Lightworker 2008/12 -- Szerelembe esni – Lélekszintű mély kapcsolatok megélése
Steve-től:
Ebben az üzenetben a csoport kibővítette azt a fogalmat, amelyet néhány hónapja mutatott be. A lélekszintű, mély kapcsolat a kommunikáció olyan új szintje, amely korábban általában az emberek számára nem állt rendelkezésre. Amikor kifejlődik ez a lélekszintű kommunikáció, akkor ez az időtlen szeretet tapasztalatához vezethet, ami mostanáig nagyon ritka tapasztalata volt az embereknek.
A magyarázat részeként a csoport egy olyan kérdést hoz fel, amelyet korábban már megtett: amikor másnak a lelkébe látsz, akkor szerelemes leszel. A következő időszakban mindnyájan sokkal átláthatóbbakká válunk, mivel a fátyol vékonyodik. Ez vezet ahhoz az emberek között, hogy sokkal jobban látjuk egymás lelkét, mint bármikor, amióta elkezdtük a bújócska eredeti játékát. Ezt a mély kapcsolatok tapasztalata által érjük el, amikor is két ember, akik elérték a kommunikáció mély szintjét, nagyon gyorsan szerelembe eshet. Könnyű megérteni a mindnyájunkra váró elrendezést, amit a csoport javasolt, talán az is lehetséges, hogy munkába menet reggel akár kétszer is szerelembe essünk. A lényege az, hogy amibe beleszeretsz, az a te saját [vissza]tükröződésed abban a személyben. A kapcsolatokról szóló „függelékeink”: vagyis az elvárásaink és a hiedelemrendszereink azok, amelyek korlátozzák azt, ami hihetetlenül mély, szépséges és nem ijesztő kölcsönhatás lehetne egy másik lélekkel, aki embernek tetteti magát. Megtanulunk élni ezekkel az új jellemzőkkel, azt mondhatjuk, hogy mindnyájan megtanuljuk, hogy hogyan szeressünk bele saját magunkba.
Barbarával együtt örömmel várjuk, hogy a szabadságunkat kiterjedt családunkkal töltsük. Édesapám bevezetett egy családi szokást, mégpedig azt, hogy abban a családban tartjuk a nagycsalád karácsonyi összejövetelét, ahol a legfiatalabb gyermek van. Ebben az évben új helyre költözik a karácsonyi ünneplés, és biztos vagyok benne, hogy a számos ajándék közül különleges lesz az, amit az új unoka hoz a Rother családba, amikor összegyűlünk az ünnepekre. A Karácsony a család ideje. Barbarával mi nagyon szerencsések vagyunk, mert képesek vagyunk létrehozni egy pozitív családi szerepmodellt és környezetet a szemináriumokon is, elég gyakran ott is Anyának és Apának hívnak bennünket. Tudom, hogy vannak sokan olyanok, akik meghajolnak, amikor a család szót kimondom, mert kissé más jelentése van ennek a múltjuk szempontjából, vagy esetleg nincs körülöttük család. Nem számít, hogy mit értesz a család szón, bizonyosan itt van egy lélekcsoport, aki azért van itt a közelben, hogy vezesse a fejlődést. A csoport ezt a fény családjának hívja és fénymunkásoknak. Nem vagyunk egyedül. Fénymunkások kezdenek felébredni világszerte és nemsokára lefogadom, hogy ami eddig a periférián volt, [most] csodálatos módon az lesz a fő áramlat a gondolkodásban. A szervezetünk iránya is változik kissé, hogy alkamazkodjunk a váltáshoz és a magasabb rezgésszintekhez, amelyek már elérhetővé váltak a fénymunkások számára. Nézzétek meg az angol weblapon az „OverLight Experience Light” sorozatot (amelyben egymást gazdagítjuk a tapasztalatainkkal a másikat a szárnyaira emlékeztetve).
Ez az ünnep a szív ideje és a tiszteletadás ideje ennek a családnak. Barbarával együtt olyan hálásak vagyunk nektek srácok. Járjuk a világot, de sosem fogjátok tudni, hogy milyen nehéz nekünk minden alkalommal az, hogy elhagyjunk benneteket. Az év ezen időszakában külön köszönetet szeretnék mondani azért, hogy az életem részei vagyok, és hogy megengeditek, hogy lélekszintű kapcsolatban legyek veletek a szeretetben.
