Semmi/valami?

A fényt hajkurászóknak

Búcsúzom tőletek

ti, akik nem tudtatok igazán szeretni szavak nélkül ,

akik csak a fényt hajkurásztátok,

nem érdemlitek meg.

Ti, akik félredobtátok az egyszerűen

és mélyen emberi lényeget

maréknyi értéktelen kacatért,haszonért

fény -űzésért gyors életért

tetszelgésért

kelletésért játszadozásért,

istenért,

mesterekért,

magyarázatokért

és nem találtátok soha.

A leglényegesebbet dobtátok el,

ami után kapirgáltok

amikor visszanéztek és sajnáljátok,

hogy így történt és nagyon fáj.

Valami elveszett,

ti csináltátok,

hiába mondtam, hogy mi az ember,

hogy mi a szerelem.

Ti, akik folyton figyelmet akartatok,

hogy szeressenek s ti voltatok,

akik a legkevésbé sem adtak másoknak.

Önzőek vagytok,

nem érdemlitek meg azt,

akit kerestetek.

Majd ha minden büszkeséget eldobtatok,

akkor talán szóba állhatunk,talán valamikor,

valahol, ha eljuttok addig, ahonnan indultatok.

Örök gyermekkor, én erről beszélek,

mert ez a szabadság nem szabadság.

A szabadságot nem kell leírni,nem kell mondani,

nem kell érte tenni

és most ezen gondolkozol és máris nem érzed.

Már most minek olvasod ezt,

mikor ott van kinn :

a tiszta levegőben

az utca fényeiben,

a hegyen kora őszi este,

a gesztenyefa levelei is ezt suttogják,

az alkony horizontján is ez fut csíkban,

a padba is ezt karcolják,

csak ti nem halljátok már. (még?)

Az épületek homlokzatában,

a lakótelepek tömbjei között

a szétmorzsolódott ping-pong asztalon,

a focipálya rácsai között

amikor este sétálok, és rám köszön az éj.

/Gergő /