Lightworker 2001/05 -- Fénykörök - Az Új Energia Aktiválása
Forrás: http://www.lightworker.com/beacons/100400_555.shtml
Fordította: Korpos Magdi
A FÉNY JELZŐTÜZEI - EMLÉKEZTETŐK OTTHONRÓL
Fénykörök - Az Új Energia Aktiválása
2001. május 15.
A Fény jelzőtüzei, emlékezetők Otthonról-t élőben követheted az interneten, egyébként pedig minden hónap 15-én foglaljuk írásba és postázzuk ezeket.
Emlékeztetők Otthonról
Steve-től…
A Barbarával közösen tett utazásaink során, melyek során kapcsolatba léptünk a szerte a világban Élő Fénymunkásokkal, megállapítottuk, hogy egy néma, globális szintű mozgás van kibontakozóban. Nem sok idővel ezelőtt jelentette be a Csoport, a Fénykörök megalakulását.
Ezek, hasonló gondolkodású emberek összejövetelei, akik arra törekednek, hogy megváltoztassanak valamit, az egyesített szándék alkalmazásával itt a bolygón. Ebben semmi újdonság nem volt, mivel az emberek az idők során, különböző elnevezésekkel, megalakították ezeket a csoportokat. A Csoport, viszonyításként jegyezte meg, ezeket a Fényköröket, melyek fényük felerősítésével jelentik az igazi ébredést most a Föld bolygón.
Meglepetésünkre, utazásaink során megtudtuk, hogy nem mi vagyunk az egyedüliek, akik ezt a képet kapták. Az Egyesült Államok keleti partvidékén, nagyszámú ember közösségeket találtunk, akik már négy éve, kis csoportokat alakítottak ki. Számuk most nagyon nagy és folyamatosan növekedik. Ezek Fénykörök elnevezéssel működnek. Hollandiában, sokan összegyűltek, hogy egy, a keleti partvidékével azonos, nemzeti összejövetelt képezzenek. Ezek Fényköröknek nevezték el magukat és munkájuk nagyon jelentős. Nagy Britanniában is létezik egy másik gyülekezet, Fény Gyűrű néven, akiknek munkája szintén ugyancsak jelentős. Most már értem. A Csoport azt mondja, hogy figyeljünk az itt kihangsúlyozott két faktorra: Kör és Fény. A Csoport rámutat ezeknek egy másik aspektusára is, és arra, hogy hogyan használhatjuk ezeket.
Barbara és Steve Rother
Különleges kérés
Copyright 2002 Steve Rother
Ez az információ egészben vagy részben, ingyenesen terjeszthető, azzal a feltétellel, hogy semmilyen díjat nem számítanak fel a terjesztéskor és ezt a figyelmeztetést csatolják az üzenethez. Mikor ennek az anyagnak csak egy része kerül felhasználásra, kérjük tüntessék fel, hogy ez egy rövidített változat és az olvasó megtalálja az eredeti és teljes változatot a www.Lightworker.com/beacons/ címen. Támogatjuk a nyilvánosságra hozatalt, az újranyomtatáshoz engedély nem szükséges, de kérjük értesítsen róla bennünket a következő címen: Email Lightworker A Csoportról további információ a http://www.Lightworker.com címen található vagy a Fénymunkáson keresztül a következő telefonszámon: (858) 748 5837. Köszönet a fény terjesztéséért!
*OverLight
A Csoporttól: „Az alacsonyabb vibrációkban, ahonnan most magasabb szintekre fejlődtök, mi, angyalok, közvetlen angyali beavatkozáson keresztül léptünk kapcsolatba veletek. Most, ahogy megemelitek a kollektív rezgéseteket, valóban közelebb kerültök az Otthonhoz. Ennek köszönhetően a fényen keresztül kezdünk kapcsolatba lépni veletek. Az angyali beavatkozás helyett most angyali fényt sugárzunk a vállatok felett, megvilágítva az utatokat. Ez egy olyan eszköz, melyet meg fogtok tanulni egymás között is használni. Az angyali birodalmakban ez a dolog „OverLight" [kb. „rávilágítás” vagy „megvilágítás”] néven ismert."
