Bevezetés az egységtudatosságba 1.

Elöljáróban szeretném megköszönni az előző – A felemelkedés változó forgatókönyve című – hírlevelemre küldött visszajelzéseiteket! Ezekben felvetődtek bizonyos kérdések, melyekre ezúton kezdek el válaszolni.

A magyarban nem igazán különül el sem az egység, sem a tudatosság legalább két-két elkülönült jelentése. Az angolban a ’unity’ (magyarul egység) szó főleg a ’united’ (vagyis egyesült) után inkább a különböző részek egybeolvadt állapotát jelenti. Ugyanakkor főleg a modern ezotériában kiterjedten használják a ’oneness’ szót, amit időként magyarul egy-ségnek írok, de „újmagyarul” írhatnánk akár 1-ségnek is. Ez a Forráshoz kapcsoltságról, vagy minden dolog közös eredetéről szól – vagyis hogy mindannyian az Egyetlen testében létezünk.

A tudatossággal fordításával kapcsolatos köröket mát többször leírtam. Az angolban a ’consciousness’ valamilyen módon a felhalmozódott tapasztalatokból való tanulságok levonásával kapcsolatos egyfajta kumulált tudást jelent, az ’awareness’-t pedig érzékelő tudatosságnak szoktam fordítani, bár talán Hamvas nyomán eléggé elterjedt az ’éberség’ terminus is. Ez utóbbi arra utal, hogy tapasztalatainkat, benyomásainkat az érzékelés révén szerezzük. A magyar nyelvhasználat e két aspektust sem különíti el.

A fentiek alapján finomítva az egységtudatosságon leginkább ’oneness consciousness’-t értek – vagyis hogy ha helyesen összegezzük tapasztalatainkat, akkor tudjuk hogy mindannyian az Egyetlen testének részei vagyunk.

Az egységtudatosság elnyerésének legfontosabb kezdeti lépése az „egyetlen élet” megértése és folyamatos fókuszban tartása. Az évek során több tucatszor felolvastam a következő szöveget, és mindannyiszor végigfutott rajtam a borzongás a szöveg megrázó igazsága és éteri szépsége miatt. Lássuk hét először ezt:

„Az Egyetlen Élet

Egyetlen Élet tölti be a tér hatalmas mezőit és inspirálja a mezők művelőit. Egyetlen Élet hozza egyedül a vetés gyümölcseit és önmagát is gazdagítja, mikor learatja a magokat és a gyümölcsöket a hatalmas barázdákon, amelyeket a Nagy Lélegzet ritmusa szerint szántottak fel.

A magokat mélyen a tér mezőibe vetették el. Minden egyes mező tele van és a legteljesebb mértékben fog gyümölcsözni, mert az Egyetlen Élet sohasem téved. Mikor kozmikus magok, mint növények jelennek meg az idő és a tér külső mezőiben, az emberek napoknak, glóbuszoknak és holdaknak nevezik őket, amelyeken megvannak a kisebb mezők, magok és növények, az angyalok, a drágakövek, a fák, az állatok és az emberek. Az Egyetlen Élet egyformán jelen van mindezekben, egyiknél sem kisebb vagy nagyobb mértékben. Minden forma színig telt gazdagságával és erejével.

Az angyalok a tér mezőinek szántóvetői. Elvetik a magokat ezekbe a mezőkbe, gondozzák és érlelik őket; Ők az aratók is, ők gyűjtik össze az Egyetlen Élet minden munkájának gyümölcsét. Az Egyetlen Akarat által éltetve, felsorakoznak a csillagközi térségen keresztül, a napok magasságaitól a földi mélységekig, mert az Egyetlen Élet, melynek ők a megtestesítői, nem ismeri az idő és tér korlátait. Az Egyetlen Élet látomásától megvilágosodva, egynek látják a napot, a bolygót és gyermekeit, akik azokon laknak. Tudják, hogy mindent ugyanaz a lényeg lelkesít, és mindent beborít az egységbe összefogó Szeretet.

Akarat, Élet, Szeretet, ez a három egy, térben és időben való hármas kifejezése Annak, Ami örök és változatlanul ott lakozik a megnyilvánult élet fátyla mögött. A fátyol mögötti misztérium egy napon kinyilvánítottá válik, amikor végre az Egyetlen Élet visszavonja Önmagába a tér mezőiben folytatott munkájának gyümölcsét. Angyal és ember átlépi akkor ezt a fátylat, és szemtől-szembe látja majd Azt, Ami a fátyol mögött van.

