Felejtsd el a megvilágosodást

johanna képe
Kategória:

Mooji:

A kihívásom számotokra az, hogy mi lenne, ha semmit nem kellene tenni semmivel kapcsolatban? Ha semmit nem kellene csinálni, semmivel kapcsolatban? Persze főzhettek egy csésze teát, mert abból úgysem lesz semmi baj, ha van valami dolgotok, tegyétek... vegyétek fel a telefont, szervezzetek meg találkozót, de mindezt ne kövesse a gondolat, hogy van valami, amit meg kell tennem, hogy stabil maradjon az éberlétem, mert elárulom nektek, ez csapda. Felejtsétek el!

Ha megérintitek ezt a gondolatot, azt hiszitek attól azon nyomban megvalósul. Aztán el kell hinnetek egy másik gondolatot, amivel elmozdíthatjátok az előzőt. Akkor miért ne szabadulnátok meg mindkettőtől eleve és maradtok az eredeteteknél? Egyszerűen csak vagytok, és ebből a létből emelkedik ki minden, beleértve a spiritualitás érzetét is. Felejtsétek el a spiritualitást! Felejtsétek el a megvilágosodást! Felejtsetek el mindent, feledkezzetek meg önmagatokról is. És akkor mi marad? Az, amitől nem lehet megszabadulni, az marad. Ennyi az egész! Egyszerűbb mint az egyszeregy.

Néha túlzásba visszük az intellektuális képességeinket, amik csak ezért lettek, hogy eljuttassanak minket egyfajta látásmódhoz, és aztán elköszönnek, hogy "viszlát, eleget szolgáltunk" és eltűnnek. Te viszont itt maradsz. Mindez a tudás, amit öszeszedtünk, amit úgy nevezünk, hogy "spirituális tudás", csak tükör az Időtlennek, hogy meglássa magát. És miért? Semmi másért, mert egyszerűen valamiért elbűvöli önmaga felismerése.

Nem érzem, hogy a gondolat az valami nehéz dolog lenne, az nem más, mint egy kitartó képzet a Tudatosság emberi értelmezésének pszichéjében, hogy tennünk kell valamit. Néha úgy beszélünk, hogy azt sugalljuk, hogy valamit meg kell kapjunk, precízséggel. Én viszont azt mondom, nincs precízség az "Én"-ben, vagy hogy minden benne van az "Én"-ben. Ha feladjátok az összes képzeteteket, az összes erőfeszítéseteket, hogy megpróbáljatok valahova eljutni, egyszerűen csak engedjétek el itt és most, ugyanis meg van hozzá az erőtök, hogy megtegyétek. Csak engedjétek el.

Mint ahogy ültök egy vendédekkel teli étteremben, akik koccintgatnak, és csörögnek az evőeszközökkel, beszélgetnek és a zene is szól, és mégis tudtok kedvesen beszélgetni az asztal túloldalán ülő barátotokkal, mert a többit nem engeditek be.

Ugyanígy nem engeditek be ezeket a gondolatokat sem, hogy "valamit tennem kell ahhoz, hogy tovább jelen lehessek". És abban a percben, amikor mentesülsz ettől a gondolattól, hhuuuuhh, megjelenik a felismerés. Tudjátok mit? Ez a fajta ráébredés gyakran nagy nevetéssel párosul. Semmi sem nevetséges, csak .. túl egyszerűnek tűnik, hogy igaz legyen. Mert mennyi könyv? Mennyi könyvtár? Mennyi CD? Mennyi tanító? Hány történet? Uram Isten, lehetséges hogy ez mind egy ennyire egyszerű dologra akar rámutatni??? Ez mekkora vicc! Milyen furcsa! - hogy egyszerűen csak "vagyok".

Ennek valamiféle teljes elfogadása az ökökké jelenlévő Igazság, megtörténik, ahogy eddig is jelen volt. Elnevezhetjük kegyelmi állapotnak, vagy áldásnak, vagy bárminek, de ez akkor is csak egyszerűen megtörténik. És a folyamat, hogy valamit ki kell javítani .. igen, van amikor mondhatom ezt, mondhatom azt, hogy "Tudjátok mit? Ezt abba kell hagynotok és ezt kell csinálnotok." És kell legyen akkora rugalmasság, olyanfajta nyitottság, mely jelen van a Létezésben, hogy ezt meghallja, és meglássa az értelmét a pillanatban, és még azt is lássa, hogy bár tenned kell valamit, ahhoz hogy meglásd, de valójában nem kell tenned semmit, ahhoz hogy az legyél. Tűnhet úgy, hogy ellentmondás történik. És többnyire ez a gondolat molesztál minket, hogy valami utunkba kerül. Igen.

