Kuthumi és St. Germain - Az Arany Láng beavatása (hanganyaggal)
Az Arany Láng beavatása
Megjegyzés: Az aktiválás két csatornázásból tevődik össze. az első St. Germain, a másik Kuthumi Mester közvetítésében lett átadva. A hanganyagban mindkét csatornázás hallható az energiák nagyobb hatékonysága végett.
A hanganyag innen tölthető le vagy hallgatható meg: http://www.mediafire.com/download/2be14w5uf2b4zs1/Arany.mp3
Csatornázta Michelle Eloff©
Fordította: Hatejer Emese
Bevezető üzenet St. Germaintól az Arany Lángról
Saint Germain Michelle Eloffon keresztül – 2004 Augusztus 9, hétfő
A Fény számos szintje feltárja önmagát a Zűrzavar Erőiben, azonban ez nem rémiszti meg a Fény ezen Lelkeit. Az Arany Láng közepében állnak és semmi és senki nem tudja megérinteni őket oly módon, hogy lehúzza az energiájukat.
A Fény Lelkeinek megtestesült organikus[szerves] járművekben kell most megállniuk teljesen az igazságukban, előkészítetten, a Szív Tudatosság Arany Lángjának, hogy átölelje a bolygótokat. Az Arany Láng az Ibolya és Ezüst Lángoktól kapja az életét. Az Ibolya Láng a Belső Gyermek tiszta bölcsessége és ártatlansága és az Ezüst Láng az Istennő Nőies Erejének tiszta hatalma és bölcsessége. A kombinált láng életet ad az Arany Lángnak – Isten tiszta és nyers hatalma manifesztálódik a Fény tiszta és uralt Lelkén belül ennek eredményeként manifesztálja az összes sötétség és félelem átalakulását az Ibolya és Ezüst lángon keresztül.
Nincs olyan sötétség, ami létezni tud ezeken a lángokon belül. Minden, ami szándékosan árt ,vagy megfoszt a hatalomtól/elnyom, az szétesik ezen a jelenléten belül. A feladatotok most az kedves egy, hogy megnyissátok a tudatos éneteket, ennek a hatalomnak és tudatosan fejezzétek ki a szándékotokat az Arany Láng hatalmáért, hogy manifesztálja önmagát belül (bennetek) és a lényetek körül. Ez keresztülviszi az embert a degeneráción, majd a regeneráció egy beavatásán. Hogy átölelje ezt a hatalmat és képes legyen tudatosan használni ezt az egész jóért, és tisztában kell lennetek bármilyen akaratlan programnak, ami befolyásolhatja ennek az energiának a használatát.
A Fény Nagyurai és a Bujaság Nagyurai már nagyon rég óta küzdöttek. A fizikai jelenlétetekre és szerepetekre most nagyobb szükség van, mint valaha. Az átalakulás folyamata, amin Gaia keresztülmegy ennek megvalósulásáért kérjük a jelenléteteket és tudatos tevékenységeteket. Az Arany Láng Lélek Szolgálóinak egész gubója lett behívva aktív szolgálatra és ez a hívásom, amire nagy figyelmet fordítanak. Én, az Ibolya Sugár St. Germainje hívom az összes 7. sugarú Fénymunkást előre, hogy nyíljanak meg és integrálják és ezáltal avassák be és ébresszék fel a Szív Tudatosság Arany Lángjának esszenciájának szintjét.
Ezt a szerepet nem lehet félvállról venni. Ez az egyik, amire jelentkeztél, hogy részt veszel ebben, ezt az inkarnációt megelőzően. Azt kérted, hogy amikor az Isteni idő (elérkezett), a hívásom ébressze fel a szívedet. Nos, a hívás kint van és visszhangzik a szívedben itt az idő, hogy mozgásba lendülj és engedd meg a változás folyamatának, hogy előrevigyen az utadon. A szolgálat útja elhozza neked, és mindenkinek, akinek ez a tervében benne van, az isteni természettel való egybeolvadást. Ez az egyesülés a természeten keresztül lesz elősegítve. Ezek a beavatások, amiken keresztül kell mennetek, tükrözni fogják az emberi természetetek összes aspektusát, hogy ti így, foglalkozhassatok a Lélek Természet elfogadásának/alkalmazásának felgyorsított folyamatával és ezért a Szív Tudatosságéval is. Ez a folyamat a bevezetése az emberiség többi részének, hogy elfogadja ezt a tudatosságot. Ez az „Arany Gyapjú” portál megnyitja és aktiválja a kódokat az Indigó, Kristály és Arany Gyermekekben, akik a Fény Új Vezetői az Arany Korban. Sok új lélek van, akik megteszik az útjukat az új világba ennek a nyitásnak az eredményeként. Az aktív szerepük rendkívül fontos. Ezeket a csodálatos lelkeket az energiájuk vibrációja által ismeritek fel. Úgy fognak rájuk tekinteni, mint a Smaragd Egyek, a Gyöngy Létezők, a Gyémánt Fény Elhozói, a Szíriusz Rendjének Fenséges Hetese, az Isteni Fény Harcosok, akik az Igazság és Kozmikus Szentélyének Platina Hordozói. Ezek a bejövő lelkek olyan szinten rezegnek, amit az emberi lények még nem tapasztaltak a harmadik dimenziós valóságban. Ezek a lények csak olyan energiamezőben létezhetnek, amit általában a legalacsonyabb rezgésű emberi lények nagyon magasnak tapasztalnak, és ami a 8. dimenzió (rezgése).
