KARÁCSONYI GONDOLATOK

Karácsonyi gondolatok

Egy magaslaton ülök éppen, pont a hegytetőn, körülöttem végtelen fenyőerdő, a tűlevelek között lágyan muzsikál az édes szellő, mely rejtelmesen simogatja az örökzöld fák lombjait. Hegyesen meredeznek az ég felé, mutatva az örökkévaló birodalmát, legalábbis amit mi annak gondolunk. Gondolataimba temetkezem, rohanó kusza képek a hétköznapok zaja, zeng bennem. Jó lenne néha kikapcsolni, vagy legalább kicsit elfeledni. Nézem, a tájat vakítóan ragyog a napfény a csillogó havon, kicsit földöntúli, annyira tiszta, annyira lélekemelő. Nemsoká itt a karácsony, mi is az értelme a valódi jelentése? Ezen gondolatok futnak át rajtam, az emberek most is rohangásznak a városban, ajándékok után futnak, hogy örömet szerezzenek szeretteiknek. Ez lenne vajon? Nem, nem hiszem, érzem, itt megbotlik a történet, kisiklik, mint a túl gyorsan suhanó vonat a síneken. Vagy talán valaki félreváltotta a váltót, s rossz irányba fut a karácsonyi vonat? Hatalmas csend ereszkedik rám, szinte észre sem vettem, mintha megdermedne az idő. A leheletem a hideg téli levegőben lassan gomolyog előttem. Elállt a szellő, nem rezdülnek az ágak, megfagy a pillanat, s hirtelen valami nem evilági érzés érint meg. Valahonnan a semmiből egy apró hópehely szállingózik látómezőmbe. Lassan botorkálva, de mégis oly kecsesen hullik alá az égből. Ahogy nézem, megcsillan rajta a fény, apró kristályos szerkezetében fénylő dárdaként meredeznek ágai. Mint pici fénylő harcos, ki elhozott valamit az ég magasából a földre. Hopp eltűnt, megérkezett, társai között pihen, fehéren, csillogóan, beborítják a földet, eltakarva az emberek által hátrahagyott szennyet, betakarva a tájat hófehér lepellel. S mintegy varázsütésre lassan elkezdenek hullani a pelyhek, jönnek, mint pici harcosok, s szinte mindnyájukon megcsillan a fény. Valamit hoznak, magukkal érzem, benne van a formájukban, csak nézz meg egy hópelyhet oly tökéletes oly egyedi, akár az ember.
IGEN oly tökéletesek, mint az ember, jól mondod barátom. Mindegyik, fényt és tisztaságot hozz magával közétek, mint ahogy ti is azért hulltatok alá a forma világába, hogy tökéletesre formáljátok, mind önmagatokat, mind a világot.
Köszöntelek Istenem, de jó hogy itt vagy, annyira régen beszélgetünk.
Nem rajtam múlott, te üldögéltél, túl sokat, hol sziklák tetején, hol vizek partján, de leginkább egy kereszteződésben, ahol már régen zöldre váltott számodra a lámpa, de biztosan azt gondoltad megvárod a következő zöldet
Igen, igazad van.
Túl sokat gondolkodtok az igazságról, hogy mi is lehet, ki is lehetek én, ha túl sokat gondolkodsz, nem láthatod meg a valósságot, amit eléd tárok. A gondolatok a saját valóságodat alkotják meg számodra, s minél többet gondolkodsz ezen annál jobban összekuszálódnak a szálak benned s körülötted. Amikor elképzeltek engem, elkövettek egy tévedést, mert formába próbálod önteni azt a valakit, aki igazából nem meghatározható. Mert ha meghatározható lennék, keretek közé szorított formává válna mivoltom. Mikor képet alkotsz rólam, formába öntöd Istent. Ebben a pillanatban az elképzeléseid, hited, formavilágod szerint teremtesz rólam, egy általad valóságnak hitt képet, s ez válik számodra valósággá. Nos, teremtettél magadnak egy istent, vagyis egy annak képzelt ideát. Szinte mind ezt teszitek, ez nagyon vicces, eköré épül hitrendszeretek, s létetek evilági formái. Ami viszont egyáltalán nem vicces, hogy ezzel bilincsbe zárod önmagad, saját elméd által kreált világod börtönébe zárod tiszta szabad tudatod. Elzárkózol a valóságtól és egy álomvilágban élsz, amiről azt hiszed ez a valóság. Mindeközben az általad s mások által létrehozott képet imádsz és istenítesz. Nos, hallottad már ember, hogy ne imádj bálványokat, nem csak a faragott képek a szépen megmunkált szobrok a bálványok, hanem azok a hamis képek is miket rólam alkotsz, s titkon imádsz. Azt is hallhattad , nem evilágból valók vagytok, mint ahogy én sem evilágból való vagyok, és egyek vagytok az Atyával, mint ahogy Ő is aki ezeket mondotta. Ne formálj meg engem, ne alkoss rólam képeket, mert az vagyok, aki vagyok, az örökké változó s az örökké változatlan. Nem a formából jöttem, de minden formában ott vagyok. Nem lettem, s nem voltam: Vagyok. Vagyok a látható és a láthatatlan. A legkisebben s a legnagyobban is ott vagyok. Nem jöttem a létre, belőlem jött a lét létre. A létezés vagyok a tiszta élet esszenciája. Tiszta tudat vagyok, s veletek együtt álmodom a fizikaiság létének káprázat szülte illúzióját. Ne fuss el tőlem messzire, gyere, inkább álmodjunk együtt. Engedd át tiszta lényeden álmom, akaratom, mely végső soron a tiéd is, hisz tudod neked adtam mindenem.
Köszönöm Istenem ez oly szép, de szeretnék még valamit kérdezni.
Tudom, kíváncsi vagy mi is igazából a karácsony.
Igen.

