Alkotmányozó nemzetgyűlésre hívunk!

VacskAnisha képe
Kategória:

KÖZHÍRRÉ TESSZÜK

2011. Szelek havának (április) 18. napján

Népi, Párhuzamos Alkotmányozással
A Szent Korona értékrend Szabadság Alkotmányát

Magyarország Alkotmányává közakarattal kikiáltjuk!

Erre a történelmi eseményre hívjuk a Szent Korona minden tagját (tehát a határon túli magyarokat is!)

a budapesti Kossuth térre, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium elé.

Az Alkotmányozó Szer rendje:

11 órától (a parlamenti ülésszak kezdetétől) nemzeti zene,

15 órától László Andrea énekel

16 órakor érkezik Orosházi Ferenc Vereckei szorosnál kezdett zarándokútjáról,
akit Sólyomfi Nagy Zoltán fogad őseink zenéjével

17 órakor kezdjük

a Szabadság Alkotmányának közfelkiáltással történő elfogadását

18 órakor

Alkotmányozó Nemzetgyűlés előkészítő Bizottságot választunk, azzal a céllal, hogy Nagyboldogasszony napján a Szent Korona tagjai hivatalba léptessék alulról választott elöljáróikat és képviselőiket.

Most tenni annyi, mint Magyarnak lenni!

Papp Lajos imára hív
Ima az Új Alaptörvényért

Békés, csendes imával kérjük a Teremtőt, hogy az Ország Házában, Nemzetünk számára a lehető legjobb döntés szülessen.

A Parlament előzetes tervei szerint, a képviselők 2011. április 18-án az új Alaptörvényről szavaznak az Ország Házában.

Ebben a helyzetben a Nemzetnek egyetlen lehetősége maradt az eseményeket pozitív irányba befolyásolni.
Imádkozzunk a Teremtőhöz, hogy az adott napon politikusaink, a Magyar Nemzet számára a lehető legjobb döntést hozzák meg!

Ezért kérünk minden olyan magyar embert, aki a külsőségek mellőzésével, csendes imával szeretné segíteni a Parlamentben lévők munkáját, jöjjön az
Országház pesti rakparti oldalára.
A dunai oldalra, a rakpart, sétáló részére.

Április18-án a munka megkezdésétől, 11 órától a végszavazás végéig fogunk imádkozni.
Mindenki csak a tiszta szívét, lelkét, imáját és olthatatlan hazaszeretetét hozza magával.

Pontos helyszín: Pesti alsó rakpart, sétáló része. A Parlament hosszúságában,
(270 méteres szakasz) közvetlenül a Duna parton.

Szervezők:
Papp Lajos szívsebész professzor
Bethlen Farkas
Julianus Barát Alapítvány
Sipos Kata 30/ 45 46 372
siposkata59@gmail.com Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

margardian képe
VacskAnisha képe
margardian képe

Távoli, meleg fény csillant meg Danby őrnagy szemében. - Nagyon jó lenne úgy élni, mint a növények - ismerte el vágyakozva.
- Tetves ügy - válaszolta Yossarian.
- Egyáltalán nem. Nagyon kellemes lehet az, ha az ember mentes ezektől a kétségektől és kényszerektől - erősködött Danby őrnagy. - Azt hiszem, szeretnék úgy élni, mint a növények, mert akkor nem kellene állandóan fontos dolgokban döntenem.
- Milyen növény lenne legszívesebben, Danby?
- Uborka vagy karalábé.
- Milyen uborka? Jó uborka vagy rossz uborka?
- Jó uborka, hát persze.
- Akkor uborkaléte teljében leszednék és felszeletelnék salátának.
Danby őrnagy arca megnyúlt. - Akkor valami hitványabb uborka.
- Akkor pedig megrohasztanák, és a jó uborkák termesztéséhez használnák fel trágyának.
- Akkor azt hiszem, nem akarok úgy élni, mint a növények - mondta Danby őrnagy a bánatos beismerés kis mosolyával.

Joseph Heller

Egyre több magyarnak megy el az esze és ezt közhírré sem kell tenni, mikor orrnélkül kellett élned és kéznélkül mert a koronát zavarta az ősi hited, hát mentél éljenezni, kéz nélkül is!

amarana képe

Orosházi Ferenc szózata a nemzethez 2011.03.27.

http://www.youtube.com/watch?v=oQATMzoxoPw

Kossuth tér 2011 április 18 - Orosházi Ferenc

http://www.youtube.com/watch?v=UbzPktpeLMc&honnan=Nemzeti_Hirhalo

margardian képe

Szeretettel mindannyiótoknak:
http://www.youtube.com/watch?v=Rl06XO2Q10Y

aranyember képe

Átverés áldozata vagy - és ez az, aminek a levét iszod már évek óta!

POKOLI CSAPDA - és a kiút

Ingyenes e-book arról, hogyan tették tönkre az álmaidat, és hogyan törhetünk ki EGYÜTT ebből...

Ha kíváncsi vagy rá, milyen átverés áldozata vagy, és érdekel egy alternatíva, hogy éld túl Te is, akkor csatlakozz a Magyar Összefogás Programhoz, és május közepén Te is megtudod azt, amit csak e program tagjainak árulunk el.

NEM EGY ÚJABB ÖSSZESKÜVÉS ELMÉLET!

nevek
időpontok
tények
álnok stratégiák
és egy mindent romba döntő módszer
no, meg a kiút...

A legnagyobb baj az, hogy a Te életeddel játszanak!

De kik (nem politikusok), hogyan, és miért? És a fő kérdés: mit tehetsz ellene?

Ha csatlakozol hozzánk, mindent elmondunk erről májusban

Igen, szeretnék csatlakozni ehhez a programhoz!

http://magyarosszefogas.hu/H000278/

Hamarosan MINDEN megváltozik!

Tegyél többet Magyarországért úgy, hogy közben

TENGERNYI PLUSZ JUTTATÁST IS BEZSEBELSZ!

