Ronna Herman {Michael Arkangyal} -- Michael Arkangyal legújabb üzenete 2012 januárjára: A LÉLEK EVOLÚCIÓJA

Kategória:

Michael Arkangyal legújabb üzenete 2012 januárjára

A LÉLEK EVOLÚCIÓJA

Ronna Herman közvetítése

Szeretett mestereim, ki kell terjesztenetek a Szeretet/a Fény felé irányuló azon képességeteket, amivel felöletitek a Teremtés egészét: a természet Szeretetét, az állatok Szeretetét, az emberiség Szeretetét, azok szeretetét, akiket ellenségnek érzékeltek és legfőképpen az Én Szeretetét! Lényegét tekintve ugyanis a Teremtés egésze a ti részetek, ti magatok pedig a Legfőbb Teremtő egyik vonatkozása vagytok. Az Isten-Tudatosság kiterjedése az aurikus mezőtök – vagyis a Fény Sugárzásotok kibővülését eredményezi. Az idő múltával egyre többen fejlesztetek ki annyira erőteljes és átható sugárzást, amivel pozitív hatást gyakoroltok a körülöttetek lévőkre – végső soron magára a Földre és az egész emberiségre. A fejlettebb Lelkek egészen komoly aránya szerezte már meg ezt a képességet. Azt azonban nem feledhetitek, hogy nem adhatjátok tovább azt, amit még a magatokénak nem mondhattok. Arról se feledkezzetek meg továbbá, hogy földi küldetésetek fontos része az alacsonyabb dimenziók Fényének a felerősítése. A Lélek-tudatosság kiterjedése az aurikus mező kiterjedését eredményezi, mind intenzitását, mind befolyásának érvényességét tekintve.

Az Ösvényét járó jelöltnek a külső és a belső képzésre egyaránt ügyelnie kell! Arra kell törekednetek, hogy tudatos megfigyelőivé váljatok mindannak, ami körülöttetek történik! Létfontosságú fölkészíteni magatokat a mindennapi élet fizikai eseményeire összpontosító tudatos éberségre, egyszersmind elsajátítani az előttetek feltáruló kiegyensúlyozott és zavaros rezgés minták feldolgozását. Nagyon fontos továbbá gyakorolnotok az érzelmi és mentális fegyelmezettséget, mivel Önmagatok mesterévé szeretnétek válni. Nem szabad hátat fordítanotok a világnak és az élet-feladatoknak, hanem éppen hogy szembe kell néznetek ezekkel! Az viszont rendkívüli fontosságú, hogy megtanuljátok az életet magasabb, emelkedettebb nézőpontból szemlélni. Törekedjetek teljesebb kép megszerzésére és ne ragadjatok le pitiáner drámácskáknál!

A logika a fizikai, mentális test és az elme funkciója. Ne feledjétek, hogy a sajátotoknak elfogadott tudást vagy elképzelést meg kell tapasztalnotok ahhoz, hogy bölcsességhez jussatok a feltáruló információból. Az inspirációt a Magasabb Én és Szent Elmétek szolgáltatja. Meg kell tanulnotok figyelmet fordítani Szent Elmétek benyomásaira vagy a Magasabb Énetek által táplált jelekre, mivel így fogtok fokozatosan megtanulni a magasabb birodalmak lényeivel kommunikálni és kozmikus bölcsességhez jutni.

