NASA: Gigantikus hasadás a Föld mágneses mezejében

Részlet a 2009 január 15.-ei Lightworkerből:
"Megvizsgálták a jelenlegi eseményeket összefüggésben a Föld változó szerepével, a Nap változásait és azt, hogyan fog ez hatni mindenkire. Kozmikus szinten megemlítenek egy eseményt, amely most zajlik, és amiről azt mondják, hogy jól beleillik a nagy képbe. Beszéltek a részecskékről, amelyeket mi napviharoknak hívunk az univerzum magjában. Azt is elmondták, hogy vannak idő[szako]k, amikor ezek a magok közvetlenül a Föld mágneses szférájába rakódnak le. Úgy mondják, hogy ez egy kozmikus magültetés a Föld újjászületéséért." Megnézhetitek a NASA 2008. december 16-i cikkét a ebben a fordításban, ami leírja tudományos nézőpontból, hogy mi is történik itt.

Dec. 16, 2008: A NASA az ötödik Themis űrszondával felfedezett egy szakadást a Föld mágneses mezejében, ami tízszer nagyobb, mint bármi, amit korábban létezni gondoltak. Napszél tud áramolni a nyíláson keresztül, hogy feltöltse a mágneses szférát a hatalmas mágneses viharokkal. De nem a hasadék önmagában a legnagyobb meglepetés. A tudósok sokkal jobban meghökkentek azon az erős és váratlan módon, ahogy ez formálódott, felfordítva régóta meglévő elképzeléseket az űrfizikáról.
„Először el sem hittem” – mondja a Themis csapat és a Goddard Űrközpont tudósa, David Sibeck „Ez a felfedezés alapjaiban megváltoztatja a megértésünket a napszél és a mágneses mező kölcsönhatásáról.”
A mágneses mező olyan mágneses buborék, ami körülveszi a Földet és véd bennünket a napszéltől. A buborék felderítése a Themis küldetésének fő célja, amit 2007 februárjában indítottak el. A nagy felfedezés 2007. június 3-án jött, amikor az ötödik szonda váratlanul eltalálva áramlott keresztül a hasadékon éppen akkor, amikor az megnyílt. A fedélzeti érzékelők felvették a napszél részecskék áradatát, amelyek a mágneses mezőbe áramlottak jelezve egy váratlan méretű és fontosságú eseményt.

A képen az egyik Themis szonda kutatja az űrt a Föld körül. (egy művész elképzelése)
„A nyílás hatalmas volt, négyszer olyan széles, mint maga a Föld” – mondta Wenhui Li, a New Hampshire Egyetem űrfizikusa, aki az adatokat analizálta. Jimmy Raeder, Li munkatársa ezen az egyetemen, azt mondta „1027 részecske áramlott másodpercenként a mágneses szférába, ami az egyes után 27 nullát jelent. Az ilyen fajta beáramlás nagyságrendje nagyobb, mint amit lehetségesnek tartottunk.”
Az esemény egy kis figyelmeztetéssel kezdődött, amikor a napszél egy enyhe kitörése egy mágneses mező nyalábot szállított a Naptól a Földre. Mint amikor egy polip a csápjait egy nagy kagyló köré fonja, a Nap mágneses mezeje körbevonta a mágneses mezőt és felrepesztette.

A repedés olyan folyamatként ment végbe, amit mágneses újrakapcsolódásnak hívunk. Magasan a Föld pólusai felett a Nap és a Föld mágneses mezői összekapcsolódtak, hogy csatornát formáljanak a napszélnek. A csatornák az északi és a déli pólusnál gyorsan fejlődtek ki, percek alatt átfedték egymást a Föld egyenlítőjénél, hogy létrehozzák a legnagyobb mágneses hasadékot, amelyet a földkörüli pályán lévő szondák valaha feljegyeztek.

A képen egy számítógépes modellt látunk, ahol napszél áramlik a Föld mágneses mezeje körül 2007. június 3-án. A háttérszínek a napszél sűrűségét mutatják: a vörös a nagy sűrűségű, a kék az alacsony. Az erős kék vonal a külső határvonala a Föld mágneses mezejének. Megfigyelhető a viszonylagosan sűrű anyagréteg a fehér nyilak csúcsa alatt, ez a napszél, amikor a Föld mágneses mezejébe lép a hasadékon keresztül. (Jimmy Raeder munkája.)

A hasadék mérete meglepte a kutatókat. „Láttunk korábban ehhez hasonló dolgokat” – mondta Raeder – „de soha nem ilyen mértékben. Az mágneses mező egésze nyitva volt a napszélnek.”

A körülmények még ennél is meglepőbbek voltak. Az űrfizikusok sokáig azt hitték, hogy a lyuk a Föld mágneses mezejében válaszként nyílik ki a Nap mágneses mezejére, ami délre irányul. A nagy hasadék 2007 júniusában ezzel szemben, úgy nyílt meg válaszként a nap mágneses mezejére, hogy északra mutatott.

„Laikus embernek ez talán szőrszálhasogatásnak hangzik, de egy űrfizikusnak ez majdnem felér egy földrengéssel.” – mondja Sibeck. „Amikor elmondtam a munkatársaimnak, a legtöbb szeptikusan reagált, mintha arról próbáltam volna őket meggyőzni, hogy a Nap nyugaton kel fel.

Amiért nem hittek a fülüknek, az az, hogy a napszél szinte soha nem gyakorol nyomást a Föld mágneses szférájára közvetlenül az egyenlítőnél ahol a mágneses mező északra irányul. Képzeljük el, hogy egy nyaláb a Nap mágnesességéből jön és ez is északra irányul. A két mező fel kellene, hogy erősítse egymást, erősítve a Föld mágneses védelmét becsapva az ajtót a napviharra. Az űrfizika nyelvén az északra mutató mágneses mező az „északi IMF” nevet viseli és ez a „pajzsokat fel” szinonimája.

Így már érhető a meglepődésünk, amikor az északi IMF jött és a pajzs e helyett inkább lement.” - mondja Sibeck. „Ez teljesen felfordítja a dolgok eddigi megértését.”

Az északi IMF események nem idéznek elő mágneses viharokat, jegyzi meg Raeder, de beállítják a viharok szintjét az által, hogy plazmát hoznak a mágneses mezőbe. Az ezzel töltött mágneses mező telítve van sarki fénnyel, áramkimaradásokkal, és más zavarokkal, amelyek létrejöhetnek, amikor napkitörés történik.

A következő évek speciálisan élénkek lehetnek. Raeder magyarázata szerint „A 24. napciklusba lépünk. Nem pontosan értett okból a napkitörések még a számozott napciklusokban is (mint például a 24-es) arra irányulnak, hogy a Földet belépő éllel érjék, ami északra mágnesez. Egy ilyen napkitörés meg tud nyitni egy szakadást és plazmával telíteni a mágneses mezőt éppen mielőtt a vihar megindul. Ez a tökélet sorozat egy igazán nagy eseményhez. Ez erősebb mágneses viharokat eredményezhet, mint amilyeneket néhány éve láttunk.

Akit többet szeretne tudni a Themis küldetésről és ért angolul, a http://www.nasa.gov/mission_pages/themis/main/index.html weblapon járhat utána.