Lightworker 2009/03 -- Technológia letöltés – Egy kozmikus esemény

Kategória:

Steve-től:
A csoport e havi üzenete olyan eseményről szól, ami július 21-én és 22-én megy végbe. Néhány éve beszélnek arról a kölcsönösségről, viszonosságról, ami a technológia és az emberi rezgésszint között van. Röviden úgy szól, hogy a technológiai fejlődés a közvetlen visszatükröződése a kollektív emberi rezgésszintnek. Ahogy a kollektív emberi rezgésszint nő, fejlettebb technológiai szint ragadható meg a Földön. A történelem folyamán a fejlett technológiák sokszor elültetődtek, de nem maradtak meg.

Például amikor az emberek felfedezték a mai számítógépek szívét alkotó félvezetőket, ez tulajdonképpen olyan mag volt, amit szándékosan ültettek el sok évvel korábban, a korai 1900-as években. Amikor Hitler végül elhagyta a bolygót, ez új lehetőségek jele volt és sok lélek született a földre Atlantisz idejéből. Amikor ezek a gyerekek felnőttek, elértek egy ébredési pontot, akkor a hatvanas és hetvenes években az emberiség kollektív rezgésszintje szó szerint ugrott. E miatt a rezgésszint váltás miatt a félvezetőkkel ekkor tudtak mit kezdeni, gyorsan fejlődtek és használták őket számítógépekben és számítógépes egységekben, amelyeket most napi szinten használunk továbbításkor.

Július 21-én és 22-én kinyílik egy új ablak, és magasabb technológiák érkeznek rajta keresztül újra a világunkba. Új magok lesznek elültetve és ezek igazán nagyok. Ha ez alatt a két nap alatt az emberi kollektív rezgésszint eléri [azt] a szintet, ami támogatni tudja ezeket az új technológiákat, akkor azok megmaradnak, és azonnal feltűnnek, mint új találmányok a nagyon közeli jövőben. Ám ha a kollektív rezgésszint nem elég magas, az új technológiák némelyike nagyon közelivé válik, de nem fog működni következetesen. Hasonlóan ahhoz, ami a hidegfúziós eljárással történt idáig.

Noha a lehetőségek végtelenek, van két sajátos, jellegzetes megfigyelhető esemény. Legtöbbünk valóban emlékszik a számítógépek és mobil telefonok előtti életre, de ezek a technológiák ma már szerves részei a napi életünknek, függünk tőlük. Hogy segítsünk ezt más megvilágításba helyezni, elmondjuk, hogy a technológiák, amelyek közvetlenül előttünk állnak, tizenkétszer nagyobb technológiai fejlődést fognak hozni, mint az előző nagy váltás, amit a számítógépek eljövetelével tapasztaltunk. Fontos, hogy ezek a technológiák segítenek nekünk megállítani a föld szennyezését, és segítenek őt kiegyensúlyozni. A példa, amit említenek az élő biológiai anyag teleportálása, mint a Star Trek című filmsorozatban, ami a járművek széndioxid kibocsátását egyik napról a másikra kiküszöbölheti. Azt mondják, hogy ez nagyon közeli, mert a kollektív tudatunkban néhány éve már itt van. Ha a kollektív rezgésszint elég magas [lesz] idén júliusban, ezen a két napon, akkor az új technológiák megmaradnak, és rögtön valósággá válnak.

Felhoztak egy másik fontos dolgot is. Azt mondják, hogy ezúttal a dolgok másképpen vannak, és senki közülünk nem bontakozik ki, amíg mindenki ki nem bontakozik. Azt is mondják, hogy a Földön a legalacsonyabb rezgésű ember fogja meghatározni, hogy minden ember milyen gyorsan fejlődik. Erről többet az előző havi üzenetben olvashattok „2009 a megosztottság vége” címmel. Ezt észben tartva fénymunkás feladataink egy kicsit világosabbá válnak.

Együttérzést érezni körülöttünk mindazok iránt, akik a legkülönbözőbb rezgésszinten vannak, létfontosságú különösen éppen most. Lefogadom, hogy a legtöbben sose gondoltátok, hogy kedvesnek és együtt érzőnek lenni a bosszantó szomszéddal megvédhetné a Földet.

