Az elhanyagolt gyermek
MICHELLE Manders ©
Minden jog fenntartva és Szerzői Michelle Manders
Channelled Johannesburgban, Dél-Afrikában. 2010 Augusztus 13
Felülvizsgált és naprakésszé átírt Kuthumi-Agrippa által 2013 január 22,
www.palaceofpeace.net
Fordította Gárdi Mariann
Felhívjuk figyelmedet, hogy Kuthumi-Agrippa, felülvizsgálta és frissített néhány régebbi közvetítést, mivel jelenleg is releváns és fontos. Tartsd szem előtt, ahogy olvasod, az információ, hatással lesz rád, mert a bölcsesség és az energia időtlen.
Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a közvetítővel és hasonló folyamat megy végbe rajtad, ami összhangban van az Isteni terveddel és időzítéssel. Ezt az átiratot ingyenesen tették közzé Szellemi tulajdon, Michelle Manders és A Béke Palotája tulajdona, egyértelmű céllal, hogy támogassa a gyógyulást és a békét kereső Ezért egyetlen személy, csoport, szervezet, vagy bármely szerv semmilyen körülmények között nem változtathatja meg, e dokumentumot , nem teheti közzé, részben vagy teljes egészében személyes anyagi haszonszerzés céljából
Én vagyok Kuthumi Agrippa és a Szeretet és Bölcsesség sugarain jöttem el hozzátok, üdvözölni benneteket ebben az időben, és hogy elhozzam nektek a gyógyulás a visszakapcsolás, átrendeződés és elismerés áldásait.
Üdvözlet szeretteim.
És nagy örömmel és gyönyörűséggel a szívünkben, gyűltünk össze veletek ezen a napon, mindannyiótokat szilárdan Krisztus szívében és biztonságban Isten tenyerén tartva.
Szeretteim, ünnep ebben az időben, veletek együtt létrehozni annak a lehetőségét, hogy a szeretet gyógyító sugarait kiterjesszük globálisan a világ minden elhanyagolt gyermekéhez, beleértve a saját elhanyagolt belső gyermeked.
Nemrég fenomenális elmozdulások történtek az energiák terén amikkel dolgoztok. Fontos, hogy mindenki megértse.
2010 áprilisában kezdtük az aktiválásokat Illuminátus Matrix
Lebontásának. Minden azt követő hónapban, tovább fokozzuk az energiákat a mátrixok lebontásához.
A folyamat során a web energia támogatására is számítunk, azokra, akik úgy döntöttek, hogy felemelik a Felsőbb Ént úgy hogy magukévá teszik ezeket az energiákat egy sokkal tudatosabb módon, annak érdekében, hogy azok a képességek aktiválódhassanak, amelyek támogatják az előrelépés folyamatát az életben, Ez az isteni szolgálat szerepe a Bolygón.
Ez alkalommal összehangoló energiát hoztunk össze azokra a magokra, akik most tudatosan, dolgoznak fizikailag, energetikailag, és szellemileg néhány legsötétebb energiával, ami a bolygón létezik.
Ez a munka ezekkel az energiákkal rendkívül fontos, és ez azt jelenti, eljött az idő, amikor a fény most már, elő kell lépjen és szemtől szembe álljon a sötéttel – hogy kiegyenlítődjön az ellentét.
Ez történt Oroszországban (2010) is. Mára megváltozott az összes energia. Nagyon büszkék vagyunk a csoportra, akik szembe szálltak a nagyon sötét energiákkal Oroszországban, mert ez azt mutatja, hogy Fénymunkások csoportja kész kiállni, határozottan a fény mellett.
Nem mindenki áll szembe ezekkel az energiákkal, néhányan a védelmezők energiájához vannak hozzárendelve, azon csoportok védelmére, akik mennek, gyógyításokat folytatnak, és ennek eredményeként, egy hatalmas energia buborék jött létre, amely már kiterjedt, kirobbant, már megjelent az éterben és bejelentette, hogy a Fénymunkások akiket a Felemelkedett Mesterek, az Angyali és Arkangyali légiók, és akiket az Új Világ harcosainak szolgálatára jelöltek ki, most aktiválják az erre a helyzetre kapott energiáikat.
Ti mindannyian, akik hallgatjátok, vagy olvassátok a szavaimat, egy részét képezitek ennek az energiaaktiválásnak.