Különleges juttatások, ajándékgyűjtés, jótékonysági programok, gazdaságélénkítő tevékenység, patrióta szemlélet erősítése – ezekben MIND részt veszel, ha csatlakozol a Magyar Összefogás Programhoz Te is

Kis hazánk, amire oly' büszkék lehetünk, hisz...

a feltalálóink rengeteg újdonságot adtak a világnak, vagy részt vettek a fejlesztésükben - C vitamin, számítógép, gyufa, távíró, porlasztó, stb.

több jelentős példával úttörőként jártunk elöl Európában - húsfőzés, kanál, villa használata, nadrág, zakó viselete, vetésforgó, stb.

elláttuk Európát élelmiszerrel, zöldséggel, gyümölccsel - "Európa éléskamrája"-ként

Szóval, ez a kis ország, amelyik már annyi nagy dolgot tett, most bajban van!

A magyar emberek zöme egyre rosszabbul él
Egyre több a kritikus helyzetbe került család
A gazdaságunk romokban hever
A magyar termékek sorsa veszélybe került

De már ezerszer bebizonyítottuk a történelem során, hogy ha a magyarok összefognak, semmi sem állhat az útjukba.

A Magyar Összefogás Program most biztosítja a lehetőséget, hogy egy újabb összefogás induljon útjára a magyar gazdaságért, a magyar termékekért, és ezzel együtt jobb hellyé tegye kis hazánkat.

Kíváncsi vagy rá, hogy ebben milyen szerep juthat Neked, és milyen hasznokkal jár együtt, ha részt veszel ebben a programban?

Máris mondjuk...

4 fő ok - Neked melyik a legfontosabb?

Tudod, hogy a legtöbben miért csatlakoznak a Magyar Összefogás Programhoz?

Mert érdekli őket a programunkban elérhető sok-sok extra juttatás, amivel egyre több haszonra tehetnek szert

Mert érzik, hogy Magyarországért csak mi, magyarok tehetünk, és részesei akarnak lenni ennek a folyamatnak

Mert elegük van már abból, hogy tétlenül kell végignézniük, ahogy tönkre megy a hazájuk, és ezzel együtt a benne élő emberek zöme

Mert szeretnének hozzájárulni a rászorulók megsegítéséhez

Nos, Neked melyik a legfontosabb? Netán mindegyik?

Sőt, még fel tudnál sorolni jó néhány okot, amiért dühös vagy, vagy amin legszívesebben változtatnál, ha tudnál?

Szeretnéd, ha ezentúl kevesebbet kellene dühöngened? Ha ezentúl azzal a tudattal kelhetnél fel minden reggel, hogy Te már sokat tettél a hazádért? Ha mindezért ráadásként még számos juttatást is kapnál?

Akkor a legjobb helyen jársz!

Miért?

Lássuk...

Mi ez a Magyar Összefogás Program?

Először is, NEM politikai tömörülés, és semmiféle egyéb "megosztó" jellegű törekvés. Éppen ellenkezőleg!

A Magyar Összefogás Programban olyan emberek vesznek részt, akik együtt, vállvetve akarnak tenni azért, hogy Magyarország jobb hely legyen.

Ami eddig volt:

elégedetlenség a jelenlegi helyzet, és az egyre növekvő pénztelenség miatt

kínos érzés a magyar gazdaság zuhanórepülése miatt

egyre erősebb tenni akarás a magyar emberekben

Ami hiányzott: az összefogás lehetősége, és az emberek tetteinek elismerése

Egyedül, magányos harcosként pokoli nehéz helyzetben vagy, és ha bármit is szeretnél tenni, joggal élhet benned az érzés, hogy szélmalomharcot vívsz csupán.

Egyedül nem is teszel mást - de ha tudnád, hogy több tíz-, százezer honfitársad is melletted áll, az ugye sokat segítene?

Azonban eddig nem tudhattad biztosan, hogy egyedül vagy-e, és hogy még hányan tesznek a magyarokért...

A Magyar Összefogás Program éppen ezt a hiányzó űrt tölti be!

Igyekszik összefogni azokat a magyar embereket, akiknek elegük volt a tétlenségből, akik végre TUDATOSAN tenni akarnak valamit Magyarországért

akik tudni akarják, hogy nincsenek egyedül ebben

számukra biztosítani az összefogás lehetőségét, az ehhez szükséges eszközöket

valamint sok egyéb hasznot kínál elismerésként mindezért.

A működési elv egyszerű:

mi, magyarok elkezdünk tudatosan hazai termékeket vásárolni - egy erős gazdaság ezzel kezdődik, gondolj csak Svájcra, vagy Németországra, ahol ez a patrióta hozzáállás teljesen természetes dolog - ezzel jelentősen lecsökkenhet a pénz kiáramlása, és végre a magyar piac is erősebbé válik

a Magyar Összefogás Program pedig többféle, egyedülálló juttatást biztosít a tagjainak mindezért

Eddig csak azt mondták Neked, hogy vásárolj magyar termékeket, azonban mostantól ennek KÖZVETLEN HASZNA is lesz a számodra

Tényleg ennyire egyszerű!

Alig változtatsz valamit a mindennapi szokásaidon, mégis rengeteget teszel a hazádért, ráadásul mostantól megéri megtenned!

Igen, szeretnék csatlakozni ehhez a programhoz!

http://magyarosszefogas.hu/H000278/

Mindezt hogyan?

A Magyar Összefogás Program tehát egy gazdasági kezdeményezés, amely mögött egy kisebb cégbirodalom áll.

M.Ö.P. zRt – ami a program fő cége

PartnerPláza zRt. – ami a magyar gyártókat, termelőket, gazdákat fogja össze, és a Magyar Összefogás Program tagjainak kínál extra lehetőségeket (2011. májustól indul)

Magyar Összefogás Program Egyesület – ami egy non profit szervezetként részt vesz a program számos részletében (alapítás alatt)

E cégek közösen hoznak létre egy sor lehetőséget…

Jelenleg:

Saját webáruházakat üzemeltetünk, hogy már most, az elején elkezdhess tudatosan tenni a magyar gazdaságért – Magyar Termékek Áruháza, Magyar Könyváruház, stb.

