Sanaya Roman {Orin} és Duane Packer {DaBen}

Kategória:

Orin és DaBen, illetve közvetítőik Sanaya Roman és Duane Packer

Az Orin entitás a Naprendszer - tehát nem csak a Föld - hierarchiájában a második sugár (szeretet és bölcsesség) kibontakozásán működő lényiség. 1984-ben lépett kapcsolatba Sanaya Roman-nal, aki azóta közvetíti kiterjedt szellemi tanításait.

Első "közös" könyveik 1986-ban - tehát még a Harmonikus Konvergencia előtt - jelentek meg. Sanaya kiváló médium: rajta keresztül Orin tanításai tisztán, egyszerűen, de rendkívüli megvilágosító erővel jönnek keresztül. Az internet tömegessé válása előtt egyébként a legismertebb amerikai médiumok egyike volt. Mind a hat könyvük a kiváló kaliforniai H J Kramernél jelent meg.

DaBen és Duane 1985-ben kerültek kapcsolatba - DaBen kiváló érzékelési technikákat tanított Duane-nek. DaBen - egyebek mellett - a pontos energiaközvetítés és a speciális érzékelési technikák hasonlíthatatlan tanítója. 1986 óta Sanayaval közösen dolgoznak. Közös munkájuk máig is tart - évente egyszer vagy kétszer közös három-négy napos szemináriumot tartanak általában Portlandban, a nyugati parti Oregon állam legnagyobb városában.

Első - máig ható jelentőségű - közös munkájuk az "Awakening Your Lightbody" (A Fénytested Felébresztése) meditációs ciklus volt. Ez az aura új rétegének aktiválását szolgáló 72 meditációból álló ciklus az aura "lélek-szintű", vagy "ötödik dimenziós" szintjének működőképessé tételére irányuló meditáció sorozat. Ehhez előtte aktiválják az emberi energiarendszer egy korábban ismeretlen - tudtommal mások által nem tanított - szintjét, amely megfogalmazásuk szerint "egyszerűen közelebb van a lélek szintjéhez, mint a csakrák".

A tanítás megváltozott tudatállapotban - vagyis meditatív állapotban - meghatározott frekvenciák átadásával - "transmission" - történik. Ez a technika szintén - tudtommal - csak általuk használt. Magyarázat helyett inkább úgy érzékeltetném, hogy nagyon "lebutított" formájában úgy mondja Tóbiás, hogy "létrehozunk egy biztonságos teret", majd engedjük, hogy az energia maga keresse a megoldást. A ciklus során magát a "transmission"-t szintén tanítják, mivel a "fénytest felébresztése" meghatározott további meditációs ciklusok elvégzése után tanítható. Magam is "International Lightbody Teacher" vagyok 2002 óta.

Akik elvégezték ezt a "felébresztő" ciklust, azok számára számos "graduate" ciklus készült - minden évben egy-kettővel bővül a számuk. Ezeken kívül is számos meditációs kazettájuk készült, amelyekhez nem szükséges előismeret.
A közös kazettákon kívül két közös könyvük is megjelent. Az egyik az "Opening To Channel".

Még a hőskorban csináltak olyan csoportokat, melynek során channelingben oktatták a channelinget - egyébként a mostani csoportok, szemináriumok is úgy zajlanak, hogy meditációkat channelingben kapják. Így tehát egyszerre kapják "fölülről" az energiát a meditációkhoz, és közben mellette "aláfestésként" hallgatják a szöveget, a vezetett meditációt. A csoportjaimon túlnyomórészt Orin-meditációkat használok. Teljesen általános tapasztalat, hogy a meditálók előbb kezdik el csinálni az éppen soron következő dolgot, mint ahogy elhangzik az instrukció.

Visszatérve az 'Opening To Channel'-höz, ennek során néhány egyszerű meditáció révén tanítják a könnyű transz eléréséhez szükséges alaptechnikákat, az érzékelés kiterjesztését, a légzést, a testhelyzetet, a tudatállapotot. Ezután a megfelelő magas szintű entitás elérését, az auránkba való "beengedését", majd torok területének megnyitásával a megszólalás lehetővé tételét. Az alapkurzus két napos - ettől senki sem "lesz" médium, de akiben megvan ez a képesség (mondjuk megszerezte valamelyik korábbi inkarnációjában), abban aktiválódik. Tapasztalataim szerint elég átfogó és szerteágazó tapasztalatot ad a médiumi tevékenység megtapasztalásához és megértéséhez, és ki-ki felmérheti, van-e köze a médiumitáshoz.

A másik közös könyvük a "Creating Money" - magyarul is megjelent 'Teremts pénzt!' címen, még van belőle néhány példányom, de e.könyv formátumban is megrendelhetitek. A magyar verzió alcímének a azt adtam, hogy 'A bőség enciklopédiája', mivel a bőség és a pénz spirituális törvényeinek összefoglalása. A könyv alapjául szolgáló meditációk is megvásárolhatók.

---
Ezeken az oldalakon Orintól való szövegeket olvashatsz, illetve megtalálhatod néhány megvásárolható Orin kurzus ismertetőjét.
Az Orin hanganyagokat itt találod.

zsuzsikus

Évek óta tart beavatásokat Somfay Gábor, aki magát kis hazánkban a téma egyelen avatott szakértőjének tartja. Bövebbet a honlapján.

Egy iparikém

csak kiváncsiság. Mire alapozod, ezt az állitásod.?

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.