Úgyhogy van, amikor azt mondom nektek: "igen, a pillanatban úgy tűnik, hogy ez útban van". De azt is megkérdezem: "Minek az útjában van?" Igen. És mi figyeli meg ezt az akadályt, mely minek van az útjában? Azt mondtuk, hogy a Tudatosság nem lehet a túloldalon, hogy keresztbe dolgozzon vagy gyakorolhasson. Annak kell lennie magának, amiben maga az elmélet, az erőfeszítés, az első gondolat megszületik. Már a Tudatosságból születik. És bármilyen utazás, ami abból a gondolatból indul ki, ugyancsak csakis a Tudatosságon belül tud megtörténni és nem vezethet el a Tudatossághoz, mint külső célhoz. Ez csak önnönmaga felfedezése lehet.

És néha amikor olvasol róla és természetesen próbálod átadni, azt próbálod átadni, ami szavakban valójában nem átadható, szavakkal nem értethető meg és szavak által nem adható át. Maximum azt mondhatod a "látás "visszautasíthatatlan tekintélyén keresztül, hogy azok a szavak magukba szívták a Létezést, valamiféle erő van bennük. Valahogy azokban a szavakban több fény van, amikor abból a "látás"-ból érkeznek. Maximum. Igen. Amikor te magad vagy a "látás" a megtapasztalásban, de ugyanakkor túl is mutatsz rajta. Ezt nem lehet elmagyarázni, és mint ahogy korábban mondtam, hála isten, hogy nem kell róla szakdolgozatot írni. Ez csak a saját belső látásotok. Valami nagyon "magánjellegű", használjuk rá ezt a szót egyelőre.

De ez az, ami levágja, ledarabolja mindezeknek a "kellene csinálnom" "nem kellene csinálnom"-oknak a rétegeit és meghagyja az Igazságot puszta mezítelenségében, az itt és most-ban. Mi lehet ennél egyszerűbb? Még az egyszerűséget is megelőzi. Ezek vagytok ti.

Az elménk nem igazán élvezi ezt a teljeskörű pihenést. Amikor az elme teljes pihenésben van - ami azt jelenti, hogy nincs benne semmilyen szándék, képzet, semmiről, amit meg kellene valósítani, ahhoz hogy valami legyünk - akkor spontán egy önmagával. Maga önmagában. Igen. Engedjétek el azt a képzetet, hogy van bármi is, ami megakadályozhat benneteket abban, hogy csak "legyetek". Mert az is csak egy olyan érzet, ami ebből növekszik ki. És mi ez? És ki az, aki kívülálló és tud róla?

Abban, amiben csak vagyunk, még azt sem fogalmazzuk meg, hogy "ez vagyok". Ezért mondtam azt, hogy "hiányzik a nyilvánvaló". Mert egy felépített dolog foglal le minket, ami arról szól, aminek lennünk kellene. És ha ránézünk az elménkre és mennyire kondícionálva vagyunk, méltatlannak fogjuk érezni, "nem vagyok rá méltó" gondolod, mert azonosítod magad azzal, ami azt az érzetet adja, hogy kevesebb vagy. Mert amíg jelen van a kutatás, addig az is jelen van, hogy valami hiányzik. Ezért van, hogy kutatunk...

2005.ápr 01.

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=0pS_wPeDxDQ

johanna képe

Valójában mind ugyanarról beszélnek,mind ugyanazt mutatják. Itt a földön és azon túl is.