Néhányan ti vagytok egy fizikai csoport középpontja.
Tudjátok, hogy kik vagytok, néhányan Oroszországban voltatok és első kézből voltatok tanúi a sötéttel való konfrontációnak. Mások a jövőben utaznak el velünk helyekre, ha hívást éreznek. Egy részetek passzív feladatot kap, védelmezőként fenntartani az energiát azon a helyen ahol a sötét birodalom van, ott rögzíti a fényt, ezt kell tennie most.
Az egyik legfontosabb szempont, gyógyulást hozni, nem csupán a világ elhanyagolt gyermekeinek, hanem a hatalomtól megfosztott nemzetek világában is, ahol a Föld Anya szenvedett a kapzsiságtól és tudatlanságtól.
Erre a három fő témára összpontosítunk jelenleg, az új tudat emelkedés által létrejött energia eredményeként a bátor lelkek, most a sötét energia elé álltak éteri szinteken és fizikailag is. Az ok, amiért ezt mondom, hogy a Sötét Urak és azok csatlósai, tudják, hogy mi tudjuk, hogy tudják, hogy készen állunk és az úgynevezett "csata" a számukra, megkezdődött.
Ez része annak, amit az Armageddon képvisel, és ez az egyik oka annak, hogy sokan tanították, a régi tudatosság lebontásának fontosságát, a védekezés fokozásának érdekében elérni az autentikus ént, mert csak akkor tudjuk elérni fény magot és a Saját fény erejét, ha az autentikus én, múltbeli félelmei csökkentek, ha az összes seb felszínre került, a leggyengébb pontokról kiderült, hogy az az erősséged, mert már nincs semmi, ami lehúz; semmi sem maradt elrejtve.
Minden a fényre került, minden igazság fényben van, ezért mondtam mindig, hogy a biztonság ingatagsága az egyik legnagyobb erősség lesz, és a hiányosságok nagyon is lehetnek a legnagyobb erősségek, ezért dobd el azt az illúziót, hogy félelembe kell kapaszkodnod ahhoz, hogy emlékeztesd magad, hogy élsz.
A sebesült és elhanyagolt belső gyermek aspektus abban a hitben tart, hogy szabályoznia kell az életed szempontjait, ami leginkább sebezhető, annak érdekében, hogy megvédje magát, hogy ebben az ellenséges világban, csak túléljen.
Itt az idő felülemelkedni ezen, annak ellenére, hogy a Fénymunkások a világ azokon a részein ahol élnek, nem rózsaszínű leányálom, fordulópont ideje van most, ezért ebben az időben olyan életbevágóan fontos, képezni magatokat, mint még soha.
Fontos, hogy megértsd, a tudattalanban lévő sebeket - azon részeidet amit tagadsz, melyeket elhanyagoltál és amelyről úgy döntöttél, hogy nem foglalkozol vele, - mert táplálod és fenntartod az illúzió mátrixát vagy az Illuminátus Matrixot (nevezd, ahogy nevezni szeretnéd.).
Minden változás belül kezdődik. Hallottátok ezt számtalan alkalommal, de nagyon kevesen fogtátok fel, hogy mit is jelent. Ma egy nagyon fontos nap azon energiák rögzítésére ami megnyitja a utat, a fény mögötti energiákhoz a Felemelkedett Mesterek, az istenek és az istennők és az összes Fény lény, védelmezésének segítségével.
Védünk téged, melletted állunk mindig, de megnyílnak a kapuk. Kénytelen leszel kilépni a hatalom és árnyék elé - legyen az a saját árnyékodról, másokéról, legyen szó a sötétségről, avagy a világról amelyben élsz, legyen egy fizikai lélek sötétsége akiről ezt tudod, vagy a világ körüli energiákról.
A rejtőzködés ideje lejárt.
Ez az a pillanat az időben, ahol a fény és a sötét látják egymást teljességükben és ez a fordulópont, ahol azok, akik a sötétben vannak, lehetőséget, kapjanak átmenni a fénybe. Ennek a lehetősége nyitva marad a 2013. augusztus 13-áig. Mindent meg kell tenni a magasabb szintű tudatosságért.
