A táj

A táj

Fölmentem a hegy sziklatetejére
S letelepedtem a romok fölött.
Verőfényes nap volt, tekintetem,
Nem lelve gátot, mérföldekre szállt,
Mint börtönéből megszökött madár,
S vigan köszönté a kék messzeséget,
Hol a faluknak tornyán, a mezőknek
Juhnyájain s a patakok vizén
S mindenhol a nap fénye tündökölt.

Petőfi Sándor a fenti sorokat Salgó című művében vetette papírra, miután 1845-ös felvidéki útja során egy rövid kitérőt tett, hogy meglátogassa a Medves-hegység két festői várromját, Salgót és Somoskőt.

A költő a salgói várról körültekintve a Karancs és a Medves romantikus, változatos vidékét látta maga előtt. Minden bizonnyal olyan elragadtatva nézte ezt a tájat, miként a mai (meglehet, költői lelkű) turista utódai.