Csodálatos ünnepeket kívánok nektek. Hatalmas ölelésekkel.
Legyen csodás hónapotok, Fénymunkások,
Hatalmas öleléssel és gyengéd bökdöséssel,
a csoport szóvivője
A Csoporttól:
2008. december 15.
Üdvözlet Otthonról!
Kedveseink, olyan messzire jöttetek az univerzumon keresztül olyan sok különféle inkarnációban. Ez nagyon eltérő állapotot és lehetőségeket adott nektek, hogy lássátok a tükröződéseteket más emberekben. Mégis sokszor összezavarodtatok ezektől a tükröződésektől. Elmondjuk nektek, [hogy] amint folytatjátok a fejlődést, minden ember olyan fejlődési folyamaton megy keresztül, hogy a fátyol vékonyodjon. Ezek után elkezditek úgy látni a dolgokat ezeken a területeken, ahogy soha korábban. Elkezdtek megtapasztalni [mind] több fogalmat, elképzelést és szívnyitást, új módon fogjátok látni a saját tükröződéseteket más emberekben. Ma erről akarunk beszélni, a tükröződésetekről másokban. Nem azért vagyunk itt, hogy a jövőbeli utakat mutassuk meg nektek arra, hogy a dolgokat másképpen csináljátok, vagy új lehetőségeket a fejlett emberiség számára. Ellenkezőleg, azért vagyunk itt, hogy adjunk nektek néhány javaslatot, eszközöket és fogalmakat abból a célból, hogy játsszatok velük.
Visszatükrözött fény
Szerves részei vagytok egymásnak, szellemek, akik úgy tesznek, mintha el volnának egymástól különülve. Miközben játsszátok ezt a játékot, számos szinten kommunikáltok egymással. Szavakkal beszéltek egymáshoz és nevettek vagy sírtok. Kommunikáltok a szemetekkel, a testbeszéddel, a mosolyotokkal vagy az arckifejezésetekkel. És sokkal jobban kommunikáltok az érintéssel, mint ahogy annak tudatában vagytok. Sokszor ezek a szavak nélküli kommunikációs módok sokkal hangosaban beszélnek, mint a szavak, amelyekben annyira bíztok. Mivel minden ember folytatja a fejlődést, eltéréseket fogtok tapasztalni a kommunikáció minden formájában.
Először is fontos, hogy megértsétek, [hogy] a kommunikáció minden formája a ti fényetek tükröződése. Másodszor, ha túlságosan [sok] energiát fektetsz bele egy személybe vagy a személyekbe, akikkel dolgozol, akkor a kommunikációd azonnal szennyezetté válik. Akkor történik ez meg, amikor annyira érzed őket, hogy már azt mondod, amit ők szeretnének hallani. Nem igazán számít, hogy mit gondolnak rólad, ez valahogy nem a te dolgod. Mindig érezni fogod őket, érzékeny maradsz rájuk, mert az energiád a természeténél fogva visszajön hozzád azokról, akikkel kommunikálsz, de ha ez az érzékenység határozza meg a kommunikációdat, akkor ez nem a megfelelő tükröződés lesz. Ez egyike azoknak a területeknek, amelyre a figyelmedet irányítani akarjuk, amikor ezzel az energiával dolgozol.
Mély kapcsolat
Behozod az egész új energiát az életedbe és fejlődsz. Amikor ezt teszed, a mostani kapcsolataid egyik része megszakad, mások pedig új magasságokat érnek el. Ennek ellenére két ember különböző módon növeli a rezgésszintjét, amíg hatékony kommunikáció van ezek között a szintek között, és a hiedelemrendszerek, amelyek megengedik neked, hogy kiterjeszd a tudatosságodat, helyet biztosítanak ennek a megtörténtéhez. Valami újnak a kezdetét fogjátok látni a kapcsolataitokban, és erről akarunk most beszélni. Néhány hónapja már volt róla szó. Ez az, amit mély kapcsolatnak neveztünk el. A mély kapcsolat a kommunikáció egy formája, amelyet esetleg mindenkivel meg fogsz élni. Ez lélekszintű kommunikácó egy másik emberrel, de eddig nagyon kevesen érték ezt el. Ez a mély szintű kommunikáció sok élet alatt fejlődött ki. Először most lehetséges ezt teljességében megtapasztalni számotokra, akik kezditek a fátyol elvékonyítását. A mély kapcsolat azt jelenti, hogy más személyekhez lélekszinten beszéltek már a kapcsolat kezdetétől fogva. Magában foglal ez szavakat? Igen, esetleg a kezdeti időben, mert ehhez vagytok a legjobban hozzászokva a kommunikációban. Később telepatikus kommunikációvá fejlődik, de az érdekes része az, hogy még mindig elkülönültek vagytok. Amikor a fátyol vékonyodni kezd, tisztán fogjátok látni az energiákat, amelyek a köztetek és a mások közötti kapcsolatot alkotják, és azt, hogy az érzelmeitek hogyan hatnak másokra. Fel fogjátok ismerni [azt], hogy az energiátok együtt dolgozik más emberekkel, és hogyan hattok a világra. Valami, amit szintén elkezdtek látni a ti saját tükröződéstek, mert ez az, amit tapasztaltok, amikor eléritek a kommunikációban a lélekszintet. Amikor a kommunikációban eljuttok lélekszintre a más személyekkel, akkor a saját tükröződéseteket látjátok, és nem az övékét.