Létrehoztunk egy egyedi partner programot, ami nem csak az interneten, de az ország minden pontján kínál lehetőségeket, hogy a programban résztvevő emberek – így akár Te is – könnyedén elérhessék a magyar termékeket, és ezért extra juttatásokat zsebeljenek be

Egyre többféle terméket kínálunk kedvező - TERMELŐI - áron, hogy végül ne kelljen szinte semmiért a multikhoz rohangálnod

A közeljövőben:

Saját földeket vásárolunk, ahol – első sorban – gyógynövény-, és zöldségtermesztést valósítunk meg, mely gyógynövényekből teákat, és egyéb készítményeket állítunk elő

Saját futárszolgálatot hozunk létre, hogy a lehető legkedvezőbben juthass hozzá azokhoz a termékekhez, amelyeket nem tudsz a közvetlen környezetedben beszerezni

Mobil közérteket üzemeltetünk, ahol a lehető legkedvezőbben juthatsz hozzá húsokhoz, zöldségekhez, és még sok mindenhez – akár ha piacra mennél

Saját üzlethálózatok kiépítését valósítjuk meg, hogy még biztosabb lehess a megvásárolt termékek származásában, és minőségében

És még sok-sok különleges lehetőséget biztosítunk a számodra, hogy valóban MINDENT MEGTEHESS kis hazádért, így végső soron önmagadért is

Mi az elv?

Amit mindezzel együtt, közösen elérhetünk…

igyekszünk a külföldre kiáramló pénz zömét megállítani, és itthon tartani - Ugye tudod, hogy a mindennapi vásárlásaidra elköltött pénz jelentős része már másnap egy külföldi bankszámlán landol, ahelyett, hogy az itthoni "pénzkeringésbe" kerülne vissza?

igyekszünk a magyar vállalkozásokat megerősíteni - Ugye tudod, hogy az elmúlt 10 évben a magyar termékek piaca óriási mélyrepülést élt meg, tehetetlenül nézve végig, ahogy sorra mennek csődbe az egyes piaci szegmensek? (9 cukorgyárunkból, ma már csupán 1!!! üzemel - a zöldség-gyümölcs piacunk minimum a felére zsugorodott, stb.)

igyekszünk minden, az összefogásban részt vállaló magyar embernek - így talán Neked is - komoly juttatásokat biztosítani - hogy az elismerés se hiányozzon, és hogy végre kimondhasd: "Megérte tenni a hazámért!"

igyekszünk aktív szerepet vállalni a magyar rászorulók segítésében - bár mára annyi segítségre szoruló ember él itthon, hogy az már aggasztó, mégis szeretnénk, ha komoly részt tudnánk vállalni a támogatásukban (már jelenleg is több alapítványt támogatunk)

Májusban jön!

Átverés áldozata vagy - és ez az, aminek a levét iszod már évek óta!

POKOLI CSAPDA - és a kiút

Ingyenes e-book arról, hogyan tették tönkre az álmaidat, és hogyan törhetünk ki EGYÜTT ebből...

Ha kíváncsi vagy rá, milyen átverés áldozata vagy, és érdekel egy alternatíva, hogy éld túl Te is, akkor csatlakozz a Magyar Összefogás Programhoz, és május közepén Te is megtudod azt, amit csak e program tagjainak árulunk el.

NEM EGY ÚJABB ÖSSZESKÜVÉS ELMÉLET!

Nevek
időpontok
tények
álnok stratégiák
és egy mindent romba döntő módszer
no, meg a kiút...

A legnagyobb baj az, hogy a Te életeddel játszanak!

De kik (nem politikusok), hogyan, és miért? És a fő kérdés: mit tehetsz ellene?

Ha csatlakozol hozzánk, mindent elmondunk erről májusban

Igen, szeretnék csatlakozni ehhez a programhoz!

http://magyarosszefogas.hu/H000278/

Amit Tőled kérünk

Legyünk őszinték: fogyasztói társadalomban élünk, ahol minden a pénz körül forog. Ahogy minden nap, ma is költeni fogsz - legalább a mindennapi élethez szükséges dolgokra.

A kérdés csak az, hogy KINÉL költöd el ezt a pénzt?! Mert, ha már vásárolsz, akkor miért ne tennéd ezt úgy, hogy mindenki jól járjon?! Beleértve természetesen Téged is...!

Jó hír: nem kell változtatnod szinte semmin!

Csupán egyetlen dologra kérünk: csatlakozz hozzánk - hiszen csak így tudjuk megadni a Neked járó juttatásokat – és ezentúl TUDATOSAN költs, és első sorban a magyar terméket részesítsd előnyben a vásárlásaid során! (Ehhez számos - és egyre gyarapodó - lehetőséget biztosítunk)

És ha mindezt a Magyar Összefogás Program keretében teszed, akkor sokféle előnyre tehetsz szert!

Óriásit tévedsz, ha azt hiszed, hogy mindezzel mások zsebét tömöd!

Mit gondolsz, ha most dacból, vagy egyéb okból elfordulsz ettől az összefogástól, akkor végső soron mit teszel? Szerinted akkor nem a multik a „zsebét tömöd”?

Gondolj csak bele: ha most bármilyen kifogással nemet mondasz, ha nem vállalsz fel egy kicsit - tényleg igen kis dolog az, amit tennünk kell – a nemes ügy érdekében, és holnap ugyanúgy a multikhoz fordulsz, ha bármire szükséged van, akkor semmi más nem történik, mint hozzájuk viszed a pénzed, és az ő zsebükbe teszed.