"Ez az a zóna, amiben szintén benne vagytok, vagy pedig éppen most vagytok odajutóban. (az Egybeolvadás utáni és az X pont előtti zónára utal) Nem is tudom milyen elnevezést adjak neki. Talán majd ti segítetek megtalálni a megfelelő elnevezést, mert ebben a zónában, ebben a – igazából ez a végső szakasz, amin az ember keresztül megy – ahol a filozófia többé már semmit sem jelent. Az egész egy lósz*r. Váratlanul rádöbbensz, hogy a spiritualitás nagy része mennyire hamis. Hogy mennyire olyan volt, mint a légypapír, jól odaragasztott téged. Ez egyféle értelemben bámulatos volt, és hogy ez mekkora szemét is valójában. Tényleg az. Nem kezdesz egy embernek az együttérzésről, és az általa járt útról beszélni, amikor éppen teljesen magába van zuhanva, össze van esve. Azt mondod nekik, hogy minden rendben lesz. Minden más csak egy rakás szemét. Később majd rátérhetsz erre is, és elmagyarázhatod ezt számukra intellektuálistól mentes fogalmakkal.

Egyébként ebbe a zónába egy páran – állításom szerint - már beléptetek. A többiek pedig ebben a hónapban fognak belépni ide. Ez gyönyörűséges. Ezt az egész destruktúrálást vagy lebontást a múlt részévé változtatja. Itt az történik, hogy Tóbiás halhatatlan szavait idézzem: - nem számít. Jönnek a dolgok az életedbe. Azok az aspektusok visszatérnek, csak hogy megjárassák veled a poklok poklát, és te csak veszel egy mély lélegzetet, és ez nem számít. Nem kell átadnod magad azoknak a díszes, ékesen hangzó kis spirituális közhelyeknek többé. Nem kell elolvasnod a „napi idézeteidet”, azokat a cukros üzeneteidet, azokat a „puffasztott zabpelyheket”, és semmi egyebet. Ez az egész itt már rettentően nevetségessé, kitalálttá válik, ami talán egy ponton a segítségedre volt, de most már roppant gyerekes.

Hirtelenjében a vallásos, spirituális szövegeket – vagy ahogy ezt Kuthumi mondaná – hányásokat – többé már el sem tudod olvasni. Annyira tegnapinak tűnnek. Egyszeriben ez az egész intellektuális párbeszéd a spiritualitás nevében nagyon fárasztóvá és régivé válik. Egyszeriben csak felnevetsz – a szó szoros értelmében – és azt mondod: „Nem számít. Tényleg nem számít.”
--

Ezen a helyen lenni csodálatos, gyönyörűséges. Tudod, ez egyfajta csend. Ez egy olyan fajta csend, amit már több száz létidő óta nem tapasztaltál. Azt is mondhatnátok, hogy ez egy új egyensúly tudatossága. Ez nem a meditálásról szól. Ez nem az imádkozásról szól. Ez semmiféle technikáról nem szól. Ez a zóna talán a: „Nélkül” – a semmi. Ez a semmi és a minden. „Nélkül”. Itt nincs szükséged semmire. Ez az Én Vagyok valódi felismerésének a kezdete, és nem csak mondogatjátok ezt. Sőt mi több, ebben a zónában eljutsz majd arra a pontra, ahol még csak ki sem akarod mondani többé. Ez csak van. Csak van. És drága barátaim, valójában itt tartotok.
--
Itt az történik, hogy minden egyfajta csendes szépséggé alakul át…csendes szépséggé. Semmit sem kell erőltetned. Egy bizonyos értelemben nem is törődsz semmivel, mivel a törődés régivé válik. Ó igen, még mindig ott van az emberi nyomás, hogy legyen pénzed, és ki tudd fizetni a számláidat. De egy bizonyos értelemben már ezzel sem törődsz. „És akkor mi van? Akkor elvihetik a házamat. Nekem itt vagyok Én. És nincs is ennél jobb.”
--
Kérlek benneteket, értsétek meg, hogy beléptek ebbe a „Nélkül” zónába, ebbe a csendes zónába. Ez a vihar utáni csend. Túl vagy a viharon, ezen a könyörtelen, fárasztó csatán, ami itt, ebben a leépítő-szétbontó zónában zajlott, és ennek maradványain is, amik itt, az Egybeolvadás zónájában voltak. A csendes zóna. "
Adamus

Raistigle képe

Erre csak most jöttél rá ? Jobb későn mint soha....

és ez a tudás, hogy tóbiástól, adamustól..visszaböfögünk egy két idézetet ? Ekkora poént.....Ez filozofálgatás, megvezetett spiri hablaty ...