Az angyalok és emberek zarándoklásának célja eszerint az, hogy olyannyira megszerezzék az akaratot, kibontakoztassák a szeretetet és beleolvadjanak az életbe, hogy ezek révén félrehúzhassák a függönyt. Ez a célja a magvetésnek. Ez a magyarázata bánatoknak és bajoknak, szeretetnek és gyűlöletnek, elválásnak és újraegyesülésnek, a földi életben a sok születésnek és halálnak, valamint a felsőbb én elmélyült meditációinak az élet kifürkészhetetlen misztériuma fölött. Az akarat, szeretet és élet örökkévaló ragyogásának célja az, hogy a hazavezető ösvény kitaposott legyen, a függöny félre legyen húzva, a csíra az egésszé fejlődjék, a gyermek visszatérjen szülei karjaiba, és a szikra hulljon bele az örök lángba.

Hogy akkor mi történik aztán - ki tudja, kivéve azokat, akik azon az ösvényen túljutottak az idő és a tér fátylán és beléptek az örökkévalóságba.

A hosszú zarándoklás korszakain át az Egyetlen Élet suttog az ember szívében. Minden elragadtatásába az Egyetlen Élet emeli fel őt, és bánatain keresztül az csillapítja fájdalmát. A látszólagos szenvedés és a földi élet feszültsége mögött az Egyetlen Élet békéje és soha nem hiányzó harmóniája érvényesül. Az Egyetlen Élet meghallja a fájdalom és öröm minden kiáltását, mert örökké figyel. Az Egyetlen Élet meglát minden könnyet, mely a szemekből hull, meglátja a természet minden mosolyát, minden érző élet mosolyát, mert szüntelenül őrködik. Az Egyetlen Élet mindent ismer, mindent érez, és mindent fenntart.

Akár alacsony, akár magas valami, nem nélkülözi az örök és kimeríthetetlen szeretet támogatását. Nem árthat semmi a világoknak, vagy a világokban lakóknak, mert az Egyetlen Élet vigyáz arra és azokra, akikben benne él. Ő a mindenütt jelenvaló, leghatalmasabb, legszeretőbb, a szüntelen kiárasztás és az örökös, kifogyhatatlan segítség az idő és tér világainak múlékony, rövid életű árnyékai közepette.

Figyelj ezért a hangra, mely örökké suttog. Tekints mélyen a szemekbe, melyek örökké vigyáznak. Süppedj a karokba, melyek örökösen fenntartanak. Add át magad annak a szeretetnek, mely sohasem gyengül. Bár az árnyékok eltűnnek, a formák összetörnek, az agónia könnyei és kiáltásai törnek fel minden oldalon, az Egyetlen Életben mindig béke és örök boldogság fog érvényesülni. Akármilyen fájdalmas az elválás, akármilyen éles a veszteség érzése, az Egyetlen Élet mindig közel van.

*********************

A törvények Törvénye, a sarkalatos Alaptörvény minden rendszer mögött, minden világegyetem mögött, az egész világmindenség mögött: a kiáradás és visszahúzódás Törvénye. Maga az Egyetlen Élet is betartja ezt a törvényt. Ő lélegzik ki és húzódik vissza az újszülött világegyetembe való első kiáradásától az egyetlen bolygón élő legparányibb véglényig. Ő van az apályban és dagályban; Ő lüktet minden megnyilvánult életen keresztül.

A világ minden ritmusa ebből az elsődleges ritmusból ered. Ezen alapvető apály és dagály ritmusának modulációiban különböznek egymástól a világegyetemek, rendszerek és bolygók, angyalok, emberek és a föld minden birodalma. Minden dallamon, minden ritmuson keresztül, az élet sok formájában, mindig az Egy Ritmus uralkodik.

Minden megnyilvánulás mögött ott van az Egyetlen Élet rendezett mozgása. A kozmikus ritmus, az egyetemes ritmus és egy naprendszer ritmusa, mindegyik a ritmus roppant nagy hierarchiájának egy része, amelyben mindegyik fokozat még tökéletesebben hozzáhangolódott az Egyetlen Élet egyik még nagyobb szívdobbanásához.

Megszületésekor minden naprendszer az alapvető ritmusnak egy új változatát adja. Uralkodója megkapja az alaphangot, amelyhez az ő rendszerének végül hozzá kell hangolódnia. Először még csak gyenge a válasz erre a hangra. Amint azonban felszabadítja saját lényének hatalmas erőit, rendszere fokozatosan megfelel az Ő akaratának. Az új hang először csak gyengén hallatszik; amint azonban a rendszer reggele delelőbe hajlik, ezt a hangot a rendszer minden atomja megszólaltatja. Végül pedig estjének idején, mikor minden munka befejeződött, minden élet, a naptól a legkisebb bolygóig, az arkangyaltól a legkisebb csúszómászóig, tökéletesen válaszol az Ő hangjára. Hatalmas teste ekkor összhangban van.

