Lightworker 2010/12 -- A Föld a legjobb valóságshow – Az evolúciós hullám meglovaglása

Kategória:

Steve-től:
Ezen az összejövetelen a csoport számos fontos témáról beszélt, ami mindannyiunknak segíteni fog a közvetlenül előttünk álló napokban, mivel a emberiség egésze egy hihetetlen energia hullámon lovagol. Az a rész tetszik legjobban az üzenetben, amikor az új kommunikációról, mint a fejlődés részéről kezdtek beszélni. Szó esett már a Mély Kapcsolatról korábban is, de ez alkalommal sokkal többet adtak át arról, hogy ez hogyan is néz ki a mindennapi életben.

Az energia minták elengedéséről is beszéltek és arról ez hogyan befolyásolja az embereket. A széles hangulatingadozás kezd általános lenni. Némelyek ezt jobban kezelik, mint mások és amit a csoport mondott a depresszióról igen érdekes és lényegre törő volt.

Majd kijavították, amit korábban mondtam azzal, hogy elmondták univerzumszerte hányan figyelnek minket.

Nagy ölelések & Espavo!


a csoport szóvivője


A Csoporttól:
2010. december 15.

Üdvözlet Otthonról!

A régi minták elengedése

Figyeljük, amint az emberek mégegyet lépnek felfelé egy olyan területre, ahova még soha nem léptek be. Az energiátok kezd egyéni szinten felrobbanni és ez a leggyönyörűbb dolog, amit valaha láttunk. Tudjuk, hogy ez igen nehéz, hiszen teljes létezéseteket egy igen korlátozott térbe építettétek, amit úgy hívtok „biztonság”. Most már nincs többé korlátozott terület és legtöbbetek máris kezdi elengedni a test mintákat. Nem gondoltuk volna, hogy ez sok évig legtöbbetek számára valójában megtörténhet. Mégis számos ember máris kezdi elengedni a test mintát, ami az energiátokat tartotta oly sokáig, amint méginkább előre léptek az új létbe. Ez mindegyikőtök számára egy új létezés, ami lehetővé teszi, hogy saját lelketeknek nagyobb részét hordozzátok fizikai szinten.

Igen nagy kihívás sokatok számára amint ezt kezditek elengedni, mert az érzelmek beáradnak, magukra vonják minden figyelmeteket és igen gyakran elvonják és nem megfelelő helyen földelik le az energiát. Az érzelmi szerkezetetek nagy része kezd új alakot ölteni az áthuzalozás folyamata alatt, melynek során az érzelmi test többi éteri testhez való kapcsolatain dolgoztok. Ahogy ezen az új kapcsolaton kezdtek dolgozni azt fogjátok érezni, hogy minden biztonságotok oda és minden, amin eddig dolgoztatok, ez a címke, amit magatoknak hívtok már nem illik rátok. Tudjuk, hogy ez nehéz, mert olyan keményen dolgoztatok, hogy megalkossátok ezt a cimkét, vagy ötletet vagy hangot, amiről azt hiszitek ti vagytok. Most kezdtek kiterjedni az univerzumba és kezditek felfedezni, hogy mindennek részi vagytok…minden létezőnek, minden fának, minden bolygónak, monden kozmosznak, minden hullócsillagnak az égen. Minden kapcsolat elér egy pontot, ahol nemcsak magatok is láthatjátok, de érezhetitek is az újrahuzalozott érzelmi testeteken keresztül. Természtesen ezt könnyű látni, de bármikor, amikor nagy sebességgel léptek egy szintről a következőre minden biztonsági mechanizmusotok eltűnik és ez sokatok számára igen ilyesztő lehet.

Szó volt ma a depresszióról ebben a szobában. A depreszió egy energia allergia, a többi energia allergiához hasonlóan, amiről már beszéltünk. (Krónikus fáradtság, ME, Fibromyalgia stb) Idővel az emberek új módot találnak rá, hogy ezt kezeljék. Most történik mindez, ahogy az emberek kezdik látni az első jeleit annak hogyan javítsák ki és zabolázzák meg ezt az energiát, amit mindeddig olyan negatívnak érzékeltetek. Elmondjuk nektek kedveseim, hogy nem minden energia pozitív. Ha csak a fényt látnátok nem lenne kontraszt ezért nem lenne látvány. A sötétség teszi lehetővé, hogy láthassátok a fényt. A magatokhoz ölelésével annak, akik valójában vagytok segít majd abban, hogy ezt az energiát pozitív módon használjátok.

