Gondolataim a kezdetekről, a teremtésről.

Sziasztok ezt az írást évekkel ezelőtt írtam le , most elolvastam és azt gondoltam ez is ideillik.

Gondolkodom a Kezdetekről és a Teremtés egységéről.

Kezdetben volt a szeretet, mely tudott létezéséről, kiterjedt a végtelenben és ott volt egyetlen pontban, amely mindent tartalmazott. Pontosan tudta, hogy létezik, de rajta kívül nem volt semmi, Ő maga volt a mindenség, egyedül önmagában. Vágyódott valamire, meg akarta osztani fényét és szeretetét. Tapasztalatokat, érzéseket, kívánt megismerni, határtalan létezésében. Megosztotta önvalóját, hihetetlen mennyiségű energiát árasztott, szétterjedt a létezésben. Önnönmagából teremtett részeinek, megadta az öröklétezést, a saját érző gondolkodást, a mindenség tudását, mindegyikük külön egyéniséget kapott. Kaptak még szabad akaratot, s így felvértezve, a fény gyermekei szétszéledtek Isten vég nélküli szeretetében amelyet épp most alkotott. Szétáradtak, mint a magok melyek messzire repülnek a szél szárnyain, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek. Voltak, akik a fényben maradtak és egynéhányan a feledés fátylába burkolóztak. Elfelejtették, honnan jöttek, kitől származnak. Ennek így kellett lennie, benne volt a tökéletes tervben, amit senki nem ismer, csak Ő maga aki megalkotta az egészet, az egységet. Mi is az egység: minden, ami létezik Isten része, ő belőle vagyunk. Minden porszem, minden fűszál, a csillagok összessége, az univerzumok, galaxisok végeláthatatlan szövedéke, nincs tőle különálló rész. Végtelenül hatalmas, szó szerint, elképzelhetetlen az az anyagi és szellemi birodalom, mely alkotja az Egészet. Felfoghatatlan és mily tökéletes a Teremtés.
Azt gondolom, hogy eme csodás folyamatban, az Isten felé vezető út a tökéletesedésben és az emlékezésben rejlik, hogy mire is kellene emlékeznünk? Kik is vagyunk valójában és honnan is származunk. Mindenkinek egyéni és személyre szabott életútja van, ki hosszabb, ki rövidebb utat választ magának, egyéni döntésünk megadatott. Joggal kérdezhetitek, akkor nem csak egy út vezet az úgynevezett „paradicsomba”. Mi is a valóság, melyik az igazi út? Isten a valóság és így a részletek is, a részek külön is és együtt is alkotják az egységet. Az utad, akkor érzed majd valósnak, ha meglátod, hogy csak a tiéd, nem a másokét kell járnod. Abban a pillanatban feltárul előtted mi is a helyes út, ott állsz majd egy ponton és rálátsz az általad elhelyezett akadályokra és korlátokra. Szóval a paradicsom kérdése feltárulkozik: egyszer a most csodálatos pillanatában, az emberek megtalálják önmagukat és az utjaikat. Ráébrednek, hogy a helyes út mindenki számára egyéni és saját döntéseink alapján formálható, ekkor már együtt rezegnek igazi valójukkal, Istennel. Megteremtődött az a világ amelyre mindig is vágytak és szinte észre sem veszik, hogy már benne is élnek. Minden létező, keresi útját a forrás felé, mely oly tiszta, mint a legragyogóbb gyémánt, a legnagyobb szeretet, a kifogyhatatlan tudás. A célunk, hogy minél több tapasztalatot szerezzünk életünk folyamán, melynek tudásanyagát, mindig árasztanunk kellene magunkból, azok felé akiknek még erre a kapaszkodóra van szüksége. Azt hiszem, nem kell aggódnunk, mindenki megtalálja a hazafelé vezető utat, hisz itt van nekünk, maga az Isten és mi is itt vagyunk egymásnak.
Kiáradtunk a szeretet forrásából, hatalmas vég nélküli folyóvá duzzadva, mely közben szennyezett és tisztább részeket tartalmaz, attól függően ki-ki a sötét mederben, vagy a felszínen a fényben sodródik. Vannak, akik úsznak az árral szemben, de léteznek olyanok is kik messze sodródnak. Létezik segítség, a kezdet, a forrás, mely tápláló fényét mindvégig árasztja magából, s a folyó felett ragyogva, mint kinyújtott segítő kéz felkínálja önmagát. Nos, bármelyikőtök dönthet úgy, hogy elfogadja ezt a kapaszkodót, senki elől nincs elzárva a lehetőség, sőt egyebek is vannak a tarsolyunkba. Szabad, szárnyaló gondolatok, melyek teremtő erővel bírnak. Rajtunk múlik, mit teremtünk vele: szeretetet, békét, egy szebb földet, jókedvet. Teremtsünk, mosolyt, minden ember ajkára. Az Erő, hatalmas és kimeríthetetlen, tegyük rendbe házunk táját, mint látjátok a lehetőségek tárháza nyitottan áll, s reánk vár, hogy kiaknázzuk a bennünk rejlő kincseket. Gondolkodjunk el, tényleg igaz az ősi igazság, ha arcul ütöd barátodat, embertársadat, azzal saját magadat vágod arcon. Bánjunk szeretettel egymással, a környezetünkkel: a vizekkel a fákkal az élővilág összes tagjával, más szóval ezzel a csodálatos Földdel aminek édes porát nap mint nap tapossuk. Adjuk át létünk harmatát, e föld élő, lélegző rendszerének. Meglátjátok, viszonozni fogja a kapott szeretetet. Csodálatos, hatalmas, sejtelmes és megérthetetlen, teljes valójában a Teremtés. Persze vannak olyan entitások, akik nem hagyták el a forrást, vele egységben, léteznek. Ők azok kik Istennel egyetemben fenntartják a világmindenség egyensúlyát, ami számomra legalábbis elképzelhetetlen feladat. Belegondolni is nehézkes s földi ésszel felfoghatatlan a végtelenség és örökkévalóság szent szövevénye. Az egyik ilyen létező, Jézus, a legjobb barátunk, a legközelebbi társunk. Kanyargó és hosszú út áll mögöttünk, s előttünk a szeretet tengerében. Rejtelmes, jó és rossz tapasztalatokkal kikövezett utunkon, ő a világító fény, jelzi, merre menjünk. Nem sok fáradtságba telik, csak kérni kell. Ő feléd nyújtja kezét, hogy megkapaszkodhass. Éljünk igazán, mert az élet gyönyörű, szeressünk, mert szeretni a legcsodálatosabb érzés. Szárnyaljunk a végtelen fénylő égboltján, a csillagok közt járjunk, s mindeközben kísérjen bennünket a szeretet.
Áldottak vagytok, mindannyian gyermekeim, és áldott a föld melyen jelen létezéstek folyamát élitek meg. Járjátok utaitakat a békesség szellemében. Gyűjtsetek minél több, számotokra megfelelő, szeretetben gyökeredző tapasztalásokat, hogy boldogabbá válhasson földi létetek. Legyetek, tegyetek, alkossatok, teremtsetek.