Miközben növekszik a magasabb szintű tudatosság, nagyobb felelősséged lesz ebben az időben, ezek a kihívási erők léteznek, nem lehet letagadni ezt a tényt. Tudatlan megtagadása ennek nagyon veszélyes.
Ez nem azt jelenti, hogy ha figyelmen kívül hagyod a létezésüket, akkor nem is zavarhatnak.. Ez a New Age mozgalom szempontja ahol csak fényre összpontosítanak, változik majd most, és fontossá válik számos belső biztonságról felépített elképzelést is átértékelni.
Most ezeknek a felfogásoknak a következő szintje jön.
Ez az, ahol az igazi harcosok és Fény Hadseregek állnak, és azok, akik a háttérben maradnak és úgy szolgálnak, de ma, mi, a Fény Mesterei bejelentjük, hogy az ajtók kinyíltak, és most a valódi, igazi harc a fény és a sötét között egy teljesen új módon kezdődik el.
Ha mindannyian arra vágytok, hogy a világ meggyógyuljon, ezekre a hangokra oda kell figyelnetek. Fénymunkások most egyenlő erőt és hatalmat kapnak erre a célra.
Ha elhatározod, hogy szolgálod a fényt, majd tálaljuk 100%. Ha elhatározod, hogy tiszteletben tartod, felszínre hozod az igazságot, akkor megtisztelünk vele,100%-ig .
Nem számít, mennyire félsz időnként, túllépsz a félelmen, a hatalmadba lépsz, és teszed, amit tenni kell.
Azok, akik Védők és Gyógyítók, az energiát tartják a Harcosoknak és a Harcosnőknek, és ez a pozíció éppen olyan fontos és értékes, mint azoké, akik a szó szoros értelmében, csatába mennek, de hallod ezt az üzenetet, és ez rendkívül fontos, mert már nem lehet a fény harcosait, harcosnőit leállítani, háttérbe szorítani vagy láthatatlanná tenni, ha a világ (emberiség) megérti mit tettek vele.
A jövő és a bolygó jövője attól függ, hogy mi történik most, ezért a világ elhanyagolt gyerekeinek gyógyulása fontos, beleértve az elhanyagolt belső gyermek gyógyulásának szempontjait is, mert ez a jövő.
Számos szinten tapasztaltad az illúziót.
A világban nagyon ügyesen szabályozzák erős illúzió takarót szőve elhitetik, hogy a fantasy, a science fiction illúzió, pedig valójában igazság.
A világot irányító társaságok, akik a sötétség által motiváltak, nagyon fejlett technológiákat használnak, hogy az emberiség tudatát a félelem alapú tudatban tartsák, erről hallottatok már többször. Széles körűen kiterjedt és változatos eszközöket használnak, de most nem megyünk ebbe bele részletesen.
Ősi tanításokat és az ősi hagyományokat még mindig használják a mai napig, amit mindig is ismert a hatalom, ami belül van, mert ők első kézből megtapasztalják minden alkalommal – amivel dolgoznak . A Fénymunkásoknak is intenzíven meg kell tanulniuk ugyanazt, amit ők tudnak és már mondtam ilyet régebben.
Gondoljunk csak a motiváló erőre, amit a sötét erők használnak, hogy elérjék céljaikat. Semmi sem áll az útjukba.
Most itt az ideje, Fénymunkások, hogy fogadjátok el ugyanazt a stratégiát és lássátok, hogy milyen erős az odaadás, ezen a szinten a kitartás és eltökéltség, de kihasználva azt, hogy egyenlő, de ellentétes erőt képviseltek.
Ez az, amikor a fény lesz a hatalom, és a globális gyógyulás végbe mehet, egy új szintre -, amikor az emberek belépnek a hatalmukba, mernek nemet mondani a külső erőknek, amelyek a bűntudat, a szégyen és a félelem alapú motivációkra alapozzák hatalmukat. Amikor komolyan kimondják, hogy „NEM".
Amikor kimondják: "TÖBBET NEM".
Felállítasz egy határvonalat, és felállsz.
Nincs helye a semmit mondásnak, felhígultságnak.