""Hirtelenjében a vallásos, spirituális szövegeket – vagy ahogy ezt Kuthumi mondaná – hányásokat – többé már el sem tudod olvasni."""
Spiritualitás szemét, de kuthumi nem, és az ő tanításai....Csak van ezzel egy baj, ez is spritualitás kuthumi és az újenergia.....akkor ez is szemét ?
Spiri cuccok mind, akkor ez is szemét. Én tudtam eddig is, hogy az az...hogy most megerősítessz benne, ennek örülök.....
Amit magadnak megszűrsz, ja az kivétel, de a többi szemét.

Amúgymeg amit leírsz, komment hozzászólás, pont ez a MEGVILÁGOSODÁS.

Egyet felejtessz el, GYÖKÉR NÉLKÜL NINCS LOMB A FÁN ! Gyökér a múltad, lomb a jelened és ahová tartassz.....

"""""Ezen a helyen lenni csodálatos, gyönyörűséges. Tudod, ez egyfajta csend. Ez egy olyan fajta csend, amit már több száz létidő óta nem tapasztaltál. Azt is mondhatnátok, hogy ez egy új egyensúly tudatossága. Ez nem a meditálásról szól. Ez nem az imádkozásról szól. Ez semmiféle technikáról nem szól. Ez a zóna talán a: „Nélkül” – a semmi. Ez a semmi és a minden. „Nélkül”. Itt nincs szükséged semmire. Ez az Én Vagyok valódi felismerésének a kezdete, és nem csak mondogatjátok ezt. Sőt mi több, ebben a zónában eljutsz majd arra a pontra, ahol még csak ki sem akarod mondani többé. Ez csak van. Csak van. És drága barátaim, valójában itt tartotok. """

Ez az állapot igazd, de ebben csak csak sodródsz. A Földön azért vagyunk, hogy azt megmunkáljuk. Ez lelki szint , amit jó ha tudsz, viszont hatnod kell az anyagra is. Különben miért van fizikai tested, poénból ? Fizikai síkot nézed ott már lesz spiri cucc, és lesz vallási nézet is. ha azt mondod a filozófálgatás ideje lejárt . akkor mit tesznek a fátyolon túlról ? pont ugyanazt, csak filozofálgatnak.....

A szavakkal nem vagy tisztába , inkább azt mondd, az eredeti jelentésbe tegyük vissza a fogalmakat :

A filozófia szó jelentése az ógörög φιλοσοφία (philoszophia) szóból ered, amelynek jelentése: „a bölcsesség szeretete”

Mi a bölcsesség ? A szív útja...ezt jelentette régen......Ha az írásodat nézem, akkor te is filozofálsz.....

""Nem kezdesz egy embernek az együttérzésről, és az általa járt útról beszélni, amikor éppen teljesen magába van zuhanva, össze van esve. Azt mondod nekik, hogy minden rendben lesz.""" itt is fogalmi értelmezési hiba van, az együttérzésbe az folyamatát látod, milyen folyamat részeként került oda, abba ahelyzetbe amibe van... ha te ezt nem teszed, akkor szerinted csak egy mondat elég ? Minden rendben lesz....vigyáznmi kell az ilyen mondattal, mert én is használtam, csak nem így fogalmaztam. Nem lesz itt semmi baj, minden megoldódik...az nőnek, petefészek cisztája lett, és családi konfliktusok elébe nézett.. Ő csak annyit mondott, hát semmi nem lett jó....Az együttérzésben pont azt az utat tárod fel neki, amifelé ő halad...

""Ó igen, még mindig ott van az emberi nyomás, hogy legyen pénzed, és ki tudd fizetni a számláidat. De egy bizonyos értelemben már ezzel sem törődsz. „És akkor mi van? Akkor elvihetik a házamat. Nekem itt vagyok Én. És nincs is ennél jobb.” ""

Próbáld ki pénznélkül , fedélnélkül, csak egy hónapot...és akkor mondd el, mennyire jó a "Nélkül" zónába lenni ?

