sancy blogja

2012 - A hatodik nap órája

Dúl Antal írása

Ha a hatodik nap óráját, amelyen a teremtés befejeztetett, pontosan ismernénk,
meg tudnánk mondani, hogy az utolsó ítélet éve és napja mikor következik el. Mert
egyetlen perccel sem lépi túl. Határozott végpontja van, de ez a belső kör titka.
Jakob Böhme: A lélekről szóló negyven kérdés, 80. pont.

Amiről a szentkönyvek nem beszélnek, arra nem érdemes sok szót vesztegetni. A szentkönyvek az éberségről, a felébredésről és az istenember útjáról szólnak.

Szavak és gondolatok.
Bizonyára azok a lelkek akik a fejlődés útján már elindultak,tudják,hogy a kimondott szó,és a megteremtett gondolat milyen hatással van arra aki létrehozta,és a környezetre ami részesévé válik.

Szörnyű, amikor egy ember, aki életét korábban a testben képzelte el, azt tapasztalja, hogy ez a test megszűnik létezni, mégpedig szenvedés közepette! Olyasvalaki viszont, aki szellemi életet él - számára az élet többet jelent a testbezártságnál -, az anyag megszűntével a szellem megerősödését éli át. A szenvedés, mely természeténél fogva az anyag tartozéka a szellem bejárhatatlan magaslatait nem éri el.

“Alkosd és ápold lelkedet, mint egy kertet, vigyázz az élet évszakaira, mikor a gyomlálás, a gazszedés, a trágyázás ideje van, s a másikra, mikor minden kivirul lelkedben, s illatos és buja lesz, s megint a másikra, mikor minden elhervad, s ez így van rendjén, s megint a másikra, mikor letakar és betemet fehér lepleivel mindent a halál. Virágozz és pusztulj, mint a kert: mert minden benned van. Tudjad ezt: te vagy a kert és a kertész egyszerre.”
(Márai Sándor: Ég és Föld)

Tatiosz: Az ember azt teszi, amire képes

Vajon tudod-e, mi az amire az ember képes?
- Ugye nem tudod. Pedig bizonyára voltál már - hiszen mindenki volt - olyan átkozottul gonosz helyzetben, amikor erődet a kétségbeesésig megfeszítve ezt kívántad: "Bárcsak többet tehetnék valakiért - egy kagylóért, egy füszálért, egy kutyáért, egy emberért"

Azért regisztráltam ide,hogy a lelki összetartozás érzését megtapasztaljam,és a szellemi magányomat csillapítsam.Ha van hasonló lélek itt,kérem írjon,és beszéljünk a közös érdeklődés nyomán.

Márai Sándor: Az öregség

Látod, így jön majd az öregség, udvariasan. Mint a lictor, mikor a halálhírt viszi a patríciusnak, s bókol, amint átnyújtja a halálos iratot. Nem dráma az öregség, ne félj. Egy napon hírt kapsz, ennyi az egész. Felnézel, a munkából és az életből, szórakozottan, s aztán készségesen mondod: "Igen, igen. Meg kell öregedni. Egy pillanat még, valamit akartam... Mit is? Igen, élni. Tudom, most már késő. Mehetünk."