Mély Kapcsolat

Itt van most a gyönyörű rész és az, amit ezen a napon szeretnénk megosztani. Korábban beszéltünk már a komunikáció egy szintjéről, amit mély kapcsolatnak neveztünk. Minden egyes személy ezen a bolygón rendszeresen használja a mély kapcsolatot, mégis az összes beszélgetés kevesebb, mint egy százalékát teszi ki. Ez hamarosan megváltozik, amint sokkal többen kezdik el tudatosan használni a kommunikáció ezen szintjét. Had adjunk egy példát. Képzeljetek el egy beszélgetést, ami oda-vissza áramló beszéddel olyan szavakat használva, melyek nem teljesen illenek oda. Az elkövetkezendő néhány évben az emberek kihívásokat tapasztalhatnak meg minden nyelvben, mivel a előre meghatározott jelentés már nem adja át a magasabb szintű kommunikációhoz szükséges jelentést. Ez motivál majd benneteket, hogy új szavakat találjatok ki, amint gondolataitokat másként próbáljátok becsomagolni. Az üzenetet vevő személy talán megragadja annak egy részét, az emberek által most használt nyelvek azonban hamarosan nem fogják tudni kielégíteni az igényeket.

A mély kapcsolat a jelenlegi időkben az alábbi helyzettel írható le. Képzeljetek el két embert beszélgetni, mégis valójában nem kommunikálni. Megrázzák a fejüket és amint elkezdenek egymástól eltávolodni egyikük négy szót mond, ami pontosan az energia közepébe talál; az a négy szó megváltoztatott mindent. Ez a mély kapcsolat. Ebből az okból kifolyólag az elkövetkezendő években a Földön fellelhető összes nyelv kevesebb szót használ majd. Igen, némelyetek, akik Scrabble-t játszanak örülnek majd ennek. Szó szerint, minden energiátok abba az irányba kezd változni, ahol ezt már ma elkezdhetitek használni. Ezt szeretnénk nektek javasolni. Ez az a darab, az eszköz, amit ma oda szeretnénk adni, hogy játszatok vele, hogy olyan új energiamegváltoztató módszereket próbáljatok ki, amit a mindennapi életben tudtok haszálni.

Eszközök a mély kapcsolathoz
Gondolat kivetítés

Először is had kezdjük ezt az üzenetet a gondolat kivetítéssel. Ezt állandóan csinálják az emberek, de általában nem tudatosan. Kezdjétek el tudatosan kivetíteni a gondolataitokat minden beszélgetés részeként, legfőképp olyan helyzetekben, amikor a beszélgetés üzenete nem megy át. Amikor átfogalmazzátok egyszer, kétszer és még mindig úgy érzitek nincs meg a kapcsolat, arra kérünk áljatok meg egy pillanatra. Szánjatok rá egy pillanatot, egy lélegzetet, és küldjétek át ti hogyan értelmezitek a nagyobb képet és amit próbáltok kifejezni nekik. Nem kell nekik elmondanotok, hogy gondolat kivetítést használtok; álljatok meg és kommunikáljatok a lelkükkel szavak nélkül. Majd vegyétek fel újra a beszélgetés fonalát és figyeljétek mi történik. Figyeljétek a dolgok milyen egyszerűek kezdenek lenni.

Számos ilyen eszköz van, ami jól működött ezelőtt, de az emberi tudatosság nem volt elég magas, hogy észrevegye. Ezelőtt ezeket éterinek, gyorsan tovatűnőnek, és képzeletbelinek gondoltátok, de most rá fogtok jönni a valódi és gyakorlati hasznára a mindennapi életben. Említettük,hogy a mély kapcsolat egy életmód lesz. Vannak emberek, akik egy kapcsolat számos éve alatt fejlesztettek ki mély kapcsolatot, vagy talán számos élet alatt tartó kacsolatok alatt. Jelenleg a mély kapcsolat az ikrek között a legelterjedtebb a Földön. Olyan lények ők, akik valóban megosztottak és kettéosztottak egy sejtet és számukra a mély kapcsolat beépített volt a kezdetektől fogva. Amint két ember elsajátítja a mély kapcsolatot arra a következő életeikben is emlékezni fognak. Ti, akik ezt megtapasztaltátok és voltatok valaha ikerpár részei, nektek van némi ilyen mély kapcsolatotok azzal a személlyel, még akkor is, ha öt vagy hat életen át nem is találkoztok. Hirtelen találkoztok ezzel az eddig soha nem látott emberrel és ismeritek őt és ő ismer titeket, képesek vagytok kommunikálni. Amint ez az átalakulás végbemegy a legnagyobb kihívás legtöbbetek számára azért lesz, mert annyira hozzászoktatok oly sok szó használatához. A Föld kommunikációs csatornája radikálisan meg kell változzon. Elkezd majd megváltozni az, ahogyan az emberek megnyilvánulnak. Lehetséges lesz, hogy egészen pontos jelentést közvetítsetek a szavaitokkal, ami valójában egyidőben fogja fokozni a kommunikációt és a szavak használatát. Ez motiváció lesz közös nyelvek kifejlesztésére is a földön, ami hamarosan eljön majd. Ez elindult már, ahogy feltűnik minden nyelv lényegre törőbb változata, ahogy minden nyelv kifejleszt egy rövidebb, egyszerűsített nemzetközi változatot.