Gyerekekként felfedik a gondolat egy nagyon különböző folyamatát. Minden, amit tesznek és érzékelnek/észlelnek a jobb agyféltekén keresztül dolgozódik fel. A bal agyféltekéjüket csak a meghatározott tervek megvalósítására és az ilyen alkalmazásokért használják. Kiegyensúlyozott számba fognak reinkarnálódni férfiként és nőként, és a szemük nagyon különböző attól, amit megszoktatok, néhány arany, smaragd, vagy ibolya folt jelenhet meg benne. Attól függően, ahogy a ”fajuk/fajtájuk” meg fogja határozni a szerepét. Csak felvilágosult szülőket fognak választani annak érdekében, hogy teljesen véghezvihessék a feladataikat. Nincs vesztegetni való idejük, hogy az emberi természeten keresztül fejlődjenek és (azért) teljesen aktív 48 szálas Csillag Természetű Létezőkként inkarnálodnak. Ez a másik oka annak, amiért felvilágosult szülőket fognak választani, és amiért sok embert kiráznak az öntudatlan álmukból és be egy új felébredt állapotba. Ha úgy érzed ez a jelenlegi folyamatod, akkor nagyon jó lehet, ha felkészült állapotban vagy, egy vagy több ilyen lény számára, hogy átmenjen a genetikai leszármazásodon. Ezek a gyerekek nagyon érzékenyek a környezetre, ezért a"Tudatos Szülők" létfontosságúak a fejlődésükért az emberi világban. A vegyi anyagok bármilyen fajtája, ami a tömegtudatosság által lett előidézve, akadályozni fogja a mozgásukat a 3. , 4. és 5.dimenziós tapasztalások sűrűségében.
A területek, amikre úgy döntenek, hogy inkarnálodnak, erőteljes változásokon fog keresztül menni, annak érdekében, hogy támogassák a jelenlétüket. Ez azt jelenti, hogy a sűrűbb vibrációk bármilyen fajtája AUTOMATIKUSAN át fog alakulni annak érdekében, hogy elszállásolja a vibrációjukat. Ez úgy fog megjelenni, mintha a természet felismerné őket, hogy kik is ők és ennek megfelelően válaszolna. Az előrejelzésem szerinte egy 25 éves időszak lesz, ami alatt be fognak jönni és befolyásolják az emberiség fejlődését, 2004-től kezdődően. Ázsia a fejlődés fő területe a változás kozmikus fényében és a Gyöngy Létezőből sok fog inkarnálodni ezen a területen belül. A Szíriusz Rendjének Fenséges Hetese a Szíriusz Nagyurai közül 7, akik inkarnálodni fognak, hogy biztosítsák, hogy minden kibontakozzon a Fény Magasabb Terve szerint különösen most, hogy a küzdelem a Fény és Bujaság között ilyen jelentős és tudatos folyamattá vált. Az Isteni Fény Harcosainak Kozmikus Szentélye lesz felelős az emberiség tudatosság elkülönített aspektusaiba való behatolásért azáltal, hogy részt vesznek a rejtett információk felfedésében, amely egy elnyomott/hatalomtól megfosztott világot eredményezett. Ez az információ szintén átjön a felfedezéseken, amit a Tudósok Új Osztálya tesz, akik meg fogják mutatni az emberiségnek, hogy hogyan működik Tudomány és Lélek egy energiaként – az Új tudósok közül sok az Indigó felnőtt, serdülő és Kristály gyermek. Teret kell nekik adni, hogy feltárhassák az élet összes aspektusát, azokat, amelyek vonzzák őket annak érdekében, hogy bemutassák a világnak a Tudomány természetét és a Lélek természetét.
Sok felnőtt Fénymunkás, Fényhordozó és Fényharcos megteremti a helyet ezeknek a lényeknek, hogy képesek legyenek elvégezni a küldetésüket. Ezen a folyamaton belül ők is elérik a Lélek Szintű Eredményeket és megkapják a lényeges áldásokat és az új színű sugarak hozzáadódnak az energiamezejükhöz, hogy megmutassák ezt a teljesítményt. Az is fontos, hogy e jelenlegi Fénymunkások a Csillag Testeik, Kristály Testeik és Csillag Csakráik kiépítésén dolgozzanak. Én, Saint Germain, elősegítem az aktiválásnak ezt a folyamatát. Ez ezeken a beavatásokon és a tudatosság felébredésének szakaszain és a csillag csakra aktiválásán keresztül (történik), ahogy az Arany Láng növekszik erejében és így tesz a Szív Tudatosság is.
