Üdvözlünk az espavo.hu portálon!

Az "Espavo!" jelentése: Köszönöm, hogy magadhoz veszed a hatalmadat!

Célunk az Új Energiákról, Új Lehetőségekről szóló információk közlésével hozzájárulni az emberiség és a Föld együttes felemelkedéséhez.

Szigeti Antal csoportjai.

Hírlevél: Szent Tűz Templomok és 9:9:9

Kategória:

Sziasztok!

Szeptemberben is folytatódik a spirituális energiák intenzív beáramlása. Perui útjáról visszatérve szeptember elején Michelle négy új Szent Tűz Templomot aktivált(t) a déli féltekén. Egyelőre ezek közül három anyaga elérhető: a harmadik egyben a 9:9:9 kulcsdátum-aktiválás is.

Ezeket élőben egy este meghallgathatjátok - az espavo.hu-n közzétéve csak a 9:9:9 lesz.

Augusztus végi - szeptemberi programok pontosítása

Kategória:

Mivel az e hétvégi 24 hónapos iskola témája "közérdeklődésre" tarthat számot, ezzel kezdem.

Augusztusi hírlevél (2009)

Kategória:

A nyár elején lezajlott „energia-leáramoltatási paradigmaváltás” után gőzerővel érkeznek az új mintázat „építőkockái”. Michelle időnként heti két-három új üzenetet is átvesz, a 8:8 aktiválás már 100-as sorszám feletti tűz kapukat nyit meg. Nagyon jelentősek ezek az új üzenetek, számomra „forradalmibb”, mint annak idején a 2007-es 11:11-gyel kezdődő sorozat volt, amikor az újdonság vonzereje még nagyobb volt.

Lightworker 2009/06 -- Család – A Fény családja

Kategória:

Steve-től:
Észrevettem egy dolgot, hogy az emberek különbözőképpen reagálnak arra a szóra, hogy család. Engem megáldottak egy hihetetlenül támogató biológiai családdal, de sokaknak teljesen különböző a történetük. Ebben a hónapban a csoport a családra tekint, és azt mondják, hogy ami előttünk van az az, hogy „mi emberek” kibontakozzunk. Az mondták, hogy mi fogjuk kialakítani a Fény családjait. Azt is mondták, hogy ez lehet az egyik olyan terület, amelyen feszültségeket tapasztalhatunk ezekben az időkben. A családi témák előtérbe kerülhetnek. Hallom, ahogy visszatartjátok a lélegzeteteket... Nyugalom, ez is elmúlik. Mindent megmagyarázva, azt mondják, hogy a család egy szerződés a lelkek egy csoportjával, hogy bezárkóztok velük egy szobába amíg felnőttök, és ők hajlandóak annak látni akik vagytok ahelyett akik lenni szeretnétek.

Rendkívüli hírlevél (2009.07.20.)

Kategória:

A nyári „uborkaszezon” helyett, mint a „rendes” hírlevélben is jeleztem, az energiák csúcsra járatása zajlik. Michelle heti két aktiválással már a 75-dik Tűz Kapunál jár. Elkezdődött a 7-es szám minőségeinek megdolgozása, ami állítólag kb. ez év végéig fog tartani.

2009. júliusi hírlevél

Kategória:

Júniusi aktualitások

Kategória:

A "függőben" maradt dolgok miatt kaptok e hónapban még egy hírlevelet.

Júniusi hírlevél

Kategória:

Lassan eltelik a három nagy változást ígérő hónap, és máris itt a nyár. Az energiák tekintetében azonban "nem áll meg az élet". Júniusban elég sok program lesz - az első kivételével minden hétvégén.

Sajnos a Michelle Eloff-féle kulcsdátum-aktiválásokat már nem tudjuk a kulcs-dátumra lefordítani, mert egyre később teszik közzé. Utána még egy-két nappal ugyanolyan hatásos! Hamarosan meglesz a kanadai aktiválások anyaga is!

Májusi hírlevél

Kategória:

Az energiák erős beáramlása májusban is folytatódik, a februárban megkezdődött folyamatok tetőznek május végéig. Michelle közlése szerint május 7-től a hónap végéig ismét retrográd Merkúr lesz – ilyenkor a kommunikáció elég blokkolt és nem igazán ajánlatos nagyobb utazásokat kezdeni.

Megtartottuk e hó elején az első a bőséggel és a manifesztációval foglalkozó csoportot: energetikailag nagyon jól összeállt, kis finomítással lehet, hogy később megismételjük. előzetes regisztrációt hamarosan fogadunk rá!