Legyen csodálatos hónapotok telve nagy ölelésekkel és gyengéd bökdösésekkel.

a csoport szóvivője


A Csoporttól:

2009. február 15.

Üdvözlet Otthonról!

Kedves mennyei teremtők a Földön. Sokkal közelebb vagytok, mint azt valaha el tudtátok képzelni, mert az álmaitok számos módon a megvalósulás szélén vannak. Ezt mondjuk nektek, annak a közepén, amit válságnak hívtok, ami pedig nem is válság. Ez a természetes fejlődése annak, ahová tartotok. Elmondtuk, hogy beszélni fogunk egy szokatlan eseményről, ami július 21-én és 22-én megy végbe. Nem lehetséges megjósolni a pontos percet vagy órát, azért valósul meg, mert az emberiség folytatja a váltást. Hadd magyarázzuk el, hogy mi történik, a fogalmat már elmondtuk, hogy megértsétek ezt a kozmikus eseményt.

Az emberiség hihetetlen szinten fejlődik. Ez számos problémát okoz számos szinten. A Föld bolygó legnagyobb kihívása, hogy nincs már olyan nagy idő[beli] késedelem, ami eddig megvédett bennünket a gondolataink azonnali teremtő hatásától. Abból a tényből eredően, hogy teremtők vagyok, [hogy] mindenki az közületek, abban a pillanatban, ahogy van egy gondolatotok, az meg is történik. Emiatt a félelem, ami az emberek szívében ott van, a legnagyobb kihívássá válik a fejlődés ezen pontján. A teremtő erőtök növekvő mértékben erősödik. Még a régi energiás hiedelmeitek - a fényről, a sötétségről és a polaritásról - is teremthetnek nehéz helyzeteket, mert a legnagyobb félelmeiteket sokkal könnyebben teremthetitek meg, mint korábban valaha. Ez történik számos helyen, ahol az emberek nincsenek tudatában a saját teremtő erejüknek, és kritikus része lesz annak, hogy mit történik ezen a két napon. Egy felmérést fognak végezni, ami nem tipikus a Föld bolygón. Ez az emberiség kollektív rezgésszintjének a felmérése lesz speciális okból.

Technológiai letöltés 2009. július 21-én és 22-én

Többször beszéltünk már a technológia és a spirituális fejlődés egyensúlyáról. A technológia szintje a bolygón meghatározott a teljes emberiség kollektív rezgésszintje által a Földön. Voltak a földön olyan időszakok, amikor új technológiákat szó szerint más életformák csepegtették a bolygóra. Noha ezek általában becsületes kísérletek voltak arra, hogy segítsék az emberiség fejlődését, ezek a technológiák nem működtek. Ezek működtek más életformák számára, de nem működtek akkor a Ti számotokra. Egyszerűen nem működtek, mert az emberiség kollektív rezgésszintje nem volt elég magas ahhoz, hogy ezt a technológiát támogassa.

Elég nagy technológiai letöltés az, ami július 21-én és 22-én erre a bolygóra jön. Ha a rezgésszint ezeken a napokon elég magas, hogy támogassa ezt, akkor azonnal megmarad és növekszik. Emlékeztek arra, hogy milyen volt az élet számítógépek nélkül néhány éve? A számítógépek technológiájának kihasználása hatalmas lépés, ami néhány szinten befolyást gyakorolt a napi életetek közel minden részére. Ez a következő lépcső tizenkétszer olyan erős, mint az előző. Nem csak a számítógépek fognak radikálisan megváltozni, hanem [azok] a technológiák, amelyek már ott vannak az emberiség kollektív tudatában, azok is gyorsan manifesztálódnak. Néhány ezek közül már évek óta ott van a kollektív tudatban az aktiválódásra várva. Ezek a technológiák soha nem manifesztálódtak korábban, mert az emberiség kollektív rezgésszintje nem volt elég magas, hogy támogassa azokat. Ingerkedünk itt veletek most a saját fejlődésetek eredményeképpen létrejöhető dolgok közül néhánnyal.

