Naív misztikus élmény – a nagy megtévesztés?

Úgy tűnik, hogy szinte megállíthatatlan a kirakós újabb darabjainak helyére kattanása…

Kíváncsiságból utánanéztem, az online nyilvántartás szerint 1999 tavaszán rendeltem meg az első három Orin-könyvet és a fénytest felébresztésének első részét – szóval az ezredforduló óta foglalkoztatott a kérdés Orin csatornázást tanító könyve nyomán (Orin-DaBen: A csatornád megnyitása), hogy bizonyos médiumok miért állítják, hogy Istent, vagy a Teremtőt közvetítik. Orin ugyanis azt mondja a könyvben, hogy a Forrás, vagy az Egyetlen energiáinak közvetlen sugárzásában a fizikai test felbomlik.

Közbevetőleg: Orin a 90-es évek végén kezdte átadni a Mennyei Akarattal kapcsolatos tanításait, és egyértelműen azt mondta, hogy korábban nem volt lehetséges ennek direkt átvétele – hogy ezt már a spirituális fizika Új Energiával érkező változásai tették lehetővé. És ez még csak a Forrás egyik aspektusa!

Érthetetlennek tűnt hát, hogy mi az a nagy erejű élmény, ami mégis arra készteti a médiumokat, hogy határozottan állítsák, hogy a Teremtővel vagy Istennel kerültek kapcsolatba. Pedig akkorra már többször is olvastam Castaneda: „Belülről izzó tűz” könyvét, melyet bízvást nevezhetünk a „tolték metafizikának”. Ennek 16. fejezetéből fogok néhány bekezdést idézni – a fejezet címe: Az ember mintája. Nézzük először, hogyan írja le, amikor először „látta az ember mintáját”:

„A magam szubjektív nézőpontjából mérhetetlenül hosszú ideig láttam a fényt. A látvány mindennél pompásabb, elmondhatatlanul gyönyörű volt, mégsem tudtam rájönni, mi az, és mitől olyan szépséges. Aztán az a gondolatom támadt, hogy szépsége egyfajta harmóniaérzetből, a béke és a nyugalom érzetéből nő ki, abból az érzésből, hogy hosszú út után végre biztonságosan megérkezett az ember. Ereztem, hogy nyugalmat és megkönnyebbülést lélegzek be és ki. Micsoda pazar bőség! Tudtam, anélkül hogy a kételynek akár csak az árnyéka is megérintett volna, hogy szemtől szemben vagyok Istennel, mindennek forrásával. Tudtam, hogy Isten szeret. Isten a szeretet és a megbocsátás. Megfürösztött a fény, tisztának, újjászületettnek éreztem magam. Megállíthatatlanul folyt a könnyem, sirattam magamat. A tündöklő fény látványától gyarlónak, gonosznak éreztem magam.”

Még Castaneda relatíve elfogulatlan leírásából is láthatjuk, hogy micsoda „megrázó élményről” van szó! Emlékeztetnem kell, hogy a „tolték varázslók” az érzékelés utolérhetetlen mesterei, akik a gyűjtőpontjuk mozgatásával ugyanazt a (metafizikai) szintet számos alkalommal képesek újra elérni.

Nézzük tovább: „Ahogy minden tőlem telhető szenvedéllyel és elragadtatással bámultam a világosságot, mintha összesűrűsödött volna a fény, és egy embert láttam megjelenni. Egy fényességes embert, akiből áradt a karizma, a szeretet, a megértés, az őszinteség és az igazság. Egy embert, aki mindannak az összessége volt, ami jó!
Soha nem volt még részem olyan felindulásban, amilyet ennek az embernek a látásakor éreztem. Térdre vetettem magam, imádni akartam Isten megszemélyesített alakját, de don Juan közbelépett; a kulcscsontom alatt megütötte a bal felső mellkasomat, amitől elvesztettem szemem elől Istent.
Irtózatos szívfájdalom maradt bennem, gyötrő lelkiismeret-furdalás, lelkesült rajongás, a bizonyosságok és a kételyek keveréke. Don Juan kigúnyolt. Kegyes és vigyázatlan embernek titulált, akiből remek pap válna - most már, ha tetszik, akár lelki vezetőnek is kiadhatom magam, akinek módja nyílt látni Istent. A maga bohócos módján arra buzdított, hogy nosza, induljak, prédikáljam ki mindenkinek, amit láttam.”