A kezdetekkor a kommunikáció specializálódott csoport szellem vezetők és őrzők között és révén történt, idővel azonban ez az ajándék vagy képesség elveszett. Ahogy az emberiség egyre mélyebbre süllyedt az anyagi tudatosságba, elmerült az öt érzék érzékleteiben és fokozatosan elfelejtett befelé fordulni, hogy kapcsolatot érzékeljen a tudatosság magasabb birodalmaival. A harmadik és negyedik dimenzió tompasága nem túl tiszta és világos. Köd és pára fedi. Az ebben a környezetben létező Lelkek ezt nem ismerik föl, mert a tudatosságnak ehhez az állapotához szoktak hozzá. A közönséges harmadik/negyedik dimenzió valósága egy homályos labirintushoz hasonlítható, ahol folyton csak a tudatosság Fényéhez visszavezető ösvényt keresitek. Ez a köd akkor kezd el fölszállni, amikor eléritek a negyedik dimenzió középső szintjeit és a világotok egyre világosabbá válik, ahogy végighaladtok az egyre magasabb szintjein. Ahhoz, hogy befogadhassátok a Fény leckéit, föl kell emelnetek a tudatosságotokat, hogy rá tudjatok hangolódni a negyedik dimenzió legalább ötödik al szintjére. Ebben a elő-egyetemes tapasztalásban minden dimenziónak hét alsóbb szintje van, ahol az első alsóbb szint a legsűrűbb/kezdetlegesebb és a hetedik a legmagasabb és legkifinomultabb. A mesterek és a vezetőitek készek félúton találkozni veletek, de csak nagyon ritkán hajlanak arra, hogy levigyék a rezgésüket a sűrűség és a szélsőséges dualitás frekvenciái közé, mert ez rendkívül kellemetlen nekik.

Az egó a fizikai én sajátossága, arra tervezték, hogy segítsen kifejleszteni az idők során az identitás/önazonosítás és individualitás/egyéniség érzetét. Az egó a kívülre összpontosító elmét vezeti. A félrevezetett egó-én közreműködője volt az anyagi sík illuzórikus hiedelem rendszere, az elkülönültségen, a félelmen, az önzésen és a hiányon alapuló valóság létrehozásának. Amikor kiterjesztitek mentális látképeteket, akkor kezditek lerombolni önmagatok korlátozásának a béklyóit. A gondolkodás kiszélesítése együtt jár az agy rejtett felső dimenziós szintű sejtjeinek aktiválásával, ami a Szent Elme bölcsességét hasznosítja. A megvilágosodásnak nem előfeltétele a vak engedelmesség, mivel arra törekszetek, hogy Önmagatok Mesterévé legyetek és hogy úgy éljétek meg személyes igazságotokat, ahogy az megnyilvánul előttetek és ahogy azt a szívetek juttatja érvényre.

Az emberiség a Lélek és sejt tudatosság felébredésének a közepén tart. Amikor beléptek a magasabb negyedik és alacsonyabb ötödik dimenzió vibrációs mintái közé, a sejtjeitek, az éteri testetek és az aura mezőtök elkezdi a tisztulás felgyorsult folyamatát. Ez a folyamat előmozdítja és véglegesíti Magasabb Énetek számos vonatkozásának a letöltését és Fény Testetek fokozatos visszaszerzését. Legyetek éberek és figyelmesek minden pillanatban, hogy a fókuszotok tisztává és összpontosítottá váljon! Lépésről lépésre kifejlesztitek önmagatok biztonságának és sértetlenségének az érzését, azt a tudást, hogy minden rendben van és hogy ez így is marad.

A Lélek saját Isteni Énetek vagy másként az ÉN VAGYOK Jelenlét egyik töredékének a kiterjedése. A Lélek az intuíció jobb agyféltekés tudatosságát használja, ami a magasabb Szent Elméhez és a Spirituális Akarathoz kapcsolódik. A befelé irányuló gondolkodást a Lélek Én vezeti. Az emberiség olyan kifinomult, csiszolt érzékek továbbfejlesztésének a folyamatánál tart, melyeket a visszaélések korábban lebutítottak. Túl kell lépnetek az elemi, gyakran eltorzult fizikai érzékeken, miközben szorgalmasan törekedtek az intuíció és az Isteni bölcsesség fejlettebb mentális érzékeinek a kifejlesztésére. Nem elhanyagolható elsajátítanotok uralni érzelmi természeteteket és szilárdan a Fényre irányítani a gondolataitokat.