Transzporter technológia (teleportálás)

Volt egy filmsorozat évekkel ezelőtt Star Trek címmel. Ma az ebben szereplő legtöbb technológia már megnyilvánult a földön. De egy technológia soha nem manifesztálódott, az élő, emberi, biológiai anyag molekuláris transzportálása. A filmsorozatban transzporternek hívták a teleportáló készüléket. Ez most közvetlenül előttetek van, ha az emberiség kollektív rezgésszintje elég magas, hogy támogassa ezt. Értitek-e, hogy ez milyen gyorsan meg fogja változtatni azokat a fő kihívásokat, amelyekkel az emberiség ma szembenéz? Milyen gyorsan képesek lesztek elkezdeni segíteni a Föld Anyát abban, hogy megfiatalodjon, segíteni a szülési folyamatát. Ha ezek az új technológiák megmaradnak a földön, akkor nagyon gyorsan sok változás jön. Nem titok, hogy ha ez a technológia ebben a krízisben valósul meg, akkor sokan félni fognak tőle, mert úgy fog tűnni, hogy túl jó, hogy igaz legyen. Vannak olyan cégek és kormányok, akik sokat fektettek már be az olajba, és nem lesznek túl boldogok, amikor ez az újdonság feltűnik, és esetleg védekezni szándékoznak ellene, vagy elrejteni azt.

Értsétek meg kedveseink, hogy ezek a változások közvetlenül előttetek vannak. Ezek ugyanazok a dolgok, amelyek már sokszor háborúkhoz vezettek a földön, de most ennek nem kell így lennie. Ma, a technológiai fejlődés következtében, már sokkal több a kommunikáció a földön, mint bármikor korábban. Mi arra használjuk a technológiát most, hogy elérjük a szíveteket és ez csodálatos, mert ti teremtettétek meg ezt.

És mi lesz, ha nem csináljuk meg?

Hogy mi történik, ha nem csináljátok meg? Nos, ez egyszerű. Az új technológia újra le lesz töltve, újra és újra, amíg az emberi kollektív rezgésszint képes lesz arra, hogy fogadja. Először a bolygón 2009. július 21-én és 22-én történik ez meg, amikor a fátyol részben el lesz távolítva, ezért ez egyik optimális időpontja lehetne az új technológiák megmaradásának és fejlődésének. Akárhányszor néztétek ezeket a tudományos fantasztikus filmsorozatokat a tv-ben vagy a moziban, és arra gondoltatok, hogy milyen csodálatos volna személyként innen egyszer csak eltűnni, máshol meg feltűnni, annyiszor ültettétek el a magokat, amelyek most sarjadnak. Csodálatos volt megfigyelni, amikor arra gondoltatok, hogy milyen csodálatos volna ezeket a gondolataitokat teremtésként kiküldeni. Amikor a kollektív rezgésszint eléri a megfelelő magas szintet, ami ezt támogatja, akkor ez is megvalósul a földön. Ez az energia a megvalósulásnál tart. Először ezt a technológiát az emberiség kollektív rezgésszintjének támogatnia kell. Kérjük, értsétek meg, hogy az emberi transzporter készülék csupán az egyike azoknak a technológiáknak, amelyek nagyon gyorsan felbukkannak. A transzportert csupán példaként használtuk, mert mindenki képes megérteni, hogy egy ilyen technológia mennyire meg tudja változtatni a föld bolygó arcát gyakorlatilag egyik napról a másikra. Ezt a technológiát a legegyszerűbb leírni nektek, mert már sok éve álmodoztok róla. Gyerekként azzal a tudással érkeztetek a földre, hogy gépek nélkül is lehetséges helyet változtatni, mégsem tudtátok ezt működtetni, amikor a tanár nézett, vagy másoknak kellett bebizonyítani. Ezek mély emlékek, amelyek a saját lehetőségeitekről szólnak, és amikor a kollektív rezgésszint elég magas lesz a földön, egy gigantikus fejlődési ugrás fog végbemenni. Ne féljetek ezektől a technológiáktól, ezek a Föld bolygó és az emberi faj megmentői lehetnek. Azt hiszitek, hogy ezek a technológiai haladások könnyebbé teszik az életet? Hát nem teszik. Az emberiség sokkal több lehetőséget kap, mint előtte bármikor, de ezeket lehet úgy is látni, hogy nehézségek, mert ezeket ezen időkben sokan közületek életre fogják hívni. Sokan fognak hozzátok jönni, mert beragadtak, képtelenek előre lépni, még akkor is, ha azt gondolják, hogy az új világ várja őket. Sokan fogjátok tudni, hogyan segítsetek az embereknek a nagy változások ezen időszakában. Ez lesz az új Föld átlagos gyengélkedéseinek az egyike, és sokan tapasztalják már az első függöny előtt.