Tehát Don Juan (Castaneda tanítója) rámutat, hogy ezen szint tapasztalása a (naív) misztikus élmény forrása – illetve, hogy sokan, akik (többé-kevésbé véletlenül) erre hangolták érzékelésüket papokká, lelki vezetőkké váltak, és prédikálni kezdték „Isten” követését.

És lássuk mit ír Castaneda, miután jó néhány további alkalommal érzékelte ezt a szintet: „Most jutott eszembe, hogy további öt alkalommal láttam még az évek során az ember mintáját. Minden egyes újabb alkalommal egyre csökkent bennem az iránta érzett szenvedély.”
„Térdre borultam, nem annyira a vallásos hevület miatt, mint inkább a szent borzadály okozta fizikai reakció eredményeképpen. Az ember mintájának a látványa minden korábbinál döbbenetesebb volt. Minden gőg nélkül éreztem, hogy óriási változáson mentem át azóta, hogy először láttam. Mindennek ellenére mindaz, amit láttam és tanultam, csak még nagyobb, még mélyebb csodálattal töltött el az iránt a csoda iránt, amely a szemem elé tárult.
Az ember mintája először a híd fölé magasodott, amikor azonban a szemem fókuszpontját átállítottam, láttam, hogy az ember mintája lefelé és fölfelé egyaránt a végtelenbe nyúlik: s a híd az, amely csupán kis kagylóhéj, parányi kis karcolás az örökkévaló testén. S ilyenek voltak a körülöttem mozgó parányi emberkék is, akik leplezetlen kíváncsisággal bámultak engem. Én azonban túl voltam azon, hogy meg tudtak volna érinteni, bár abban a pillanatban a lehető legsebezhetőbb voltam. Az ember mintájának nem volt hatalma, hogy megvédjen vagy megkíméljen engem, mégis határtalan szenvedéllyel imádtam.”

Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy metafizikai értelemben melyik szintre lokalizálható ez a tapasztalás? Vajon a fátyol alatt, vagy a fátyol felett van? Az erre adott válasz határozza meg a „megbízhatóságát” is, hiszen Orin azt mondja a csatornázásról átadott könyvében, hogy csak a fátyol feletti szinteket lehet „csatornázni”, a fátyol alatti (elkülönült) szintekről médiumi közvetítést lehet fogadni. Ez utóbbi hitelessége a „halottlátással” van egy szinten. Ezek jellemzője az átvett információ szegényessége: jelentős érzelmi testi vibrálás, magasztos érzetek és ígéretek, szinte semmi konkrétum. „Szeretünk, boldoggá és gazdaggá teszünk benneteket, valamint örök életre kigyógyítunk minden nyavalyából!” Általában körülbelül ennyi a naív misztikus üzenet – hosszabb távon az unalom elkerülésére kicsit variálgatva. A valódi misztikus elragadtatáson keresztülment közvetítők – mint például Emmanuel Swedenborg, vagy Walter Russel – egyetlen élmény után vaskos könyve(ke)t írtak, telve értékelhető információkkal, a naív misztikusok terepe viszont az ígérgetés.

És most következik az, ami számomra összekapcsolta az eddig különböző irányba haladó forrásművek információit – amit a hilozoika mond a (naív) misztikus élményről Adelskogh: A magyarázat című könyvében (hylozoik.se), a 6.7. fejezetben:”A legmagasabb kulturális szinteken az ember misztikussá válik. Az emocionalitás olyan területeit éri el, amelyek eddig tudatfölöttiek voltak és ahol semmire sem megy az eddig aktivált értelmével. Extatikus állapotban átéli az élet minden ésszerű fogalmon túli egységét. A képzelet erőteljesen fejlődik, az ember elveszik a kimondhatatlanban és a „határtalanban”. Az emocionális fejlődés egy szentként (emocionális géniuszként, 48:2 – [vagyis az érzelmi sík fölülről második alsíkján]) inkarnálódással végződik. Azután az ember arra törekszik, hogy túlnyomóan mentálissá váljon.”