El sem tudjátok képzelni, hogy milyen fontos ez a projekt. Ez határozza meg a bolygótokat a jövőben és ezért a leszármazottaitokét is a jövőben. Lépj el a félelemtől és a bujaságtól és jöjj be az isteni eszenciád/lényeged hatalmába és jelenlétébe, és fogadd el, hogy az autentikus éned ismeri az összes igazságot és meg fogja mutatni neked az utat a Kapriccia kapuihoz – a kapunál a 12. dimenzióba, amely Shamballa Szívébe fog vezetni. Az Arany Kor Shamballa teljes manifesztációja és a Menny teljes megnyilvánulása a Földön. Azok, akik készek arra, hogy teljesen felismerjék Shamballa Isteni tervét, tudni fogják, hogy ez igaz. A Felsőbb Rend egy Mestere vagyok és képviselem Shamballát a Felébredés Arany és Ibolya Sugarán, Kuthumi Nagyúr, Maitreya Nagyúr, Metatron Nagyúr, Sanat Kumara, Soltec Nagyúr és Hilarion Nagyúr mellett. Szerződés kötöttünk ezekkel a lelkekkel, hogy biztosítjuk a Fény Lelkeinek teljes felébredését, ami lejátszódik és végrehajtjuk az Isteni Rendeleteiket/Utasításaikat és követjük az Isteni Tervüket. Shamballa Camelotként is ismert.
Ez a folyamat már teljes létezésébe jött, a Napcsakra második hulláma teljesítette ezt a ciklust és teljesen újraébresztette a kreatív teremtő erejét a férfias és nőies erőnek. A felébredés most gyorsabban bontakozik ki, mint amit eddig látattok és behatol a szintekre, amiket még el sem tudtatok képzelni, hogy léteznek bennetek szintén, a világon belül, amit jelenlegi otthonotokként látok. Olyan fogalmak jutottak érvényre, amik még soha azelőtt, amik elmozdítják a tudatosságot a korlátokon túlra az Univerzális Tudatosságba, és így a Szív Tudatosság válik az élet vezérlő elvévé az emberi érzékeken keresztül és a fejlődés képességén át a tudatosság fejlettségének jelenleg aktív birodalmain belül.
A kristály, állat és növény királyság a szövetségeseitek és sok szempontból segíteni fognak titeket. Meg kell nyitnotok a tudatosságotokat, hogy megkapjátok a közvetítéseiket és az útmutatásaikat. Sok van és tovább folytatja majd a változását. A mód, ahogyan korábban éltétek az életeteket és az öntudatlan valóság egy fokán meg fog változni és gyorsan kell majd alkalmazkodnotok azért, hogy hasznot húzatok abból, ami eljön, hogy betessékeljétek az új élet és új tudatosság új rendjébe. Amikor ez a projekt befejeződik, ez automatikusan létrehoz egy új valóságot azok számára, akiknek az alacsonyabb vibrációjú dimenziók sűrűségén túlra mozdult el a tudatosságuk. Ezt gyakran úgy említik, ”a világ, ahogyan ismeritek, már nem létezik”. Még mindig sok megosztani valónk van veletek, azonban ezt egy későbbi időpontra hagyom.
Áldott legyen az életetek. Saint German vagyok. Búcsúzom.
Kuthumi Felemelkedett Mester - Az Arany Láng beavatása
Csatornázta Michelle Eloff©
2004 Augusztus 28-29, Johanessburg
Fordította: Hatejer Emese
Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a közvetítő személlyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.
Kuthumi vagyok és a Bölcsesség és Szeretet sugarain keresztül érkezem most hozzátok, hogy elhozzam nektek a felgyorsult lelki növekedésnek, a tudatosság kiterjedés új látomásainak áldásait, a harmadik dimenziós anyagi világotok korlátozottságainak észlelésén túl, és az integráció áldásait, ami a beavatás aktiválásával jön el.
Üdvözlet szeretteim!
Szívünkben hatalmas örömmel és boldogsággal gyűlünk ma össze veletek mialatt szilárdan Krisztus szívében és biztonságban, Isten tenyerén tartunk mindannyiótokat. Ahogy összegyűlünk a Krisztusi tudatosság jelenlétében, szeretnénk tudomásotokra adni, az Arany Kor lélek szolgálóiként, bejutottatok a Föld legmélyrehatóbb beavatásai közül az egyik megtestesítésébe. Mindenki közületek keresztülment a Föld Anya ciklusai közül számoson: együtt haladtatok vele, ügyeltetek rá, utaztatok rajta belül és még egyszer szolgáltok mellette.
Az arany tudatosság felébredése, amelyre szintén hivatkoztam szívtudatosságként, az egyik legnagyobb eltolódás a szívtudatosságba, amit a kollektív tudatosság megtapasztalhat - ez az egyik oka annak, hogy az intelligencia annyi más közössége figyelemmel kíséri a Föld bolygó fejlődését és előrehaladásának jelenlegi ciklusát. Ezért van olyan sok (csoportosulás), amit az emberek a földönkívüli közösségeknek hívnak, nem csak a (saját) megfigyeléseik végett, de (ezektől a közösségektől jövő) segítség és kölcsönhatás miatt is, a fény ezen jelentős időszakában.
A Plejádiaknak hosszú történelme van a Föld Anyával; ott voltak a Föld ciklusai közül sokan, mivel a földi tapasztalás felkínálja azt, amit a felsőbb oktatás egy iskolájának fel kell kínálnia, és sokan közülük jöttek ide ezért a magasabb tapasztalásért, csak úgy, mint más lények is. Tehát, vannak Arkturusziaiak, vannak Andromédabeliek, Szíriusziak, Vénusziak, valamint Marsiak. Az egyik ok, amiért a Mars még nem volt belevéve átjáróként, azért van, mert ti mint egyének és mint egy kollektív tudatosság már a Mars kapujában vagytok.