A kollektív rezgésszint

A kollektív rezgésszint kifejezést használjuk, először ezt írnánk le sokkal világosabban. Volt egy kozmikus esemény Lemúria napjaiban. Tiszta vágyból néhány lemúriai létrehozta az emberiség elkülönülését, és lelkek érkeztek a bolygóra, akiket soha nem láttak korábban. Nem működött azon a módon, ahogyan azt gondolták. Ahelyett, hogy segítette volna az emberiség felemelkedését a következő szintre, Atlantisz elsüllyedését eredményezte. Manapság ebből a tragikus eseményből következően számos kollektív döntés hoznak, hogy elrejtsenek bizonyos technológiákat az emberi faj elől, mert ők olyan könnyen félrevezethetők. Ezekből néhány technológia fog felmerülni nagyon gyorsan. Tovább nem kell elrejteni ezeket, és most a Föld nagyot profitálhat ezekből. A kollektív döntést ezek miatt az események miatt hozták. Az elkülönülés olyan sok problémát okozott, amilyet az elkülönülés mindig okoz. Ezúttal a felemelkedés akkor fog megtörténni, amikor a legkevésbé fejlett személy is elég magas szinten van a felemelkedéshez. Ezúttal mindenki megy, vagy senki sem megy. Ez a ti döntésetek, és nem a miénk. A szabad választás bolygóján vagytok, és ez a ti kollektív döntésetek, és ehhez tartjátok magatokat ma is.

Mit csináljunk?

Mostantól addig, amíg ez a technológia feltűnik a világotokban, találjatok módot, hogy elérjetek mindenkit, akit csak tudtok, a mosolyotokkal, a szívetekkel, és a feltétel nélküli szeretetetekkel. Ne ítéljetek el senkit [sem] a múltjáért, vagy a cselekedeteiért ezekben az időkben. A megbocsátás az egyik legfontosabb eszköz a földön a mostani időkben. Találjátok meg az utakat, hogy meghatalmasítsatok minden egyes személyt magatok körül, függetlenül attól, hogy milyen kapcsolatban vagytok velük, mi történt veletek együtt korábban, vagy milyen pozícióban vannak. Most van itt az ideje annak, hogy kinyúljatok, és érezzék a fényeteket a Föld bolygón valamilyen módon. Ajánljatok segítséget és meghatalmasodást azoknak körülöttetek, különösen figyeljetek azokra, akik elbuktak, elvesztek, és nehézségeik vannak azzal, hogy visszakerüljenek a játékba. Ily módon ti lesztek a fény az alagút végén.

Soha nem tudhatjátok, mikor alakítjátok ki a nagy kapcsolatot. Könnyű más életére nézni, és úgy gondolni rá, hogy alacsony rezgésszintű. Mégis azt mondjuk nektek, hogy nem lehetséges látni más lelkek útját és az életleckéket, amelyeket már tökéletesen elsajátítottak. Talán egy rejtőzködő mesterre néztek, és soha nem ismeritek fel, amíg nem tesztek valamit, hogy segítsetek neki valamilyen módon. Néhányan azt gondoljátok: „Ki vagyok én, amikor Otthon vagyok ismét? Miért ünnepelné bárki az én életemet? Nem nyertem Nobel-díjat, nem teremtettem meg a békét a földön.” De sose tudhatod. Lehetséges, hogy az ismeretlennek, akit a mosolyod a találkozáskor röviden elér, akkora „keze” van, hogy később kinyúlik, és eléri az egész világ többi részét, és nem tudná ezt megtenni, ha te nem aktiváltad volna, nem hatalmasítottad volna meg őt. Itt az ideje, hogy megéld a hatalmadat, mint tudatos teremtő a Föld bolygón abban az időszakban, amikor tudod, hogy aktivált ember angyal vagy. Te vagy az isten karja, lába és szája. Ezt tükrözöd vissza az embereknek a nevetésed és az örömed révén, és olyan szellem mosolya révén, aki embernek tetteti magát. Ez fogja megváltoztatni úgy a helyzetet, hogy ezt a technológiát képesek legyetek befogadni.

