Külső válság – belső értékkeresés

Külső válság – belső értékkeresés

Ma szinte mindenhonnan a válságról hallani, amely rázúdult a világra. A régi értékek meginogtak, és gyengülésük összeomlással fenyeget. Valójában azonban nem történik semmi olyasmi, amit az emberiség már számtalanszor meg ne tapasztalt volna. Úgy tűnik, a válság az utunkat kísérő jelenség, akár egyéni, akár közösségi szinten jelenik is meg. Minden korban ismertek és át is éltek különböző mélypontokat, és nemegyszer túl is jutottak ezeken az emberek, kultúrák és civilizációk. De csak akkor, ha képesek voltak megújulni, és vissza tudták állítani eredeti, helyes nézeteiket, vagy más esetekben le tudták cserélni új értékekkel a régi, eltorzult világképet.

A valódi értékek helyére minden esetben észrevétlenül kerültek a bitorlók, a látszatértékek, amelyek természetüknél fogva nem lehetnek maradandók. A válság pedig akkor kezdődik, amikor ezek elkezdenek megroppanni. Az ember pedig, aki addig szilárdnak hitte őket, hirtelen elveszíti a talajt a lába alól: már nem tudja, mibe érdemes kapaszkodnia, mi marad stabil és megbízható.

A belső bizonytalanság kérdéseket szül. Lehetnek azok régiek, vagy olyanok, amelyek ilyenkor merülnek fel először, de túlmutathatnak a hogyanokon, és így eljuthatunk a legmélyebb miértekig is: Miért is élek? Mi az egésznek a célja? Ki vagyok? – kérdezheti magától az ember. Mindenképpen a dolgok mélyére kell hatolni, a válság ugyanis nem a foldozgatás, restaurálás ideje, hiszen az alapokat rengeti meg. Ezért új építményt kell emelni, annak építését pedig nem lehet azelőtt elkezdeni, minthogy lebontottuk volna a régit, eltávolítottuk volna a törmeléket, és kiegyengettük volna a talajt.

Ma a gazdasági értékek inognak. Úgy tűnik, ezek a legfőbb értékeink, hisz rengeteg energiát fordítunk arra, hogy megmentsük őket. Milyen kár, hogy nem tartottuk ugyanennyire fontosnak a szellemi és erkölcsi értékeinket, amikor azok elkezdtek kiveszni a társadalmainkból. Talán bele sem kerültünk volna ebbe a helyzetbe. Arról van szó azonban, hogy már régóta válságban élünk, amely a nézetek, az értékrend bomlásával vette kezdetét, és most csak továbbterjed.

Megszorítások fenyegetnek minden oldalról, és a legtöbb ember szűkebb anyagi lehetőségek elé néz. Az eddigi életmódunk veszélyben van, pedig eddig leginkább a jólét és a kényelem nyújtott biztonságérzetet, egyénileg és a társadalom tagjaként is. És most az egész világunk összeomlani látszik. De ha egy kicsit is belegondolunk, az anyagi jellegű értékek valójában a legsérülékenyebbek: számtalan módon el lehet őket veszíteni, vagy mások megfoszthatnak bennünket tőlük. Biztonságunkat és bizalmunkat tehát a legkevésbé maradandó értékekbe vetettük.

Mit lehet tenni ilyenkor? Forduljunk tanácsért azokhoz, akik annak idején hasonlóképpen egy ingatag, értékeit vesztő korban éltek, és elgondolkodtak azon, mik is az igazi értékek az ember életében. Az ókorban találhatunk erre példákat a sztoikus filozófusoknál, akik mintha hozzánk szólnának, amikor azt állítják, hogy tulajdonképpen nem is a miénk az, amit el lehet venni tőlünk, amitől meg lehet minket fosztani. És azt tanácsolják, hogy ennélfogva ne is az ilyenek birtoklásában keressük a boldogságunkat és biztonságunkat, ne ezek megszerzésére törekedjünk, így kizárva vagy háttérbe szorítva azokat, amiket szellemünkbe, lelkünkbe beépítve mindig magunkkal vihetünk.