A mély átmenetek, amelyekkel szembesültök, amely az alacsonyabb alantasabb vibrációk egy érzésébe, érzetébe taszít benneteket, ez az, amelyet a Mars blokk felülmúlásának hívunk, - ez a blokk a lényege/magja a korlátozások megtapasztalásának és manifesztálásának, aminek következtében a földi tudatosság gyökér rendszere csapdába eset a félelem-alapú túlélés alacsonyabb hajlamába. Ez az, amit a föld jelenleg megtapasztal.
A lények ezen számos faja jelentkezett önkéntesnek, hogy emberi testbe inkarnálodjon, csatlakozva a fény harcosaihoz, hogy elhozzák ezen változást mindenfelé. Őket is a lélek szolgálóiként ismerik el. Sokan kezdték a leereszkedésüket a harmadik dimenzióba a korai 1920-as években. Számos közülük jött és elment azóta. Ezt megelőzően a Felemelkedett Mesterek maguk is fizikai formában voltak és a sablonokat a helyére rögzítették azért, hogy ebben az időkben, amit jelenleg tapasztaltok, valójában bekövetkezzenek a változások. Mindnyájatokra hatást gyakorolt ezek közül a nagyszerű mesterek közül sok, ilyen vagy olyan módon.
A Felemelkedett Mester az, aki teljesítette a felsőbb tanulmányokat az útja során a földi tudatosságon belül, de most a tudatosság szintjei azt eredményezték, hogy a kollektív tudatosság elmozdult egy magasabb dimenzióba. Ez még több fény jelenlétét jelenti, ezáltal még több lehetőséget a kiterjedésére, és ennek a megtapasztalására. Az isteni manifesztáció lenyomata ennek, teljes manifesztálódási folyamatában van. Ez az amiért oly sok lélek “küzd”, hogy bejusson ( ide a földi tapasztalásba). Azonban, az idő elérkezett, ahol az inkarnáció folyamata kiválogatássá vált, ez alatt az érjük, hogy a különböző tanácsok Nagyurai a felelősek az isteni terv helyben tartásáért a földön, így biztosítják, hogy a kiválasztott lelkek reinkarnálódhassanak és ezáltal biztosítva, hogy a nagyobb terv, amit a Föld Anya választott létrejöjjön. Volt egy időszak, amikor a Föld a saját eszközeire hagyatkozott, minden rendűek és rangúak jöhettek és mehettek, ahogy kívánták, és megtapasztalták az élettel kapcsolatos leckéket, de ahol most ti vagytok, a dolgok megváltoztak.
A szabad akarattal való visszaélés azt eredményezte, hogy sok kárt csináltak, és Gaia Istennő, mint egy élő, lélegző entitás, a fény egy tudatossága, kiküldött egy segélyhívást. A kérelmét a segítségért és a bejelentett igényét, hogy segítsenek neki a gyógyulásában, a fény nagy mesterei elismerték, csak úgy mint amikor ti imádkoztok segítségért, útmutatásért, és ezt a vezetőitek és mestereitek tudomásul veszik és ennek megfelelően járnak el. Ugyanez történt egy nagyobb méretben vele, azért mert a nagymesterek komolyan vették a kérését és figyelembe vették sok szinten a behatást, ami a múltban történt, a nagyon komoly károkat okozó irányítást.
A felhasználható energia nagyon fontos rendszereit állították vissza a helyére. Most mindannyian tisztában voltatok azzal a ténnyel, mielőtt inkarnálódtatok, hogy ez a jelenlegi helyzet lehetséges, és hogy ez valamilyen mértékben a komolyságot követel, hogy a szolgálat teljes tudatosságában, és annak akik vagytok, egy felgyorsított ritmusban jöjjetek be annak érdekében, hogy kitapossátok az utat az emberiség többi részének, hogy kövessenek. Ez szükségszerű volt, azért mert a lélek tudatosságának számos különböző szintjei inkarnálódtak, ezek a lények különböző rendszerekből jöttek, nem szoktak hozzá egy érzelmi testhez amikor inkarnálódnak, (ezek az érzelmi test nélküli lények), ez azt jelentené, hogy a Föld, Gaia ennek következtében, ki lenne téve néhány halálos és romboló energiának. A szerepetek fontos volt, azért, hogy ezeket, akiknek nem volt részük a földi utazásban mindeddig, de ti még mindig tapasztalhatjátok ennek a lehetőségnek az áldásait és még mindig teljesen mértékben a fénybe haladtok, és felemelkedtek a Föld Anyával.
Ez létrehozta azt, ami a dimenzionális tudatosság elmozdulásához vezetett és most a nagy mesterek közül számos visszatér. Hálát adnak a fény vezetőinek, akik finoman kidolgozták az energia feltételes felhasználása által a feltétel nélküli szeretetet korlátozó gondolkodás visszautasításának falait. Sokatokra rendszerrombolóként vagy úttörőként utaltak, valójában mind fényszövők, fényharcosok és fénymunkások vagytok.