Számos rész kezd a helyére kerülni, de az eszköz, amit szeretnénk átadni, hogy dolgozzatok vele a következő hónapban a gondolat kivetítés. Például, ahelyett, hogy mondanátok valakinek valamit, mondjuk azt, hogy készültök bemutatni valamit-színpadon állva vagy egy kamera előtt. Ismét, mielőtt azon a színpadon álltok, élőben mutattok be vagy valójában megteszitek azt a lépést felfelé vetítsétek ki gondolatban az átfogó képét mindannak, amit szeretnétek átadni. Küldjétek ki az üzenet mentális képét, mielőtt kimondanátok. Tisztázzátok, lássátok magatokat, amint kikülditek és akkor nyissátok ki a szátokat és meg fogjátok tapasztalni az erősebb kapcsolatot a közönséggel. Számtalanszor elmondtuk, hogy az igazság mindig egyszerű, mégis az embereknek kellően bonyolulttá kell tenniük ahhoz, hogy megérthessék.

Mire lehet számítani a minta elengedésekor

Minden ember körül van egy személyes energia mező, amit emberi mintának hívunk. Összesen 500 minta van és azt választottátok, amelyik legjobb otthont nyújtja az energiátoknak. Az emberiség fejlődésének részeként kezditek ezeket a mintákat elengedni. Az egyik elsődleges testi tünet, amit ezekkel a mintákkal tapasztaltatok az amit az emberek úgy hívnak túlsúly. Ezek a minták hosszú időn át remekül szolgálták az embereket, de most kezdenek problémává válni. Szó szerint nem tudtátok kiterjeszteni energiamezőtöket, így a testetek terjeszkedett ki. Néhányan különböző módszereket próbáltak ki, hogy megszabaduljanak a fölöslegtől, de csak néhány működött és azok is csak rövid ideig. Nem ez a lényeg, úgyhogy kérlek ne csináljatok ebből játékot vagy versenyt, mert az nagyon gyorsan megfordítja az energiát. Ne gondoljátok, hogy nektek kell lenni az első embernek a tömbötökben, aki megszabadul a mintájától, mert igen magányos, amikor így visztek véghez dolgokat. Azt mondjuk, hogy az elkövetkezendő négy-öt évben mindannyian lehetőséget kaptok arra, hogy teljesen elengedjétek ezt a mintát, ami fizikai formában tartotta az energiátokat. Amikor ez megtörténik az első dolog ami megváltozik az a fizikai lét egy része és a saját kapcsolatotok a felsőbb énetekkel elkezdi majd feltárni a fátylat.

Az igazságotok kimondása

Egy fátylatok van, ami eddig megakadályozott abban, hogy láthassátok nagyszerűségeteket. Megakadályozott abban, hogy láthassátok, a király fiai és lányai vagytok, királyi örökösök vagytok. Most ezt belülről tudhatjátok. Mindegyikőtök kezdi érezni nemcsak annak a vonzását, hogy a következő szintre lépjetek, hanem hogy kimondjátok, ami a szívetekben rejlik. Így téve hozzátok el azt a fényt, amit Otthonról hoztatok, a kirakó azon darabkáját, ami csak a tiétek és csak a ti energiamezőtökön át lehet kifejezni-a ti Isten darabkátokat. Ma elértetek egy olyan szintre, amit soha nem gondoltunk lehetségesnek. Noha elmondjuk, hogy máris olyan hullámokat keltetek az emberiség egészén át, ami soha nem áll meg. A lelketek készen áll egy nagyobb arénában való játékra mindazon az energetikai határok nélkül, melyek mindig is korlátoztak. Ez teret nyit majd a kirakó minden darabkája számára, hogy ismét összeálljon. A kiterjedő tudatosságnak ebben az állapotában erős vonzás van jelen mindenki számára, hogy saját egyedi darabkáját a közösbe adja.

