Létező történetek - A félreértés

A félreértés

Már maga sem tudta, hogy mikor kezdődött, vagy mióta tart.
- Szerintem mindig ilyen volt, csak nem vettem észre, - mondogatta csendben magának.
Hiába kutatott emlékezetében, a megszámlálhatatlan élmények között egy sem akadt, mely okot vagy magyarázatot szolgáltatott volna a szomszédja viselkedésére.
- Még régen, nagyon régen, mintha jóban lettünk volna. – morfondírozott magában.
Ritkán látta, ha tehette igyekezett elkerülni, kellemetlenül érezte magát minden egyes találkozáskor. Nem tudott mit kezdeni az érzéseivel, hiába próbálta kimutatni a szimpátiáját és szeretetét. A viszont reakció mindig leforrázta, mert csak durvaságot és értetlenséget kapott.
A hosszú évek alatt sem tört meg kedve, hogy helyrehozza a megromlott kapcsolatukat, minden reggel új reményekkel ébredt és keserű szájjal tért nyugovóra.

A szomszéd ház esti csendjét sűrű motyogás törte meg.
- Miért kell ennek minden nap így mennie?
- Hát már soha sem lesz másképp?
- Különben is mit idegeskedek miatta, hiszen mindig ilyen volt.

Egy idő után lassan megnyugodott, csendben huppant öreg kopott foteljába. Még mielőtt elaludt volna, gyakran elmerengett azon, vajon miért haragszik rá szomszédja ennyire.
- Jó lenne megtalálni az okot, akkor talán ki lehetne engesztelni, - motyogta magában.
Az esti csendben még sokáig töprengett magában, hiába próbálta csigalassúsággal átrágni magát semmitmondó életének eseményein, nem talált semmi kézzel foghatót, mivel helyrehozhatta volna kapcsolatukat.
- Még nem találkoztam ilyen emberrel, aki egész nap örül a másik ember nyomorúságának.
- Még nem ismertem olyan embert, aki kedvességnek álcázott gúnyolódásával képes őrületbe kergetni embertársait.
- És az a nyugodtság is, amit szándékosan játszik meg, hogy engem a végletekig feldühítsen, az egyenesen elviselhetetlen.

Lassan jött álom a szemére, és mikor érzékei a semmibe vesztek, már csak a keserűség fanyar íze maradt szájában, mely még a reggeli ébredéssel is vele maradt.
Új nap virradt. Ugyan olyan napnak indult, mint a többi, a nap sugarai szikrázva járták táncukat és vidám bohóságukkal az ember lényének mélyig hatoltak.
A két férfi a véletlen folytán, ugyan abban pillanatban lépett ki házuk kapuján. A hosszú évek alatt berögződött, önkéntelen reakciók már újra beindultak volna, mikor egy pillanat alatt mindketten kiestek, kényszeredett valóságukat teremtő világukból.

Egyszerre pillantottak fel oda, ahol a lejtős úton egy kisfiú őrült iramban száguldott kerékpárjával a kereszteződés felé. Mintha egy lassított világba csöppentek volna mind a ketten. Tisztán látták mi fog bekövetkezni. Tisztán látták mindketten, hogyan fogja kíméletlenül eltaposni a hatalmas teherautó a kis törékeny gyermeket a kerékpárjával együtt.
Nem kellet gondolkodni egyiküknek sem, biztosan tudták mit kell tenniük, egyszerre ugrottak ki az útra, hogy megtörjék a száguldó kerékpár lendületét.

A földön fekve tértek magukhoz mind a hárman. Mindketten a fiúra pillantottak és tudták, hogy a kisfiú jó van. A következő pillantás, már egymás szemébe fúródott, de ez már más volt, mint amit eddig láttak. Egy pillanat alatt mindent megértettek, minden olyan egyszerű, tiszta, és világos lett.

Létező