A gond csak az, hogy az a pénz már holnap külföldön lesz, így tovább romlik a helyzetünk, tovább csökken a magyar termékek piaca, és nem lesz változás, nem lesz jobb, nem lélegezhetsz fel a nagy nyomás alól.

De ezt, jó magyarként, úgysem teszed meg – nem igaz?

A kérdés tehát csak az, hogy...

Mit nyersz, ha csatlakozol közénk?

Figyelj, mert igencsak színes, és bőséges a lista!

1. Extra juttatásokat zsebelhetsz be

Ahogy fejlődik a program, és ahogy halad előre az összefogás, sorra jelennek majd meg a különleges és rendkívül előnyös lehetőségek.

Például:

Termelői áron szerezhetsz be zöldségeket, gyümölcsöket, húst, tojást, stb. (a közeljövőben lesz elérhető)
Nagyker árakon juthatsz hozzá mindennapi fogyasztási cikkekhez (folyamatban van a lehetőség biztosítása)
Ingyenes telefonálási lehetőséget biztosítunk minden MÖP tag részére (a tárgyalások elkezdődtek a szolgáltatókkal)
és még sok különféle juttatást biztosítunk majd a jövőben (folyamatosan fejlesztjük)

2. Ajándékokra is hajthatsz...

A webáruházainkban él egy érdekes, és izgalmas pontgyűjtési rendszer. Ha rendszeresen vásárolsz, akkor a pontjaid automatikusan gyűlnek majd.

Milyen szuper, nem igaz? Vásárolsz, ezzel részt veszel az összefogásban. Ezeket a termékeket amúgy is megvásárolnád, így semmi plusz terhet nem jelent a dolog.

Azonban, e mellé még pontokat is kapsz, amiket különféle ajándékokra válthatsz be. És hogy mikre?

Akár nagyképernyős LCD tévére, de választhatsz kisebb ajándékokat is – van bőséggel…

Igen, szeretnék csatlakozni ehhez a programhoz!

http://magyarosszefogas.hu/H000278/

3. Hozzájárulsz a magyar termékek piacának erősítéséhez

Szomorú látni, ahogy sorra csődölnek be a magyar cégek, gazdák. Pedig a magyar termékek zöme kiváló minőségű. Pedig a magyar föld tele van erővel, és a világon egyedülálló összetétellel dicsekedhet.

És mi hagyjuk ezeket a kincseket elveszni?

NEM!

Ha részt veszel a Magyar Összefogás Programban, akkor ezzel hozzájárulsz a magyar termékek fennmaradásához – hogy ne romoljon tovább a helyzet. Sőt! Segítesz újra fellendíteni a magyar piacot!

A gazdaságélénkítő hatás garantált!

4. Kiveszed a részed egy komoly jótékonysági programban

Nincs mese, nem összefogás az, ahol a gyengéket ott hagyjuk lenn a porban! Így folyamatosan segítjük a rászorulókat!

És ha csatlakozol közénk, akkor Te is kiveszed a részed ebből!

5. Tagja leszel ízig-vérig MAGYAR közösségnek, ahol végre mindenki EGYMÁSÉRT is dolgozik!

Ez egy gazdasági program is, ahol magyar vállalkozók, és magyar emberek törekednek arra, hogy mindenki jól járjon.

Ne feledd, hogy itt soha nem leszel egyedül! Nem egyedül igyekszel küzdeni a magyar piacért. Nem egyedül kell próbálkoznod az „óriások” földjén.

Itt mindenki azt teszi, amit Te is! Ez azért megnyugtató érzés, nem igaz?

Ha már teszünk valamit, akkor azt miért ne Magyarországért tennénk?!

Ez mind a hasznodra válik!

És mindehhez csaknem ugyanazt kell tenned, amit eddig is szoktál, csak mostantól tudatosan!

Vásárolsz, csak ezentúl a vásárlásaid egy részét a Magyar Összefogás Program közösségén belül bonyolítod le.

Jó, tudjuk, hogy ez némi plusz energiát, némi nyűgöt jelent, de ne feledd: számos dolog kárpótol ezért a kis „fáradságért”!

Teszel a hazádért
Juttatásokat
Ajándékokat zsebelhetsz be
Részese leszel több nemes ügynek

Szerinted túl nagy kérés ezért egy kis fáradság? Szerinted megéri?
Igen, szeretnék csatlakozni ehhez a programhoz!

http://magyarosszefogas.hu/H000278/

De várj, mert nem biztos, hogy Te is csatlakozhatsz!

Mindehhez akkor férhetsz hozzá, ha...

1.) benned is ott buzog a tenni akarás

2.) elfogadod, és a magadévá teszed azt az elvet, hogy ez egy gazdasági tevékenység, ami jótékony hatással lesz a magyar termékek piacára,

3.) kiveszed a részed a program felépítéséből, és

4.) az eddigi vásárlásaid színterét részben áteszed a program webáruházaiba - nem kell nagyban gondolkodnod, elég csak pár apróságot tőlünk beszerezned (de a komoly juttatásokat, kicsit erőteljesebb részvétellel tudod maximalizálni)

Nyugi, az egész nem nagy dolog, csupán annyiról van szó, hogy azt a pénzt, amit eddig például a multiknak adtál - mert java részt sajnos ez a helyzet - azt most tudatosan, a magyar piac érdekében költöd el. Azaz, igazából NEM VÁLTOZIK SEMMI.

Tehát, ha úgy érzed, hogy Te is akarod, hogy Magyarország jobb hely legyen – ugyanis a tagjainknak minimum ezt kínáljuk – és akarsz is tenni ezért, akkor nincs mese…

KÖZTÜNK A HELYED!

Hogyan tudsz csatlakozni?

Egyszerűen, egy kis jelentkezési lap kitöltésével.

A csatlakozásod KIZÁRÓLAG egy kockázatmentes jelentkezés, ami semmiféle kötelezettséget nem jelent!

Azzal, hogy jelentkezel, csupán jelzed, hogy érdekel a program, de ezen kívül semmi egyébre nem kötelezed el magad!