Üdvözlet Otthonról:
Ebben az együtt eltöltött időben, mi most tükrözni fogjuk számotokra az Otthon vibrációit, hogy visszaemlékezhessetek. Ez a ti igazi Otthonotok és az a hely, amit magatok mögött hagytatok azért, hogy eljátszhassátok a Nagy Bújócska Játékot. Ti, jól ismeritek ezt a helyet és sokan vágytok arra szíveitekben, hogy ismét visszatérjetek az Otthonba. Mi mégis azt mondjuk nektek, hogy a munka amit a fátyol mögött végeztek, megváltoztatja az egész Univerzumot. A Játéknak nagyobb sikere volt, amint valaki az elején elképzelhette volna azt, mert ti valóban, mert ti valóban visszaemlékeztek természetetekre és átveszitek hatalmatokat, miközben továbbra is biológiai burkaitokban maradtok. Ti, most elkezditek használni ezt a hatalmat, saját valóságotok megteremtésére és arra, hogy szándékosan saját evolúciótok útjára lépjetek. Ez az oka annak, hogy azt mondjuk nektek, megtisztelő számunkra az, hogy az Új Föld mestereinek jelenlétében tartózkodhatunk.
Az Új Energia Aktiválása
Arra fogjuk használni az együtt töltött időt, hogy azokról a fontos dolgokról beszéljünk nektek, melyek ebben a pillanatban a Földön történnek.
Amint nemrég is mondtuk, egy nagy energia áramlik most a Föld felé. Napotok létrehozott egy energia vortexet, mely most, a szabad választás első bolygójára irányul. Néhány óra múlva, miután kialakult a vortex a napon, ti már el is kezdtétek a proton-hullámokat kapni, mely aktiválni kezdte, az utóbbi négy évben pangás/lappangás állapotában lévő energia vortexeket. A Nap, több energia kitörést küldött az Univerzumba, melyek az ébredés energia vortexeit voltak hivatottak aktiválni. Ezek, nem direkt a Föld bolygót célozták meg, ezért mindennapi életetekre, minimális hatással voltak. Ezek az indirekt energia-infúziók, egy új energiaformát küldtek nektek, melyet még tudósaitok sem értenek, egyelőre. Ezek az infúziók, addig fognak folytatódni, amíg szükséges lesz, amíg bolygótok aktiválása teljessé válik. A Föld elfogadta és finoman, kecsesen magába fogadta ezt az energiát. Személyes szinten, a legtöbben közületek, felszabadításként éreztétek ezt, az általatok észlelt stagnáló és elnyomó energiából. Bizonyos módon, a szétválás és tévelygés érzéseit, most emóció és várakozás váltja fel. Izgalom van a levegőben… lélegezzétek be és használjátok ezt, mivel eljött az ideje annak, hogy dolgozzatok.
A Nap polaritásának felcserélődése – a színpad előkészítése
Beszéltünk nektek, a nap mágneses polaritásáról és a lezajló felcserélődésről.
Az, ami pozitív volt valamikor, most negatív és ez megteremti a színpadot, a legnagyobb kozmikus esemény számára. E felcserélődés kozmikus hatása kezdetben, egy energia vortexet indított be a Napon, mely a nemrég általatok észlelt napkitöréseket okozta. A Nap vortexekből a Földbe beszűrődő energia.
Egy hasonló energiát készít elő most a Föld belsejében. Eredetileg, ezek lettek volna, a Föld polaritás-váltását és a szabad választás első bolygójának végét kiváltó vortexek. Egy nagyon speciális haladék lépett működésbe most a Földön, mert a Nap, következő mágneses pólus-váltásának időpontját, 2012-re tűzték ki.
Az elkövetkező 11 év, egy kritikus időszakot jelent, mivel a visszaszámlálás elindult. Ha, az emberiség kollektív vibrációja elég erős lesz ezeknek a most képződő vortexeknek lehorgonyzáshoz és használatához, akkor könnyedén meg fogjátok teremteni a Földön az Otthont.
Nagy munkát fektettek be az egész Univerzumban és az egész Emberiséggel, a most kibontakozó események előkészítéséhez. E Fény család, Kryon néven ismert Mágneses Mestere, az emberek szívével és a Föld mágneses rácsával dolgozott azon, hogy az embereket pontosan belehelyezze ebbe az eseménybe. Ezek a rácsok most a helyükön vannak és a következő lépés már rátok tartozik.
A Fény családjából, a fátyolnak felénk eső részén, sokan emelkednek fel, hogy segítsenek nektek, a kollektív vibráció lehorgonyzásában. Kövessétek a kozmikus jelzéseket, amikor figyelmeteket magukra vonják. Ezek fogják tükrözni saját hatalmatokat. Ezek a Felhatalmazás Második Hullámának jelei, melyek segíteni fognak saját Felhatalmazásotok módozatainak kibontakozásában, hogy ne adjuk ezt többé másoknak át. Istennek, emberiség néven ismert kifejeződése, a minden létező paradigma váltására készülődik.