Ahogy ez megtörténik az érzelmek a tetőfokra hágnak. Öleljétek magatokhoz ezeket az érzéseket, amikor megjelennek. A depresszió egy olyan tapasztalat, amit legtöbbetek szeretne elkerülni, de a legtöbb gyönyörű dalotok nem depresszióból származik? A legtöbb gyönyörű versetek nem depresszióból származik? Egy csodálatos könyv ebben a szobában nem depresszióból származik? Vedd magadhoz az energiát és használd más módon. Ez a lényeg, használd! A depresszió egy ciklus, ami a kreativitás megállásával kezdődik. Vedd magadhoz ezt az energiát és találj rá módot, hogy használd, bármilyen módon is. Horgonyozd le és többé már nem kell érezned a fájdalmat.

A por testeket megvilágosító fényszikra

Kedveseim, a legnehezebb változások egyike a Föld bolygón azok az idők voltak, amikor magasabb szintekre léptetek. Számtalanszor megtörtént újra és újra az emberiség ezen a bolygón való rövid tartózkodása alatt. A nagyobb időkeretben az emberiség csak igen kis ideje van jelen azt tetteve, hogy ezekben a fizikai testekben lakik. A ti Isten szikrátok világosítja meg ezen por darabkák egyikét, amit ti fizikai testnek hívtok. Ezt a fényszikrát most újrahuzalozzák, hogy minden egyes szikra sokkal intenzívebben, sokkal fényesebben jöjjön át, az Otthon sokkal több fényével és mindegyikőtöknek köszönjük, hogy ennek részei vagytok. Ez azoknak a munkája, akit Fénymunkásoknak nevezünk.

A következő néhány évben számtalan ötletet és eszközt osztunk majd meg, hogy segítsünk túlnyújtózkodni azokon a határokon, amiben eddig nyugalmat találtatok. Elmondjuk nektek, hogy ez lehet egy kényelmes növekedés. Lehet mókás, főleg ha megosztod a körülötted levőkkel és azokkal, akiket szeretsz.

Kozmikus valóságshow

Van még egy dolog, amiről beszélni szeretnénk, mert a mély kapcsolat nagyon fontos. Szeretnénk valamit kijavítani, amit az Örző korábban mondott, amikor a földönkívüliekről kérdezték. Pontosan válaszolt annak megfelelően, amit eddig a pontig megosztottunk, de szeretnénk valamit finomítani ezen a napon. Amikor a földönkívüli látogatásokról kérdezték azt válaszolta, hogy a legtöbb földönkívüli, aki a Föld bolygón tartózkodik már igen rég óta itt van és annak a hat eredeti fajnak a részei, ami segített a lelketek számára megalkotni a fizikai testet, hogy ezt a játékot színlelhessétek. Szeretnénk itt többet hozzátenni, mert az általatok földönkívülinek nevezettek és fajok milliói figyelik most a Föld bolygót minden nap minden percében. Kedveseim, ez a legnagyobb kozmikus valóságshow univerzumszerte. Emberi lények emelkednek a következő szintre anélkül, hogy testüket és fizikai szerkezetüket maguk mögött hagynák. Ilyen még soha nem történt ezelőtt. Könnyű lenne látni ezt hogyan terveztétek meg, mivel a Föld bolygónak véget kellett volna érnie 2000 és 2012 között. Körülbelül 12 évre lett volna szükségetek, hogy befejezzétek ezt a játékot, becsukjátok az ajtót magatok mögött és remélhetőleg az utolsó embernek eszébe jutott volna, hogy lekapcsolja a villanyt. Ez a folyamat már erősen előrehaladott volt.

