Szövés

Szeretettel Mindenkinek!
Egy indián vers a közelmúltból
Forrás: Drunvalo Melchizedek: A Fény kígyója 2012 után

Szövés

Itt állunk, a nagy szent hegyek között, a sipapunál, ahol világunk létrejött. A Föld négy sarkából jöttün, szeretetben elhozván kultúráinkat, nyelveinket.
A megértést keressük, a növekedést és a változást magunknak, nemzeteinknek és a világnak.
Ezt szeretnénk! Itt és most egy új világot létrehozni, egy új valóságot szőni!
Segítségért imádkozunk, és megerősítést kérünk a világ szent energiáitól!
LEVEGŐ – A négy irány szelei, a szelek, amelyek elmozdítják a csillagokat
VÍZ – Eső, folyók, patakok
TŰZ – Napunk és az égen táncoló villámok
FÖLD – Anyánk, a földje, sziklái és hegyei
FIVÉREINK – A négylábúak, a szárnyasok, a víz gyermekei és akik csúsznak-másznak
NŐVÉREINK – A helyhez kötött nép: az erős fáktól a kicsiny virágokig
AZ EMBERI FAJ – Elődeinktől kezdve, akik először jártak ezen a földön gyermekeink gyermekeivel bezárólag, hét generáción át. Leginkább hozzájuk szólunk.
ÖNMAGUNK, akik itt és most jelen vagyunk és küzdünk.
Azért vagyunk itt, hogy megszőjük az új valóságot. Szövéskor a fonal, a szövet és a minta szépséget hoz létre.
Alapnak vesszük a fonalat,
Az emberi energiát, a különféle kultúrák tapasztalatait.
Közösségeink és csaádjaink erejét és büszkeségét,
A történelmet, a saját utunk járásával járó közdelmeket.
Ezeket egybefonjuk, és kifeszítjük a szövőszéken, hogy megalkossuk a fonalat, és alkotásunk alakot nyerjen.
Erre szőjük napi utazásaink szövetét, a szépség szálait, amelyeket egyenként összesodrunk a tisztesség egymást követő lépcsőivel, miként tetteink az időt a történelemmel.
És a minta?
A minta, amely az emberiséget elvezeti a megértésre, a változásra?
Ezt a mintát tanáraink készítik és a mi szándékunk formálja.
Szándékunk az, hogy létrehozzunk egy olyan világot, amelyben minden lélek, emberi, állati, növényi és ásványi, harmóniában, egyensúlyban, egészségben és örömben él.
Kérjük tanítóinkat, hogy olyan cselekedetekre vezessenek bennünket, amelyek ezzel a szándékkal összhangban vannak.
Szeretnénk a bennünk lakozó istenséget kinyilvánítani, ami képes létrehozni ezt az új valóságot.
Ez a mi időnk.
Meghalljuk a hívást.
Együtt egy új világot szőhetünk.