Eredeti Mag Intelligenciátok nem más, mint Isteni Énetek vagy az ÉN VAGYOK Jelenlét, azaz első egyéni identitásotok egy Egyetemes vagy másodlagosan Egyetemes tapasztalásban. Ebben a másodlagosan Egyetemes tapasztalatban az ÉN VAGYOK Jelenlétetek hozta létre az első tizenkettő Lélek töredéket vagy Lélek kiterjedést. Az azóta eltelt időben Isteni Esszenciátok sokszorosan tovább töredezett és még jobban elkülönült. Most pedig Mennyei Énetek összes megsokszorozódott nézete visszaszerzésének a folyamatában vagytok ebben a másodlagos Univerzumban, hogy tovább tudjatok lépni Isteni Énetek egy teljesebb, sokkal dinamikusabb és kiterjedtebb változatába. Segítségül ennek véghezviteléhez Gyémánt Mag Isteni Sejtetek és az Élet Virága Teremtő Köre magában őrzi az Isteni Tudatosság Tizenkét Sugarát ehhez a másodlagosan Egyetemes tapasztaláshoz. Ezeket úgy tervezték, hogy bármikor hozzáférhessetek saját Isteniségetek Teljes Spektrumához ebben az al- Univerzumban. A ti feladatotok annyi, hogy életre keltsétek ezeket a Sugarakat, hogy megtestesítsétek a bennük foglalt Isteni minőségeket és tulajdonságokat, hogy aztán az egész nagyobb javára hasznosíthassátok ezeket. Létfontosságú megértenetek az újbóli összekapcsolódás bonyolult folyamatát Magasabb Énetek megannyi jellegzetességével. Az is lényeges, hogy tisztán lássatok azok között a mélyenszántó tanítások között, melyeket a Magasabb Én sokszorosan letöredezett részeire vonatkozóan adtunk át (mert igen sok ilyen van, nem csak egy) és abban a folyamatban, ami megtestesíti az Énnek ezeket a sokszoros részeit. Ennél fogva úgy érezzük, hogy itt az ideje egy haladó magyarázatnak a LÉLEK EVOLÚCIÓJÁ -nak mindennél fontosabb folyamatáról.


--Gyémánt Mag Isteni Sejtetekben hordoztok egy kristályt, az Ön-megvalósítás Emlék Mag Atomját eredetetek pontjától kezdődően. Ez tartalmaz egy igen tömör áttekintést minden valaha élt életetek legfontosabb vonatkozásairól, az elsajátított főbb leckékről és a tökélyre vitt képességekről az ebben az univerzumban tett utazásaitok során.

--A Lélek saját Isteni Énetek vagy az ÉN VAGYOK Jelenlét egyik kiterjedése. A Lélek sem nem anyag, sem nem szellem. A Lélek egy kristály, egy Szent Tűz, egy Emlék Mag Atom, a tiszta FÉNY Esszenciájának egy töredéke, amit arra programoztak, hogy megörökítse az utazásaitok tapasztalatait ezen az al- Univerzumon keresztül. Összeköttetést jelent köztetek és Atya/Anya Istenünk között, illetve végső soron a Legfőbb Teremtő között.

--Személyes Lélek Énetek – erre az életidőre – Szent Szívetekben tartózkodik Gyémánt Mag Isteni Sejtetek egyik vonatkozásaként. A Lelketek valamennyi magasabb rezgésű jellemzőjének megvan a maga Emlék Mag Atomja. Amikor egy adott jellemző felfogja a maga helyzetét a Lélek Csillagotokon mint Felsőbb Lelketeken belül, akkor fokozatosan átadja, közvetíti a saját személyes vibrációs emlék mintáit az Emlék Mag Atomnak Gyémánt Mag Isteni Sejteteken belül, illetve megtestesült Lélek Éneteknek is. Ez először aktiválja a megfelelő Emlék Mag Kristályt Szent Elméteken belül. Amikor a frekvenciáitok kiterjednek, hogy alkalmazkodjanak ehhez, akkor a Gyémánt Mag Isteni Sejtetekben szendergő Emlék Mag Kristályok aktiválódnak. Amikor ezzel a módszerrel megtestesítitek az összes Lélek Töredéketeket, akkor tulajdonképpen elnyeritek a hozzáférés képességét ÉN VAGYOK Jelenlétetek összes bölcsességéhez, képességéhez, pozitív emlékéhez és élményéhez ebben az al- Univerzumban. Ez a folyamat önmagát ismétli, miközben átkeltek az Isten Tudatosság multidimenzionális szintjein és megtestesítitek Isteni Énetek egyre több jellemzőjét.