Ez az energiát, amire figyeltek egy egészen más módon alkotta volna meg. Az történt volna, hogy az emberiség, ahogyan ismeritek megszűnt volna létezni a Föld bolygón és lelkeitek új játékba kezdek volna. Ez az, amit ezelőtt már újra és újra megtettetek és ez történik általában a játékokban univerzumszerte. Ezek a játékok addig fejlődtek, ameddig ezeket a fizikai létezőket nyújtani tudjátok. Mégis ez az első alkalom, hogy egy létező faj tudatos lépést tett anélkül, hogy maga mögött hagyná a fizikai testét, ez a mi meghatározásunk a felemelkedésre. Nem a Hazamenetelről szól ez, hiszen a felemelkedésnek az a része egyszerű, mindössze annyit kell tennetek, hogy meghaltok. Ti azonban azt választottátok, hogy itt maradtok a fizikai testetekben, miközben a fényt ragyogtatjátok. Ez megindult már, de szó szerint fajok milliói … Más szavakkal kifejezve más dimenziók, melyeket nem igazán láthattok. Ők mindannyian különösen tudatában vannak multidimenziós voltuknak és legtöbbjük keresztül tud sétálni azon, amit ti szilárd falnak neveztek, mert az számukra nem szilárd. Számukra egyszerű a perifériás látásotokon éppen kívűl eső árnyékba ki és be lépni, hiszen oly rég óta teszik ezt.

Nem csak a hat szülői faj néz benneteket. Minden szem univerzumszerte erre a hatalmas játékra szegeződik, ami éppen itt és most zajlik, amint ti emberek megteszitek ezeket a lépéseket. Így azokban az időkben, mikor depressziósak vagytok, azokban az időkben, amikor azt érzitek „Ki vagyok én? Mi történt a cimkémmel? Nem illik arra aki voltam annak kifejezéseképpen aki voltam.” Azokban az időkben, amikor megkérdőjelezitek önmagatokat, legyetek tudatában, hogy nem kevesebb mint egy billió szem próbál nektek szeretetet küldeni és vállonveregetni azért, mert egy rendkívül nehéz játékot játszotok, mely univerzumszerte mindenkinek hasznára válik. Megvalósítjátok Istent új járműveitekben, biológiátok új fizikai buborékja mindannyiótok számára kezd kialalkulni. Először az energetikai szerkezetben történik, majd fizikai szinten, de elkezdődött és túlélésetek legegyszerűbb módja, hogy megosztjátok az információtokat. Nyúljatok ki és fogjátok meg egymás kezét amint mindegyikőtök megteszi ezeket a lpéseket a következő szintre, mert ez az időszak rendkívül varázslatos. Elmondjuk nektek, hogy az emberiség legtöbb küzdelme most történik. Megígérjük nektek, hogy az év végéig (itt a következő 2011-es évet értik) az izgalom hullámain fogtok lovagolni, amit mindenhol az emberek teremtettek, mert nincsen mágikus együttállás, ami 10.10.10-én, 11.11.11-én vagy 12.12.12-én következik be. Nincsenek kozmikus energetikai elmozdulások, melyek beáramlanak. Az emberi izgalom hulláma van jelen és mivel csodákra számítotok, így meg is teremtitek azokat. Gondolkoztál már rajta hogyan is működik ez? Elmondtuk már, kedveseim, a vicc rajtatok áll.

Keresitek Istent és oly nehéz meglátni, amikor tükörbe néztek, de ez az oka annak, hogy annyi vallás van a Föld bolygón. Helyesek a vallások annak ellenére, hogy kétségbe vonják egymást? Annak ellenére, hogy ellentmondanak egymásnak? Mindegyik tökéletesen működik. Hogy lehetséges ez? Mert akármibe fektetitek az erőtöket az működik. Akármit is szerettek, az működik. Akármiről is döntötök úgy, hogy beszéltek róla vagy belefektetitek az energiátokat sokkal mélyrehatóbb hatással bír majd. Az univerzum a hiányzó darabka, amit őriztek.

Espavo, kedveseim, hogy egymástól teljesen elkülönülten játszátok ezt a nehéz játékot és most félrehúzzátok a fátylat. Reméljük mindannyiótokat üdvözölhetünk, amint elhúzzátok a fátylat és üdvözölhetünk Itthon. Éppen itt és éppen most teremtitek ezt meg és mi annyira szerelemesek vagyunk belétek. Reméljük érzitek ezt a kapcsolatot. Reméljük érzitek kezünket a hátatokon minden alkalommal, amikor azt a depressziót érzitek, minden alkalommal, amikor hullámvölgyben érzitek magatokat. Nem az a különbség, amit az energiával éreztek, hanem amit tesztek vele.

A legnagyobb megtiszteltetéssel hagyunk itt benneteket három apró emlékeztetőt hagyva magunk után. Bánjatok egymással a legnagyobb tisztelettel, hiszen Isten szemébe néztek, mikor egy másik emberi lényre pillantotok. Gondoskodjatok egymásról minden adandó alkalommal. Kérünk szépen, emlékezzetek rá, hogy ez egy gyönyörű játék, játsszatok hát jól együtt.

Espavo!

A Csoport