Az anyagi javak érdekes módon nemcsak hogy boldogságot, de még tartós elégedettséget sem adnak. Mindig egy újabb adagot kell fogyasztani belőlük. Mindig többet és többet kell szereznünk, hogy megőrizzük lelki egyensúlyunkat. De nem tesznek bennünket jobb emberré. Ha azonosulni tudunk a sztoikusok útmutatásával, más értékek megerősítésére törekszünk. Azokéra, amelyeket bármikor, bármilyen körülmények között megőrizhetünk, hiszen belénk épültek: az emberi értékek családját alkotják. Így megszabadulunk az állandó, őrjítő számítgatástól is: mi az érdekem, mennyit kapok, mennyit veszítek.

Ha a maradandó értékeket célozzuk meg, csak nyerhetünk: képességeket, jó tulajdonságokat, szellemi kincsek egész sorát. Ha ezek növekednek, erősödnek bennünk, maga az ember válik értékesebbé, és nem a kézben tartható vagy a környezetet gazdagító birtokok nyernek értéket. És mivel mindenhova elkísérnek bennünket, mindig a segítségünkre lehetnek, amikor csak szükség van rájuk. Vészhelyzetben például sokszor életbevágó kérdés, hogy meg tudjuk-e őrizni hidegvérünket, ami nem más, mint alkalmazott lelki kiegyensúlyozottság. Ha ellenben pánikba esünk, sokkal kisebb esélyünk van a helyes reakcióra és így a megmenekülésre is.

Amíg anyagi bőségben élünk, lelki igényeinket valamilyen anyagi dolog megszerzésével elégítjük ki. Ha hirtelen kevesebbet engedhetünk meg magunknak ezen a téren, ha már nem lehet közös program a bevásárlás, akkor talán más közös időtöltéseken kezdünk gondolkodni, amelyek nem a pénztől függnek, tartósabb élményeket adnak, és mélyebb kapcsolatokat alakítanak ki az emberek között.

Talán nem vehetünk meg annyi kész dolgot, de az alkotórészeiket esetleg igen, vagy akár mi is elkészíthetjük őket. Felébreszthetjük félig alvó kreativitásunkat, képzelőerőnket, és saját magunk is alkothatunk ajándéktárgyakat szeretteinknek. Ha nem is csillognak-villognak annyira, több lesz bennük belőlünk, és ezért becsesebbek lesznek. Vajon mitől ízletesebb a házi koszt is?

Egy ilyen ajándék mindenkinek jót tesz: annak is, aki adja és annak is, aki kapja. És éppen ez különbözteti meg a közönséges, minimális energiaráfordítással megvásárolt ajándéktárgytól. A pénz is energia, ez kétségtelen, amit valamikor meg kellett teremteni a vásárláshoz, csak éppen a magunk teremtette ajándék több időt vesz igénybe, amelyet magára az ajándékkészítésre fordítunk, arra gondolva, akinek készül. Ettől lesz különleges.

Anyagi tárgyak nélkül is tudunk örömet szerezni másoknak, például azzal, ha elhagyjuk egy rossz szokásunkat, amitől a másik szenved. Hiába az ajándék, ha utána minden ugyanolyan marad, és tovább nő a távolság ember és ember között.

A másikért tett erőfeszítés megerősíti legemberibb önmagunkat, hiszen a szűkebb családi körért érzett szeretetünk és felelősségérzetünk megerősödve tovább növekszik, messzebbre jut el. És egyszer csak Senecával együtt azt fogjuk vallani: HOMO SACRA RES HOMINI, azaz ember embernek szent. És az ezen alapuló értékekkel, mint amilyenek például az együttérzés, az önzetlenség és az együttműködésre való készség erénye, bármilyen válságból ki tudunk kerülni. Értékrendünk megújulása megerősödött szellemi természetünkből ered, amely stabil támaszt ad, és tartóoszlopa lehet az egyénnek és társadalomnak egyaránt.

Deák Szilvia
a magyarországi Új Akropolisz elnöke