Ha gondolod, bármikor – a juttatásaid elvesztésének terhe mellett – könnyedén kiléphetsz a közösségből.

Figyelem! Ez NEM hírlevél! Ha jelentkezel, akkor tagjává válsz a közösségnek, ahonnan csak öntörléssel tudsz kilépni!

Mit történik, miután csatlakoztál?

1. Elsőként kapsz egy e-mailt, amiben a jelentkezésed megerősítését tartalmazó linket találod.

POKOLI FONTOS, hogy ezt a levelet megnyisd, és kattints a linkre, különben hiába volt minden, nem tudjuk regisztrálni a jelentkezésedet, és kimaradsz mindenből.

Fontos az is, hogy a leveleződ spam szűrőjében engedélyezd az ugyfelszolgalat(kukac)magyarosszefogas.hu e-mail címet, hogy mindig megkapd az aktuális leveleinket.

2. Kapsz egy levelet arról, hogyan tudsz belépni a MÖP honlapján, és milyen fontos teendőid vannak (csak pár apróság), hogy a saját webirodádban követni tudjad az elért juttatásaidat.

5. A rendszeres hírleveleinkben értesítünk minden újdonságról, és a programban rejlő további lehetőségről.

Figyelem, mivel minden e-mail, amiben egy weboldalra mutató link szerepel, a törvényeink szerint reklámüzenetnek minősül, így a jelentkezéseddel ahhoz is hozzájárulsz, hogy ilyen, reklám célú üzeneteket küldjünk Neked.

Mint említettük, egy nekünk küldött e-mail-el bármikor törölheted magad a közösségből. (Természetesen ezzel az extra juttatásaidról is lemondasz egyben...)

Mikor jön el az ideje, hogy Te is tegyél valamit?

Kérdés: Mi lesz ebből?

Tegyük fel, hogy egy kerti partit szeretnél szervezni. Szólsz Józsinak, hogy jöjjön el. Józsi azt mondja, ha Béla is jön, akkor ott lesz. Béla azt mondja, hogy csak akkor jön, ha Józsi is ott lesz. Ismét szólsz Józsinak, aki megint csak azt mondja, ha Béla biztosan ott lesz, akkor hívd. Szólsz Emilnek, aki azt mondja, hogy akkor hívd, ha már biztos a parti. És ez így megy tovább egy ideig, míg végül…

Ott álltok majd ketten a pároddal, és együtt sütögettek, a többiek pedig még mindig egymásra várnak.

Nos, az összefogás is pontosan egy ilyen dolog!

Ha Te másokra vársz, ők meg Rád várnak, akkor végül ki fog össze kivel?

Tévúton jársz, ha azt hiszed, hogy a „kivárás” jó taktika! Miért?

Mert, ha ezt az elvet követed, akkor éppen az összefogást utasítod el! A "készbe" mindenki szívesebben ülne bele! Na de, akkor szerinted ki éri el mindazt, amit fent leírtunk?

Mert bizony a Magyar Összefogás Program NEM irányít semmit, és nem valósít meg semmit! MINDEN az összefogásra vár!

A Magyar Összefogás Program azt vállalta fel, hogy azoknak, akik aktívan részt vesznek az összefogásban, azoknak sokszínű hasznokat igyekszik biztosítani cserébe!

Tehát, ha most nem kezdesz el magyar termékeket vásárolni, ha nem áldozol legalább egy keveset havonta a közös célunkra, akkor később hiába akarsz csatlakozni - valószínűleg, nem lesz hová. Mert, csak ha egységesen mindenki belefog a programba, CSAK akkor van értelme.

Bizalmatlan vagy? Félsz? Most akkor se tétovázz! Ha 1 év múlva semmit sem látsz a programból, ha azt látod, hogy "leléptünk", akkor még mindig megteheted a megfelelő lépéseket...

De vállaltuk a nevünket, beletettük az ötletet, a munkát, az időt, a pénzt, és megalapítottuk a fő-, és háttércégeket, elindítottuk a fejlesztéseket, és megteremtettük azt a LEHETŐSÉGET, ami eddig annyira hiányzott - így láthatod, hogy KOMOLYAN GONDOLJUK!

És igen, számítunk a pénzedre - de csak arra, amit eddig a multiknál amúgy is elköltöttél, és arra kérünk, hogy egy részét a magyar gazdaság érdekében költsed el.

Nos, akkor számíthatunk Rád is? (Már több mint 28 000 honfitársad igent mondott)

Akkor tarts velünk!
Igen, szeretnék csatlakozni ehhez a programhoz!

http://magyarosszefogas.hu/H000278/

Csak egyet kérünk: vagy mondj igent, és akkor légy aktív részese a programnak, vagy mondj nemet - de NE kivárásra játssz! Ezzel senkin nem segítesz...!

Tudnod kell, ez a program most még csak árnyéka önmagának. De a tagjaink (már 28 000 fő!) már tudják, hogy hetente jön valami új, így MI TÉNYLEG megteszünk mindent az összefogásért!

DE SZÜKSÉGÜNK VAN RÁD IS!

Hiszen Te, és a hozzád hasonlóan gondolkodók, akik a legfontosabb szerepet kapták a programban!

Persze lehetnek kifogásaid, de őszintén: ezek csak gátak, amelyek elveszik Tőled az esélyeidet...

"Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen."
Széchenyi István

Csatlakozz minél hamarabb:
http://magyarosszefogas.hu/H000278/

Mennyiségileg mennyi rőzsét vigyek az eseményre, előre szólok, mert menek gyűjteni hogy elég legyen?

VacskAnisha képe

http://www.koronaszer.eoldal.hu/cikkek/kossuth-ter/kossuth-ter-2011-apri...