Segíteni fog nektek, ha megértitek ezt a fogalmat, mert amikor az egész emberiség eljut erre a következő szintre, az összezavarodást fog okozni bennetek. Amikor kezditek látni ezt a nyitást, lélekszinten kapcsolódhattok más személyekhez. Mint minden kommunikáció, ha fejleszted, ha dolgozol vele, ha azon dolgozol, hogy segítsd a növekedését, akkor növekedni fog. Még sokkal erősebbé válik, ami majd elvezet ahhoz a kommunikációs formához, ami az időtlen szeretet szintjének elérése. Amikor eléred ezt a kapcsolatot más személyekkel, akkor végül tisztán látod a saját tükröződésedet más személyekben, olyan viszonyban vagy velük, ami sosem ér véget és nem számít, hogy hány életre tekintesz vissza. Te mindig látni fogod a tükröződésedet teljesen tisztán ebben az egyedi lélekben. Megtanultad tisztán tükrözni az ő energiáját, ő pedig megtanulta, a tiédet tisztán tükrözni. Ez a kommunikáció nagyon mély szintje, egy mély kommunikáció.
Kezdetben a mély kommunikáció leginkább szerelmi kapcsolatokban fog előfordulni, mégis megtörténik esetleg más olyan emberekkel, akiket ismersz, munkaviszonyban, vagy éppen idegenekkel a sétáló utcában vagy a fűszeresnél. Megtörténhet egy egyszerű fejbiccentéssel a szoba túlsó oldalára, vagy egy pillantással a szemed sarkából, amikor elkapod valaki tekintetét. Amikor ilyen kapcsolatba lépsz másokkal, ez a személy ténylegesen az energimeződbe léphet és megélheted vele a mély kapcsolat pillanatát. Ez addig fejlődik tovább, hogy a napi kommunikációnak már szokásos formájává válik.
A felsőbb és alsó én hiedelemrendszereinek elkülönülése
El akarunk mondani nektek egy másik dolgot is, ami esetleg zavart okoz az emberekben. Sokatoknak olyan a hiedelemrendszere, ami gyakran megfertőzi a kommunikációt. Ezeket a korlátozásokat más néven „HR”-nek, vagyis hiedelem rendszernek nevezzük. Semmi rossz sincs abban, hogy hisztek valamiben, de sokan alakítják úgy a kommunikációjukat, hogy megfeleljen annak, amiről úgy hiszik, hogy az a helyes mód. Ez szomorú eset, és ez okozza a legtöbb kihívást, amikor az emberiség a következő szintre lép. A „HR” az, ami a fensőbb és az alsó ént egymástól elválasztva tartja. A fátyol, ami önmagában ennek az elválasztódásnak az illúzióját adja nektek, már gyorsan vékonyodik. A kihívás most az, hogy ezzel az új, mély kapcsolat szintjével a kommunikációnak lehetségessé válik, hogy csak azért legyen mély kapcsolatod más lélekkel, hogy hallj valamit az ő felsőbb énjétől és megtapasztald az alacsonyabb énnek a hiedelemrendszered által meghatározott kommunikációját. Ez a hatás gyorsan megszűnik majd, de nagyon zavaró lesz kezdetben ennek az új eszköznek a használatánál.