Ezek az erők, amelyek manipulálják a világotokat sok ciklus óta, még a képzeletet is felül múlják, és újra ismétlem, ha a fény célja, hogy visszaszerezze a félelem vírusával megfertőzöttet, akkor Fénymunkásoknak látható „Izmot” kell növeszteniük. És a Védőknek a Harcosoknak és Harcosnőknek - be kell építeni az energiákat, hogy tartsák a Védelem oszlopait és a Fény szent geometriai spirálját és ez soha nem látott közös erőmunka az illúzió mátrixának lebontáshoz.
Itt az ideje bekeményíteni. Itt az ideje a jóért harcolni.
Nincs semmi rossz ebben, vagy nem spirituális. Harcolsz a világ gyermekeinek életéért, a jövő nemzedék jövőjéért is.
Az igazság, hogy ennek "vége" 2020-ban lesz. Addig le kell küzdeni az említett akadályokat, és 2012 a meghatározó tényező (volt), hogy mi történik 2020-ban.
Tehát légy merész, légy bátor szállj ki, és lépj be a hatalmadba. Hagyd a változást elkezdődni benned, tégy erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a változás és átalakulás felgyorsuljon, az emberiség javára, és ez úgy történik, hogy megérted saját magad felemelkedését..
• Melyik részedet hanyagolod el napi szinten?
• Melyik részedtől tagadod meg a figyelmet?
• Mit áldozol fel rendszeresen?
Szánj időt gondolkodni ezeken a kérdéseken. Ez azért fontos, mert meg kell határoznod a prioritásokat. Most egy teljesen új módon közelítheted meg életedet és az időt. A fizikai tested egyensúlyba kell hozni, elegendő pihenéssel, egészséges élelmiszerrel táplálni, testgyakorlással és azok, akik nem élnek egy elkötelezett kapcsolatban, és akik nem tudnak gyakori rendszerességgel szeretkezni, azoknak meg kell tanulniuk kreatívnak lenni. : )
E négy terület a legfontosabb tényező az energiák egyensúlyban tartásához, annak érdekében, hogy képes legyél befogadni az általunk küldött energiákat úgy, hogy készen állj és képes legyél ellenállni, annak mi jön.
És akik készen állnak és hajlandóak együttműködni velünk, azoknak új módon fogjuk megmutatni mit is jelent, a fény képviselőjének lenni. Fény harcosnak, harcosnőnek, vagy Őrző és Védelmező a Harcosnak /Isten Istennő formában. Azoknak mutatjuk meg, akik ezt választották és ebben a helyzetben vannak, mert ez az, amit ők hoztak létre, és mi örülünk, hogy ilyen sokan igent mondtak, igent mondtak a hatalmukra, és előlépnek, megnyilvánítva a gyógyulás folyamatát, keresik maguknak a módot, és már csinálják is. Most, hogy tudod, hogy mennyire fontos ezen az idővonalon a Föld spirituális története, és most, hogy tudod, hogy életbevágóan fontos, hogy a Fénymunkások erősen álljanak a saját igazságukban, nem csupán pozitív gondolatok hangoztatásával, vagy kristályok és talizmánok között ülve, meditálva, de folyamatosan a hatalmukban, az igazságukban állva a fizikai síkon, szó szerint és képletesen – az érem mindkét oldalán egyensúlyozva egyszerre.
Most, hogy ez tudatosult benned, egy mély gomb megnyomásaként elindítja benned a megértést, hogy felemeld és felhatalmazd magad egy új módon. Felgyorsul benned, megérinti a benned lévő harcost, aki tudja, hogy fontos a jó harcot harcolni, azok számára, akik nem tudják, hogyan kell harcolni, azoknak, akik nem tudnak harcolni, akik elfelejtették, hogyan kell harcolni, akiknek szükségük van a tüzedre, védeni és őrizni őket, annak érdekében, hogy a lábukra álljanak. Nem abban az értelemben harcolni, hogy fizikálisan verekedni, nem, ez a küzdelem a képességért, hogy bátran álljon a földön ahol megvetette a lábát, hogy eldobja a félelmet, kitartóan álljon a sötétséggel szemben, és bármit is csinál mindenekelőtt, az az legyen, hogy a fény és az igazság napvilágra jöjjön. Az igaz, hogy az illúzió mátrixa is kimerült, és akik még mindig gyengék bizonyos területeken és elesettek, kapnak még egy esélyt, hogy felálljanak, és vegyenek egy mély lélegzetet és legalább kísérletet tegyenek a fényre, harcoljanak a jogért, és a fényt követők számát erősítve, mert a harc növekszik.
