Létező történetek - Az Irigység arca

Az Irigység arca

Egyszerűen élt, nem volt sok mindene, mégis elégedettséget és hálát érzett az életért, hogy ennyi is jutott neki. Jó lett volna, ha ez az érzése megmarad, de sajnos úgy hullámzott benne, mint a viharos tenger. Amint látta más nyomorúságát, mindig jobban érezte magát, de mindent elsöprő elégedetlensége egyre gyakrabban tört rá. Szégyellte is magát ez miatt, de a pillanatnyi szégyent a hatalmas erővel rátörő különleges érzések úgy elmosták, mint a hirtelen jött tavaszi zápor a finom port.
Először a hírek, majd az újságok különböző történései okoztak benne, olyan gyűlöletes, egyszerűen felfoghatatlan érzéseket, amiket eddig nem érzett. Lassan a semmiből, láthatatlanul szivárgott a zsigereibe, és robbanásszerűen rohant végig teste minden porcikáján. Ekkor már nem volt mit tennie, már nem is tudott magáról. Utólag derengett számára valami halvány emlék, hogy miket mondott és tett.
- Még szerencse, hogy egyedül élek. – Mondogatta magában.
- Biztos bolondnak gondolnának?

Nem is szeretett már tv-t nézni és újságot olvasni, és így hosszabb időre megszabadulhatott kínzó gyűlöletétől.
- Nem baj, gondolta magában úgy is szeretek emberekkel beszélgetni.
És úgy is tett, sokat járt el, beszélgetett az emberekkel, ismerősökkel, szomszédokkal.

Egy darabig rendben ment minden, de egy végzetes napon újból az a kínzó gyűlölet kerítette hatalmába.
- Pedig, csak a szomszédról beszélgettek, hogy milyen jól megy neki.
- És hogyan jutott neki ennyi minden?

Most már sokkal rosszabb volt, nem csak a zsigereiben érezte a kínzó fájdalmat, hanem szemében is, egy meghatározhatatlan különleges fényvillanást, mely teljesen megtörte látását. Gondolatai úgy törtek a felszínre, mint a földből kitörő mindent elsöprő forrás. Esélye sem volt, bármit is tenni ellene. Utólag még halványan emlékezett, a sok gyűlölködő szóra amit mondhatott.
Másnap elkerülte az ismerőseit, egy eldugott utcában sétált, ahol megpillantott egy koldust, a földön ült hátát a hideg falnak támasztva nagy szemekkel meredt rá. Gondolatban már nyúlt is a zsebébe, mikor eszébe jutott, hogy nincs nála egy fillér sem.

Fájó szívvel haladt tovább, de még utoljára visszapillantott. A szemeik mint a mágnes összekapcsolódtak, és meglátta a koldus szemében annak a különleges fénynek a felvillanását, amit már annyira jól ismert.

Létező