Ami tipikusan történni fog az, hogy megtaláltok valakit, akivel megélitek ezt a mély kapcsolatot, de látjátok ezt, és megijeszt benneteket. Az emberek félnek ettől. Valamikor, amikor éppen a szoba túloldalára néztek valakire és találkozik a szemetek, ez megijeszthet benneteket, mert azt feltételezitek, hogy láthat mindent bennetek, nem tudtok elrejteni semmit. De ez a kapcsolat igazából erőt ad nektek. Igen, minden ember rejteget valamit. Ha te átlátható vagy, az hatalmas erőt ad neked. Ez az, amin dolgozunk veletek, és ezek a dolgok kezdenek most megnyílni, lesznek olyan idők, amikor ti vagy a körülöttetek lévő emberek félelmet tapsztalanak meg ennek eredményeként. Azért is beszéltünk veletek az elmúlt hónapban a félelemről, hogy elmondjuk nektek, hogy ez csupán egy üres tér, vagyis az információ hiánya. Csak az ismeretlentől lehet félni. Tehát töltsd meg az ismeretlent a tudással és elveszíted a félelmet. Ha el tudod engedni a félelmet, akkor a valóságod megváltozik és a hiedelemrendszered ezzel együtt alakul át.
Látni a lelket – szerelembe esni
Van valami, amiről tudnotok kell, amikor elkezditek látni más emberek lelkét. Amikor ez megtörténik, akkor az, amit láttok, tulajdonképpen a saját tükröződésetek. Amikor igazán meglátjátok más emberek lelkét, akkor beléjük szerettek. Sokatok hiedelemrendszere a szerelemről nem fogja megengedni nektek, hogy érezzétek ezt, mert mindig azt hittétek, hogy az igazi szerelem csak egy valakire koncentrálódhat. Miután már jól érzitek magatokat a mély kapcsolatokban, eljön az ideje, hogy dolgozni mentek egy reggel, esetleg buszra vagy vonatra szálltok, hogy oda jussatok és útközben kölcsönös kapcsolatba léptek másokkal. Esetleg felhívjátok a feleségeteket, amikor megérkeztek a munkába, és azt mondjátok neki: „Drágám! Éppen most érkeztem meg a munkahelyemre, és ma reggel háromszor is szerelmes lettem!” Valami ilyesmihez fog ez hasonlítani. Szó szerint szerelmesek lesztek egyes emberekbe, akiket megláttok. Nagyon zavarbaejtő, mert ez tiszta szerelem és a ti tükröződésetek az, amit ténylegesen bennük megláttok. Talán a legfontosabb része ennek az érzésnek, hogy amikor ez megtörténik, akkor ti saját magatokkal estek szerelembe.
Néhány személy meg fogja tapasztalni ezeket az új energiákat és ekkor tipikusan visszafelé tesz egy lépést a régi hiedelemrendszerébe. Ez normál folyamat, ezért, kérlek, ne ítélkezzetek, amikor megtörténik veletek vagy a barátaitokkal. Sokszor előre fognak lépni, megtapasztalják a mély kapcsolatot más személyekkel és ez által fénylőbbnek fogják magukat érezni. A szokásos hiedelemrendszer az a feltételezés, hogy csak egy személybe lehetnek szerelmesek egy monogám kapcsolatban. Mégis minden gyermekes nő elmondhatja nektek, hogy ez nem igaz. Elmondjuk azt is nektek, hogy amikor mindenkibe szerelmesek lesztek, akkor a föld csodálatos hellyé válik. Ez akkor történik meg, amikor a fátyol teljesen eltűnik és beléptek sokkal teljesebben az isteni mivoltotokba, miközben még mindig a fizikai testetekben vagytok. Ide tartotok, és ez pontosan a menny megteremtése a földön, ami a várakozásotok által teremtődik meg.