"Álmaimban elképzeltem, hogy itt a tér tele van. rózsaszínű álmaimban, én azt gondoltam, hogy itt egy jó beszélgetésen kívül, akár másról is lehet szó. Arra gondoltam, hogy itt nagyon sokunk megismerheti azt a csodát, amit megkaptunk őseinktől, a Szent Korona törvényét és ezt megoszthatjuk itt egymással. Mi több, alkotmányunkká emelhetjük. A szívem meghasad, de azt gondolom, hogy ezt így családi körben talán nem tudjuk megtenni. Mérhetetlenül fáj a szívem. Elmondani nem tudom, hogy mennyire."
/Orosházi Ferenc/

Kérlek benneteket, hogy a következő hívásra gyertek, gyertek ti is, hogy ne szűk családi körben legyünk.
Köszönöm.

Bűn KORONÁJA megint éhességeben kívánja, oly régen nem ihatotta a honvérét, kérjétek követeljétek, meglásd folyik a vér a KORANA ÉRDEKÉBEN, ami nem a magyar-emberekért van volt és ha fen marad.

Kívánjátok az éget hús szagát, nemtudjátok elfeledni?

amarana képe

Véleményem szerint nem lehet ezt már térre vonúlgatással mególdani, nem lehetett azt gondolni, hogy hirtelen majd Szent Korona alkotmányát fogják megszavazni!!
A L É N Y E G E :
megszavazni olyasmit, ami még csak kérdésként sem szabadna felvetődnie !!!??

Emlékezzünk mi történt 2006-ban!!!

A békés megoldás hívei abban tévednek, hogy csak a gondolati szinten akarnak dolgozni
és az nem elég, a dolgok a fizikai szinten is el vannak romolva ,meg lehet változtatni CSAK gondolati szinten is, de a változás nagyon hosszú ideig tartana, és nincs meg még a kritikus tömeg, mert ez IS igaz, csakhogy nagyon lassú!!!..... a 3 szinten: test-lélek-szellem szinten ugyanazt kellene tenni MINDENKINEK, de mindenesetre az emberek többségének !

Minden megvan már írva, Isten önmaga által a teremtésbe mindent bele tett, mi mára megéljük ki-ki amit szabadon választott!
Akik -álmagyarok-a pénzért a komiszságot ,/útálatot/ választották, úgy jár, megkapják méltó jutalmukat, irányukba ha az indulat megszületik, le nem tagadható, szándékosan ezt váltják ki és akármeddig gyengítik az emberek szellemi immunrendeszerét,
a végén az életösztön győzni fog !...minden tettnek következménye van...a jónak jó , a rossznak rossz... igen,
a vállalás az időre vonatkozik, amikor megszületsz, hogy ezeket a körülményeket éled meg- emberül,
a bevállalás, ha már így nevezik, arról szól, hogy AKÁRMI jön ebben az időben, nem menekül el...sem a helyzetektől sem az emberektől......
a te életedben LEHET Magyarországból Izrael 2. és a te és a mások cselekedetei által valósul meg, vagy sem e terv !

VacskAnisha képe

és szerinted mi a megoldás Ama?

margardian képe

én is kérdezem...és hát a túlélésre összpontosítva csak annak lehetőségét teremtjük

amarana képe

Anisha, folyamat-ban vagyunk, minden és mindenki minden pilalanatban alakít a történéseken valamit, nincs kész recept !!.......ezt ne is kérd!.........amit meg tudsz tenni otthon a házkörül és családodban, helyreállítani a békét és bevetni minden centiméternyi földet! Amíg lehet jó vetőmagokat kapni, kertet megművelni, sót,vizet, tartós élelmiszert betárazni!

De itt van Kerion válasza is neked, hogy miért nem mentek ki a Kossuth térre:

Kedves Anisha:
(Kerion, 2011.04.24 00:15)

Nagyon EgySzer-ű. Már csak EGY SZER KELL BudaPestre menni. Majd akkor elmegyünk. Viszont egy vaskor végi bukásra ítélt rendszer által provokált semmilyen szemfényvesztő szélmalom-harcban nem kell részt vennünk és másoknak sem kellene részt vennie. Mert az legitimálja magát az áldemokratikus, liberál-bolsevik rabszolgatartó uralmat a szabadkőműves-illuminátus háttérhatalommal együtt. Egyébként meg felesleges idő- és energia-pocsékolás, mert még NINCS ITT AZ IDŐ. Most a "rendszerrel" kapcsolatos bármilyen dolgon felül kell emelkedni. Amit tesznek, "alaptörvénykezés" ésatöbbi, az az ÉgVilágon semmit sem jelent. Egyébként mostanság, az "idők végén" már minden párt és szervezet, valamint ellenpárt és ellenszervezet, így vagy úgy a még regnáló ördögi hatalom kezében van. Velük pedig nincs kompromisszum és alku. Mert a Drága Teremtő nem alkuszik és nem köt kompromisszumot, és egyébiránt pedig Ő majd megmondja, hogy mikor kell Alkotmányozó NemzetGyűlést tartani, és kinek, kiknek kell azt megtartani.

http://www.magyarmessias.hu/cikkek/magyarsag/a-magyarok-szovetsege.html

VacskAnisha képe

Nagyon köszönöm Ama! Főleg, hogy ennek a drága léleknek a válaszát is ide tetted, mert így...legalább nyiltan tudok neki válaszolni.....hátha....valakit megérnit....

Kerion, tisztelettel, és szeretettel megkérdezem, hogy mit tudsz Orosházi Feri zarándoklatáról, mit tudsz Dr. Halász József párhuzamos alkotmányozásáról, hogy ilyen nagy bizonyossággal ki tudod jelenteni róla, hogy "egy vaskor végi bukásra ítélt rendszer által provokált semmilyen szemfényvesztő szélmalom-harc"?
Tökéletesen egyet értek veled abban, hogy az idő, még nem jött el, és ezt, előre tudtuk. És tettünk is róla, hogy ha igazunk lesz, Jóska ne essen kétségbe. Megosztom veled- veletek a levelem, amit Margával Ferinek írtunk.
Drága Feri!