""Nem kell átadnod magad azoknak a díszes, ékesen hangzó kis spirituális közhelyeknek többé. Nem kell elolvasnod a „napi idézeteidet”, azokat a cukros üzeneteidet, azokat a „puffasztott zabpelyheket”, és semmi egyebet. Ez az egész itt már rettentően nevetségessé, kitalálttá válik, ami talán egy ponton a segítségedre volt, de most már roppant gyerekes. ""

Ja ja, értjük ezt, de a napi shoudot te is elolvasod....meg az ujabb adamust.....ó hogyne. Neked nem kell már se adamus, meg se shoud...
Ezeket a puffasztott zabpelyheket már nem eszed ugye ? Csak most is egy tóbiás, egy adamusz ....ezek nem zabpelyhek mi ?

""Ez a zóna talán a: „Nélkül” – a semmi. Ez a semmi és a minden. „Nélkül”. Itt nincs szükséged semmire. Ez az Én Vagyok valódi felismerésének a kezdete, és nem csak mondogatjátok ezt.""

Most akkor hogy van ez ? ha ebbe a zónába benne van minden, akkor miért jösz tóbiás és adamusszal ?

Hogy is van ez Johchi ?

margardian képe

Én úgy gondolom Nimi, hogy addíg amíg az ember lánya és fia , nem szabadul meg a félelmeitől, és a tévesen beléprogramozott hiedelmektől, nem tud abba a megemlített Zónába belépni.
És Kuthumi bizony , ha elolvastál volna 1-et is, vagy ha olvastad megértetted volna, EBBEN SEGÍT.
Na nem csak ő, mielőtt fanatikussá lennék kikiáltva :) még sokan.
Én pénz nélkül és fedél nélkül voltam. igaz befogadott mindíg valaki, akinek JÓ SZOLGÁLATOT TEHETTEM CSERÉBE, (KIFIZETTEM A SZÁMLÁT... TÖBBET IS MINT AMENNYI JÁRT... MINDENHOL. (ma is pénz nélkül, de frankón leszarom és nem számít és erre Tóbiás és Adamus tanított meg. Mások az értékrendjeim,és a felfogásom.
Nem kell plazmaTv. nem vágyom műmellre és műkörömre, chipsre,cólára és sorolhatnám még a rengeteg szart aminek ha nem kapják meg hisztiznek a gyerekek és a ....amire vágyom meg szépen sorban eljön hozzám.
A sprisnek nevezett sok kütyüt csodakristályt sem vágyom, a tanfolyamokra sem vágyom járni, és mindenféle meghírdetett szent zarándolútra sem váhyom menni , holibilis összegekért. És bióizé cuccokra sem vágyom szintén magas összegekért, mert a felére amúgy is csak ráírják hogy Bió.
Az én mesterem (nem Kuthumival kezdtem, hanem földi mesterrel) arra anított, hogy a sivatagban is minden eszköz nélkül , tudjak az energiákkal bánni. És most lehetne mondani, akkor miért nem teremtem meg a jólétemet? Ki szerinti jó létet kellene teremtenem? Itt a kérdés. A válaszom meg bennem van :)
Békével fogadom, ha az elkövetkező napokban kikapcsolják a netem , mert nem tudom fizetni, UGYANIS TUDOM , hogy minden szarban van valami jó is... de igyekezzünk kimászni belőle.
Az országban dúló tatárjárásnak megfelelő mostani eseményeket is úgy gondolom, hogy csak nyugodtan lehet megoldani. Vér és harc nélkül.

Marga!erre igaz szívből nyomok tetsziket!Most aztán "tánc" amit adtál ezzel a vallomással!

margardian képe

:) Köszönöm ,, vallhatok még :))) de az eltereli az embereket magukról!

Raistigle képe

Kuthumi segít ? Önfejlesztő gyakorlatok , ami már itt van vagy több tizezer éve. Kuthumi csak ellopta azt ami keleten van, újracsomagolta, ami már eleve itt volt és adott az emberiségnek. Meg egy másik dolog, ha utána jártál volna a gnosztikus irodalomnak, megnéztelek volna, hogy hogyan vélekednélmost akkor..Tóbiás és adamus, a két szinpadi mester, majd metatron és még sorolhatnád...Ó igen, az újkori energia mátrix. A kérdés az, ha annyira tudsz teremteni, miért nem teremtesz magadnak új és szebb jövőt ? Én bízok benne megfordul a te sorod is, hatalmas nagy érték van benned. Amit mondani szeretnék, ne csak egyoldalú legyél, hogy csak az újenergia és más semmi....Értékes nővagy, hatalmas nagy értékekkel.....