Így azoknak, akik már beálltak a sötétbe bármilyen okból, lehetőség kínálkozik, hogy visszajöjjenek a fénybe. Átalakulva, újjászületve, és újra a mindenható Isten / Istennő hatalmukban álljanak, annak érdekében, hogy megtapasztalják a fehér tűz a szeretet hatalmát, hogy megtalálják az energiákat, amelyek táplálják elhanyagolt sérült belső gyermeküket, amely bukásukhoz vezettek, a tudatlanság és nem a Szeretet az, amely csapdába, hamis ingoványos biztonságban tartotta őket.
Ezért felszólítunk egy korábban nem látott fokozatra állítani magad. Ez nem a földi harcra hívás. Megismétlem, ez a küzdelem az a képesség, hogy bátran álljon a lábán a sötétben is. /A csoport, aki utazott Oroszország (és újabban Egyiptom december 2012), tudja, hogy mit beszélek, mert először szembesült kézzel foghatóan a sötéttel és még sokkal több ilyen fog jönni./
Szóval drágám, most végy egy mély lélegzetet, lélegezz ki teljesen, érezd és figyeld meg hogy Atya / Anya Istenünk hatalma benned van, képzeld el magad erőd teljében, a harc - fény, ragyog benned. Ez az az idő, ahol összeadva újra életre hívjuk azáltal, hogy meggyújtjuk a belső tűzet, amely harcra motivál, és előre visz téged. Emlékeztetve, hogy ez idáig a legnagyobb harcosok a legnagyobb harcosnők, hősök és hősnők, is kiálltak a nagy sötétség ellen, és ti is csatába mentek a következő területeken és nagy harcot harcoltok a nagyobb egész javára. Ez nem ugyanaz a korszak, mint Jeanne d'Arc-é, nem ugyanaz a korszak, mint Arthur királyé vagy a többi nagy hős és hősnőé. Ez modern világban zajlik, de a csatatér azonos és fontos, hogy ezt észben tartsd. A csatatéren nem karddal lóháton vagy gyalog pajzsokkal küzdesz, de a helyzet nagyon hasonló.
Az általad használt eszközök a Szellemi hatalom, hogy létezik benned, önmagad megértésének és elfogadásának tudása, a megértés és elfogadás tudása, és annak tudása, hogy Anya / Atya Isten, hogyan dolgozik veled, és mindennel körülötted.
Tehát a szó, a gondolat, a szándék, a motiváció, a szeretet, a bölcsesség, minden, ami van, minden, úgynevezett " védelmi fegyverré "vált, felszerelkeztél ezekkel, amit használhatsz, ha „csatába” kerülsz, hogy úgy mondjam. Merülj bele ezekbe a benned lévő erőteljes forrásokba, ezek a hatalmas részeid, hogy tudod, mire vagy képes - az erősségeid, a bölcsességed, és fogadd el, hogy ezeknek birtokában vagy, ez motiváljon és inspiráljon téged.
Lélegezz be mélyen, lélegezz ki teljesen, és képzeld el, a belső gyermeked kérdéses részeit, amiket elhanyagoltál, kérve azokat a részeket, hogy jöjjenek elő, hogy a hatalom tüzes lángja erősítse, és a feljövő igazság okaként nagyobb harcra motiváljon. Harc a belső harc is, az elmédben magaddal a sötét programmal, mivel bevásároltál a hazugságból, hogy: Te nem érsz semmit és "rossz" vagy. Képzeld el, hogy az elhanyagolt és sebesült belső gyermekeket Anya / Atya Isten átölelte. Képzeld el, hiteles önálló felsőbb éned folyamatosan átöleli ezeket a részeket, megnyugtatva, és emlékeztetve őket, hogy nincsenek egyedül, és soha nem is voltak egyedül. Mondd el ezeknek a részeidnek, hogy a hívásukat már figyelembe vették, és elérkezett az idő, a szabadság harcra, és a harcosok és harcos nők, a védők és a gyámok készen állnak, teljesen képzettek, a gyógyulás már zajlik, és a jövőben is folytatódik.
