Elfogadás 2.

Elfogadás:

http://espavo.hu/kozosseg/blogbejegyzes/6148

Elfogadás 2.

Előző írásomban MÁSikunk elfogadásáról írtam. Nemrég ismét eszembe JUTott a kérdés, kicsit más megvilágításból szemléltem a dolgot, mégpedig az önMAGamban lévő részek elfogadása szempontjából.
Amikor MÁSikunk elfogadásáról van szó, tudatában kell lennem annak, hogy a MÁSik más, mint én vagyok, különben az elfogadás nem valódi, hanem mondjuk megTŰRés, vagy beleTÖRŐDÉS.
Önmagamban azt a részt tudom elfogadni azt tudom, amit ismerek. Amiről tudom, hogy mi az. Hiába tudom, hogy van bennem egy rész, ami még nincs kifényezve, addig nem tudok vele mit kezdeni, amíg nem tudom felismerni, hogy mivel is van dolgom. Ha felismertem, rálátok, akkor tudom elfogadni magamban, és akkor tudom kezelni is ezt a részt, ezt a dolgot...addig legfeljebb azt fogadtam el, hogy én ezzel együtt is tökéletes vagyok, de nem magát a dolgot.
Mondok egy példát. Én dislexiás vagyok. A betűket is és a számokat is felcserélem. Amikor én gyerek voltam, még nem is foglalkoztak ilyesmivel. Nem is tudtuk, hogy ilyen van. Én voltam az, aki makog olvasás órán....és folyton hibázik, nem tud helyesírni....meg ilyenek. Ezt így önmagában képtelenség elfogadni...én legalábbis nem tudtam. Azzal járt...hogy értéktelennek tartottam magam. Aztán valamikor 8. osztály tájékán VÉLetlenül, a rádióban hallottam egy beszélgetést erről....és le esett az állam. Felismertem az okát annak, hogy miért nehezebb számomra sokkal az olvasás, a helyesírás...és még a matek is, mint a többieknek. Onnantól kezdve már volt valami amivel kezdhettem valamit. És szép lassan elkezdődött ennek a feldolgozása, majd elfogadása. Eleinte csak magamban, aztán már kifelé is fel mertem vállalni a dolgot. Én orvos írnok vagyok. A dokik diktálnak nekem....és látják, hogy mit írok. A legnagyobb nyugalommal, mosolyogva tudtam mondani nekik, hogy mi a helyzet. És mivel nem szégyellem, el is fogadják. Telt ház előtts olvastam fel már egy kb 1 órás meditációt, egy csepp lámpaláz nélkül. Mindezt azért tudom megtenni, mert valóban el tudtam fogadni a dislexiát.

Az írásomat ez az írás inspirálta:

http://www.szivkozpont.eoldal.hu/oldal/beszelgetes

Sötétség-Elfogadás (PJudit, 2010. 09. 19. 17:06)