margardian képe

Foglalkoztam a gnoszticizmussal.. sőt akik közelebbről ismernek . még rám is sütötték (volna , ha hagyom ) hogy gnosztikus vagyok. ..Változás van. (Kuthumiban meg benne van a gnoszticizmus) . Nimi köszönöm, jól esett.. Teremtem hidd el, a szebbet, jobbat , de nem egóból , átadtam az irányítást kicsit zötyög még,,, mert rögös az út:) lehet előbb egy úthengert kellett volna teremtenem :))) Ha meg nem fordul most, akkor a következő fog :)
Az élet egy röpke pillanat... majd elmúlik... van másik.
Szinezem újra a megfakultat ::) festegetek.
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1644992122330.2085221.11627023...

Aha képe

szépek a képeid!

margardian képe

Köszönöm szépen.

VacskAnisha képe

Most beszéltem Margával...kikapcsolták a netjét...kérdeztem mit tudok segíteni...azt mondja, semmit...
Új szolgáltatótól venne net kütyüt, de két igazolványt kérnek a szerződéshöz...hát nekem sincs kettő...nincs jogsim nekem se, meg érvényes útlevelem se...
Esetleg...ha valakinek közületek...aki budapesti...és van két igazolványa...és még a nevét is adná a Marga kütyüjéhez....az tudna segíteni....

margardian képe

Köszönöm Anisha , de megoldottam,.
Nem vettem volna igénybe más nevét, találtam más szolgáltatót.
Aranyos vagy, mégegyszer köszönöm.

Van megvilágosodás, de a régi terndi rendekben soha nem találod meg hisz csak mások szavaiban és gondolataiban tudsz mozogni, magadéban nem hisz elkellene szakadnod az elvárási elvektől, de nem tudsz.
Tudunk: tudatosan fényben energiákban létezni mennyi minden van amiben tudunk még létezni de mikor sikerül rá lelned ezekre ha nem mersz változni semerre sem, minden világos lesz amint tapasztalsz Anita drága merj tapasztalni:))

johanna képe

Ez lehet a legnagyszerűbb válaszom talán:

http://www.youtube.com/watch?v=MUqhHry3QW4

Igazából most jövök rá ,még ezt sem kéne ide tennem.
Nem számít! Már nem,csak írom,ami jön és nyomom a beküldést.
szia

Raistigle képe

Hoppá hoppá, csak kell a keleti ? Holott nem rég leírtad a spiri cuccok sz@rok.....Ejnye joh csi! Akkor csak kell még , igaz ?

johanna képe

További jó kis fórumozást :)

ARANYSZABÁLY : NE ETESD A TROLLOKAT
ARANYSZABÁLY : NE ETESD A TROLLOKAT
ARANYSZABÁLY : NE ETESD A TROLLOKAT
ARANYSZABÁLY : NE ETESD A TROLLOKAT
ARANYSZABÁLY : NE ETESD A TROLLOKAT
.
.
.

Ő egy Troll trolllolololloo! :) Troll.
Egy pár éve betettem ugyan ezt a linket amit most is be fogok linkelni.
Na de msot darabokra szedem, hogy jobban lássatok a szemetekkel:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Troll_(internet)

Troll:
egyes Pont: alap*aranyszabály: Do not feed the trolls, azaz „ne etesd a trollokat”

Alapvetően kétféle trollt különböztetünk meg:
No1: a provokatív troll egy feltűnő, érzelmek felkorbácsolására alkalmas üzenettel (amit azonban komoly állításnak vagy kérdésnek álcáz) próbálja felhívni magára a figyelmet és megtartani azt.

No2: A reaktív troll ezzel szemben nem provokál, hanem keres magánnak egy megfelelő célpontot, és őt támadja szavai, érvei kiforgatásával, vagy személyeskedéssel.

~ Ez a stratégia alkalmas fórumok megölésére, az ott folyó eszmecsere ellehetetlenítésére.[1] '
Tralalalaa! ;)
.
.

ARANYSZABÁLY : NE ETESD A TROLLOKAT
ARANYSZABÁLY : NE ETESD A TROLLOKAT
ARANYSZABÁLY : NE ETESD A TROLLOKAT
.
.

...