Akcióban
A következő tizenegy év, mozgásba fogja hozni a Menny megteremtését a Földön, amint elkezditek az Otthont behozni saját tapasztalatotokba. Mi, szeretnénk emlékeztetni titeket arra, hogy mindezek nemcsak az embereket érintik… játékotokkal és kifejezett választásaitokkal, úton vagytok ahhoz, hogy megváltoztassátok, a minden létező paradigmáját!
Amikor önmagatokra néztek, a Szabad Választás Játékasztalán, arra gondoltok, hogy a kozmikus eseményeknek, egy nagyon kis része zajlik körülöttetek. Mi, azt mondjuk nektek, hogy ezek az események kizárólag nektek, annak aki vagytok, köszönhetően mennek végbe, valamint az általatok eddig eljátszott szerepeteknek és mostanig meghozott választásaitoknak köszönhetően. Még egyszer megkérünk arra, hogy lépjetek kapcsolatba más, azonos vibrációjú személyekkel és alakítsatok Fényköröket a Menny megteremtéséért a Földön. Találjátok meg az élet gyakorlatias alkalmazásait, egy magasabb vibrációban és osszátok meg ezt azokkal, akik magasabb igazságokhoz kívánnak elérni.
A Fény lehorgonyzása
Sokat beszéltünk, a bolygón kialakuló energia vortexekről. Ezek, már a kezdetektől léteztek világotokban. Ezek olyan energetikai formációk, melyek a zene és a képzőművészet művészeit, a bolygó bizonyos földrajzi helyeire vonzották. Ezek energetikai formációk, melyeket akkor láttok, amikor Föld valamelyik spirituális helyére gondoltok. Azt mondjuk nektek, hogy ezek a helyek valóban léteznek és nagyon különlegesek. Azt is elmondjuk nektek, hogy még sok hasonló formáció képződik most a bolygó felszínén. Közületek sokan éreztétek, hogy valami speciális történik, ott ahol laktok, ám képtelenek voltatok meghatározni ezt a valamit. Azt mondjuk nektek, hogy sok felszínre kerülő vortex létezik most, a nap energia beszívásának eredményeként. Ilyen kozmikus események zajlanak most a Föld Bolygón és minden tekintet rátok szegeződik.
Mi arra kérünk, hogy tudatosan vegyétek kezetekbe hatalmatokat és vegyítsétek a most képződő vortexekkel, a Fény lehorgonyzásáért, amint elkötelezetten evolúciós utatokra léptek. Egy energia vortex, nem más mint egy körkörös mozgást végző energia. Amint kilépnek ezek a Földből, ha egyesülnek a ti, tudatos, szándékosan kialakított személyes vortexetekkel, állandó vortexekké fognak válni és le fogják horgonyozni a Fényt a bolygón, azon a helyen. Az együtt töltött idő alatt, több részletet is meg fogunk adni nektek a csoportos fény lehorgonyzásról és ezeknek a természetes vortexeknek a felerősítéséről. Most, engedjétek meg nekünk, átadjunk nektek egy gyakorlatot arra, hogyan dolgozzatok együtt egy Fénykörön belül.
Akcióban a Fénykörök
Vortex formálása, vitális légzés segítségével.
Fogjátok kézen egymást és ha lehetséges, alakítsatok egy kört. A vortex alapja a kör. A fény, az az energia, mely a vortexben áramlani fog, lehorgonyozva a Fényt a Föld mélyébe. A vortex, melyet ti felerősítetek, már ott van és nagyon fontos, hogy ti együtt dolgozzatok ezzel az energiával és nem ellentétesen. Egységes egészként, kapcsolódjatok össze a Földdel. Hozzatok létre egy kapcsolatot és kérjétek meg, hogy vegyen részt a ti munkátokban. Egyhangúan, kérdezzétek meg, milyen irányba szeretné, ha áramlana a vortex. Kérjétek meg a jelen lévő fénymunkásokat, hogy állapítsák meg egy hangúan, milyen irányba áramoljon az energia. Megkérünk, ne használjátok emberi ötleteiteket annak megállapításához, hogy milyen irányba kellene áramoljon az energia. Kérdezzétek meg az anyát és ő meg fogja mondani nektek, mit tegyetek.