Majd a 6.8 fejezetben: „A kultúra stádiumában az emocionalitás válik egyedüli uralkodóvá és eléri a legnagyobb teljesítő képességét. Azonban a mentalitás nem jut túl az elvgondolkodáson, 47:6 [vagyis az alulról második érzelmi alsíkon]. A kulturális ember felismeri, hogy nem képes az értelmével megoldani a nagy kérdéseket: rátalálni a lét értelmére, rátalálni az élet rejtélyének válaszára. De akkor nem volt szüksége értelmi megoldásra. A misztikus szintjein (a magasabb kulturális szinteken) nem szellemi módon tapasztalja meg a minden élet egységét, amelyet a jellegzetes misztikus kifejezéssel „istennek” nevez, és inspirációt kap a saját tudatfölöttiből, amelyet gyakran nevez „isten jelenlétének”. Ez neki egy bizonyosság az élet igazi értékeire. Azonban a bizonyossága szubjektív és egyéni. Nem ad neki objektívan tartható, általánosan érvényes világszemlélet.
A valóság tartható magyarázatának szükségessége erősen érvényesül az emberiesség stádiumában. Az ember nem éri be tovább a képzelet szertelenségével, mint a misztikus teszi, hanem igényli a tisztaságot mindenben és a tényeket mindenhez. Ebben a stádiumban, amelyik a tulajdonképpeni mentális stádium, az ember megérteni törekszik a valóságot és az életet. Ebben a törekvésben a puszta szubjektivitásnak egyre több tévedését fedezi fel az emocionalitásban (illúziók) és a mentalitásban (fikciók). Megpróbálja megtalálni a világszemlélet és az életszemlélet objektívan általános érvényű alapjait. E keresés során aktiválja a perspektíva-gondolkodást (47:5), miközben megtanul átlátni az emberi teológia, filozófia és tudomány fikcióin. Gyakran inkább szkeptikus, ateista vagy agnosztikus, mint egyáltalán higgyen valamiben.”

Tehát a hilozoika szerint a naív misztikus élmény megélésének szintje egyértelműen az érzelmi sík felső alsíkjain történik, tehát jóval a fátyol alatt – hiszen a fátyol az érzelmi sík feletti mentálsík felső három és alsó négy alsíkja között húzódik. Remélem, hogy a számos idézet között nem vész el az üzenet, mely szerint a (naív) misztikus élmény során szerzett „bizonyosság” a magasztos érzések szükségszerű megjelenésével együtt is megtévesztés, nem hiteles, nem előrevivő. Sajnos a korunkban megjelenő „self made man próféták” erről mit sem tudnak, és az első (és sokszor egyetlen) naív misztikus élmény után kikiáltják magukat tévedhetetlen tanítónak vagy gurunak. Az ilyen ihletettségű „iskolákra” szűkebb-tágabb környezetünkben sajnos számos példa akad akár a hazai, akár a nemzetközi „mezőnyben”. A lényegi tanítás primitív egyszerűségét néha ugyan ügyesen elfedik semmitmondó részletekkel, de az üzenet mindig a szeretünk és boldoggá teszünk téged (mi akik rajtad kívül állunk…) Az igazi spirituális tanítás mindig az ember belső erőforrásainak fejlesztésére fókuszál, és nem kívülről, hanem belülről segítenek a szellemi vezetők, akik semmilyen körülmények között sem erőltetik ránk a „jó” dolgokat sem. Minden egyes önmagunkat illető kérdésben csakis mi magunk lehetünk a döntéshozók!