Amikor végre az Egyetlen Élet szabadon áramlik keresztül minden formán, melyet alkotott, és teljesen kifejezést nyer a tágas birodalmakban, bevégezte munkáját. A nagy lélegzet, melyet kilehelt, visszatér; amint még egyszer belélegzik, rendszere eltűnik. Ezt a nagy, örökkévaló lélegzetet a mögötte lévő nagyobb lélegzet ritmusa irányítja.

***************************

Az Egyetlen Élet együtt tartja a világegyetem rendszereit; egy világmindenség világegyetemeit. Ő az összekötőkapocs minden forma között, a mindent átható, mindent összefogó princípium, mely napot naphoz köt, akármilyen szerteszét legyenek azok ragyogó formái. Bármikor megismerheti minden, érezheti és hallgathatja ritmusát, mert szorosan körülvesz, kívül és belül egyaránt.

Zárd el füledet a sok hangja elől és meghallod az Egynek hangját. Hunyd be szemed minden külső világossággal szemben és meglátod az Egyetlen Világosságot. A csendben és sötétben, melybe ekkor elvonulsz, megtalálod a Hangot és a Világosságot. Elmondhatatlanul édes az Egyetlen Élet zenéje. Leírhatatlanul dicsőséges az Ő szépsége. A Világosság örök ragyogás, a Hang korszakról korszakra énekel. Szüntelen boldogsággal fog megtelni szíved, öröm fog ragyogni szemedben, ha majd egyszer meglátod a Világosságot; mindennapi életed kényszere és nyugtalansága soha többé nem tud már vakká és süketté tenni, mert akkor már láttál és hallottál. Szépség és harmónia költözik lelkedbe és tied lesz mindörökre.

Tanuld meg a csend művészetét és a hang misztériuma feltárul előtted. Zárd be szemedet minden földi világosság számára: az örök Fényesség lesz a tied. Gyengén, mintegy a távolból, isteni harmóniákat fogsz hallani. Távoli dallamokként a mennyei birodalom angyalkórusainak énekét fogod hallani belső füleiddel. A legteljesebb sötétségen keresztül, melybe lelked belemerült, világosság fog ragyogni és tied lesz az Egyetlen Élet szépségének ismerete.

Ha egyszer már láttál és hallottál, életedet hozzá kell hangolnod a látomáshoz, mely a tied. Napról-napra és óráról-órára az Egyetlen Életnek kell uralkodni minden gondolatodon és cselekedeteden. Életed minden tettében szépséget és harmóniát kell kifejezned, míg el nem tűnik sokféle ritmusod és egyedül csak az Egyetlen Élet ritmusa marad meg.

Így élnek az angyalok, mindig tökéletesen hozzáhangolva, mert ők soha nem vesztették el ennek a szépségnek látomását, sem nem szűntek meg hallani és válaszolni erre az irányító Hangra. Ekképpen fognak élni az emberek is mind, ha majd megtanulták tökéletes harmóniába feloldani földi életük hangzavarát. Háború és gyűlölet fakad az elkülönülésből, az Egyetlen Világosság iránti vakságból, az Egyetlen Hang iránti süketségből. Mindezek az Egyetlen Élet nem ismeréséből erednek.

Minden emberi bánat gyógyítása, a boldogság megszületése megköveteli az Egyetlen Élet megismerését. Akik válaszolnak a Hangra, és együtt ragyognak a Világossággal, belépnek ebbe a boldogságba; bennük békesség fog lakni, jóllehet a nemzetek háborúskodnak, és az emberek gyűlölködnek. Nincsenek olyan korlátok a mennyben vagy a földön, melyeken az Egyetlen Élet ne tudna keresztülhatolni, melyeken keresztül ne tudná gyermekeit hazavezetni.

Jöjjetek hát ebbe a birodalomba. Hagyjátok magatok mögött a háborút és gyűlöletet mindörökre. Lépjetek be ide és nem lesz többé bánat vagy elválás. Az Egyetlen Élet gyermekei soha el nem válnak, és az Egyetlen Élet mindent átfogó szeretete borítja be őket mindnyájukat.
***************************
(Forrás: teozofia.hu Geoffrey Hodson: Az angyali seregek)”

Illő megemlékezni Geoffrey Hodsonról, aki „átvezetés” a Teozófiai Társulat múlt század eleji – sőt az azt megelőző század végi – időszakából a modern korba. Ő egyébként az angyali birodalom törvényinek legjelentősebb monográfusa is.

Munkássága megkerülhetetlen az angyali jelenségek megértésében, és sokat tett azért, hogy a keresők számára világos legyen ezek valódi szerepe. Több könyve is megvan magyarul a teozófia oldalon. Olvassátok!

