egy icipici elvárás se legyen bennem. Semmi. Csak adni tudjak. Tényleg szeretném ezt megtanulni.

:) Eszembe jutot valami, amit olvastam

BUDDHA TANÍTÁSA A BOLDOGSÁGRÓL

- Így érvel az ostoba: ez a föld az enyém, ezek itt az én gyermekeim. Íme minden együtt van, hogy teljes legyen a boldogságom - mondta Buddha a tanítványainak.
Hallgatói megkérdezték: - Miért ostoba az efféle gondolkodás?
- Mert aki ezt mondja, az azt sem érti, hogy ő maga sem a saját tulajdona. Valójában semmit sem birtoklunk, csak őrizzük egy ideig. Aki képtelen a dolgokat továbbadni, azt a dolgok birtokolják. Bármi legyen a kincsed, úgy tartsd a kezedben, mintha vizet markolnál. Ha a tenyeredbe zárod, összenyomod; ha magadhoz láncolod, a lényegétől fosztod meg. Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad. Ez az igazi boldogság!

Na ezt szeretném megtanulni, de igazán, szívből. Dolgozok rajta.
Köszönöm, hogy elolvastad, legyen szép napod! :)
Szeretettel: Yasmin