Tegnap leírtam, amit a Kossuth téren mondtál, ("Álmaimban elképzeltem,
hogy itt a tér tele van. rózsaszínű álmaimban, én azt gondoltam, hogy
itt egy jó beszélgetésen kívül, akár másról is lehet szó. Arra
...gondoltam, hogy itt nagyon sokunk megismerheti azt a csodát, amit
megkaptunk őseinktől, a Szent Korona törvényét és ezt megoszthatjuk
itt egymással. Mi több, alkotmányunkká emelhetjük. A szívem meghasad,
de azt gondolom, hogy ezt így családi körben talán nem tudjuk
megtenni. Mérhetetlenül fáj a szívem. Elmondani nem tudom, hogy
mennyire.") ennek kapcsán szeretnénk a gondolatainkat megosztani
veled.
De még előtte mutatom, a Lendvay Kati gondolatait, és amit lehozott a
hétfővel kapcsolatban, mert...kapcsolódik a mi megéléseinkhez:
http://lendvaykati.freeblog.hu/archives/2011/04/20/Varjatok_a_TURUL_erke...

Tudod, mi láttuk előre, hogy nem leszünk annyian, de más ezt előre
érezni, és más szembesülni vele. Viszont látva az egészet, így már
mond is valamit. Elmondja, hogy hogyan tovább. Beszélgettünk, és ami
közben gondolatok jöttek, azokat szeretnénk megosztani veled.
Nem tudjuk, mennyire tudod, de különböző csoportok folyamatosan
járját, járták az országot, aktiváltak, horgonyoztak. Mi a tiszta
szeretet energiáit horgonyoztuk több helyszínen, s mivel az első
alkalommal a tatabányai turul szobornál voltuk, meg a Szelim
barlangban, így azt mondtuk a turul szárnyán repültünk.
Borsózott a hátunk a Margával, ahogy rájöttünk arra, hogy
10.10.10.-kor Kecskeméten a 0 km kőnél elhangzott - harangzúgással
kísérve - az meditáció, vagy horgonyzás, ami a magyarság idővonal
ugrását tartalmazta, most jön le a földi síkra.
Ebben elhangzott ez a mondat is:
"Mi, most idővonalat ugrunk, mert az a minőség, amivel rendelkezünk
(szellemi, érzelmi, intellektuális és pszichológiai összességünk)
alkalmassá tett minket, hogy magunkon átengedve a Földanyába
lehorgonyozódhasson, nagy koncentrátumú felsőbb szférákból áradó
Tiszta szeretet rezgése Földanyácskánk magyarországi területén, hogy
tavasszal szárba szökkenhessen a fizikai valóságunkban is." /az
idővonal ugrás az azt jelenti kb, hogy egy másik valóságot választunk.
Egy olyat, ahol élni szeretnénk..." a végtelen számú valóságteremtő
lehetőségekből, emelj ki egy képet, ami számodra a békében, bőségben,
a szeretet állapotában lévő Magyarországot jelenti neked." az egészet
itt olvashatod el:
http://www.koronaszer.eoldal.hu/cikkek/szellemi-uzenetek/arany-tudat-a-t...)
Szóval tavaszra vártuk a szárbaszökkenést. És most szárba szökkent! De
a szárba szökkenés, nem az aratással egyenlő. Az aratás az akkor van,
amikor mag beérik. Hogy ez mikor lesz? Meglátjuk. De az az egy biztos,
hogy mi, ott Kecskeméten, és a turulszárnya körúton (és természetesen
mások is, akik dolgoztak ezen), nem egynyárit vetettünk. Hanem büszke
fát. Meglátjuk, mikorra fordul termőre. Mindannyiunk szeretete,
energiája neveli, növeli nekünk.

Margának ma ez jött még ezzel kapcsolatban:
Addig amíg nem lesz egy a nép akarata a Közös-Ég Alatt , amíg mindenki
azt nézi a másikban mi az ami más,,és nem ami a KÖZ-ŐS addig nem kapja
meg a népünk ahhoz a teremtéshez való szabad akaratot, ami az ISTENI
földrehozása a Szent Korona értékrendjének alkalmazása ...mert az A
Kozmikus törvényeknek megfelelő alkotmány

Nos mégegyszer arról, hogy mi is történt hétfőn, ill. mi nem. Mert
tudjuk, hogy sokan ott voltak ugyan a Duna parton, az alkotmányozás
az ima után jött, tudtak is róla, hiszen a Halász Jóska tudatta Papp
Lajossal, hogy mire készülünk, és mégse jöttek át, csak kevesen.
Képzeld, valaki azt mondta, azért nem maradt, mert túl hangos volt a
zenek! Nekem ez olyan, mintha valaki reggel bemegy a lottózóba, és
zárásig imádkozik a lottó ötösért. De ki nem töltene egy szelvényt.
Hunor és Magor utódai vagyunk. Hun a harcos, a férfi minőség, Magor a
szív, a női minőség. Te Feri, mi úgy látjuk mindkét minőséget
hordozod. A sámánok a dobjaikkal Hunor energiái, ők a tűz elemmel
dolgoznak. A táltosok (nekik nincs dobjuk) Magor energiái, viszont
mind az öttel. A hun részünk, már felébredt...legalábbis sokaknak.
Azért az a rengeteg dobos. Most a MAGon a sor. De amíg ezt az energiát
nem jelenítik meg a rendezvényeken sem, addig....nem érjük el a
céljainkat.
És a táltos ott volt 18-án. Ott volt közöttünk, és tudták is, a
Jóskáék hogy ki ő, mégis a sámánoké volt a főszerep. Nem azért, mert
nem akarták, hogy szerep jusson neki. Nem. ESZÜKBE SE JUTOTT!
(és most ne hidd Jóska, hogy ezzel vádollak. Szó sincs róla. Ez most így volt, mert így kellett lennie. Ha nem így kellett volna, akkor az eszedbe jut. Ebben egészen biztos vagyok.)
Nos ezért nem voltunk elegen az alkotmányozáshoz. Mert még nem tudjuk a
MAG erőt működtetni.
Végülis, tartott nekünk egy SZERt Tamás, de bizony nagyon kevesen
álltak be a körbe. Mégis, úgy érezzük ezzel, és persze a te
küldetéseddel óriási dolog történt. Innen már tényleg nincs visszaút.
Ébred végre a MAG, és termőre fordulhat a fánk.