Bár így hosszú lesz a hírlevél, de muszáj a bolygónkkal való egységünket külön kihangsúlyozni, ezért még bemásolom ide Seattle főnök beszédét, ahogy az Frank Cardelle könyvében megjelent. Egyben szeretnék fejet hajtani Frank emléke előtt, akinek több workshopján is volt szerencsém részt venni a 2000-es évek elején. Köszönök mindent, Frank!
Lássuk tehát Seattle főnök beszédét, ahog yállítólag elhangzott 1854. március 11-én:

"A washingtoni főnök azt üzente, megvenné a földünket. De hogyan lehet megvenni vagy eladni az eget? A földet?

Furcsálljuk az elgondolást. A levegő frissessége, a víz csillogása nem a mi tulajdonunk, hogyan is vehetnék meg tőlünk?
Ennek a földnek minden zuga a népemé. Minden szál fenyőtű, minden fövenyes vízpart, minden ködfoszlány az erdő mélyén, minden rét, minden bogárzümmögés. Népem számára mindez szent és sérthetetlen.

Az életnedvek ugyanúgy áramlanak a fában, mint a vér az ereinkben.

Része vagyunk a földnek, és a föld is részünk nekünk. Az illatozó virágok a nővéreink. A medve, a szarvas, a nagy sas, a mező nektárja, a póni testének melege és az ember mind ugyanabban a családban egyesül.

A patakok és a folyók csillogó vize nem csupán víz, hanem az őseink vére. Ha eladjuk nektek a földünket, ne feledjétek, hogy az szent. A tavak tiszta vizének minden rejtelmes csillanása a népem életének egy-egy emlékéről mesél. A víz zúgása apám apjának hangja.

A folyók a fivéreink. Eloltják szomjunkat. Hátukon hordják kenuinkat, enni adnak gyermekeinknek. Azt a tiszteletet érdemlik, amit a fivéreink.

Ha eladjuk nektek a földünket, ne feledjétek, mennyire drága nekünk a levegő, mert beleviszi a lelkét mindenkibe, aki belélegzi. A szélben benne van nagyapáink első lélegzete és utolsó sóhaja. A szél viszi gyermekeinkbe az élet szellemét. Ha eladjuk nektek a földünket, vigyázzatok rá, óvjátok, hogy olyan maradhasson, ahol megízlelhetitek a szélben a mezők virágainak illatát.

Megtanítjátok-e a gyermekeiteket arra, amire mi tanítjuk a mi gyermekeinket? Hogy a föld a mi anyánk? Ami a földet éri, az a föld minden gyermekét éri.

Mi tudjuk: nem a föld az emberé, hanem az ember a földé. Minden összefügg mindennel, közös a vérünk. Az ember az élet hálójának nem a szövője, hanem csak az egyik szála. Amit a hálóval tesz, azt önmagával teszi.

Tudjuk: a mi Istenünk a ti Istenetek is. Számára a föld drága, és a földnek ártani istenkáromlás.

Nagy talány, hogy mi vár rátok. Mi lesz, ha már minden bölényt kiirtottatok? Mi lesz, ha minden vadlovat betörtök? Mi lesz, ha az erdők minden titkos zugára ránehezedik az emberszag, és ha a hegyoldalakat ellepik a beszélő drótok? Hová lesz a vadon? Eltűnik! Hová lesz a sas? Eltűnik! És búcsút kell venni a fürge pónitól, a vadászattól? Az már nem élet lesz, hanem tengődés.

Amikor az utolsó vad rézbőrű is eltűnik, amikor az emléke sem lesz több egy árnyéknál a prérik egének felhőin, megmaradnak-e a folyóparti fövenyek és az erdők? Megmarad-e népem szelleméből akár valamicske is?

Szeretjük ezt a földet, mint ahogy az újszülött szereti az anyja szívverését. Ha eladjuk nektek a földünket, úgy szeressétek, mint ahogy mi szeretjük. Vigyázzatok rá úgy, ahogy mi vigyáztunk rá. Amikor átveszitek tőlünk, jól jegyezzétek meg, hogy milyen. Őrizzétek meg gyermekeitek számára éppen olyannak, és szeressétek úgy, ahogyan Isten szeret mindannyiunkat.

Mi a földnek vagyunk a része, de ti ugyanúgy része vagytok. A föld drága számunkra. Tudjuk: csak egy Isten van. Senki emberfia, lehet akár rézbőrű, lehet akár fehér, senki sem kívülálló. Mindannyian egymás fivérei, nővérei vagyunk. "

(Joseph Campbell: "The Power of Myth" (A mítosz ereje) című könyvéből, szerkesztette:Betty Sue Flowers}
Az eredeti anyagot lásd: https://en.wikisource.org/wiki/Chief_Seattle%27s_Speech

Élvezzétek az utazást!

Anti