A karácsony ünnepe olyan, mint a hópehely által hozott tisztaság és fény, mely az égből hull alá s beborítja a világot. Ünnepi öltözékbe borul a táj a föld. Ezért jöttél te is ide ilyen terveid voltak, de előbb megtapasztaltad a szürkeséget és a sötétséget is, hogy tudd és ismerd. Nos, lejöttél, hogy fényt hozz és világosságot e világra. Egykoron eljött közétek a hírhozó, egy fényes csillag jelezte jöttét. Ünnepelt az ég, hogy fény áradt a sötétségbe. Megvilágította az utat számotokra kik elfeledtétek hol van az igazi otthonotok, s most is ezt teszi. A karácsony a fény eljövetelének ünnepe, mely rajtatok keresztül kíván beáradni a világba, Krisztus tudatának fénye beragyogja világotokat, nem rajtatok kívül ragyog, hanem bennetek. Ennek a tudatossági szintnek az elérése az, amiért most itt vagytok, ez a ti ünnepetek, hogy bennetek van a fény, és a szeretetteljeségen keresztül nyilvánul meg. Nem evilági forrásból fakad, de ezt a világot kell feljebb emelnie. A karácsony a tiszta Isteni mivoltotok ünnepe, egy fantasztikus ugrás a valóságba. Az öröm a béke a szeretet ünnepe. Ne ajándékokkal halmozd el szeretteid, hanem nyiss utat nekik önmagadon keresztül valódi önmagához. Mutasd meg az ajtót, amin keresztül megtalálja valódi énjét, valódi otthonát, s legvégül engem. Ezt hordozod magadban ezen az ünnepen, a megváltó fény születésének ünnepén. Jöjj s tedd meg azt, amiért itt vagy, a fény harcosai vagytok, mindannyian, beborítjátok világotokat az Isteni szeretet hófehér leplével. Nincs más akadály csak a saját gondolatotok által teremtett, valóságnak hitt képek garmadája. Az azonosulás az anyagi világ káprázatában vetett hitetekkel. Nem vagy azonos ezekkel, csak illékony energia mindez, mit beszűkült tudatod hozott létre, mely azonosnak képzeli önmagát az anyaggal. Ünnepeld hát a fényt ezen a szép karácsony estén, mely megszületett benned, hogy felnyissa szemed a valóságra.
A karácsony tehát az igazi fény születésének ünnepe, mely nem kívülről árad közétek, hanem bennetek van jelen. Ez a fény született meg egykoron, földi testet öltve, elhozva hírét az igazságnak. Az igazi ünnep belülről fakad, ez világítja, meg a külső sötétséget s ez emel egyre feljebb és feljebb mindnyájótokat, s veletek együtt mindazt, mit hordoztok magatokban.