Ahogy élitek az életeteket, összetalálkoztok más lelkekkel, néhányat ismerni fogtok – néha a házastársatok lesz, néha egy idegen, néha egy barát – akikre másképpen fogtok nézni és látjátok magatokat szerelmesen. Tudjátok, hogy ilyenkor a saját tükörképetekbe szerettek bele, amelyet különféle tükrökben láttok meg. Ez ugyanaz a szépség, amelyet a lelketekben láttok, amikor Otthon vagytok. A hiedelemrendszeretek korlátozó elvárásai nélkül egyszerűen elfogadhatjátok ezt a szerelmet. Ez még érzőbb személlyé tesz benneteket, mert lehorgonyozza a lelketeket a fizikai testetekben. Magasabb rezgészintre visz benneteket. Jobban érzitek magatokat ettől, mint lélek, aki elkülönülést játszik és jobban az egész játékban. Sok mindent adhattok más embereknek. Amikor látod magad egyre átláthatóbbnak minden nap és az emberek belédszeretnek, akkor tudd, hogy ez csupán a következő lépcső, és ez nem jelenti azt, hogy ezzel bármit kezdened kellene. Ez nem jelenti azt, hogy mindnyájukkal hosszútávú vagy fizikai kapcsolatot kellene kezdened. Ez nem jelenti azt, hogy elvárások vannak az ilyen kölcsönhatások eredményeként. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy tükör vagy. Te az emberek energiáját csodálatos módon türközöd, olyan ponton, ahol ők megláthatják a saját isteni énjüket benned. Ez a természete annak, ami most közvetlenül rátok vár.
Számos útja van annak, hogy az emberek megtegyék ezt a következő lépést. Egyet említettünk és ez a félelem, de nem hisszük, hogy erre sor fog kerülni. El szeretnénk mondani nektek, hogy eléritek a kritikus tömeget a szeretetben ezen a bolygón, és ezt részben az által a kényszer által teszitek, ami jelenleg a bolygón van. Azok miatt a nehéz idők miatt történik ez meg, amelybe magatokat helyeztétek, mint emberek és társadalom. Ez elkezd megváltozni nagyon csodálatos módon. Látjátok a világotokban nehézségekként, kihívásokként, de ezek tulajdonképpen nem azok. Ezek lehetőségek a fény számára és számotokra, hogy lássátok magatokat más emberek szemében olyannak, amilyenek igazából vagyok. Amikor pedig ez megtörténik, reméljük, hogy beleszerettek önmagatokba.
Szerelmesek vagyunk belétek!
A legnagyobb megtiszteltés, hogy beszélhetünk hozzátok ezekben a napokban. Megértitek, hogy angyalként a mennyben a mi legnagyobb reményünk itt lenni és segíteni nektek arra emlékezni, hogy kik vagytok valójában, és ez működik. A legnagyobb szenvedélyünk az, hogy visszatükrözzük a csodálatosságotokat szépséges és meghatalmasodott módon. Mi nagyon mélyen szerelmesek vagyunk belétek. Olyan megtisztelő, hogy láthatjuk ezt, és hogy ez bolygószinten is megtörténik. Az emberiség rezgésszintje napról napra változik. Minden új energia, ami jön, minden új dolog, ami történik, ha ezek nem illeszkednek az Új Föld magasabb rezgészintjéhez, először nehézségeknek fognak látszani. Üdvözöljétek ezeket. Lássátok ezekben a nehézségekben a fény lehetőségét és hagyjátok, hogy lássanak benneteket az emberek. Hagyjátok, hogy lássák az igyekezeteteket. Hagyjátok, hogy lássák a fájdalmatokat. Hagyjátok, hogy lássák a kihívásaitokat, és ha meritek, hagyjátok, hogy lássák a hiedelemrendszereiteket, mert ez fogja megmutatni, hogy kik is vagytok.
Kérjük értsétek meg, hogy ahogyan élitek a napi életeteket szerelembe esve, ez a ti saját tükrözödésetek abban, akivel szerelembe estek. Ez az, ami a szépséget hozza. Ha szereted [azt] a módot, ahogy tükröződsz a szívükben, amikor a szemükbe nézel, akkor ők a barátaid. Ha szerelembe esel velük, akkor ők esetleg szintén megtapasztalják ugyanezt, ha ők is nyitottak erre. Néha olyan mély és erős kapcsolatokat érzel, nagyon gyorsan, nagyon hamar, pillanatok alatt, de ez megváltozatja az életedet egyik napról a másikra. Sokak számára ez nagyon zavaró lehet, mert a szeretetnek és a szerelemnek nagyon sok meghatározása van. A társak szerelme egyike ezeknek, a gyermekek iránti mély szeretet egy másik meghatározás, a barátok iránt érzett szeretet, a szenvedélyetek iránt érzett, a munkád iránti és azok iránt a dolgok iránt érzett, amit szívből teszel. Mégis ez mind ugyanaz a szívben érzett szeretetenergia. Ezeket az energiákat beengedni, megengedni nekik, hogy hassanak a szavaid, a tükröződéseid és az energiád által az, amit megtenni jöttetek legtöbben ide a földre.