Lightworker 2009/04 -- Tudatos társaságok [vállalkozások] – Teret adni a meghatalmasodott embereknek

Kategória:

Steve-től:
Tovább dolgozunk a magunk módján a gazdasági átrendeződésben, ami most tárul fel a Föld bolygón, és a csoport megragadja ezt a lehetőséget, hogy megosszon velünk több információt a jövő mindenféle társaságairól, kormányairól, vallási és egyéb és szervezeteiről. Noha azt mondták, hogy az üzenet minden fajta közös csoportosulásra vonatkozik, ők kifejezetten a [gazdasági] társaságokat, vállalatokat választották ki. Azt mondták, hogy a társaságok befolyásolják, gyakran ellenőrzik is a világot, mégis van egy vele járó hiányosságuk, [hogy] a fő szándékuk a pénzcsinálás. A Föld bolygó alacsonyabb rezgésszintjén ez még elég jól működött, de most már a „haszon minden áron” szemlélet a gyengeség súlyos jeleit mutatja.

2009. áprilisi hírlevél

Kategória:

E mostani felgyorsult változásokban és energiában még nehezebbé vált a programok tervezése. Sokszor még a jövő hét is teljesen beláthatatlannak tűnik. Sajnos az aktiválások – illetve inkább az angol nyelvű átirataik – sem érkeznek időben.. Legutóbb negyedikén késő délelőtt került fel a 4:4 átirata, így sikerült „már” 5-én közzé tenni a magyar fordítást. Remélhetőleg a későbbiekben valamivel ütemesebbé válik a dolog.

Tom Kenyon (09.01.28) - Hathorok: A felemelkedés Holonja

Kategória:

Hathor Planetáris üzenet Tom Kenyon csatornázása által.
2009 január 28.

Egy nagyon illékony periódus kezdeti szakaszában vagytok most, amely tele van rendkívüli potenciális lehetőségekkel, de ugyanakkor telve van kockázattal is.
Tavaly márciusban jeleztük, hogy Földetek mágneses mezejében változások történnek, hogy változik a mágneses mező konfigurációja. A tudósaitok azóta felfedezték, hogy ez a tény valóság.
A legegyszerűbben fogalmazva, egy hasadás történt a magnetoszférában, amely körbeöleli a Földet és védelmet nyújt a nap szél hatásai ellen. Természetes ciklusonként történnek hasadások a magnetoszférában, azonban a mostani hasadék mérete és magnitúdója figyelemre méltó. Ez a hasadék lehetővé teszi, hogy nagy mennyiségű nap plazma kerüljön a magnetoszférába. Ezáltal növekszik a mágneses viharok száma es ereje, telekommunikációs zavarok észlelhetők majd, zavarok jöhetnek létre a bio-elektrikus körökben (mint az emberi ideg rendszer) es az éghajlati változások is fokozódhatnak. A hasadás eredményeként a magnetoszféra fokozott töltődése az elkövetkező években erősödni fog.

Tom Kenyon (09.03.10) - Hathorok: A Planetáris Felemelkedés Holonja

Kategória:

Hathor Planetáris üzenet Tom Kenyon csatornázásában
2009 március 10.

Ebben az üzenetben, a Washingtoni Seattle-ben április 5.en vasárnap, pacifikus idő szerint délután 3 órakor tartandó Nagy Triad meditációt szeretnénk megosztani veletek.

Lightworker 2009/03 -- Technológia letöltés – Egy kozmikus esemény

Kategória:

Steve-től:
A csoport e havi üzenete olyan eseményről szól, ami július 21-én és 22-én megy végbe. Néhány éve beszélnek arról a kölcsönösségről, viszonosságról, ami a technológia és az emberi rezgésszint között van. Röviden úgy szól, hogy a technológiai fejlődés a közvetlen visszatükröződése a kollektív emberi rezgésszintnek. Ahogy a kollektív emberi rezgésszint nő, fejlettebb technológiai szint ragadható meg a Földön. A történelem folyamán a fejlett technológiák sokszor elültetődtek, de nem maradtak meg.

Március eleji hírek

Kategória:

Sziasztok!

Szerettem volna azzal kezdeni ezt a hírlevelet, hogy már olvashatjátok az espavo.hu -n a 3:3 aktiválást, de sajnos még mindig nincs meg az angol nyelvű átirat sem. Úgy látszik az egyiptomi útról visszatérve Michelle-éknek fontosabb dolguk is van, mint az átirat közreadása. Amint meglesz a magyar fordítás, bejelentkezés után az espavo-n is tanulmányozhatjátok.