.
.
ARANYSZABÁLY : NE ETESD A TROLLOKAT

johanna képe

Köszi....már másolom is :))

Raistigle képe

Nézd már, előjött az aranybárány és itéletet mond.....Akármilyen aranyból is van, meg aranyosakat béget , akkor se felejtsünk egyet, hogy birka....

Van egy harmadik tipusa a trollkodásnak :

No3: Aki az igazságnak álcázza magát, a semmiből bukkan fel, semmilyen saját tudása nincs. Másoktól átvett eszméket szajkóz, amivel palástolja saját tudatlanságát. Tetszelgésből él, ha hízelegnek neki, a sok helyeslő magatartás, dicséret, ami élteti...ettől hízik, és dagad az egoja.

NE HALLGASS A SZAJKÓKRA, MERT SEMMILYEN SAJÁT TUDÁSUK NINCS
NE HALLGASS A SZAJKÓKRA, MERT SEMMILYEN SAJÁT TUDÁSUK NINCS
NE HALLGASS A SZAJKÓKRA, MERT SEMMILYEN SAJÁT TUDÁSUK NINCS

a baj az , hogy gondolatod neked sincs csak nyálad ami fröcsög :)))))))))))))

Birkának lenni jaj de jóóóóóóóóóóó
tralalalala

Raistigle képe

Trollkodsz ? tralalalala

attól függ honnan nézem :D beeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee

Raistigle képe

ezzel én is így vagyok....Akkor mi is a trollkodás ? Egyik oldalról igen, a másik oldalról meg nem ?

Persze , csakhogy ÉN nem mászkálok oda ahol te vagy szívesen ócsárolni mindent ami Téged vesz körtül.
Trotytrolller

johanna képe

Jajj istenem ....akkorát röhögtem :)
trotytroller :D csak először trotyrollert olvastam :)))))))

:DD
hát na ..
szerintem itt, aki ismeri a helyzetet, az mind egy szálig röhögött. :D

Raistigle képe

Én is majd leestem a székről....

akkor jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!
tolltrollalalalala
Ez volt a cél!
Ugyan is a nevetés gyógyít..
Talán még ...

Minden érzés és gondolat képzelet illúzió vagyis maya, így ha szerelemes vagy-vagy szeretetben akarod érezni magadat képzeleteddel vértezed fel magadat a szereped eljátszására, de tudunk létezni szerelemben szeretetben és minden más ÉRZÉSBEN GONDOLATBAN létezni, hogyan? Igazából megakarod érteni a létezést érzésekben gondolatokban ne a képzeletedben érezd magadat, ne enged hogy az érzések gondolatok vezéreljenek téged ha példának okaként szerelmes akarsz lenni vagy szeretetben szeretnél élni. Igen érdekes próba úgy létezni a mindenségben, hogy a gondolat érzések és képzelet ne tudjon vezérelni, amikor érzésekben gondolatokban és képzeletekben létezünk.

VacskAnisha képe

hmmm....érdekes dolog ez....mert amikor megyünk az utunkon, és ér minket egy hatás, akkor az hat ránk.
Két eset van, vagy úgy reagálunk erre a hatásra, hogy amit kivált belőlünk, azt azonnal megnyilvánítjuk, vagy, megfigyeljük, hogy milyen érzetet kelt bennünk ez a hatás, sőt jó eseten még arra is rájövünk, hogy miért ezt váltotta ki...s igyekszünk úgy válaszolni a hatásra, hogy az valóban a határa legyen válasz, ne a mi érzetünkre.
No de ezt meg tudnánk tenni gondolatok nélkül???
Én nem szeretnék semmit sem elfeledni, sőt, minél több dolognak szeretnék a tudatában lenni. És igenis örömmel gondolkozom, használom az eszemet, hamár adott az Isten. Én használom őt...s nem ő vezet engem. (hát legalábbis ezen vagyok).

Tapasztalom, hogy az emberek, magukból indulnak ki. Hatás éri őket, s a saját érzeteikre reagálnak, ráadásul úgy, hogy saját hajlamaikat a másikra vetítve, feltételeznek valamit...s erre reagálnak. Ez alól a spirik sem kivételek, egy két valóban feljetten kívül, akinek nem csak a szája jár a nagy fene emelkedésről...
Én...így látom ezt.

johanna képe

Köszi Ani,hogy megosztottad a te szemszögedből! :)

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.