Az Esszénusok Ismeretlen Könyvei

Kategória:

És Jézus mondá:
Ahogy a gyermek örökli atyja földjét,
Mi ugyanúgy örököltünk egy Szent Földet
Atyáinktól.
Ez a föld azonban nem szántani való,
Hanem egy hely a bensőnkben,
Ahol megépíthetjük
Szent Templomunkat.
És amint a templomot építik,
Egyik követ rakva a másik után,
Úgy adom Én majd nektek a köveket
A Szent Templom építéséhez:
Amit mi örököltünk atyáinktól,
És atyáink atyáitól.

A Szent Templom csak az
Ősi Egyesülésekkel építhető, azokkal,
Amelyeket kimondanak, amelyeket végiggondolnak
És amelyeket megélnek.
Mert ha ők csak a szájukkal mondják,
Csak olyanok, mint a halott kaptár,
Amit a méhek elhagytak, és sosem ad többé mézet.
Az Egyesülések jelentik a hidat
Az ember és az angyalok között,
És mint minden híd, csak türelemmel építhető,
Bizony, ahogyan a folyó feletti híd
Köveit is egyenként faragják
A víz szélén található kövekből:
És az Egyesülések száma tizennégy,
Mivel a Mennyei Atya angyalainak száma hét,
A Föld Anya angyalainak száma hét.
És amint a fa gyökerei a földbe süllyednek
És tápláltatnak,
A fa ágai pedig az ég felé emelik karjaikat,
Ugyanígy az ember a fa törzséhez hasonlóan,
Gyökereivel mélyen
Föld Anyjának testébe fogódzik,
Míg lelke emelkedik
Mennyei Atyjának ragyogó csillagaihoz.
És a fának gyökerei a Föld Anya angyalai,
És a fának ágai a Mennyei Atya angyalai.
És ez Szent Életfa,
Amely az örökkévalóság óceánjában áll.