A lehetőség adja magát, hogy ti egy csoportként( és azok akik később olvassák ezt vagy hallgatják, ti is a csoport részei vagytok) ebben az időben az élet szintjeit szolgáljátok, azokat amiket még nem vagytok képesek felfogni. Az élet ezen szintjei közül számos létezik bennetek, amelyekre még nem vagytok tudatosak, de beleegyeztetek, azért mert itt vagytok, hogy emlékezzetek, hogy kik vagytok és arra mik az élet ezen szintjei. Mikre kell ezeket fel használni, és ahogyan majd ezeken keresztül fogtok szolgálni, úgy fognak ezek szolgálni benneteket.
A belső gyermek visszatükrözi a múlt sérüléseit, ez az amiért az arany gyermeknek most meg kell születnie, hogy megváltoztassa azt, ami sérülés, hogy helyreállítsa az eredeti lenyomatot a Föld Anya gerincén belül. A tervrajzotokat [kék lenyomat: bluprint] bekódolták a gerincvelőfolyadékotokba, ugyanígy kódolják a Föld Anya gerinc folyadékába is, amit ti Nílus folyóként ismertek leginkább, ez az ő gerincének, a gerincfolyadéka. A tervrajzotok (kék lenyomat) és a csillag csakráitok e fény aktiválása, megnyitják a csillag lenyomatotok vagy csillag térképetek világát, egy mélyebb dimenziót adva nektek azokon keresztül, amelyeket, megtapasztaltok az életben. Ez keresztülvisz titeket a beavatásaitokon, amelyeket a legvadabb képzeletetekben sem tudtok elképzelni. Ez Szeretett Egy a bevezetése a fény létezőinek eljövetelére, akik köztetek fognak járni, csodákat véghez víve mint a feljegyzésekben, mint amikor a kiváló Jézus Mester járt a földön. Ez is az egyik ok, amiért jelenleg annyi konfliktus van a vallási ágazatok között az, mert a Fény Egyek már itt vannak. A Krisztusok már manifesztálódtak, néhány vallás tanításai a Messiás eljöveteléről vagy Krisztus eljöveteléről beszélnek, amely fejjel lefelé fogja állítani a világot, néhányan már Armagedonnak állították be ezt, az Arkangyalok eljövetelének harci szekereken, hogy felszedjék a hívőket, Isten hűséges szolgáit, és eltávolítsák őket innen, amíg a többiek a mennyből érkező tűzesőben égnek. Ez mint a legtöbben tudjátok, a lehozott üzenetek egy eltorzult, elferdített megértése vagy érzékelése.
A Kiváló Jézus Mester az egyike legfontosabb kulcs szereplőknek, aki elhozza ennek a ciklusnak a végetvetését, az ő szerepe az volt a múltban, hogy éberré rázza az emberiséget, hogy meglássák, hogy mindenki….. aki tiszta szívvel és tiszta szándékkal szolgál, függetlenül az úttól amelyet választottak, hogy elérjék az Istent, és szolgálják az Istent. Minden besűrűsödik egy elvvé és ezt szolgálja, ebben szolgál és szeretet tiszta rezgésein keresztül. A szándék, szeretteim, mindentől függetlenül, ami a hitrendszereket formája, a vallási és a spirituális, amibe úgy döntöttetek, hogy energiát fektettek be. A vallási háborúk évtizedek óta harcoltak, és mind ezen keresztül ezek az emberek olyan keményen harcolnak, azért hogy megpróbálják és bebizonyítsák, hogy az ő útjuk az egyedüli igaz út, ezért nem látják, hogy a Messiás már megérkezett. Nem ismerték fel Krisztust a jelenlétükben, azért mert a saját ítéleteik, a saját bujaság tudatosságuk elvakította őket, más szavakkal a szükség, hogy hatalmat gyakoroljanak, az igény, hogy biztonságban érezzék magukat a hitükön belül, a szükségük, hogy legyőzzenek, inkább, mint meghatalmasítsanak. Ennek az útja az, amiért sok birodalom jelenleg összeomlik alapjában, azért mert ennek a teremtéséből hiányzik az isteni feltétel nélküli szeretet megszentelt fényének tiszta szándéka, amely a forrása és az egyedüli igazi teremtő erő az életen belül.
A Messiás ott van minden személyen belül, aki az isteni szándék tiszta megszentelt sablonjában él és cselekszik. Krisztus megnyilvánul minden egyes férfin, nőn és gyermeken belül, akik azt választják, hogy az élet megszentelt arany (alap)elvei által élnek. Szóval az eljövetele eljött, ez folytatni fogja, hogy eljöjjön és minél inkább eljön, és azok, akik azt választják, hogy “süketek” és “vakok” maradnak, annál jobban fognak harcolni, annál jobban fognak erőlködni és küzdeni, de van egy módja, hogy elérjék ezek az egyéneket és valójában ez az egyetlen módja, hogy bárkit vagy bármit (az elérjenek) és ez az, hogy az ember a példa által vezessen. Ha megakarjátok változtatni a világot, legyetek a változás, és mutassátok meg a többieknek, hogyan csináljátok ezt. Eddig egy csomó képmutatás volt, most eljött az idő, hogy lépéseket tegyetek, gyakorlatba fektessétek, amit már eónok óta prédikáltak.