Az emberiség és a Föld fejlődése

Van sok más lehetőség, ami most nyílik meg. Van néhány hihetetlen esemény, ami [hozzá]igazítja a Földet és az emberiséget ahhoz, ami előtt áll. Az elmúlt öt évben a technológiában akadályoztatás volt, és ez most nagyszerű módon elengedésre kerül. Több területen fog ez megtörténni, így hát kapcsoljátok be az öveteket kedveseink. Készen vagytok arra, hogy a Föld bolygó és az emberiség fejlődésén keresztülmenjetek. Ti kértétek, ti teremtettétek, mi csak azt mondjuk: És ez így van.

Olyan öröm látni benneteket, hogy éltek a hatalmatokkal. Amikor elhúzzátok a fátylat, akkor elkezditek látni, hogy kik is vagytok valójában. Ez számunkra sokkal többet jelent, mint amit valaha tudtok, teljessé tettétek már a szakrális kapcsolatotokat velünk. Ez nem azt jelenti, hogy el kell hagynunk benneteket. Ez azt jelenti, hogy most aktiválódtatok, mint tudatos teremtők és ember angyalok. A ti szerepetek játszani ezen a bolygón, és ideje mindenki számára közületek, hogy felelősséget vállaljatok az energiátokért és a saját boldogságotokért. Kezdjétek azzal, hogy megtaláljátok, mitől mosolyogtok, és tegyétek ezt olyan gyakran, amilyen gyakran csak tudjátok. Érintsetek meg másokat olyan gyakran, ahogy csak tudtok, ez a lehetőség az emberiség ajándéka. A mennyek minden képességével sem tudjuk ezt megtenni úgy, ahogy ti tehetitek egymással, együttérzéssel, megnyugtatóan és reménnyel. Nagyon nagy módon fog a változás megtörténni, így dolgozzatok az egész emberiséggel. Dolgozzatok minden szív minden részével, mert a bolygón lévő legkisebb rezgésszint fogja meghatározni, hogy ez a technológia mikor ragad meg a földön. Még sok idő van. Egy napra van szükségetek, hogy megtegyétek, és van sok napotok.

Ünnepeljétek a fényt

2009. július 21. és 22. ünnepi napok. Nem fogjuk megmondani nektek, hogy sikerült-e ezt akkor megtennetek, mert ez bennünket abba a helyzetbe hozna, hogy elvesszük az erőtöket, és ilyet mi nem fogunk tenni. Ha tudni fogjátok, ha nem, bízzatok benne, hogy meg fog történni, valamikor mindenképpen. Az új technológia letöltődhet rendszeres időszakonként újra, amíg csak az emberek venni képesek. Sok indító pont lesz, sokkal több annál, hogy megpróbáljunk beszélni nektek róluk. Noha ez nem valamiféle formális felmérés, ez az emberiség kollektív univerzális rezgésének a felmérése. Legyetek erre nagyon büszkék, mert ti, akik mutatjátok az utat, hihetetlenül jó munkát végeztetek már a Föld bolygón. Ha csak azt megmutathatnánk nektek, amit már megtettetek egyedileg, soha többé nem kételkednétek önmagatokban.

Nincs tovább idő[beli] késedelem

Tudjátok, hogy a tudatos teremtés idő[beli] késedelme a Föld bolygón szinte véget ért. Csak kis része marad meg a saját védelmetekre, mert ez véd meg benneteket attól, hogy megteremtsétek a legnagyobb félelmeiteket. Ez lehetőséget adott nektek, hogy azt mondjátok: „Nem. Nem baj. Nem hiszem, hogy végül is akarom ezt.” Most olyan gyorsan történik, hogy nem lesz arra sem időtök, hogy bekössétek magatokat teremtők. A fátyol felmegy. Ti kértétek. Igen, ez pusztítást is létre fog hozni a Földön. Ti terveztétek így. Figyeljétek meg, hogy mi történik ezután, mert az egész tovább vezet valami magasabba és jobba, aminek a nagy részét látni fogjátok már a következő öt évben. A következő öt évben ez a bolygó nagy fejlődési folyamatot fog tapasztalni. Ez már elkezdődött. Az óra ketyeg, de el akarjuk mondani nektek, hogy amikor megérintitek egymás lelkét, az teljesen meg fogja változtatni a helyzetet a bolygón szinte egyik napról a másikra.