--Arra lettek programozva, hogy örökké kutassátok Esszenciátok, Gyémánt Mag Isteni Sejtetek Szent Szívét és a Teremtő Esszenciájából a ti Kristály Mag Atomotokat.

Különlegesen időzített alkalmakkor, időszakokban mindig is voltak különleges, egyedi Lényekből álló olyan kicsiny csoportok, melyek különféle fajokba és alfajokba inkarnálódtak és akik friss eszmékkel álltak elő, új minőségeket és jellemzőket honosítottak meg. Ezek a fejlett Lények behozták a köztudatba a maguk bölcsességét, magasabb tudatosságát és különleges képességeit a példájuknál fogva és fizikailag egyesültek az emberi faj kiválasztott egyedeivel, hogy fejlesszék az emberiség DNS-ének kódolását. TI VAGYTOK EZEK A MOSTANI KÜLÖNLEGES IDŐKBEN.

A negyedik dimenziót nevezhetjük 'átmeneti valóságnak', mivel itt kezditek elengedni a múlt összes előfeltételét. A negyedik dimenziós valóság sokkal érzelmibb természetű és ezért a fő fókusza a szív és az érzelmi természet. A régiek a negyedik dimenziót a Maya vagy az illúzió birodalmának nevezték. Az emberiség kollektív tömeg tudatossága tölti ki a negyedik dimenzió alsó három szintjét és itt tartózkodik az emberiség többsége mentálisan, amíg fokozatosan el nem kezd befelé fordulni és felfigyelni a Lélek Én nógatására. Ennek a birodalomnak a mester manipulátora az egó vágy-test, mert állandóan arra biztatja az embert, hogy keressen több kielégülést és boldogságot az érzékiségen keresztül és az önigazolás külső eszközeivel.

Amikor beléptek a negyedik dimenzió magasabb al szintjeire, akkor elkezditek hasznosítani Belső Erő Potenciálotokat. Az anyag egyre képlékenyebbé válik, ennél fogva egyszerűbb lesz manifesztálnotok a vágyaitokat. Emiatt kell megtanulnotok határozottnak lenni és tiszta szándékkal összpontosítani a gondolataitokat. Egy fegyelmezett elme a megfelelő rendbe fűzi össze a gondolatokat. Mindennél fontosabb megértenetek, hogy a szétszórt gondolatok hátráltatják a fejlődéseteket. Önmagatok uralásának a kritikus feltétele az, hogy a jelen pillanatban éljetek, a MOST pillanatában. Mentális erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy sikeresen átkelhessetek a megvilágosodás ösvényén. A múltbeli emlékeitek jó része fokozatosan elkezd halványulni, amikor átléptek az ösztönös agy/elme birodalmából a magasabb elme/gondolkodás birodalmába. Az uralt Én jellemző vonása az, hogy észlelő képességét fókuszálja és hogy gondolatban, szóban és cselekedetben nem árt. Az Ösvényen haladó jelöltként egyre magasabb kozmikus igazságok nyilvánulnak meg előttetek. Annak viszont tudatában kell lennetek, hogy az időtlen bölcsesség egyszerűbb alapelvei állandó jelleggel kiterjedésre tökszenek, hogy megtestesüljenek az egyedi szabályokban, törvényekben és igazságokban a létezés soron következő szintjén a tudatosság felemelkedésének soha véget nem érő spiráljában.