Bármilyen vallásilag vagy spirituálisan fanatikus csoport legyen ez a régi korokból eredő, vagy new age, ki lesz hívva, ha nem testesíti meg a fény és igazság elveit. Ahol az alsó egó jelen van, ott a tiszta szándék hiányzik, de Krisztus belül mindig ott lesz, hogy egy jobb útat sugalmazzon vagy javasoljon. Ez az egyik oka annak, hogy sok ember, mint ti, tapasztalt annyi kihívást korlátozást, kritikát, és elutasítást. függetlenül attól, hogy milyen származásúak, vallásúak vagytok. Néhányatoknak meg kellett állnia a spirituálisan vagy vallásilag korlátolt szervezetek a támadásának közepette, amiket emberek fektettek le és határoztak meg, akiket az alacsonyabb egó motivált. Tudjátok, hogy ez az utalásunk nem egyedül csak a Keresztényekre korlátozódik, világossá kell tennünk, hogy feltétlenül a vallási és spirituális gyakorlatok minden területére utalunk, azért mert még a New Age mozgalomban is vannak olyan csoportok, akik rengeteg korlátozást, félelmet és fájdalmat manifesztálnak. Ezért ennek a tudatában emlékeztessétek magatokat, hogy a szándékotok az, ami hazáig fog vinni majd, a mennybe vagy a “pokolba”. Sok ember, amint tudjátok már a pokolban van, a pokol a korlátozott funkciók és kifejezések eredményeként manifesztálódott a világukban. Minél inkább emlékeztetitek magatokat, hogy milyen messzire jutottatok, mit értettek el, és hogy különbözőek vagytok, azért mert azt választottátok, hogy különbséget tesztek és különbözőség nélkül, nem lehet különbséget tenni.
Emiatt a célotok egy nagyon fontos valami és már lehetővé tettétek az új gyermekeknek, hogy eljöjjenek. Az Indigók, ahogy hivatkoznak rájuk, valószínűleg megtették a változás oroszlán részét, de a beavatások és aktiválások eljövetele globálisan megy végbe gyorsan biztosítva, hogy az Arany Láng amely fényt ad majd az Arany Kornak, fényesen fog égni és örökké ég majd. St. Germain megtisztelte ezt a bolygót a fényével, a jelenlétével és a szándékával, hogy biztosítsa, hogy ez megtörténjen.
A csillag térképetek megtartja az információt, ez meg fogja magyarázni nektek, hogy pontosan hogyan fogtok segíteni neki (St. Germain) és ő nektek, és ahogyan a többi mesterrel és vezetővel számos területen szolgálni fogtok még több arany fényt belétek fogadva. Ahogy fejlődtök, a jövő generációi is automatikusan fejlődnek és az Arany Kor elkezd létezni. Valójában nincs már ami megállíthatná ezt. A küzdelem a fény nagyurai és a bujaság nagyurai között heves és hosszú volt, egy másik oka annak, hogy sok fénymunkás jelenleg mély mag/központi kimerültséget érez, azért mert a szolgálati tevékenységetek nem egyedül a Föld bolygóra korlátozódik, ez a tevékenység ami lezajlott messze túlmutat a fizikai földi tudatosságon. Az ajándékotok cserébe ennek a munkának az egészéért azok az áldások, amik az Arany Láng beavatásaitokkal jönnek el. A csillag csakráitok aktiválása, megajándékoz a kiterjesztett tudatosság és a felgyorsult növekedés lehetőségével, amit még soha azelőtt nem mutattak be a Föld a történelmében. Ez azt is eredményezte, hogy bármilyen azonos veszély, mint ami Atlantiszban volt teljesen érvénytelenné vált és úrrá lettek rajta az Arany láng aktiválások véghezvitelével, ami helyére került. A történelem nem tudja megismételni önmagát.
Értitek, hogy milyen egy mélységes időszak ez, ami lejátszódik a földön? Megértitek, hogy ti mindnyájan hozzájárultatok (ehhez) és azt, amit tettetek? Azt hiszem, hogy nem. Ahogy a napok hetekké válnak, és a hetek hónapokká és a hónapok évekké válnak, integrálni fogjátok ezt a megértést. Tudni fogjátok majd, mi hajtott, hogy ma itt legyetek (vagy, hogy később olvassátok vagy hallgassátok ezt a sorokat). Meg fogjátok érteni, hogy miért követettek sok más ösztönt és sugallatot, hogy eljöjjetek, vagy olvassátok.
Én, Kuthumi, a második sugár egy mestere vagyok. Mester építészekként is ismertek vagyunk. Az első sugarat, ami El Morya Mesteré (és az ezen a sugáron szolgálókat) úgy is meghatározhatjuk, mint a mester rombolókat, a harmadik sugarat, Djwal Khult Mesterét (és a vele szolgálókat), akik az intelligenciát működésbe/tevékenységbe hozzák. Ez a három sugár irányítja az emberiség felébredési folyamatát és a csillag csakráitok aktiválásával, ezen sugarak egy újabb szintjére emelkedtek fel.
Tehát az első sugárral felhasználjátok az akarat és hatalom/erő energiáit és manifesztáljátok ezt isteni akaratként, isteni erőként/hatalomként vagy isteni akaraterőként, és ezen keresztül, leromboljátok, ami már többé nem szolgál titeket, darabokra töritek az illúziókat a szeretet és bölcsesség magasabb vibrációján keresztül.
A bölcsességgel, amit a szeretet használatán keresztül nyertetek, megtanuljátok, hogyan lehet felépíteni az élet egy új irányát. Ez az új irány életet ad intelligenciának, más szavakkal, az intelligencia aktívvá válik.