Élvezzétek az utazást kedveseink. Ti teremtettétek e nagyon csodálatos utat, hogy utazzatok rajta. Ti teremtettétek ezt a hihetetlen ösvényt, nem csak az emberiség kollektív rezgésszintjét, hanem a saját egyedi utatokat is, amikor megtaláltátok a saját szenvedélyeteket és azokat a dolgokat, amelyek örömet szereznek nektek. Ez az, ami leföldeli a szellemet a fizikai testben, és ez most sokkal inkább lehetséges, mint bármikor valaha. Élvezzétek az utazást, kedveseink. Hatalmas öröm lesz látni, ami következik. Ez mind a ti teremtésetek. Tudjátok, hogy istenek vagytok, és mi nagyon büszkék vagyunk rátok
.
A legnagyobb megtiszteltetés, hogy átadhatjuk nektek ezeket az üzeneteket. A mi szakrális szerződésünk, hogy itt legyünk, pont akkor, amikor az emberiség felébred, és tessék. Üdvözlünk [benneteket] Otthon, kedveseink. Most itt a lehetőség arra, hogy ismét megtegyétek. Visszajönnek Lemúria és Atlantisz napjai, és ti itt vagytok, hogy kijavítsátok, másképpen csináljátok ezúttal, mint akkor. Üdvözlünk [benneteket] Otthon. Arra kérünk benneteket, hogy bánjatok egymással tisztelettel. Tápláljátok egymást és játsszatok jót együtt.

Espavo!

A Csoport


A Szív összekapcsolása (Barbara Rother)

Szabadságon

Barbara a nagyon megérdemelt pihenőjét tölti ebben a hónapban, mert még mindig úton vagyunk. 15 nap alatt 6 szállodában szálltunk meg, ez még egy viharedzett utazónak is sok. A következő hónapban újra olvashatjátok őt is.

A Fény jelzőtüzei - Emlékeztetők Otthonról

A Fény jelzőtüzei, emlékeztetők Otthonról-t élőben követheted az interneten a www.lightworker.com webhelyen, egyébként pedig minden hónap 15-én foglalják (angolul) írásba és küldik ki a feliratkozottaknak.

Az espavo.hu portálon igyekszünk minél hamarabb közölni a fordítást.

Szerzői jogi közlemény

Copyright 2000 - 2008 Lightworker. www.Lightworker.com

Ez az információ továbbadásra van szánva, és szabadon terjeszthető, azzal a feltétellel, hogy semmilyen díjat nem számítanak fel a terjesztéskor és ezt a figyelmeztetést csatolják az üzenethez. Mikor ennek az anyagnak csak egy része kerül felhasználásra, kérjük tüntessék fel, hogy ez egy rövidített változat és az olvasó megtalálja az eredeti és teljes változatot a www.Lightworker.com/beacons/ címen. Támogatjuk a nyilvánosságra hozatalt, az újranyomtatáshoz engedély nem szükséges, de kérjük értesítsen róla bennünket a következő címen: http://www.lightworker.com/Contact/
Ezen anyag felhasználásával a közlő egyetért a következőkkel: 1. A "Copyright 2000 - 2008 Lightworker. www.Lightworker.com" szavak minden közölt anyaghoz hozzá vannak illesztve. 2. Minden jog, beleértve a lefordított szöveg szerzői jogait is, a Lightworker tulajdonában maradnak. Ha lefordítod ezt az anyagot, fenntartjuk a jogot hogy a Lightworker webhelyen megosszuk a fordításodat, nevedet feltűntetve, hogy mindenki számára elérhető legyen.

Köszönjük hogy segítesz terjeszteni a Fényt!