Ha még bírjátok, zárásként lássuk hogy magyarázza ezt Castaneda (illetve Don Juan az ő tanítója):

„Don Juan részletesen elmondta, mi az ember mintája. Nem a Sas emanációi szempontjából beszélt róla, hanem energiamintaként, amely egy alaktalan biológiai masszára rányomja az emberség tulajdonságait. Én legalábbis így értettem, amit mondott, különösen azután, hogy don Juan mechanikus példán próbálta meg részletesebben elmagyarázni, miről is van szó. Azt mondta, az ember mintája olyan, mint valami gigantikus érmenyomó gép, amely szüntelenül ontja a szállítószalagon érkező emberi lényeket. Érzékletesen elő is adta, hogyan gondolja. A két tenyerét össze-¬összecsapva mutatta, hogy valahányszor a két fél forma egymásba kattan, egy-egy emberi lény alakul ki.
Hozzátette, hogy minden fajnak megvan a maga mintája, s minden faj minden egyede a saját fajtájára jellemző tulajdonságokkal bír.
Ezután végtelenül zavarba ejtő magyarázatba kezdett, hogy megvilágítsa az ember mintájának mibenlétét. Azt mondta, a régi látó emberek és a mai misztikusok egy dologban megegyeznek egymással - mindketten látták az ember mintáját, de egyikük sem értette meg, hogy mi az. A misztikusok évszázadok óta megrendítő formában számolnak be élményeikről. Bármily szépek is azonban ezek a beszámolók, értéküket csorbítja az az alapvető és sajnálatos hiba, hogy az ember mintáját mindenható, mindentudó teremtőnek hiszik; hasonlóképpen a régi látó emberekhez, akik az ember mintájában barátságos szellemet, az ember védelmezőjét láttak.
Don Juan szerint kizárólag az új látók rendelkeznek azzal a józansággal, hogy képesek legyenek egyszerre látni az ember mintáját, és meg is érteni, hogy mi az. Az új látók arra a felismerésre jutottak, hogy az ember mintája nem teremtő lény, hanem minden elképzelhető és elképzelhetetlen emberi tulajdonság mintája. A minta az Istenünk, mivel azok vagyunk, aminek a minta formál minket, nem pedig azért, mert a semmiből teremtett minket saját képére és hasonlatosságára. Don Juan véleménye szerint emberi gőgtől és önközpontúságától bűzlik, ha valaki térdre borulva imádja az ember mintáját.”

Jelenlegi metafizikai ismereteim szerint az ember mintáját úgy tudnám leírni, mint kollektív asztrális kivetítést. Kicsit karcosabban fogalmazva ez azon „rajongók” kivetítéseiből összeálló káprázatszerű konglomerátum, ahogy „a spirituális Móricka istent elképzeli”. Sajnos az ezotéria tömegessé válásának egyik legnagyobb problémájává is vált ezen rajongók asztrális kivetítése, mert a tömeges asztrális kivetítések révén létrejött ugyanígy Kuthumi, Michael arkangyal, St. Germain, Jézus, Kryon és az összes többi gyakran csatornázott entitás érzelmi síkú kivetítése is, ami egyrészt médiumi úton közvetíthető (bár ostoba, de az adott entitásnak mondja magát), másrészt megzavarja azokat a spirituális törekvőket is, akik képesek lennének ezeket az entitásokat a fátyol feletti szintjeiken elérni. Így lesz most bármelyik közepesen érzékeny halottlátóból spirituális médium…

Sajnos az optimálisnál jóval hosszabbra nyúlt ez a hírlevél is. figyelmetekbe ajánlom a megjelölt forrásokat, Lars Adelskogh könyvét A magyarázat-ot (hylozoik.se), Castaneda Belülről izzó tűz-ét, ami antikváriumokban vagy torrenten elérhető, és Orin-DaBen könyvét A csatornád megnyitásá-t. Ez utóbbit e-könyvként megrendelhetitek 3000 forintért erre a hírlevélre válaszolva.

Egyetlen hír erejéig veszem még igénybe a figyelmeteket: Todd Ovokaitys a Kryon-stáb DNS-szakértője Budapesten Húsvét táján kétnapos szemináriumot fog tartani. Rendkívül érdekesnek ígérkezik, és az előadó is igen karizmatikus! További információk majd később!

Köszönöm kitartó, kitüntető figyelmeteket!

Élvezzétek az utazást!

Anti

Mellékelem a hírlevél formázott szüvegét - ebben más betűtípussal vannak az idézetek, mint az általam hozzátett szöveg. Úgy talán könnyebb lesz olvasni. :-)