Tükörnek lenni
Mi vagyunk a bolygó tükrei. Sokan közületek azt választották, hogy semmi mást nem tesznek, mint az emberek igazi tükrévé válnak, hogy visszatükrözzék az energiáikat. Ti vagytok a Föld bolygó gyógyítói és tanítói, és ti foglaljátok el most a helyeteket. Éppen időben vagytok. Érezzétek és tudjátok, hogy a napi életeteket szerelembe esve élitek. Eljön az idő, amikor szerelembe esel sétálva az utcán. Milyen örömteli és vidám bolygó lesz ez, mert ha a szívedet ilyen szerelemmel töltöd meg, akkor nem lesz hely benne a háború számára. A szívedben nem lesz helye az egyet nem értésnek, ha szerelemmel lesz teli. Ez az elképzelés. Tudd, hogy a tükröződés, amit a másikban meglátsz, a te tükröződésed. Ennek ellentétes oldala is van, mert jelenleg polaritás mezőben éltek. Láttok dolgokat fent és lent, helyesnek és helytelennek, rossznak és jónak még akkor is, ha nincsenek ilyen meghatározások. Ha odafigyelsz, akkor látod az embereket a negativitásodat is tükörzni. Ezek az igazi ajándékok, mert ez mutatja meg a te saját tükrözödésedet a negatív aspektusaidban.
Ez majdnem olyan, mintha egy fotónegatívot néznél. Tisztában vagyunk vele, hogy ez már régi technológia, de mindenesetre használjuk ezt az analógiát. Van egy kidolgozott filmnegatívod és nézed a képeket, izgatott leszel és viszonyulsz, kapcsolódsz a képhez. De a negatívot nem fogod megérteni, mert a fény és a sötét ellentétesen vannak rajta. Ez nagyon egyszerű, mégis ez az, ami történik néha, amikor valakinek a szemébe vagy a lelkébe nézel. Valójában nem szereted, amit látsz, vagy elutasítod azt, amit látsz. Ez szintén egy lehetőség számodra, hogy lásd önmagadat, mert a legtöbbször ezek egyszerűen a te olyan tükröződéseid, amelyeket nem fogadsz el.
A felemelkedés könnyű!
Sokan közületek tudják, hogy amikor valamit mesteri szinten csináltok, amikor magas mesteri szinten éltek bármely tulajdonságotokban, akkor nehezen toleráljátok azokat az emberket, akik nem ilyen szinten élnek. Ez szokásos emberi reakció. Kérlek, hogy ne ítéld el magad e miatt, de légy tudatában ennek, mert nincs olyan, hogy magasabb vagy alacsonyabb. Ez csupán a polaritás illúziója a játékasztalon. Nincs ítélkezés, nincs helyes vagy helytelen. Vannak dolgok, amit kezdtek megérteni, és ahogy csináljátok is ezeket, akkor már az érzékelési pontotokká válnak. Most képesek lesztek rá, hogy érzékeljétek magatokat más emberek által az utcán átkelve, vagy azok által, akiket szerettek, akikkel hosszútávú kapcsolatot hoztok létre, vagy együtt dolgoztok napi szinten. El tudjátok képzelni, hogy milyen volna úgy együtt dolgozni valakivel, mint amikor szerelmesek vagytok? Úgy, hogy alig tudjátok kivárni, hogy beérjetek a munkába reggel, mert már az is öröm, hogy a közelében vagytok? Ezt tapasztaljátok, amikor a saját energiátokat már teljesen megszoktátok. Ez akkor történik, amikor már teljesen megbíztok, amikor már lélek szinten bíztok meg saját magatok tükröződésében, amit mások szívén keresztül láttok meg. Ez az emberiség előtt álló következő lépés.