Nyitva kell tartanotok a kommunikáció csatornáját a Lélek és az agy között az elmén keresztül! Ez beindítja a Tobozmirigy újbóli aktiválódásának a folyamatát és megnyitja a Szent Elme kapuját, ami az agy hátsó részénél található, a korona közelében. A Szent Elme együtt rezonál a negyedik dimenzió legmagasabb al szintjeivel, továbbá az ötödik és a hatodik dimenzió valamennyi szintjével és még hetedik dimenziós frekvenciák/adatok kisebb részével is, melyek jövőbeli használatra állnak készen, amikor majd eléritek azt a képességet, amivel át tudtok kelni ennek az al- Univerzumnak az emberiség számára még elérhető legmagasabb élményeihez. Mindenesetre fokozatosan növelnetek kell saját vibrációs mintáitokat, hogy kiaknázhassátok a kozmikus bölcsesség tárházát.

A Szent Elme és a Szent Szív nem a materiális világ anyagából áll, az éteri Fény szövedékének szubsztanciájából áll össze, amit tudományos eszközökkel nem lehet felderíteni. Mégis sokkal valóságosabbak, mint a fizikai testetek bármely része. Amikor ugyanis helyreállítjátok a kapcsolatot Szent Elmétek, Szent Szívetek és Gyémánt Mag Isteni Sejtetek között, akkor állandóvá válik a gyémántkeménységű Adamantin Részecskék áramlása, egyidejűleg helytálló, fejlett információ érkezik az Emlék Mag Atomokból és Felsőbb Lelketektől/Magasabb Énetektől. Ezért annyira elengedhetetlen újból összekapcsolódnotok az Isteni Tudatosság Hármasságával: a Szent Elmével, a Szent Szívvel és Gyémánt Mag Isteni Sejtetek valamennyi jellemzőjével.

Amikor beértek az ötödik dimenzió vibrációs mintáiba, akkor a sejtjeitek, az éteri testetek és az aura mezőtök gyorsuló ütemű tisztulási folyamatba kezd. A békesség már az ötödik dimenzió legalsóbb szintjén kezdetét veszi és onnan exponenciálisan fokozódik. Az isteni erő és bölcsesség elnyeréshez az szükséges, hogy kilépjetek az emberiség kollektív tudatosságának masszív hiedelem mintáiból és ráhangolódjatok kozmikus tudatosságotokra Magasabb Énetek sok-sok jellegzetességén keresztül. Ahhoz, hogy sikeresen átkeljetek a megvilágosodás ösvényén, érzelmi stabilitás és mentális erőfeszítés szükséges. Az EGYENSÚLY törvénye az ötödik dimenzióban illetve fölötte érvényesül.

Csak tömören: a hatodik dimenzió a halhatatlanság és a rendkívül kiterjedt Lélek tudatosság dimenziója, ahol újból összekapcsolódtok Lélek potenciálotok legfejlettebb szintjeivel ebben az al- Univerzumban. A hetedik dimenzió a fejlődés végső határa az emberiség számára ezen az al- Univerzális tapasztaláson belül. A nyolcadik dimenzió első al- szintje (legalacsonyabb frekvenciája) a VÉGTELENSÉG ÁTJÁRÓJA, amit akkor lesztek képesek kiaknázni, amikor szert tesztek a magasabb frekvenciák hasznosításának egyre fokozottabb képességére. Elkezdődik egy lefelé csepegő, szivárgó jelenség azzal, hogy elnyeritek a magasabb szintű frekvenciákat elérő képességeteket, ami révén a rendkívül kifinomult Isteni Fény apró cseppjei kezdenek el befolyni személyes Fény oszlopotokba, ezzel Fénnyel járulnak hozzá aura mezőtökhöz és Lélek Dalotok rezgéséhez.

NE FELEDJÉTEK, BÁTOR SZERETTEIM, hogy az ÖRÖKKÉVALÓSÁG KÖZEPETTE ÉLTEK!A bölcsesség üzenetei, melyeket hozzátok eljuttatunk, nem azért vannak, hogy újabb szabályokat és még több dogmát állítsunk föl. Az a szándékunk, hogy felgyújtsuk a szívetek tüzét a szeretettel és hogy bepillantást nyújtsunk az előttetek álló felséges jövőbe. Én magam vezetlek, irányítalak, ösztönözlek és oltalmazlak benneteket és Atya/Anya Istenünk örök szeretetét sugárzom mindannyiótokra.

Michael Arkangyal VAGYOK