Most az aktív intelligencia harmadik sugara, nem volt teljes kapacitásában Atlantisz ideje alatt, ami egy másik ok, amiért magától megsemmisült. Ezen az idővonalon az aktív intelligencia harmadik sugarának előnye megvan nektek, támogatva a föld fejlesztését és evolúcióját. Ti mint egyének,egyre aktívabb intelligenciát integráltok. Nem az intellektusról/értelemről beszélünk, mint olyan, hanem az intelligenciáról, a tudásról, a magasabb megértéséről annak, ahogyan a fény, szeretet, igazság és bölcsesség rendszerei működnek. Egyre többet fogtok megkapni és befogadni ebből, ahogyan ez a folyamat kibontakozik. Nagyon fontos, hogy megértsétek az elképzelést, amiről ma beszélünk, mielőtt teljesen beléptek az aktiválásaitokba, mert ez a tudás segíteni fog meghatalmasodni, támogatva titeket, a változásokon keresztül, amik rátok várnak, és amik a bolygótokra várnak. Ez a tudás segíteni fog nektek, hogy felismerjétek a késztetéseket, amik a csillag nyomatotokon keresztül manifesztálódik majd. Ezért Én Kuthumi, El Morya Mesterrel és Djwal Khul Mesterrel létrehozzuk a fény egy hármasát St. Germain körül, aki az Arany, Ezüst és az Ibolya Lángok három ágú csillagát manifesztálja.
Az Ibolya, Ezüst és Arany Láng létrehozza azt, amit úgy ismertek, mint Dávid Csillag. A Dávid Csillag megtestesíti a hármas Istennő ibolya, ezüst és arany lángjának és a hármas Isten ibolya , ezüst és arany lángjának teljes aktiválását. Ez az amiért, arra törekszetek, hogy egyensúlyt manifesztáljatok az életetekben, a férfi és nő egyenlőségét, mint egy entitás/lényeg. Ez az entitás Arany Lánggá válik.
Már tanúi voltatok a rombolásnak, amit az egyensúly hiánya okozott, akár a nők uralkodása akár a férfiaké, akár a fej/elme uralma, vagy akár csak a szív uralma. Engedjétek meg, hogy tisztázzuk ezt, amikor csak a szív szabályain alapult a múlt tudatossága, akkor már hiányzott az energia geometrikus erőinek gyakorlati felhasználása és bepillantása, ami az elme maszkulin aspektusán keresztül manifesztálódott és az elme önmagában sem tud működni, azért mert hiányzik belőle a feltétel nélküli szeretet, gondoskodás/táplálás és vigasz kreatív ereje és hatalma, amit a szív nőies energiáján keresztül segítődik át. Ez az, amiért a szívnek és az elmének egyesülni kell, a bal és a jobb agyfélteke, férfi és nő, be és ki, felett és alatt. A nőies és férfias ezen egyensúlya teremti meg, a szakrális Arany Lángot, a megszentelt arany gyermeket, amely tiszta, ártatlan és teljesen működőképes a mesteri énjében.
A Dávid Csillag sablonját univerzális [egyetemes] lélek csillag csakrának láthatjátok. A csakra, amely lehetővé teszi az igazság, szeretet és bölcsesség összes rendszerének, hogy áthaladjon ezen, hogy integrált és használt/felhasznált legyen bizonyos fokig, ez több értelmet fog adni az életeteknek és több értelmet azoknak az életében, akikkel találkozni fogsz és azoknak, akikkel jelenleg dolgoztok.
A sárga sugár, amit szintén az arany sugárként említettek a legfontosabb sugárrá vált az energia jelenlegi rendszereit irányító földi tudatosságban. Azért, mert ez a mester építész sugara. Az embernek meg kell testesítenie a bölcsességet a szereteten keresztül, szabályszerűen, hogy az első sugár és a harmadik sugár megtapasztalható legyen a mélyebb rétegekben. Most, Djwal Khul Mester átvett sokat az én korábbi szerepeimből és munkáimból, számos ezen tanítványon keresztül dolgozik, akik a második sugár ashramján belül tanulnak és azok, akik összeolvadtak/egyesültek Djwal Khul Mesterrel nem vesztették el, amit a sugártól tanultak, amit én adtam át, hanem inkább integrálták a szeretet és bölcsesség leckéit és most megtanulják, hogyan kell alkalmazni ezt az aktív szándékokon keresztül. A sárga sugarat valójában úgy fogjátok ismerni, mint arany sugarat és ez, amikor a földi tudatosság teljesen manifesztálódik és a bölcsesség alkalmazása a szereteten keresztül irányítja a cselekvés összes rendszerét. A nagy mesterek a fény tanítói itt vannak, megragadják a második sugarat, és ez is az a sugár, ami irányítja a naprendszereteket hogy áttörjék a régi paradigmát azért, hogy az élet és a tudatosság összes aspektusának Nagy mesterei le tudják földelni, ami szolgálni fogja Gaiat ami szolgálni fog titeket is.