Ha az kell legyen, hogy az energia balról-jobbra kell mozogjon, akkor kezdjétek áramoltatni az energiát, az elején lassan, minden személy bal kezénél belépve és jobb kezénél kilépve(vagy más esetben fordítva). Miközben az energia bal kezetekben mozog, fordítsátok fejeteket bal vállatok felé és lélegezzetek be, miközben az energia bal kezeteken át behatol. Arcotokkal jobb fele fordulva, szabadítsátok fel az energiát, miközben kilélegeztek. Hozzátok egy helyre a légzést és az energiát a megadott irányba, miközben összekapcsolódtok a már a Földben található vortex-el. Dolgozzatok együtt egy ideig, miközben körkörös mozgásban hordozzátok a vortex energiáját és a vitális légzést. Egy adott pillanatban, növeljétek meg az energia áramlás sebességét, ugyanakkor térjetek vissza a normális légzés ritmushoz. Az energia áramlás idején, vizualizálhatjátok azt, hogy ez most egy tölcsérhez hasonló vortexet képez. Az alapján/tövénél nagyon lassan mozog, ám amint az energia felfele kiterjed, sebessége és intenzitása növekszik. Játszatok ezzel az energiával egy ideig, a Fénykör alkalmazásával és kérjétek meg a jelen lévőket, hogy mondják el, mit éreznek. Amikor eljön a pillanat, vegyétek az egész vortexet és lassan engedélyezzétek neki, hogy belépjen a Földbe, hogy lehorgonyozza a Fény energiáját a hálójába.
Ezzel az egyszerű gyakorlattal szándékos módon bevezettetek egy energia vortexet, mely lehorgonyozza majd a fényt és más hasonló vibrációkkal rendelkezőket is vonzani fog. Végezzétek el gyakran ezt a gyakorlatot és más hasonlókat is és kapcsolódjatok össze szándékosan a fény lehorgonyzás világos céljával. Ez az akció önmagában, örökre meg fogja változtatni a minden létező irányát. Ha lehetséges lett volna számunkra az, hogy csupán egy rövid pillanatra is, félre vonjuk most a fátylat, örömmel megtettük volna azt. Mert akkor visszaemlékeztetek volna arra, hogy kik vagytok valójában és arra a megtisztelő pozícióra, melyet a minden létező fenséges tervében foglaltok el. Itt több minden létezik, annál ami látható, mert munkátok most túlmegy az általatok mindennapi világotokként ismert dimenziós valóságon. A jövőben együtt töltött idő alatt, a most zajló aktuális eseményekről fogunk tárgyalni, amint ezek a Fény vortexek egyként lehorgonyozzák dimenziós valóságotokat. Pillanatnyilag, bízzatok szívetekben, mely jól vezet titeket. Először szíveteket kövessétek, mert ő ismeri az Otthon felé vezető utat.
A legnagyobb tisztelettel arra kérünk titeket, hogy tiszteljétek egymást, vigyázzatok egymásra és játsszatok szépen együtt.
- A Csoport
Számomra ez egy személyes újra-egyesülés, mert ők megemlítették Kryon nevét. Azok számára közületek, akik nem ismeritek Kryon munkáit, egy nagyon kedves barátom, Lee Carroll közvetíti/csatornázza e szerető mágneses mester üzeneteit. Üzenete azonos a Csoportéval, és a szívvel való kapcsolat nagyon erős. Kryon és Lee a felelősek az én felébredésemért. A Csoport megemlít még sok más személyt is, akik együtt fognak dolgozni ezeknek az információknak a behozásán. Tudom, hogy többen vannak, ám szeretnék megemlíteni kettőt közülük, akik egy nagyon közelálló családot alkotnak. Geoff Hoppe csatornázza Tobiás üzeneteit a Bíbor Kör keretében. Ő az én spirituális testvérem. Együtt kezdtük el utazásainkat és nagyon büszke vagyok arra, hogy követte belső hívását. Ronna Herman közvetíti Mihály Arkangyal üzeneteit és hosszú időn át tartotta nyitva az ajtót. Ha nem lettek volna olyan emberek mint Ronna, aki már a kezdeti időszakban elfogadta szerződését, mielőtt még népszerűvé vált volna a channelezés, mi nem kaptunk volna esélyt arra, hogy felébredjünk. Bár mi kissé különböző igazság formákat fogunk átadni nektek, ezek részei a családnak és egységként rezonálnak. E család többi tagjairól a Lightworker.com - honlapon és linken tudhattok meg többet. Egy szívből jövő köszönet a mindenhol megtalálható Fényköröknek. Nagy vagy kicsi csoportok, függetlenül az általuk használt névtől, amikor kézen fogjuk egymást, csodákat teremthetünk.
Arra kérlek, legyetek tudatában annak, hogy ti megváltoztatjátok a dolgokat!
Forró öleléssel és gyöngéd bökdöséssel:
A Kard Őrzője
~A Fény Jelzőtüzeinek meditációja ~
Ebben a hónapban, a Csoport által javasolt vortex gyakorlatokkal helyettesítjük a Fény Jelzőtüzeinek Meditációját. Megbecsülés és szeretet övez titeket azért, hogy időt szakítottatok a változás megteremtésére, ilyen módon.
És így van ez...
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 2449 olvasás