Sok útja van annak, ahogy ez megtapasztalható. A tudás hozza a fényt, a tudás birtokában nincs már helye a félelemnek. Ez a mi legmagasabb látomásunk számotokra. Reméljük, hogy képesek vagytok meglátni a saját tükröződéseteket a szemeteken keresztül, mert jobban szeretünk benneteket, mint ahogy [azt] lehetségesnek tartjátok. Az Otthon energiája ott van mindnyájatok körül. Magatokkal hoztatok valami egyedit, amit adhattok. Most van itt az ideje, hogy előlépjetek vele. Most van itt az ideje, hogy levegyétek az ellenzőket. Most van itt az ideje, hogy megtegyétek az első lépést és eltoljátok a falakat. Ha látod azt a személyt, aki viszatükrözi az energiádat és beleszeretsz, [akkor] ne kösd magad ehhez a szerelemhez. Engedd, hogy átáramoljon rajtad, és egyszerűen mondd azt: ”Köszönöm.” Ne gondold, hogy járnod kell vele, vagy tenni valamit az életed hátralévő részében, mert ha minden második személybe beleszeretsz, akkor ezzel nagyon elfoglalt leszel. Az igazság ebben az, hogy magadba szeretsz bele. Ne zavarodj össze, amikor ez elkezd megtörténni. Tudd, hogy te vagy a gyógyító, aki mások számára nyitja ki az ajtókat. Sokan közületek fénymagokat hordoznak magukban, amelyek kinyítják a következő szintet sok más ember számára. Engedd meg, hogy ők lássanak téged. Légy bátor, hogy megengedd ezt nekik minden módon, ahogy lehetséges és lényegbevágó változást fogsz látni a meződben. Látni fogsz energiákat, amelyek növekedni kezednek körülötted. Látni fogsz támogató hálózatokat. Látni fogsz lehetőségeket. Látni fogsz csodálatos módon megtörtént dolgokat.
Nem azért vagyunk itt, hogy segítsük a kibontakozásotokat. Nem azért vagyunk itt, hogy segítsünk nektek a mennybe emelkedni. Ez könnyű. A felemelkedés könnyű. Csak meg kell hozzá halni. A kemény része inkább az, hogy itt maradtok és megengeditek, hogy a szíveteket más lelkek lássák. Veletek vagyunk minden nap minden pillanatában. Tudjátok, hogy hordozzátok az Otthon energiáját, amikor mosolyogtok, amikor elültetitek azokat a magokat, amelyek olyan fontosak a számotokra és reméljük, hogy nagyon sokszor estek majd szerelembe. Élvezzétek ennek minden pillanatát.
A legnagyobb tisztelettel arra kérünk benneteket, hogy mély tisztelettel bánjatok egymással. Tápláljátok egymást minden lehetséges módon. Tudjátok, hogy ez egy csodás játék és játsszatok jót együtt.
Espavo!
A Csoport
A Szív összekapcsolása (Barbara Rother)
Az év csodálatos időszaka
Az évnek ezt a szakaszát az ünnepek speciális csodával töltik meg. Amikor ezt az üzenetet írom, az irodámban ülök. Nehéz bármilyen munkára koncentrálnom, mert nem tudom levenni a szemem arról a képről, amit az ablakon keresztül látok. Havazik Las Vegasban! Ahogy figyelem a csodálatos hópelyheket, amelyek befedik a zöld füvet, az úszómedencéket és a pálmafákat, úgy tűnik, hogy ez a menny ajándéka. Ez igazán karácsonyi hangulatba hoz engem. Élvezhetem a mi téli meseországunkat.
Előző éjszaka repültünk haza Steve és én Moszkvából, Oroszországból. Csodálatos spirituális családi egyesülést éltünk meg Vikával, orosz vendéglátónkkal, Max-szal aki vele dolgozik, kiváló tolmácsunkkal Alionával és Olgával és minden más angyallal, aki arra fordította az idejet, hogy segítsen a szemináriumokon. Az „Ordination” (elrendezés) szemináriumot tartottuk meg és olyan büszke voltam a résztvevőkre. Olyan elkötelezetten léptek fénymunkájuk következő szintjére, léptek be teljesen a szenvedélyükbe mindamellett azt választották, hogy a fényüket kiterjesztik. A világnak ezen a részein ők az első fénymunkás metafizikusok.