Minél több csillag csakrátok összehangolódik az anyagi világ energiáival, annál tisztábbá fog válni, ahogy a különböző sugarak hatást gyakorolnak rátok. Azt is megértitek, amiért a harmónia 4. sugara a konfliktuson keresztül szükséges volt, annak érdekében, hogy kifejlődjön kialakuljon a dimenziókon keresztül. Ez szintén felemelkedik egy magasabb vibrációra, ezt Serapis Bey Nagyúr irányítja, ez az elmozdulás jelentősen befolyásolódik a művészeteken, a zenén, az írott szó művészetén, a kimondott szó művészetén keresztül és ezek által és ez már történik, az információk mennyisége az írott szó elérhető formában, több mint ami valaha is elérhető volt tekintettel a felébredés időszakára. Az új gyerekekből számos használja az írott szó művészetét és ezt kifejezik az elénekelt szavak művészetén keresztül, a zenén keresztül juttatják el az üzenetüket. Ez egy nyelv, amit megértenek és ez a kifejezés legnagyobb rendszere volt sokuknak, különösen azoknak akiknek szembe kellet nézniük, mély belső és külső kihívással a páratlanságukat és a küldetésüket illetően. A kifejezés szabadsága a zenén keresztül határtalan és számos stílusban és szinten tud kifejeződni, a hang minden oktávja megérinti valaki szívét. Néhány ember sértőnek, kellemetlenek találja a hang bizonyos szintjeit, amely másoknak kellemes lehet,
Most a négy sugár, amiről beszélünk kapcsolódik a négy elemhez vagy testhez; a fizikai testhez, az érzelmi testhez; az mentális testhez és a szellem/lélek vagy spirituális testhez ( ki hogyan nevezi) és ma gyorsan ki fogjátok tisztítani ezeket a szinteket, különösen az első 4 sugáron keresztül. Tehát emlékeztessétek magatokat arra, amit a Sugarak jelentenek/kifejeznek, hatást gyakorolnak majd rátok. és ezeknek a sugaraknak a kifejezéseit felveszitek a csillag csakrátokon keresztül, ez alapján ez a csillag csakrát elvezeti a fénybe a magasabb szintű tanulás, gyógyulás és előrehaladás alakjában.
Tehát szeretteim, szeretnénk nektek előidézni a csillag térképeteket. Ez azzal kezdődik, hogy megkérdezed a csillag énedet, mi az első lépés, szem előtt tartva, hogy ebben a folyamatban nincs hely az alsóbb egó számára és feltétel nélkül (bízzatok) ebben a képességben, hogy a képzeleten keresztül fejeződjön ki. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy az Arany Láng beavatásai és csillag csakráitok aktiválásai az érzékeitek közül többet felébresztenek. Ezért kezdjétek el edzeni magatokat ezeknek a használatára.
Egy pillanatra csukd be a szemed, lélegezz mélyen a testedbe, megengedve a fény és energia összes rendszerének, hogy elláson és középre rendeződj, és összehangoltan St. Germain Ibolya, Ezüst és Arany Lángjával. Most lásd ezen lángok közepében a csillag énedet megállni, a csillag énedet bármilyen módon elképzelheted, (ami jól esik). Tudomásul véve, hogy a csillag énedet az emberi természeted perspektívájából/nézőpontjából figyeled meg. Lásd a csillag éned közelebb jönni hozzád, addig, amíg nem vagy képes, tisztán szemkontaktust teremteni vele. A Csillag éned tudatában van az anyagi világban való létezés nehézségének, neked most, ha ez a kívánságod és az akaratod, (akkor) meg kell kérned a Csillag Énedet, hogy nyissa meg az univerzális csillagkaput, az univerzális csillagkapu száma 144, ez megtestesíti az összes dimenziót, szintet és érzést, ami a tapasztalás összes szintjén elérhető. Mihelyt ezt kéred az energiád megvilágítja a bölcsesség és tudás magasabb dimenzióit. Most nézz mélyen a Csillag Éned szemébe, mintha a saját szemedbe néznél egy tükörben, egyszerűen bámulj és válj tudatossá arra, amit a tested éppen érez. Most válj tudatossá a Csillag Énedre és kérd a teljesen uralt éned, hogy eresze ki az energia egy impulzusát, hogy elnyeld ezt, amely életet ad egy gondolatnak, egy érzésnek, egy érzelemnek vagy egy benyomásnak, ami ezen elgondolás/elképzelés pontja. A pont, amit elkezdesz újra teremteni a csillag térképedből. Ez a pont, ahonnan elkezditek megteremteni a csillag térképeteket. Végy egy újabb mély lélegzetet a testedbe, megengedve magadnak, hogy jelen legyél minden pillanatban, amit megteremtettél. Továbbra is kapcsolatban fogsz maradni a Csillag Éneddel és továbbra is tájékoztatást kapsz tőle, továbbra is befogadva a lüktetéseket az univerzális csillagkapuból és az Arany Lángotok aktiválása és az átmenet a teljes tudatosságba elkezdődött.
Üdvözlünk titeket szeretetben ebben az időben; tudjátok, hogy titeket mindig megtartanak és elismerik az igazságotokat a fényben, és megáldalak titeket szeretetben és a bölcsességben, tudjátok, hogy meg van a jártasságotok, az akaratotok, a hatalmatok, a bölcsességetek és a szeretetetek és az aktív intelligenciátok, hogy teljesítsétek az utazásotokat.
Mindig minden jó lehet az életetekben, és erről beszélni fogunk veletek egy kicsit később. Kuthumi vagyok. Adonai.
- Yurine blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 656 olvasás