Továbbra is védve lesz, az új energiákkal a jó harcot harcolod, hogy véded a jogait és segítesz neki, hogy az igényei teljesüljenek, elismered és biztosítod a gondozását, az elhanyagoltsága szempontjából. Érezd az energiát.
Képzeld el, hogy a belső gyermek reagál, mély meggyőződésévé válik, hogy igen, igaz, igen, valami most valóban történik. A fény most kibújik, és a helyére kerül.
Az út most tárva-nyitva áll. Tovább kell építeni az energiát, ezért képzeld el, hogy csak nő és nő, vegyél egy mély lélegzetet, és kilégzéskor, kezdd kiterjeszteni, az energiát minden gyermekhez a bolygón. Megismételheted ezt az energia kiterjesztést tudva, hogy elért minden gyermekhez a bolygón, átható energia-mező jött létre, és az üzenet a magasabb énjükhöz, és a lelkükhöz elért, hogy evvel most az aktiválások elkezdődtek, és elhangzott a csatába hívás. Béke jön, az igazság ismert lesz, a sötétség, a megtévesztés és visszaélés kiderül, sok ajtó bezárul, és az említett visszaéléseket soha nem játszhatják újra.
Terjeszd ki drága az energiádat a világban élő gyerekekhez.
A fény kisugárzása globális gyógyulást hoz, fejezd ki a szándékodat, hogy ezek az energiák érintsék meg az elhanyagolt és sérült belső gyermeket az összes felnőttben is a bolygón. Folytasd tovább a szándékkal megtöltött energia kiterjesztését. Tudatosítsd, hogy fel vagy jogosítva, hogy minden szeretet sugarat, minden fénysugarat küldhetsz a gyermekeknek és a felnőtteknek a világon, visszajön hozzád és csodálatos szövedék alakul ki, védelmező és támogató, fényszövés , ami ad egy általános támogatást és a szenvedély és az igazság mindenható tűzrácsa, - egy rács, amely elküldi azt az üzenetet, hogy azok, akik azért jöttek, hogy a jóért harcoljanak megérkeztek.
Minden alkalommal, mikor a fény képviselőjeként használod a hatalmad, a tüzes láng ereje az igazi nyers szellem Anya / Atya Isten fénye, a szív energiádban felerősödik és kialakul a rács, ezért ez a globális gyógyítási lehetőség általunk nem egyszeri, folytatódni fog a jövőben is, hogy segítsen megérteni tudattalan szempontból a saját sebeid, amikre tudatossá válsz, és a változás folytatódni fog, előbb-utóbb felgyorsítja és átalakítja, önmagad megértését, és a felemelkedésedet.
Ahhoz kell ez, hogy a jó „harcot” „harcold” azok számára, akik nem képesek, akik olyan mélyen sebzettek, hogy megbénította őket a félelem, annyira, hogy nem látnak fényt. Harcolsz az igazságért, hogy a világ gyermekeinek fenntartsd a tüzes szenvedélyt az igazság megismerésére, és a gyerekekért, akikben kialudt a fény - harcolsz, hogy segítsd, hogy fellángoljon bennük a fény.
Ez az oka és szükségünk van, a bátorságodra, a hatalmadra és szükségünk van a fizikai lényedre, de mindig védelem alatt vagy. Tehát állj fel egy új módon, határozottan és magabiztosan menj előre, tudván, hogy az ok nagyobb, nem csak egyéni, nem csak a családi, ez globális ok - teljes komolysággal mondom a nagyobb ok a bolygó jövője, és a jövőbeli összes gyerek szempontjából.
Drágám, köszönjük behívását felsőbb énednek és megtisztelő jelenlétét, hogy hallja ezt az átvitelt. Köszönjük a bátorságod, köszönjük Anya / Atya Isten, és az emberiség szolgálatát és, és bár még mindig sok a tennivaló, bár folyamat most már elkezdődött, egy teljesen új szintre érsz, látni fogod, hogy érdemes lesz.
Én vagyok Kuthumi-Agrippa, a szeretet és bölcsesség arany sugarának Chohanja melletted állok, védelek az én Soláris Arkangyal seregemmel. Veletek vagyunk minden lépésnél az úton, minden módon mindig. Légy nyugodt tudva ezt, és tudd nagyon mélyen szeretünk. Adonai.
- margardian blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 756 olvasás