Van egy nagyon kedves fiatal nő Moszkvában, aki nagyon közel áll a szívemhez. Valeriának hívják. Az egyik élő adásban beszéltem róla és a színes, csodálatos kendőről, amit nekem ajándékoott. Úgy tervezték ez a darabot, hogy képvisel minden embert, akiket a munkánk során megérintettünk. Olyan jó volt újra látni őt ezen a rendezvényen. A szeminárium utolsó napján a kedvenc karkötőmet viseltem. Steve és én reggelizni mentünk, és amikor már úton voltunk a rendezvény színhelyére vettem észre, hogy a karkötőm lesett a csuklómról. Először elszomorodtam, azután ezt hallottam: „Nézz körül, és ha nem találod, akkor engedd le és tudd, hogy másnak kell ezután neki örülnie.” Bámulatosan békét leltem a helyzetben és elengedtem a ragaszkodást, amikor a keresés eredménytelen volt. Elmondtam Steve-nek, hogy elveszítettem a karkötőmet. Elszomorodott miattam, de elmondtam neki, hogy megállapítottam magamban, hogy elengedtem, ha pedig úgy kell lennie, akkor majd megtalálom. Azt hiszem, hogy Valeria meghallotta, amikor ezt mondtam. Amikor a szeminárium végetért és mentem pihenni, hallottam, hogy valaki kopog az ajtón. Valeria volt. Azt hittem, hogy még egy ölelést szeretne. Ezt megtettük örömmel, de azután a karkötőmet adta át. Ott találta meg lógva a széken, ahol Steve és én reggeliztünk ezen a reggelen. Olyan meglepett és boldog voltam. Jót nevettünk mindketten azon, hogyan is működik az élet, amikor elengeded a ragaszkodásaidat és hagyod, hogy megtörténjenek a csodák.
Ilyen tapasztalat már történt sokszor korábban az éltemben, de ekkor egy időre elfelejtettem ezt a gondolkodási módot. Köszönöm Valeria, te emberi angyal. Speciális vele a kapcsolatunk. Ő emlékeztet engem arra, hogy a teremtésemet ki tudom fejezni, de azután el kell engednem felette az ellenőzést és hagyni az életet feltárulni a legcsodálatosabb módon. Az újévi fogadalmam megfogalmazásával emlékezni fogok erre egész évben jövőre.
Steve és én San Diegoba megyünk az ünnepekre a családunkhoz. Ez nagyon speciális ünnep, mert ez az unokánk első karácsonya. Olyan sok mindent ünnepelhetünk. Szeretném, ha mindnyájan összefognánk a szívünket, és és arra irányítanánk a figyelmünket, ami jó ezen a világon ahelyett, ami rossz. Amire a gondolatainkat irányítjuk, az válik a mi valóságunkká. Legyen ez számunkra az év legcsodálatosabb időszaka és így folytatódjon 2009-ben is, egész évben. Steve, én és a Lightworker csapata együtt mondunk köszönetet a szeretetetekért és a támogatásotokért 2008-ban. Talán mindnyájan érzitek az év ezen időszakának a melegét és tudjátok, hogy a szívünk mindig össze van kapcsolódva veletek.
Szeretet és Fény: Barbara
A Fény jelzőtüzei - Emlékeztetők Otthonról
A Fény jelzőtüzei, emlékeztetők Otthonról-t élőben követheted az interneten a www.lightworker.com webhelyen, egyébként pedig minden hónap 15-én foglalják (angolul) írásba és küldik ki a feliratkozottaknak.
Az espavo.hu portálon igyekszünk minél hamarabb közölni a fordítást.
Szerzői jogi közlemény
Copyright 2000 - 2008 Lightworker. www.Lightworker.com
Ez az információ továbbadásra van szánva, és szabadon terjeszthető, azzal a feltétellel, hogy semmilyen díjat nem számítanak fel a terjesztéskor és ezt a figyelmeztetést csatolják az üzenethez. Mikor ennek az anyagnak csak egy része kerül felhasználásra, kérjük tüntessék fel, hogy ez egy rövidített változat és az olvasó megtalálja az eredeti és teljes változatot a www.Lightworker.com/beacons/ címen. Támogatjuk a nyilvánosságra hozatalt, az újranyomtatáshoz engedély nem szükséges, de kérjük értesítsen róla bennünket a következő címen: http://www.lightworker.com/Contact/
Ezen anyag felhasználásával a közlő egyetért a következőkkel: 1. A "Copyright 2000 - 2008 Lightworker. www.Lightworker.com" szavak minden közölt anyaghoz hozzá vannak illesztve. 2. Minden jog, beleértve a lefordított szöveg szerzői jogait is, a Lightworker tulajdonában maradnak. Ha lefordítod ezt az anyagot, fenntartjuk a jogot hogy a Lightworker webhelyen megosszuk a fordításodat, nevedet feltűntetve, hogy mindenki számára elérhető legyen.
Köszönjük hogy segítesz terjeszteni a Fényt!