Köszönjük, hogy meghallgattál minket

fényveled

Margardian és Anisha
április 20., 21:00 ·

Gab! te részt vettel több részén is a Turul szárnyán horgonyzásoknak. Te is része vagy a folyamatnak. Termőre kell fordítanunk a mi fánkat. És ebben nekünk szellemi síkon is nagyon sok a dolgunk. KÉz a kézben. Félre téve azt, hogy van ami a másikunkkal nem renzgünk teljesen együtt. Elfelejetve azt, hogy ha nem tudom, hogy a másik mit csinál, akkor márt tuti nem jól csinálja. Elmondtuk már egymásnak ezerszer, hogy mi hogy látjuk a dolgokat. Ha valamit a másikunk ebből magáévá tett, akkor az jó. Ha nem, már úgysem fog, de ettől függetlenül egy hajóban evezünk. Kérlek ennek tudatában gyertek, és ismerjétek meg, hogy mit is csinálunk mi mostanában:
http://www.koronaszer.eoldal.hu/
Szeretettel várunk!

Az idézet egy aktualizált keleti bölcsességből a világ rendezettségének a lehetőségére.
Ha a világot meg akarod váltani, előbb a hazádat kell rendbe tenni.
Ha a hazádat rendbe akarod tenni, először a régiókat kell rendbe tenni.
Ha a régiókat rendbe akarod tenni, előbb a településeket kell rendbe tenni.
Ha a településeket, a kolóniákat rendbe akarod tenni, előbb a családodat kell rendbe tenni.
Ha a családodat rendbe akarod tenni, előbb magadban kell rendet tenni.
Ha magadat akarod rendbe tenni, előbb a tudatodban kell nagyobb rendet tenni.
Ha a tudatodat rendbe akarod tenni, előbb a szívedben és a lelkedben kell rendet tenni.
Ha a lelkedet rendbe akarod tenni, a hitedben kell nagyobb rendet tenni!
A világunk fő energiáinak az áramlásait irányító, elosztó,
politikai és tudományos elithez szól !
A világunkat alkotó emberi közösség megosztott, létbizonytalanságban van, ezért nem tud az
energia megfelelően rendezett áramlási irányairól, elosztási arányairól dönteni.
A bizonytalanságot a megválaszolatlan kérdések, az ellentmondások tömege okozza, amelyek
miatt az emberek nem tudnak dönteni a célokról, a fejlődési irányokról, a rendelkezésre álló
egyéni energiák és az alkotó készség, a személyi kreativitás produktumainak a kiaknázásáról.
A világunk ma kaotikus, a káosz és a további megosztás felé halad. A másság és a zavar nő!
A bizonytalanság fenntartása a többséget uraló kevesek érdekét szolgálja, akik a megosztás és
a bizonytalanság fenntartásával a keletkező produktumot a saját csatornájukba terelik.
A világ túl egyenlőtlenné vált, a szimmetriája elromlott, a mindenki által elfogadható nemes,
közös célok elvesztek. Cél nélkül az élet csak sodródás a Nirvána és a káosz felé.
Az értelemmel bíró embereknek válasz és cél kell, nem cirkusz és kenyér.
A fő fejlődési irányokról, a jövő alakításáról dönteni kell. A korábbi gondolkodási mintára
alapozott fejlődés megrekedt, túl nagy feszültséget és bizonytalanságot eredményezett. Az
emberek igénylik a tiszta válaszokra alapozható döntést, hogy a saját döntéseiket a közös
célhoz igazíthassák. A közös célok pedig elvesztek ! Az eddig elfojtott emberi energiák
spontán felszabadulása robbanáshoz, valódi világ végéhez vezethet. A feszültséggel nem
szabad tovább játszani, azt egyértelmű fejlődési irányokat adva kell elvezetni. A tudat
fejlődése az információs energiaszinten utakat jelöl a jövő felé fejlődéshez, a nagyobb
energiaszintű tartós áramlások folyamatának. A tudat lefojtásával a feszültség nő, robbanás
közeleg. Ideje a bizonytalanságot eloszlatni! A fejlődéshez a tudat korlátait le kell bontani, a
gondolatfejlődés túl szűkké vált csatornáit kitágítva az ismereteket hagyni kell, kiszélesedni.
Az új információk ezt a lehetőséget adják meg, ezzel elkerülhető a válság növekedése, a
világégéshez vezető társadalmi robbanás. A fejlődés nem haladhat szembe az árral, a nagyobb
rendszer, a környezet fejlődésével. A felhalmozódott feszültségnek a környezet áramlásaival
megegyező irányú tudatos fejlődési csatornákba terelése, az értelmetlenné és a feszültség
oldására alkalmatlanná vált túlélesedett versenyhelyzetet, az egyenrangú sejtek korszerűbb
együttműködő társadalmi struktúrájára cserélheti.
" A bölcs a maga tökéletességét tökéletlenségnek tartja, ezáltal lesz maradandó az ő hatása.
A bölcs a maga teljességét ürességnek tartja. Ezáltal kifogyhatatlan lesz az ő tevékenysége.
A bölcs a maga egyenességét görbeségnek, okosságát balgaságnak, kiváló szónoki képességét
dadogásnak tartja. .. Akiben lelki tisztaság és béke van, az a világ példaképe."
Idézet, Juhász Rita Házidolgozat filozófiából (1982.09.05.) című szakdolgozatából

másolat

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.