Ezután a szokásos hó eleji program-beharangozó:

Március 9. hétfő: Bp. Reiki Kuckó 18 órától Új Föld klub benne 3:3 - addigra remélem már tényleg meglesz

Lightworker 2009/02 -- 2009 a megosztottság vége – Az emberiség szívének egyesülése

Kategória:

Steve-től:
Ebben a hónapban a csoport 2009-ről beszél. A kilences szám a számmisztikában a beteljesüléssel kapcsolatos. Tulajdonképpen a legtöbb számmisztikai módszerben a 2009 kettőt vagy tizenegyet jelent, mégis azt mondják, hogy ők a felemelkedéshez inkább az 01.01.01., 02.02.02., stb. visszaszámlálási módot használják, hogy szemléltessenek egy fontos szempontot. Azt mondják, hogy egy nagyon egyedi időablakban vagyunk, amikor 2009-ben el fog kezdődni az elkülönülés illúziójának a vége a Földön.

22:2 és egyebek

Kategória:

A hónap elején bejelentett változtatások nyomán a friss 22:2 -es kulcsdátum aktiválást - a hanganyagokhoz hasonlóan - csak bejelentkezés után tudjátok elérni. Általában igyekszem majd kirakni egy rövid értesítést, hogy már fenn van, de Ti is kereshetitek a kulcsdátum környékén - bejelentkezés után.

Februári változások

Kategória:

Néhány "menet közben" történt változást szeretnék közzétenni:

A Nagy Fohász

A Fényforrásból, mely Isten elméjében él
Áradjon fény az emberi elmékbe.
Szálljon Világosság a Földre.

A Szeretetből, mely Isten szívében él
Sugározzon szeretet az emberek szívébe.
Térjen Krisztus vissza a Földre.

A központból, ahol Isten Akaratát ismerik,
Cél vezérelje a kis emberi akaratokat -
A cél, amit Mesterek ismernek és szolgálnak.

A központ, melyet emberfajnak hívunk
A Fény, s Szeretet Tervét teljesítse be,
S gonoszság lakának ajtaját zárja le.

A Fény, Szeretet és Erő állítsa helyre a Tervet e Földön.

Alice Bailey

Saját bemutatásig innen lopva: "Alice Bailey (1880-1949) hosszú éveken át dolgozott az Amerikai Teozófiai Társulat könyvtárosaként, majd egymás után írta könyveit, amelyekkel saját irányzatot indított. A New Age mozgalom harmadik elnöknőjeként ő fogalmazta meg az irányzat alapelveit..."

Angolul: http://en.wikipedia.org/wiki/Alice_Bailey

Februári hírek

Kategória:

Máris elérkezett az év második hónapja - Sziasztok!

A 24 hónapos iskola hírei:

NASA: Gigantikus hasadás a Föld mágneses mezejében

Részlet a 2009 január 15.-ei Lightworkerből:
"Megvizsgálták a jelenlegi eseményeket összefüggésben a Föld változó szerepével, a Nap változásait és azt, hogyan fog ez hatni mindenkire. Kozmikus szinten megemlítenek egy eseményt, amely most zajlik, és amiről azt mondják, hogy jól beleillik a nagy képbe. Beszéltek a részecskékről, amelyeket mi napviharoknak hívunk az univerzum magjában. Azt is elmondták, hogy vannak idő[szako]k, amikor ezek a magok közvetlenül a Föld mágneses szférájába rakódnak le. Úgy mondják, hogy ez egy kozmikus magültetés a Föld újjászületéséért." Megnézhetitek a NASA 2008. december 16-i cikkét a ebben a fordításban, ami leírja tudományos nézőpontból, hogy mi is történik itt.

Lightworker 2009/01 -- Kozmikus igazság részecskék – A Föld újjászületése

Kategória:

Steve-től:
A fény jelzőtüzeit általában nem ajánlom embernek, de ebben a hónapban kivételt kell tennem, mert múlt héten egy nagyszerű fénymunkást és barátot vesztettünk el. Sonia Bos tette meg az átmenetet otthonában január 11-én. Együtt érzünk a férjével, a családjával és emberek ezreivel, akiket a munkája megérintett. Sonia vendégünk volt a VirtualLight élő adásban és egyike volt a néhány vendégnek a 2008. augusztus 8-i Emberangyal konferencián. Az ő üzenete a vízöntő korról segített sokaknak, és tovább fog élni, mint a hagyatéka. Megtiszteltetés számomra ebben a hónapban a fény jelzőtüzeit Sonia Bos-nak ajánlani. Szép munka volt Sonia, hiányozni fogsz nekünk, de mindig emlékezni fogunk rád.
Ebben az üzenetben a csoport időszerű áttekintést ad nekünk három különböző perspektíváról.

Tartalom átvétel